2025. március 10., hétfő

Jenny Holiday – Grófi utazás



   Grófi utazás 1


   Még ​egy grófnak is szüksége van hűséges barátokra, és Archibald Fielding-Burton, Harcourt grófja szerencsésnek tartja magát, amiért neki kettő is van. Az éves kirándulás, amelyre Archie a legjobb barátaival, Simonnal és Effie-vel szokott elutazni, szent helyet foglal el mindegyikük naptárában. Idén Archie különösen vágyik rá, hogy elszabaduljon, mígnem sürgős levél érkezik a család egy régi barátjától, aki azért könyörög, hogy Archie segítsen megelőzni egy fenyegető botrányt. A kaland hirtelen női útitársakkal bővül, mivel meg kell menteniük Archie gyerekkori barátait, Clementine és Olive Morgant.
   Ez… bonyolítja a dolgokat. A felnőtt Clementine, bár ugyanolyan őszinte és üdítő, mint amilyenre Archie emlékszik, mégis különbözik attól a vad, szeles lánytól, akit ismert. Bonyolult és meglepő… és makacsul ellenzi a házasságot, amit Archie – olyan okokból, amelyeket nem is mer túl alaposan megvizsgálni – egyre bosszantóbbnak talál.
   Aztán Clem illetlen és igazán elragadó ajánlatot tesz, arra kérve a férfit, hogy mutassa meg neki a hitvesi ágy örömeit, mielőtt megállapodik a vénleányi élet mellett. És miféle úriember lenne, ha visszautasítana egy hölgyet?


Gabo, 2025
Eredeti cím: Earls Trip, 2024




   Kellemes meglepetésként ért, hogy hosszú idő után a Gabo Kiadó ismét megörvendeztette a történelmi romantikus írások kedvelőit egy újabb történettel.
   A fülszöveg és a zsáner csalogatott, tehát akartam ezt a könyvet, annak ellenére, hogy számomra a szerző neve teljesen ismeretlen volt. Másoknak minden bizonnyal nem az, hiszen angol nyelven számos írása jelent már meg, az igaz, hogy ebben a zsánerben ez az első, s remélhetőleg több is követni fogja. Már csak azért is, mert a Grófi utazás egy sorozat indítókötete – feltehetően három részből fog állni, tekintve a grófok (vagy leendő grófok) számát –, és következő része az idén jelenik meg, természetesen angol nyelven. Tehát a magyar változatra még egy kicsit várni kell, ha egyáltalán tervezi a kiadó.
   A történet rém egyszerű: van egy grófi hármas – bár egyikük még csak vikomt, de grófi cím vármányosa –, akiknek barátsága és bajtársiassága még az iskola padjaiban kezdődött. S ez a barátság nem szakadt meg akkor sem, amikor véget értek a tanulóévek, hanem minden év őszén együtt mennek egy két hetes utazásra – az úticélt felváltva választják meg –, ahol a saját szabályaik szerint viselkednek... vagy nem. Ez a „grófi utazás”.

   A hármas tagjai különbözőbbek már nem is lehetnek. Archibald (a történetben többnyire Arch vagy Archie, annak függvényében, hogy éppen ki szólítja meg) diszlexiás – bár ez így soha nem hangzik el (íródik le a történetben), viszont a tüneti leírás ennek felel meg –, és ettől valahogy kevesebbnek érzi magát. Pluszban állandó jelleggel demenciás anyjának hogyléte foglalkoztatja. Simon teljesen el van merülve a parlamenti tevékenységekben, s ha nem épp a hazát akarja megváltani, akkor eszméletlen mennyiságű sajtóterméket fogyaszt, ha kell, ha nem. Effie pedig egy művész hajlamú piperkőc, aki szinte kizárólag feketét visel. Kacérkodik a festészettel, verseket ír, melyeket álnéven jelentet meg egy női magazinban. Igazi különc, bár mindhárman azok a maguk módján.
   Nos, ez a fess grófi trió a szokásos őszi utazására indul, amikor utoléri őket Archie birtokszomszédjának levele és felborítja a terveiket. Archie nem kedveli Morgan bárót, aki annak idején apja barátja volt, de mivel Clementine (Clem, vagy Clemmie, ahogyan a történet során szólítják) gyermekkori pajtása, beleegyezik, hogy segít a beteges bárónak, s barátai vele tartana.

   Az történt ugyanis, hogy a Morgan báró kisebbik lánya, Olive, megszökött nővére vőlegényével, a felbőszült ara pedig egymaga a nyomukba eredt. Ez pedig egyenlő mindkét lány tönkretételével és a társadalmi kitaszítottsággal. Clemmie ezt nem is bánná, hiszen soha nem akart ferjhezmenni, most is csak a kétszínű és radikális vegetáriánus elveket valló vőlegénye tévesztette meg, akinek viselkedése gyökeresen megváltozott az eljegyzés után.
   Az ember lánya azt gondolná, hogy ez a lányok utáni hajsza úgy jó hosszan eltart majd és izgalmas lesz, de téves! A két Morgan lányt nagyon gyorsan kiszabadítják a hozományvadász férfi karjai közül, a a továbbiakban arról a két hétről lesz szó, amit a grófi utazás résztvevői a Morgan lányok társaságában tölt el egy lepukkant udvarházban, melynek során Archie és Clemmie ismét közel kerül egymáshoz, és körvonalazódna is a boldog végkifejlet, ha Clemmie nem ismételné folyamatosan, hogy nála a házasság nem játszik, mert... A lány számtalan okot felsorol, s mindig azt dobja be, amit éppen megkíván a helyzet.

   Mit mondjak? Egy nagyon bíztató kezdet után a történet ellaposodott. Itt-ott még megcsillant a történet kezdetén is fellelhető humor, s ez tette némiképp élvezhetővé. Igen, érintett egy csomó fontos és mindig aktuális témát: a baráti és családi kötelékekeket, az egymásra figyelést, az állatvédelmet, hiszen Clemmie pontosan azért vegetáriánus (bár szerintem inkább vegán), mert gyűlöli az állatok megölését és egyben a vadászatot is, ami Archie kedvenc szórakozása. Szó esik még a demenciáról, a diszlexiáról, és mindenről ami ezekkel jár. S talán ez a baj. Túl sok mindent akart egyetlen könyvbe belesűríteni, s ez bizony rontott az élvezhetőségen. Mint ahogy a hosszú leíró részek, a még hosszabb belső monológok és a néhol fellelhető következetlenségek sem segítettek. A kevesebb néha több. Az viszont pozitív dolog, hogy a történet háromnegyed részéig nincs benne erotika.

   Ez egy erős közepes történet volt. Illetve nem is a történettel van baj, hanem a felhasznált megoldásokkal, mert ebből sokkal többet lehetett volna kihozni, ha nem rugózik fokozottan minden szereplő lelki nyomorán.
   Viszont kaptam egy szenzációs fordítást Tóth Gizellától, ami azt jelenti, hogy nyugodtan a cselekményre koncentrálhattam, és nem azon kellett filóznom, hogy ez a nyakatekert mondat vajon hogyan hangzott eredetiben.
   Bár nem ájultam el tőle, azért szívesen olvasnám a folytatást is magyar nyelven, vagy esetleg egy kortárs művet Holiday tollából, hiszen bőven van miből válogatni.


   Kedvenc idézetem:

   "Miért kell a családot a vérségi kötelék alapján meghatározni? ... Miért nem alakíthatjuk ki a saját családunkat úgy, hogy hasonlóan gondolkodó emberekkel vesszük körül magunkat? Olyan emberekkel, akik értékelnek minket?"


2025. március 2., vasárnap

Mit olvastam mostanában? - 2025 január-február



   Az olvasás sokunk számára nem hobbi, hanem életforma. És nem feltétlenül azért űzzük, hogy minden könyvről részletesen beszámoljunk azoknak, akik követik a blogjainkat. Azt hiszem már elmondtam, legalább egyszer, hogy nem azért születik kevesebb bejegyzés, mert kevesebbet olvasok, hanem mert egyszerűen sajnálom a bejegyzés megírására szükséges időt elvenni az olvasástól.
   Pár szót ejtenék néhány olyan könyvről, amit mostanában olvastam – természetesen azokon kívül, melyekről már írtam egy-egy külön posztot a blogban –, hátha valaki kedvet kap hozzájuk (vagy nem).




Devney Perry – Jasper Vale (Eden család 4)

Eredeti cím: Jasper Vale, 2023
Kossuth, 2025


   Modern családregény, amely nem hagyott különösebb nyomot. Igen, élvezhető, mondanivalója is van, de nem az a fajta, ami alapjaiban megrengeti az ember világát.
   A főszereplők szerethetőek, és mindkettőjüknek megvan a maga baja. Jasper Vale – ez a férfi főhős (és a könyv) neve rengeteg sebet, frusztrációt hordoz magával. Meg egy enyhén szólva zavart exet. Eloise Eden – a hat Eden leszármazott közül a negyedik, akinek a történetét bemutatja a történet – a célt látja maga előtt, mindent alárendel neki. Egészen addig, míg Vegas közbe nem szól és megváltoztatja a játékszabályokat. Két olyan embernek az alakuló kapcsolata, akik nagyon más családi háttérrel rendelkeznek: Jasper családja a külsőségeknek él, Eloise-é pedig már giccsesen tökéletes.
   Mindenképpen érdemes elolvasni, és még hátra van további két rész. Reménykedjünk, hogy magyarul is olvashatjuk.




Lorraine Heath – A vikomt megkísértése (Sakkfigurák: a csábítás mesterei 3)

Eredeti cím: In Want of a Viscount, 2024
Vinton, 2025


   Kellemes olvasmány azok számára, akik szeretik Heath írásait és a történelmi romantikusokat. Viszont vannak zavaró dolgok. Például az, hogy az előző kötetekben lefordították magyarra a sakkfigurák megnevezését, most viszont nem. Ami érthető is, hiszen ezeket az elnevezéseket az előző két rész fodítója nem kezelte helyesen. Egyébként is zavaró volt a szereplők ilyen-olyan neveken vagy címeken való emlegetése, ami azt eredményezte, hogy néha azt sem tudtam kiről van szó. A történet a megszokott: erős női karakter, erős férfi főszereplő, akiket a közös érdek és egymás iránti érdeklődés összehoz. És egy oltárian bunkó anya, akinek csak a rang számít. Semmi extra.
   Erős közepes, és örülök, hogy ezzel záródik is a sorozat, mert nem hiszem, hogy lenne türelmem még egy ilyenhez.




Emily Hart – A becstelen (A korona lovagjai 1)

Book Dreams, 2020


   Igazság szerint ezzel az olvasással tartoztam a szerzőnek, s nem kevés ideje. Történelmi romantikus, ami mostanában egyre ritkábban jelenik meg magyar nyelven, és egy öt részes (pillanatnyilag) sorozat indítókötete. Nem mondanám, hogy zseniális volt, de nem is volt rossz. Nagyrészt betartotta a zsánerre jellemző szabályokat, tisztában volt a kor és az ábrázolt társadalmi réteg szabályaival, tehát a szerző rendesen elvégezte a házi feladatát. Megvolt az egyensúly a romantikus szál és a cselekmény „izgalmasabb” része között, bár a téma nem eredeti, több hasonló könyvet is olvastam már, ahol a nemes úr a korona szolgálatában kémkedik valamilyen háború alkalmával.
   A szerző teljesen mellőzi az erotikát, ami nem feltétlenül rossz. Viszont túl sok szereplője volt, és ez néha megkavart. Minden bizonnyal ezek a mellékszereplők majd visszaköszönnek egy-egy következő rész főhőseiként. 
   Azt mondanám erről a könyvről, hogy ígéretes. S ezt alátámasztja több ismerősöm véleménye is. Ők már az egész sorozatot olvasták, és szerintük egyre jobb lesz – a borítóik mindenképpen.



Louise Bay – Dr. Nagyképű (Csábító dokrorok 2)

Eredeti cím: Dr. Perfect, 2023
Álomgyár, 2025


   Soha nem értettem meg, hogy a kiadó munkatársai miért éreznek kényszeres vágyat arra, hogy megváltoztassák egy könyv címét. A történet főhőse minden volt, csak nagyképű nem, tehát az aki eldöntötte, hogy ennek a könyvnek magyarul Dr. Nagyképű cím alatt kell futnia, halvány segédfolgalma sem volt arról, hogy miről szól, mert nem hogy nem olvasta, de bele sem nézett. 
   A történet egyébként középszerű, egy olyan párosról, melynek tagjai nem azzal foglalkoznak, amire tulajdonképpen vágynának. A férfi orvos – orvosdinasztia tagja, mi más lehetne? –, de író szeretne lenni, a nő pedig minden állást elvállal, hogy összegyűjtse a pénzt a híres szakácsiskolára. 
   Közhelyes megoldások gyűjteménye, erősen meggondolom, hogy a sorozat következő részét kézbe veszem-e, vagy sem, mert ez egyre gyengébb.




Kate Moore – Felix, a közös cica (Felix 1)

Eredeti cím: Felix, the Railway Cat, 2017
Művelt Nép, 2024


   Az egyetlen dolog, ami rávett, hogy kézbevegyem ezt a könyvet – tekintve kiadóját – az a kisállatok iránti szeretetem volt. Szeretem a macskákat, gondoltam egy vicces kis történet lesz egy klassz macsekről. Voltak már ilyen könyvek, s az ember reménykedik.
   Nos, az egyetlen vicc benne az volt, amikor kiderült, hogy Felix inkább Felicia lenne, mert tulajdonképpen nőstény. Mindez azután, hogy hosszan megszakértették az alsó fertályát. A történet bugyuta, nem tudom hogyan hangzik eredetiben a szöveg, de magyarul mintha gyengeelméjűeknek szólna (max. az óvoda kiscsoportjának). Nagy csalódás volt.




Serena Terry – Mammy Banter – Egy nemmenő anya titkos élete

Eredeti cím: The Secret Life of an Uncool Mum, 2022
Könyvmolyképző, 2024


   Számos olyan könyvet olvastam már, melyeknek központi témája az anyaság. Voltak jobbak, rosszabbak, viccesek, nyálasak. Ez határozottan a jók közé tartozik, vicces is, és tele van öniróniával egy olyan anya részéről, aki hirtelen ráébred, hogy az élete semmi másból nem áll, csak munka-anyaság-család. És ezekben sincs mindig a topon. Továbbá hiányzik neki az énidő, az a valaki, aki azelőtt volt, mielőtt a feleség és anya szerepét magára osztotta.
   Igazság szerint azért is kedveltem, mert nem ír ódát az anyasághoz, hanem abszolút reális képet mutat arról, hogy milyen egy többgyermekes anya élete, akinek több szerepben is helyt kell állnia, de közben elveszíti azt, ami a legfontosabb lenne: önmagát, mert alárendeli magát mások ígényeinek és a társadalom elvárásainak. S amit abszolút pontoztam a történetben az, hogy a főszereplője (aki maga meséli el saját útkeresését, és akinek a férjét receptre kellene felírni minden nőnek, annyira szuper) nem vár kitüntetést azért, mert gyermeket nevel.
   Senki világát nem rengeti meg, de szórakoztat és elgondolkoztat.