2018. november 24., szombat

Paige Toon – Akit mind szerettünk


Phoebe élete legnehezebb döntése előtt áll: menjen férjhez kamaszkori szerelméhez, és alapítson családot, vagy térjen vissza a francia Alpokba, hogy a szenvedélyének, a hegymászásnak hódolhasson? 
Eliza szerelmes egy férfiba, aki már rég nem az övé. Tulajdonképpen valószínűleg soha nem is volt az. Ráadásul az álma, hogy egyszer sikeres zenész lesz belőle, egyre elérhetetlenebbé válik. 
Rose-nak nincs munkája, és a kapcsolata is épp véget ért a barátjával. És ha ez mind nem lenne elég, arra kényszerül, hogy visszaköltözzön az anyjához. 
Ebben a három igen különböző lányban azonban van egyvalami, ami közös: Angus, a férfi, akit mind szerettek…


General Press, 2018
Eredeti cím: The One We Fell Inlove With, 2016




Paige Toon neve nem ismeretlen a magyar olvasni szeretők körében, hiszen első könyvét az I.P.C. jelentete meg Daisy nyomában címmel, még 2011-ben. Idén a General Press Kiadó hozott két könyvet is tőle: korábban az Egy darab a szívembőlt, utána pedig Akit mind szerettünket, azaz jelen olvasmányt. A szerző meglehetősen termékeny – bár az relatív, hogy mit nevezünk írói termékenységnek –, elképzelhetően további Paige Toon könyvekkel is találkozhatunk majd magyar nyelven a jövőben, de ugye azt mindenki tudja, hogy ez attól függ ennyire jól fogadja a szerző írásait a jónép. Értsd: anyagilag megéri-e a kiadónak.
Tehát a szerző harmadik magyar nyelven megjelent könyve és a harmadik, amit tőle olvastam, a véleményem megoszlik, mert szeretem is amit alkot, meg nem is. Ez a történet pedig erősen a nem felé billenti a mérleg nyelvét.
Először is itt van Angus, akiért Phoebe, Eliza és Rose rajong, vagy csak úgy tesz mintha… megszokásból. Nem mondhatni, hogy olyan különleges lenne, akkor sem volt az, amikor tizenévesen a szomszédságba költözött és a lányok álmainak tárgyává vált. És sajnos barátnak jó, de partnernek határozatlan, bár kitartó.
S akkor ott a három grácia: Phoebe, Eliza és Rose, akiben más is közös, nemcsak Angus iránti vonzalmuk. A lányok ugyanis testvérek, mi több: ikrek. Fokozzam? Egypetéjű ikrek, azaz genetikailag 100%-ban azonosak, ugyanúgy néznek ki, csupán a személyiségük más, és az így van jól. 
   Nem tudom másnak is feltűnt-e már, de az utóbbi időben több olyan könyv is megjelent, melynek konfliktusforrásai egypetéjű ikrek. Igaz nem hármasikrek, de miért ne halmozzuk az élvezeteket, ha lehet. Csakhogy ez közhelyes konfliktusokhoz vezetett, melyeket nem is nehéz kitalálni. Szerelmi háromszög? Ugyan már! Valamennyi ikernek ugyanabba a fickóba kell beleszerelmesednie. Kinek valójában, kinek meg csupán azért mert ő látta meg elsőként (pedig nem is!), ez pedig bizonyos előjogokat biztosít.
A történet ugrál ide-oda az időben, tehát a végére teljes képet kapunk Angus és a lányok kapcsolatáról a megismerkedéstől kezdve. S természetesen a három lány életútja, sorsának alakulása sem lesz titok senki számára. Igazándiból itt kicsit elvesztem a részletekben.
Ennek a történetnek meghatónak kellett volna lennie. S az is lett volna, ha nincs tele közhelyekkel és előre borítékolható történésekkel és eltúlzott érzelmi drámákkal. Ez nyálassá tette az én olvasatomban. 
Az is segített volna, ha nem szinte 400 oldalon csűri-csavarja a szerző, hanem legalább egy százassal rövidebbre fogja. A három lány személyiségbeli különbözőségét nagyszerűen oldotta meg Toon, de szinte ez az egyetlen dolog, amit pozitívan értékelhető az én véleményem szerint, mert természetesen többszörösen is kiaknázta a fizikai hasonlóságuk adta lehetőségeket.
Nekem ez egyszer olvasós-felejtős, de természetesen ízlések és pofonok.


 A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzés: Egy darab a szívemből