A havishami ördögfiókák 3
A szerelem
néha őrületet szül. Locksley vikomtja legalábbis erre a következtetésre jutott,
miután az apja megháborodott imádott hitvese halálát követően. Ám amikor az
idős férfi feleségül akarja venni a lángvörös hajú, szerencsevadász Portia
Gadstone-t, Locke drasztikus lépésre szánja el magát, és nőül kéri a lányt. Egy
kölcsönös előnyökön alapuló házasság tényleg kényelmes lehet… amíg semmiféle
zavarba ejtő érzelem nincs a képben.
Portia csak
kétségbeesésében egyezett bele, hogy hozzámenjen egy őrülthöz, a megállapodás
ugyanis védelmet biztosított volna a számára. Legalábbis ő ebben bízott, amíg a
márki jóvágású fia el nem olvasta a megállapodást, és át nem vette az apja
helyét. Ennyit a nyugodt – és ami még fontosabb, biztonságos – házaséletről,
amelyre Portia számított.
Miközben a
lány kezd beleszeretni vonzó férjébe, a múlt sötét titkai a felszínre törnek,
és azzal fenyegetnek, hogy mindkettőjüket tönkreteszik – hacsak Locke nem tesz
kockára mindent, és nem nyitja meg a szívét a szerelem előtt…
HarperCollins,
2018
Eredeti mű:
Lorraine Heath – The Viscount and the Vixen, 2016
A sorozat kedvelői már ismerik a helyszínt, ahol ez a harmadik rész játszódik, hiszen itt kezdődött a havishami ördögfiókák története, amikor egy tragikus vonatbaleset következtében Marsden márki lesz további két nemesi család fiainak a gyámja. Az ő történeteiket már olvashattuk az előző két részben, most rendesen betelepszünk Havisham Hallba, hogy megismerjuk az utolsó fenegyerek, Locksley vikomtja történetét, aki a házigazda egyetlen fia.
Ugye azt is
tudjuk már, hogy a Havisham Hallban nevelkedő ifjak szoros barátságot kötnek és
lényegében egymást nevelik fel, mert Marsden márki egyetlen dologra koncentrál:
gyermekszülésben elhunyt felesége utáni kesergésre, ezért pedig nagyon sokan az
őrült címkét ragasztják rá.
Igazándiból
nem értem, hogy miért csak most kattant be, hogy a márki viselkedése mennyire
hasonlít Charles Dickens Szép remények
című művének Miss Havishaméhez. Hiszen még a név is ott van, hogy felhívja rá a
figyelmet. Havisham Hall a gyász és enyészet helye. Az órákat az úrnő halálának
percében megállították, szobák kulcsrazárva, a személyzet egyre kevesebb, mert
a márki nem tűri a változás semmilyen formáját, azt sem, hogy évek óta tartó
gyászában megzavarják.
Csakhogy az
idős úr mégsem annyira őrült, mint amennyire környezete hiszi és tisztában van
azzal, hogy amíg egyetlen fia nem nősül meg, addig nincs biztosítva a cím
folytonossága. Cselhez folyamodva újsághírdetést ad fel, mintha ő maga szeretne tartalékörökösről gondoskodni:
"Marsden márkijának szüksége van egy erős,
egészséges és termékeny nőre, aki örököst szülhet neki. További információ a kiadónál."
Itt lép be a
képbe Portia Gadstone, mint egyetlen jelentkező, s aki keményen tárgyal is
anyagi biztonsága érdekében. Locksley vikomt pedig apja helyett feleségül veszi
a csinos “özvegyasszonyt”, akinek egész története hazugságokra épül. Portia
Gadstone-nak nincs vesztenivalója, hiszen az élete már úgyis romokban hever,
nincstelen és senkije sincs, akire ttámaszkodhatna. A hölgy első ránézésre semmi más, mint egy cím és pénzvadász nő, aki pontosan tudja mit akar és azt is, hogyan érje el azt. Később megcsillogtatja háziasszonyi tehetségét is, nem riad vissza a kétkezi munkától sem, csakhogy végig érezhető, hogy bármennyire igyekszik, nem lehet önmaga a múltban elkövetett baklövései miatt, amiket - magától értetődően - továbbra is titkol.
Természetesen
jön majd a szerelem is és a boldog végkifejlet is, csakhogy addig a szerzőnek
sikerül néhányszor alaposan meglepnie. Először is azzal, hogy George St. John,
Marsden márkija nem is olyan őrült, mint amilyennek mutatja magát. Ő csak egy
megtört szívű öregúr, aki élete szerelmét siratja. De ettől függetlenül éles
eszű, szellemes és olyan húzásai, beszólásai vannak, hogy környezete (és az
olvasók is) csak kapkodják a fejüket. Mintha kitűzött célja lett volna környezete zavarbahozása. Nekem ő volt a kedvenc szereplőm és
nagyon szurkolok azért, hogy a kiegészítő 3.5 részt, ami az ő nagy szerelmének
története, magyar nyelven is elolvashassuk.
Meglepetéssel
szolgált a történet hősnője is, mert annak ellenére, hogy nem nagy filozófia kitalálni,
hogy a feltálalt élettörténete hazugság, még ezen túl is meg tudott lepni
azzal, hogy nem siránkozásba menekült, hanem talpraesetten megoldást keresett a
gondjaira. Megértettem motivációját, de ettől függetlenül őt nem kedveltem.
Akárcsak az
előző részekben, most is epizódikusan feltűnik valamennyi havishami ördögfióka,
most viszont családdal együtt. Tehát az ő sorsuk alakulásából is kapunk
ízelítőt.
Akik olvassák a bejegyzéseimet már tudják, hogy ritkán szoktam egy könyv borítójával piszkálódni, mert nem a csomagolás számít, hanem a tartalom - bár egy tetszetős csomagolás azért vonzza a szemet. Nincs semmi baj ezzel a borítóval sem, csupán azt nem értettem meg, ha a vikomtnak már-már féstis-szerűen tetszik felesége, amikor kék ruhát visel, és a történetben többször is elhangzik/leíródik ez, akkor miért annyira zöld a borítón szereplő hölgy?
Kedveltem a
történetet mert szórakoztatott és pörgött, annak ellenére, hogy az előző
részekhez képest itt kicsit többet merülünk el az emberi lélekben. De ki-ki
majd eldönti magának, hogy hogy is áll ezzel a történettel, mert ugye az
ízlések és a pofonok…
A sorozat már megjelent részei:
1. A herceg szeretője, 2017
Falling Into Bed with a Duke, 2015
2. Mindent egy lapra, 2017
The Earl Takes All, 2016