Laza erkölcsök 2
A szerelem a
legédesebb méreg.
Lawrence:
Az mondtam neki, hogy a testét akarom, nem a szerelmét.
Hazudtam.
Ronan:
Egy hazugságba
szerettem bele
Maga volt a
szépség és a romlás.
Csókolni őt,
akár egy kellemes dallam.
Testét
birtokolni, vad költemény.
Szeretni őt, a
bukásom.
De az enyém
volt.
Legalábbis ezt
hittem.
Blaire:
Az egyik férfi
a szerelmét kínálja.
A másik a
világot.
Zuhanok,
zuhanok, zuhanok
S a vége nem
látható.
Ki tudja,
meddig még.
Művelt Nép,
2017
Eredeti mű: Mia Asher – Sweetest Venom, Magánkiadás,
2016
Ugye, amikor
az első részről, a Laza erkölcsökről írtam, azt mondtam, ez egy ígéretes téma,
nem kellett volna elbaltázni azzal, hogy Blairből ellenállhatatlan, világszépét
csinál, akihez képest minden más nő egy silány utánzat. Most, a második – és
egyben befejező rész –, olvasása után sem mondok mást. Ez a téma igenis jó,
csak a megfogalmazása, a megoldások hagynak kivánnivalót maguk után.
Míg az első
részben a történetet kevés kivétellel Blair meséli el, tehát az ő szemszögéből
látjuk a dolgokat, a másodikban ugrálunk egyik szereplőről a másikra a szerelmi
háromszögön belül… mert ugye itt van egy szerelmi háromszög Ronan, Blair és
Lawrence között. Ők pedig felváltva mesélik a történéseket, ki-ki a saját szemszögéből
– és ezzel elérkeztem az örök bánatomhoz: nő ne írjon férfi szemszögéből
történetet, mert sosem fog férfi módjára gondolkozni, tehát neki tetsző
szavakat ad a szájába. Vannak szerzők aki egészen jól tudják ezt elkövetni,
vannak akik nem. És ez most a “nem” esete, de a becsület úgy kívánja, hogy elismerjem: ebben a részben egy fokkal jobban oldotta ezt meg mint az elsőben
S akkor ott
van a túlságosan is sok véletlen egybeesés esete. Az első rész azzal végződik,
hogy kiderül mivel keresi is Ronan a napi betevőre valót, míg majd, egyszer,
valamikor befut mint fotós: Lawrence kettes számú sofőrje, ott feszít a limuzin
mellett. Semmi gond, véletlenek még vannak, pech, ez az élet. De hogy Jackie,
Ronan húga pont Lawrence első és nagy szerelme legyen, aki miatt évekig
elzárkózott egy normális kapcsolat elől, már sok. És az is, hogy Ronan nagyon
gyorsan, szinte azonnal felcsíp egy nőt, aki – mit tesz a véletlen ördöge – pénzzel és
megfelelő kapcsolatokkal rendelkezik, hogy Ronant a fotós-karrier és a
világhírnév fele elindítsa.
Míg az első
részben Blair szinte kérkedik rosszlányságával, olyan “rohadtak a szüleim,
cikiztek miattuk meg a túlsúlyom miatt, de most majd megmutatom én
nektek”-módon, addig ebben a részben kitőr belőle az érzelgősség, az a lány aki
talán mindig ott volt belül, vagy szeretett volna lenni, és jön a meghasonlás, a magába fordulás –
természetesen miután mindkét férfi faképnél hagyta, majd egy nagyon
kierőszakolt önfeláldozás, amikor is Ronan karrierje érdekében kilép a képből,
hogy sok-sok év után hazatérjen és megbékéljen a múlttal, új életet kezdjen.
S nem
lehetett kihagyni a legjobb barátnő klissét sem, aki mindig mindent jobban tud,
beleavatkozik, megmagyaráz és további véletlen egybeesés-helyzeteket teremt,
mert ugye a nagy New Yorkban mindenki csak és kizárólag ugyanazokat a köröket
frekventálja, tehát úton-útfélen a szereplők egymásba botlanak.
Egy könyvben,
kevesebb lelkizéssel, “véletlen egybeeséssel” és erotikával nekem jobb lett
volna a történet. Nem az erotikától lesz jó a sztori, bár az eladja, ami azt illeti. Míg az első résznek inkább a megbotránkoztatás volt a célja
(bár ki tudja? mindenki azt ért belőle amit akar) ez most inkább a mindent a helyére rakó happy endre hajtott és nem is valami
eredetien. Mivel semmire sem vártam ettől a könyvtől, a befejezéstől, csalódás sem ért. De hát ízlések és pofonok, az erotikus írások szerelmesei minden bizonnyal rajongani fognak érte…
