2016. november 10., csütörtök

Julianne Donaldson - Blackmoore

Kate ​​Worthington jól tudja, hogy soha nem mehet feleségül kiszemeltjéhez, ezért elhatározza, Indiába utazik, hogy megzabolázza nyughatatlan lelkét, és megszabaduljon kellemetlen családjától. Kotnyeles édesanyjának azonban más tervei vannak. Az asszony alkut köt Kate-tel: elutazhat Indiába, de csak akkor, ha egymás után három házassági ajánlatra is nemet mond. 
Kate, hogy teljesítse a megállapodást, az impozáns Blackmoore-i kastélyba utazik, és kedves gyerekkori pajtásához, Henry Delafieldhez fordul segítségért.
Ám ha szívügyekről van szó, nincs helye alkudozásnak, és a legalaposabb tervek is dugába dőlhetnek. A zord, szeles észak-angliai partvidéken Kate végül kénytelen szembenézni az igazsággal, amit még saját maga előtt is titkolt. 
Lehet, hogy éppen az a házassági ajánlat szabadítja meg a szenvedéseitől, amit feltett szándéka elutasítani? 
Az 1820-as években játszódó Blackmoore igazi romantikus regény, egy fiatal nő magával ragadó története, aki komoly áldozatok árán tanulja meg, hogy a szívére kell hallgatnia.
                   
Könyvmolyképző Kiadó, 2016
Eredeti mű: Julianne Donaldson – Blackmoore, 2013

Az  Edenbrooke után a második könyvem a szerzőtől, ha még nem olvastál tőle semmit ezt ajánlatos pótolni, különösen a klasszikus romantikus történetek kedvelőinek. Magyar nyelven egyelőre ez a két könyve jelent meg, angolul sem sokkal több, hiszen hozzánk képest pluszban csak az Edenbooke-hoz tartozó kiegészítő novella (Heir to Edenbrooke) van forgalomban, következő könyve, Lost in Scotland, mostanában jelent meg, de ez már kortárs romantikus. A szerző inkább a minőségre törekszik a mennyiséggel szemben, és ez nagyonis érezhető.
A Blackmoore egy klasszikus romantikus történet a 19. század eleji Angliából, de nem a főrendek, hanem a köznemesek világából. Nincsenek benne grófok és vikomtok, s a herceg sem vágtat be fehér lován, de ennek ellenére pontosan azt kapjuk amit a többi, hasonló korban és könyezetben játszódó klasszikus romantikus regényben: előre elrendezett házasságokat, képmutatást, hamis erkölcsöket, rosszindulatú pletykákat és egy olyan csodaszép történetet, ami egy gyerekkori barátságból indul és rajtad áll felfedezni mivé alakul.
Hogy a szerző mennyire szereti Jane Austen műveit, nem tudom, de Mrs. Worthington erősen emlékeztetett a Büszkeség és balítélet Mrs. Bennetjére, egyformán tartották életcéluknak lányaik kiházasítását, azzal a különbséggel, hogy Mrs. Worthington erkölcsei egyenlő szinten voltak egy kóbor kandúréval, ebben a szellemben próbálta nevelni lányait is, és amivel megvetést és bizonyos szintű kirekesztést vont magára és családjára az előkelő társaságból. Ezen kívül még számtalan hasonlóság van, aki jártas a Austen-i művekben minden bizonnyal maga is felfedezi, nem kell valamennyit elmondanom.
Blackmoore. A hely ahová a történet főszereplője Katherine (Kate, Kitty) Worthington gyermek kora óta vágyik. A hely ahol a szomszédban lakó barátok, Henry és Sylvia Delafield minden nyarat töltenek, és ami a Delafield család tulajdona és Henry öröksége. S mikor végre valahára megjön a várva várt meghívás Blackmoore-ba elkezdődik az utazás múltba és jelenbe – értsd, a történet múltjába és jelenébe.
A történet a Blackmoore-ban eltöltött nyár meséje és maga a főhősnő, Kate/Kitty Worthington meséli egyes szám első személyben, minek következtében kicsit sokat kapunk belőle és a makacsságából, a szabadság- és kalandvágyából. S mert ez a szabadság- és kalandvágy minden mást elnyom, természetesen nem veszi észre azt, amit mindenki más, és ami nyilvánvaló, még a felületes szemlélő számára is. De mindez megbocsátható, mert ahogy a történet halad és folyamatosan derülnek ki múltbeli események, úgy lesz egyre érthetőbb, hogy mit miért tesz. Mivel Kate úgy viselkedésében mint gondolkodásmódjában messze kora előtt jár, érthető a rab madárral való összehasonlítása, de ezt a hasonlatot talán nem kellett volna minden adandó alkalommal elpuffogtatni, még akkor sem, ha a főhősnő különös előszeretettel viseltetik a madarak megfigyelése és éneke iránt.
A helyszínek valós helyekről mintázottak, mint ahogy a könyv végén levő szezői jegyzetből meg lehet tudni, tehát bármennyire is furcsának tűnik, Robin Hood's Bay egy ma is létező hely Yorkshireben. A szereplők és a történet fickió, az egyetlen kivétel a történetben szereplő zenész-házaspár, ők valóban léteztek.
Hogy van-e valamilyen kapcsolat a szerző első könyve, az Edenbrooke és e között? Nincs. Egy mellékszereplő tesz egy futó utalást az Edenbrooke egyik szereplőjére, ennyi az egész. Tehát akkor is elolvashatod, ha épp nem vagy képben az Edenbrooke-kal.
Minden vélt és valós hiányossága ellenére ez egy gyönyörűen megírt történet, a legnagyobb baja az, hogy nincs több belőle. A klasszikus romantika kedvelőinek kötelező olvasmány… de ízlések és pofonok.