Maya Banks - Második esély (KGI 1)

Maya Banks legújabb, érzéki jelenetekkel is bíró, ám nem pusztán csak az erotikára kiélezett sorozatának középpontjában a Kelly Group International, azaz a KGI áll; egy szupertitkos elit csapat, a katonai múlttal rendelkező Kelly fivérek családi vállalkozása.

Ethan Kelly, az egykori haditengerész repülőgép-szerencsétlenségben veszítette el a feleségét. Az azóta eltelt egy évben elzárkózott a külvilágtól, és senki sem képes áttörni a maga köré emelt falakat. A mélységes fájdalom mellett rettenetesen gyötri a bűntudat, mert férjként óriási kudarcot vallott. 

Egy nap azonban megtudja, hogy Rachel él, de fogságban tartják. Azt tervezi, hogy a KGI, a szupertitkos elit csapat, a katonai múlttal rendelkező Kelly fivérek családi vállalkozása segítségével kiszabadítja. Azzal viszont nem számolt, hogy a felesége nem emlékszik sem rá, sem a közös életükre. Ethan reméli, hogy jóváteheti a múltbéli hibáit, és kapnak egy második esélyt. A veszély azonban még nem múlt el. A rejtélyes fogvatartók nem hagyhatják életben a nőt, és ki tudja, milyen titkok kerülnek napvilágra, ha Rachel egy nap visszanyeri az emlékezetét.

Kelly Group International (KGI): szupertitkos elit csapat, a katonai múlttal rendelkező Kelly fivérek családi vállalkozása. 

Profil: túszmentés, emberrablási esetek, hírszerzés, és olyan munkák, amelyeket a kormány nem vállal fel…

Cor Leonis, 2015

Eredeti mű : Maya Banks – The Darkest Hour, 2010

Sokrészes sorozat első könyve. Ha minden igaz, hamarosan várható a második rész is magyarul.

Mint ahogy a fülszövegben is olvasható, az egész sorozat a Kelly család körül forog, az első rész központjában Ethan Kelly és felesége, Rachel, áll.

A történet egyszerű: Rachel veszélyt jelentett egy szenátor politikai pályafutására, aki elraboltatja amikor a nő egy dél-amerikai jótékonysági úton van azzal a céllal, hogy az elrablók (drog-kartell tagjai) majd végezzenek is vele. Az egész repülőbalesetnek van álcázva a nyilvánosság számára, a család kap néhány apróságot azzal, hogy ennyi maradt belőle. Csakhogy közbeszól a kapzsiság, az elrablók nem ölik meg a nőt, hanem biztosítéknak fogolyként tartják táborukban. Egy évvel később onnan küld fülest a családnak egy beépített ügynök, a KGI mentőakciót szervez és hazahozza a drogokra rászoktatott nőt, aki csak nyomokban emlékszik elrablása előtti életére. Ez nem nyugtatja meg a szenátort és további kísérletek lesznek Rachel elrablására és megölésére, míg végül lelepleződik az egész háttértörténet. És közben megy a soooook lelkizés… meg némi szex . E nélkül nem is Maya Banks könyv lenne. 

Banks most is kemény fiúkról ír és szokás szerint sokat foglalkozik lelkivilágukkal. Ha ezzel azt akarta szemléltetni, hogy a kemény fiúk – ez esetben Ethan Kelly – felszíne alatt érző lélek lapul, akkor melléfogott, mert az én olvasatomban egy siránkozó, bizonytalan fickót sikerült produkálnia.

Ugyanakkor a nagy boldog amerikai család képét tárja elénk: Kellyék és hat (ha jól emlékszem) fiúk. Nem igazán értettem, hogy a vaskereskedést vezető Frank és a tanárnő Marlene Kelly hogyan sikerített ennyi és ilyen kemény fickót. Valamennyien a katonaság, haditengerészet és ehhez hasonló helyek kötelékében dolgoztak vagy még mindig dolgoznak. Egy biztos, Marlene Kellynek köze kellett legyen hozzá, mert ő egyet füttyent és felnőtt gyermekei kettőt pattannak és úgy meghunyászkodnak, mint egy megvert kutya. Szóval van hat darab nagy macsó férfi, akinek nem sikerült elvágnia a köldökzsínort és túltenni magát Oedipus-komplexusán.

Egynek elment, de nem tett rám mély benyomást a könyv, az biztos. Az egyetlen hitelesen felépített karakter a Rachelé volt, a többin látszott, hogy túl nagy volt az igyekezet arra, hogy “ütősek” legyenek. Melyik utopisztikus társadalomban mész le a puskával a konyhába, csíped fülön a hütődet kirámoló szökevény tizenévest és csupa szívjóságból beköltözteted a házadba és családodba? Ha olyan hiper-szuper keményfiúk és döbbenetesen okos család, csak úgy elfogadták, hogy Rachel repülőbalesetben meghalt, mert kaptak egy értesítést, egy jegygyűrűt és egy útlevelet? Semmi DNS teszt? Ez egy kicsit mellément, nem? De hát ízlések és pofonok…

Nem a borítója szerint ítélek meg egy könyvet, de a magyar variáns jobban tetszik...

A sorozat további részei:

2. No Place to Run – magyarul A szabadság kulcsa címmel várható.

3. Hidden Away

4. Whispers in the Dark

5. Echoes at Dawn

5.5 Softly at Sunrise

6. Shades of Gray

7. Forged in Steele

8. After the Storm

9. When the Day Breaks

10. Darkest Before Dawn

Kelley Armstrong - Bitten - Megmarva

Elena Michaelsnek fogalma sincs arról, hogy Clay, a kedvese, vérfarkas, amíg az meg nem marja, és ezzel mindörökre megváltoztatja az életét. Elárulva érzi magát és feldühödik: képtelen tudomásul venni az átalakulását, és nem tervez semmilyen kapcsolatot a Falkájával – karizmatikus vérfarkas társainak csapatával, akik azt állítják, segíteni akarnak.

Amikor azonban a Falkát brutális gyilkosságsorozat fenyegeti, Elena képtelen választásra kényszerül. Sorsára hagyja-e az egyedüli embereket, akik valóban megértik újonnan szerzett természetét, vagy segítsen nekik régi kedvesének a megmentésében, aki nemcsak tönkretette az életét, de még mindig vissza akarja szerezni Elenát, mindenáron.

Könyvmolyképző, 2015

Eredeti mű: Kelley Armstrong – Bitten

Jesszusom… ki a bánat tett oda, hogy én ezt elolvassam, mikor tudtam, hogy vérfarkasos, én pedig messze futok mindentől ami paranormális? Elnézést a műfaj kedvelőitől, de…

Szerelmi történet – tulajdonképpen szerelmi háromszög - egy nőstény vérfarkas, a jövendő társa és egy ember között (bár szerintem az “ember” ebben a történetben inkébb az apa-pótlék) - és némi hatalmi harc, hogy legyen akció és vérfolyás is benne.

Elena Michaels, a történet főhősnője, az egyetlen nőstény a falkában és a föld kerekén egy okoskodó, akaratos, önfejű, beképzelt liba. Igen, liba! Mindent megkérdőjelez, mindent a saját feje szerint csinál és köpik rá, hogy mik lesznek a következményei a falkára nézve. Hosszas kalandok és idétlenkedés után, természetesen fajtársát választja és ásó kapa meg a nagyharang.

Guszta kis könyv, nem mondom, tele olyan dolgokkal amitől egy gyengébb gyomrú egyén hosszas tangózásba kezd a vécékagylóval: “eau de oszladó hús”, a földön fetrengő pasinak kibomlott a övje… hoppá! második pillantásra az nem is a nadrágszíj volt hanem fél méternyi pulzáló bél… vagy egy hollók és keselyűk által megcsonkított hulla állapotának részletes leírása.

Ez volt az első vérfarkasos olvasmányom, úgy gondolom, hogy az utolsó is… de legalább tudom, hogy a vérfarkas-gén csak a hímnemű utódokon keresztül öröklődik tovább…

Ka Hancock - Üvegszilánkon táncolni

„Lucy, minden házasság tánchoz hasonló; időnként bonyolult, máskor csodás, ám az idő túlnyomó részében igencsak eseménytelen. Mickey-vel viszont lesznek idők, amikor üvegszilánkokon táncoltok majd. Fájni fog. Két lehetőséged van: vagy elmenekülsz ez elől a fájdalom elől, vagy szorosan összekapaszkodtok, és együtt táncoltok át a következő biztos helyre.”

Lucy Houstonnak és Mickey Chandlernek nem lett volna szabad egymásba szeretniük, még kevésbé összeházasodniuk. Mindkettejüket hibás génekkel sújtotta ugyanis a sors: a férfi bipoláris személyiségzavarral küzd, a nő családjában a mellrák szedi áldozatait. Ám amikor Lucy huszonegyedik születésnapján útjaik összetalálkoznak, fellángol a szikra, és többé le sem tagadhatják az egymás iránti vonzalmukat.

Eltökélten és megfontoltan küzdenek azért, hogy a kapcsolatuk működhessen, ezért írásba foglalják az ígéreteiket. Mickey szedi a gyógyszereit. Lucy nem hibáztatja azért, ami felett nincs hatalma. A férfi őszinteséget fogad. A nő türelmet. Mint bármely házasságban, nekik is vannak jó, rossz és néha nagyon rossz napjaik. Annak érdekében, hogy megbirkózhassanak az egyedülálló kihívásokkal, szívszaggató döntést hoznak: nem vállalnak gyermeket.

Amikor azonban Lucy megjelenik egy rutin orvosi vizsgálaton, olyan meglepetés éri, ami mindent megváltoztat. Mindent. Egy pillanat alatt értelmüket vesztik a szabályok, és ők ketten kénytelenek újradefiniálni a szerelem valódi lényegét.

Pioneer Books, 2015

Eredeti mű: Ka Hankock – Dancing on Broken Glass

Hűha! Ez nem semmi! Nagyon érzékeny vagy depresszióra hajlamos embereknek határozottan nem ajánlott olvasmány. De ettől függetlenül kellenek az ilyen történetek is, mert az élet nem habostorta, a fehér lovas herceg azóta piros Ferrarin jár és tuti nem értünk fog jönni… a dögös milliomos sem. Ez a történet akár a te családodban is lejátszódhatott volna, vagy a szomszédéban, az ismerősében.

Leírni, hogy Lucynak és Mickeynek – a két főszereplőnek –  nem lett volna szabad egymásba szeretniük és összeházasodniuk durva és nem felel meg a valóságnak. Egyrészt a szerelemet nem lehet szabályozni, másrészt ha soha senki, akinek valamilyen genetikai rendellenessége van, nem házasodik és nem hagy maga után utódokat, akkor rövidesen megszűnik az aglomeráció és az ember lánya kedden reggel indul, ha pénteken délben egy másik emberi lénnyel szeretne találkozni.

Mickey bipoláris zavarban szenved – akárcsak elhunyt anyja, Lucy családjában a nőket tizedeli a mellrák és ő is a mutáns gén hordozója, akárcsak két nővére. Ezek olyan dolgok, amiért ők nem hibásak, amikről ők nem tehetnek. Bipoláris zavarral szépen és hosszan lehet élni, gyógyszerezés kérdése, s ha valaki hordozza a mellrákot előidéző mutáns gént, az még nem jelenti azt, hogy meg is fog betegedni.

Lucy esetében sajnos ez nem így van. Ő már túl van egy rákos epizódon és minden egyezség és óvintézkedés ellenére terhes marad, mi több, vállalja, hogy meg is szüli a magzatot. Csakhogy a magzattal együtt valami más is jön: az áttétek tüdőbe. S megkezdődik a versenyfutás az idővel és a rákkal. Amit Lucy nővérei ez idő alatt elművelnek az már nem törődés és féltés, hanem kész pszichózis -  Priscilla, maga is túl van már egy mellműtéten, Lil pedig betegesen szeretne egy kisbabát, de nem képes szülni és az örökbefogadás sem jön össze soha. És ez még semmi Mickey-hez képest aki mindent bevet annak érdekében, hogy lebeszélje Lucyt a terhesség kihordásáról. Valamennyien a csodában reménykednek.
    Erotika- és vulgaritásmentes olvasmány, könnyen érthető, bár helyenként orvosi szakkifelyezésekben bővelkedik. Egyes szám első személyben van írva, Lucy és Mickey felváltva meséli el a történetet, ki-ki saját szempontjából, aztán már csak egyikük mesél...

Többször is hallottam/olvastam, hogy Jojo Moyes Mielőtt megismertelek című könyvéhez hasonlítják. Én nem mondanám, hogy így van. Más-más témát taglalnak és annyi a közös bennük, hogy mindkettő olyan dolgot tár elénk, ami akár velünk vagy közvetlen környezetünkkel is megtörténhet, és hogy minkettőben létfontosságú dolgokról kell döntést hozni.

Csodálatos történet családról, közösségről, szerelemről, mindennapi dolgokról… Nem sírtam, de megérintett és elgondolkoztam azon, hogy szabad-e tudatosan egy ilyen nehéz genetikai örökséget továbbítani egy ártatlan lénynek. 
    Szabad?

Amanda Quick - A bajkeverő

„Amanda Quick első regénye pár hét leforgása alatt a sikerlisták élére került. Legújabb, tizenkettedik könyve már megjelenése napján elfoglalhatta az előkelő első helyet. Méltán.” 

The Guardian

Imogen Waterstone hosszú évek óta bosszút forral barátnője gyilkosa ellen. Nagybátyja halálával váratlan lehetőséghez jut: csapdát állíthat ellenfelének. Elhíreszteli, hogy az örökség részeként a tulajdonába került egy térkép is, amely felbecsülhetetlen értékű ókori kincs nyomára vezet. Arra számít, hogy a gyilkos expedíciót szervez a színarany pecsétnyomó felkutatására. Imogen reményei szerint arra majd csak az út végén – amikorra ellenfele minden pénze elúszott – derül fény, hogy a kincs sohasem létezett. 

A terv végrehajtásához azonban segítségre van szüksége. Segítőtársul a híres felfedezőt, Colchester Earljét szemeli ki. Ám a férfi, akinek múltja botrányoktól sem mentes, visszautasítja a lány kérését. Épp ő adja a nevét ehhez az őrültséghez? Ő, aki hitelt érdemlően bizonyítani tudja, hogy a kincs nem létezik! 

Nem létezik? 

„Kaland és szenvedély humorral fűszerezve, ahogy azt Amanda Quicktől már megszokhattuk. Újabb remekművet tart kezében az olvasó.” 

Romantic Times

Maecenas, 1997, 2004, 2015

Eredeti mű: Amanda Quick – The Mischief , 1996 

Amanda Quick több könyvét is olvastam az elmúlt években, ez valahogy kimaradt eddig, pedig szem előtt volt. Azért kaptam gyorsan elő, mert egy esti beszélgetés alkalmával több ismerősöm is nagyon pozitívan nyilatkozott róla és kiváncsívá tettek. S ha már kétszer is volt utánnyomás az évek folyamán...

Rossz nem volt, az biztos, de nekem valahogy nem lett kedvenc. Ennek ellenére el tudnék képzelni egy filmesített változatot, ahol betegre nevetném magam, mert helyzeti humor van benne bőviben.

Kőszívű Colchester és Illentlen Imogen… többet nem is nagyon kellene mondani a két főszereplőről, bemutatja őket a Társaság által rájuk akasztott gúnynév.  Társaság alatt értsd a 19. századi Anglia krémjét, puccos családfával és tömény sznobériával. Csakhogy ennek a Társaságnak a látszat a fontos és nem az igazság. Kőszívű, mert nem szeret senkit, egyáltalán nincsenek érzelmei, semmilyenek – és Illetlen, mert a Társaság szemében kompromitálva volt egy nős férfi által,aki ráadásul a barátnője férje volt.

Szóval Illetlen Imogent és Kőszívű Colchestert a rég letűnt zamari kultúra szeretete és tanulmányozása köti össze. Mellesleg ez egy kitalált, sosem létezett kultúra, bár Tibetben van egy Zamar nevű város, a zamar pedig egy héber eredetű szó, jelentése isten dicsőítésére írt dal - nem én mondom, hanem a gugli meg a Wikipédia.

De vissza Imogenhez és Colchesterhez… aki természetesen egymásba szeret, leleplez néhány csalót és gyilkost, megold egy sosem létezett rejtélyt. Nagyon jól felépített karakterek és rajtuk keresztül remek bemutatót kapunk a Társaság felszínességéről és a felszín alatti valóságról. Bár Imogent néha megráztam volna felszínessége, akaratossága, naivitása és makacssága miatt, ha másmilyen lett volna, nem annyira élvezetes olvasmány a könyv (akkor is egy liba, de ne mondd senkinek). Méghogy, szegény, ideggyenge Colchester!

A történelmi romantikus regények rajongói szeretni fogják, bár - szerintem - eddig már valamennyien olvasták, csak én kullogtam hátul, mint egy farok. Szivesen megmutattam volna az angol kiadás szemet gyönyörködtető borítóját is, de azonos ezzel, talán a kék egy kicsit sötétebb, tehát pont ennyire semmitmondó.

Valentin-napra szeretettel....

Igen, tudom, vasárnap lesz, addig még van... de azért szabad beszélni róla, nem?
   Igazából ez egy angolszász országokból átvett ünnep, de eredete a 14. századba nyúlik vissza és Szent Valentin vagy Valentinianus (magyarul Szent Bálint) nevéhez kötődik, aki abban az időben Interamna püspöke volt (ma Terni, Umbria olasz tartomány) és többek között a szerelmesek védőszentje is. Mások a római korba vezetik vissza a szerelem ünnepének kezdeteit. – füstölt a gugli.
   Az 1990-es évek után gyorsan terjedt Európa közép és keleti részén is... leomlott a berlini fal, s láttuk mi történik a „civilizált” nyugaton. A majmoláson kívül valószínűleg a piros szivecskés, kereskedelmi jellege is hozzájárult a népszerűségéhez – milyen jól el lehet adni minden szemetet  Valentin-nap címszóval – és számos vitát szült arról, hogy kell-e nekünk, nem angolszászoknak, ez a habos-babos, piros szivecskés import ünnep?

   Személy szerint nem látok semmi rosszat abban, ha valaki magáénak akarja tenni ezt az ünnepet, de akkor ne legyen csak kirakat az egész. Ne csak február 14-én (március 8-án, karácsonykor és az aktuális szülinap/névnapkor) szeressünk és viselkedjünk szépen. Az évnek 365 napja van, akkor 365 napig szeressünk és viselkedjünk úgy, hogy ne bántsuk a másikat... Szökőév van, február 29-én lehetsz ronda és ráfoghatod a pre-mensturációs szindrómára, ha nő vagy és a kedvenc csapatod pocsék szereplésére, ha férfi.

 Ki-ki eldönti magának, hogy ünnepli-e Valentin-napot, s ha igen mi módon teszi azt. Felnőtt emberek vagyunk, valamennyiünknek megvan a saját értékrendszere arról, hogy mi a stílusos és mi a giccs. Ajándékozzunk virágot, bonbont – tehetősék akár értékesebb tárgyakat is. És ajándékozzunk könyvet is, mert miért is ne? Egy könyvmolynak az a legszebb ajándék és szinte valamennyi kiadónak van kedvezménye ebből az alkalomból. Ajándékozzunk valamit, akár egy mosolyt, egy kedves szót, bármit amit magunktól adunk és nem azért mert elvárják tőlünk, vagy – ami még rosszabb –, mert valamit el akarunk érni általa.

Boldog Valentin-napot! Valentin és nem Bálint. Nem attól lesz valaki jobb hazafi, hogy mellveregetve mindent anyanyelvére fordít. Szabó István sem Steven Tailorként kapta az Oscar díjat és Hosszú Katinka sem Katie Long néven áll fel a dobogó legmagasabbik fokára.