Kimberley Freeman – Csillagok az óceán fölött

Két ​zabolátlan természetű nő és az ár, amit ezért fizetniük kell Kimberley Freeman, az Örökzöld-zuhatag és az Álom-öböl népszerű írónőjének nagy hatású regénye a szerelemről, az anyaságról és annak kiderítéséről, kihez tartozunk a világon.
1874-ben a vadóc és akaratos Agnes Resolute végleg elhagyja az észak-angliai lelencházat, ahol felnőtt. Távozása előtt tudja meg: édesanyja apró emléktárgyat, egy egyszarvú képét ábrázoló gombot hagyott hátra neki. Agnes abban a tudatban élt, hogy az anyja nem tudta eltartani, és ezért került lelencházba, csakhogy felismeri a gombot: a fenséges és gyönyörű Genevieve Breckby, egy helybeli nemesi család lányának kabátkájáról való. Agnes ugyan csak egyszer látta őt, de soha nem tudta elfelejteni. Kideríti, hogy Genevieve Londonban van. Agnes követi, és London nyomornegyedében tengődik, amíg megtudja, hogy Genevieve továbbutazott Párizsba.
Agnes követi édesanyját, de egyre több mindenben kell csalódnia, mire végül Melbourne-ben rátalál Genevieve-re. De képes-e a nő olyan anya lenni, amilyennek Agnes szeretné?
Nagyhatású történet két megfékezhetetlen szellemű nőről, szerelemről és anyaságról és annak kiderítéséről, kihez tartozunk a világon.

Athenaeum, 2019

Eredeti cím: Stars Across the Ocean, 2017

Mindig felcsillan a szemem, amikor arról kapok hírt, hogy új Kimberley Freeman könyv jelenik meg. Az ausztrál szerző nem új a magyar könyvpiacon, a Csillagok az óceán felett a hatodik könyv, amit tőle olvashatunk, az angolul tudók még ennél is többet, sőt teljesen más zsánerben is, mivel a szerző a gyermekkönyvektől a horrorig szinte minden műfajban jelen van, bár azokat Kim Wilkins név alatt jegyzi.

Hazugság lenne azt mondani, hogy mindent olvastam, ami magyar nyelven megjelent, az Álom-öböl és Aranypor című könyvei kimaradtak, de valamikor, amikor több időm lesz (kiváncsian várom mikor fog ez bekövetkezni), szándékomban áll bepótolni ezt a mulasztást, mert határozottan kedvelem a szerző stílusát.

A Csillagok az óceán felett két idősíkban játszódó történet. Az egyik a 19. század második fele-vége és hosszú utazásra vitt, szinte a világ körül: Angliából Franciaországba, onnan Ceylonra (ma Sri Lanka és továbbra is a finom teájáról híres), majd Ausztráliába.

A másik szál 2007-ben, Angliában játszódik. Victoria, a negyvenes éveihez közeledő nő hazatér mert anyja, Margaret Camber, egy neves egyetem történelemprofesszora feltételezhetően Alzheimer kórban szenved és állapota aggodalomra ad okot, hiszen már megkezdődtek az emlékezetkiesések, elcsavargások. A professzorasszony szakterülete a viktoriánus kori nők helyzete, innen lánya neve is.

Eddig semmi új a nap alatt, két vagy több idősíkban játszódó regény bőven van a könyvpiacon, úgy néz ki ez egy újabb trend, amihez illik felzárkózni. Csakhogy ez a kvázi jelenben játszódó történet tovább bonyolódik, amikor anyja dolgait rendezve Victoria egy régi levéltöredékre bukkan, melyet egy anya írt annak a lányának, akit sosem ismert, mert születése után elvették tőle. Gyermekemnek, akit nem tudtam megtartani – melyben a névtelen hölgy egy tiltott szerelmi történetet mesél el, annak minden tartozékával, s melynek gyümölcse egy kisbaba. A hölgy arisztokrata származású, a gyermek pedig törvénytelen, ez pedig abban a korban egyenlő a botránnyal, a társadalmi kirekesztéssel.

A 19. század második felében egy yorki árvaház lépcsőjén hagytak egy újszülött lánykát. Egyetlen tárgy van a csecsemővel: egy egyszarvút ábrázoló mintával díszitett gomb – és ennek a gombnak a későbbiekben fontos szerepe lesz. Az árvaházat egy visszavonult hajóskapitány vezeti, tehát nem is meglepő, hogy a lelencek családneveiket egy-egy hajóról kapták. S bár a lelencház nem a Dickens regényeiből ismert nyomortanya, de mégsem egy otthon, a 18-19 éves Agnes Resolute alíg várja, hogy kiszabaduljon onnan és az otthon által javasolt életút helyett anyja keresésére induljon. Agnes meggyőződése, hogy anyja a közeli udvarházban lakó Lord Breckby féktelen lánya, Genevieve. Agnes Genevieve keresésére indul, fél világon keresztül.

“...Genevieve-ben minden csodálatra méltó volt. Folyamatosan lenyűgőzött. Tudott parancsoló lenni, jó kedélyű és érzéki is, de az biztos, hogy a szépsége páratlan volt. Szabadon, öntörvényűen élte az életét. Vele lenni veszélyes, mégis csodás volt. Saját vágyait követte, és fittyet hányt mások véleményére. (...) Genevieve-t nem érdekli a vagyon, Agnes. Ezt verje is ki a fejéből. Ő a kalandot keresi. Ebben látja élete értelmét.”

Túl egyszerű lett volna, ha a lány feltételezett anyját az udvarházban vagy a család londoni rezidenciáján megtalálja. Viszony a londoni házban rátalált Genevieve testvérére, az agorafóbiás Mariannára, valamint Genevieve fogadott fiára, Juliusra, de a zabolátlan Genevieve-nek hűlt helye van, a család nem beszél róla, nevét sem említik. S minél nagyobb a titkolózás, annál makacsabb Agnes. Azt hiszem ez volt a pont, amikor úgy éreztem, Agnes talán rossz irányba indul anyját keresni.

Bonyolult szerkezetű, de szenzációsan megírt történet volt, melynek központi témája az anyaság, az anya-lánya viszony, vagy annak hiánya. Emellett pedig remek betekintést nyújtott a viktoriánus kori nők társadalmi helyzetébe és a romantikán túl már-már a kalandregény határait súrolta. Kedveltem a történetet, a szereplőket,  a helyszíneket. Igzalmasak voltak a kalandok melyekben Agnesnek része volt az utazásai során. S ha már hősnőről esett szó, helyenként idegesített a makacsság, mellyel a célt követte és származását kutatta.

Most sem csalódtam a szerzőben, mert hozta a tőle megszokott stílust és színvonalat. Kéretik nem félreérteni: ez nem egy habos-babos romantikus nyáltenger, annak ellenére, hogy két szerelmi történet is van benne – mindkettő a történet múltban játszódó szálához kapcsolódik. Rendben, ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor a múlthoz kapcsolódó boldog végkifejlet kicsit sok volt nekem, de ezt ellensúlyozta az, hogy a történet jelenéből viszont hiányzik. Az Alzheimer kór esetében nincsen happy end.

Nagyon kedveltem és felnőtt olvasóknak ajánlom… meg ízlések és pofonok

Kapcsolódó bejegyzések:

Örökzöld-zuhatag

Parázs-sziget

Vadvirágok lányai

Julie Caplin – Egy csésze kávé Koppenhágában

Romantic Escapes 1

Módfelett ​bosszantó, ha egy kolléga lenyúlja az ember ötletét. Az pedig különösen fájdalmas, ha ez a kolléga ráadásul a pasink is. Regényünk főhősével, Kate-tel is ez történik. Szomorkodásra azonban nincs ideje, hiszen fontos feladatot kap: egy dúsgazdag dán vállalkozó nagyáruházat akar nyitni Londonban, és Kate-nek kell megterveznie a sajtókampányt. Ráadásul mindössze két napot kap az óriási projektre. Düh és dac munkál benne, de mindenáron tökéletesen akarja megoldani a feladatot. 

Kitalálja, hogy hívják meg az újságírókat egy koppenhágai kirándulásra, hogy ott, helyben tapasztalhassák meg az egyedülálló dán életérzést, a hyggét. Az az elképzelés, hogy az újságírók koppenhágai beszámolóit olvasva, aztán majd egymást tapossák a vásárlók London új dán áruházában. 

Hat hisztis és undok újságírót öt napig együtt tartani úgy, hogy a túrának gyakorlati haszna is legyen és a megbízó is elégedett legyen, igazán embert próbáló feladat! Mindez persze lehetőség is egy igazán nagy kalandra és arra, hogy megtanuljuk, mi is a dánok boldogságának titka.

Julie Caplin imád utazni és jókat enni. Megszállottan keresi a tökéletes gint, és hihetetlenül válogatós, ami a poharat, a tonikot és a díszítést illeti. A megszokott ginkostolói közben írta meg első regényét. Inspirációként azok a városlátogatások szolgáltak számára, amelyeket PR-igazgatóként ő maga szervezett, hogy a részt vevő újságírókkal megismertesse az adott város gasztronómiai örömeit.

Libri, 2018

Eredeti cím: The Litlle Café in Copenhagen

Fülszöveg után választottam ezt a könyvet, és egy vicces, szórakoztató, habkönnyű történetre vártam. Olyan nőcis nyári olvasmányra, amit az ember lánya a stardra visz magával, nem rengeti meg a világát, de azért felüdül és jókat vigyorog.

Ehhez képest egy dögunalmas, közhelyes történetet kaptam, ami még a sokat által lenézett nőcis történetek legaljának színvonalát is alig éri el. Olvastam füzetes romantikus regényt jobbat mint ez, nem is egyet.

A történet három részre oszlik, annak függvényében, hogy földrajzilag épp hol tartózkoduk a cselekmény során.

Az első rész helyszíne London. Itt él Kate, a PR-szakember, aki vidékről érkezett a nagyvárosba szerencsét próbálni, és a szerencse kedvez is neki, míg magánéletében össze nem hozza a sármos kollegával, aki a szakmai előmenetele érdekében Kate ötleteit a sajátjaként mutatja be és természetesen meg is kapja a minkettőjük által áhított előléptetést. Kate dühében vállalja el a dán Hjem áruház londoni megfelelőjének PR-kampányát, meggyőzi Lars Wildert, a cég tulajdonosát, hogy az ő koncepciója a jó és hat életmódbloggerrel és -újságíróval Koppenhágába utazik (a politikai korrektség nevében az egyikük meleg), hogy helyben láthassák a “hyggét”, azaz, hogy mi fán terem is az a bizonyos dán életérzés, amit oly nagy szeretettel szeretnének Londonban is népszerűsíteni.

Akit érdekel a téma, korábban megjelent Meik Wiking Hygge című könyve, abból ötleteket meríthet, de szerintem a dán életérzéshez dánnak kell lenni, vagy legalábbis közöttük élni hosszú ideig, másképp csak egy újabb divatos hóbort, amit lelkesen importálunk, mert ha lehet, akkor miért ne?

Katen-ek természetesen van egy legjobb barátnője is, és zűrös családja is vidéken, nehogy ezek a közhelyek kimaradjanak. Tehát epizódikusan meg is ismerkedünk úgy a tanár Connieval, Kate barátnőjével, mint fura családjával – apja és két fivére –, akiket Kate gyakran látogat és anyagilag is támogat.

A második részben természetesen Koppenhágába utazunk, ahol megtörténik a címben emlegetett kávézás is, magának a cégtulaj anyjának sikkes kis kávézójában. Itt a vegyes csapatnak sok kalandban van része, de nem részletezem, aki akarja, majd elolvassa. Kate-nek természetesen most sem mennek jól a dolgai, mert a csoport tagjai inkább a saját útjukat járnák és el vannak telve a saját fontosságukkal – ez sajnos Londonig elhallatszik, és ki mást küldenének segítségére, mint az exet, miközben Kate már a csoport egyik tagjához, a kötekedő Benhez vonzódik.

Ezt a részt jobban kedveltem az előzőnél, mert a csapat városnézése alkalmával felelevenítettem a saját koppenhágai utazásom emlékeit és újabb látogatnivalókat írhattam fel a bakacslistámra, de viszonylag ennyi volt ami kedvelhető volt, legalábbis számomra.

A harmadik rész cselekménye ismét visszavisz Londonba, ahol Katenek újabb munkahelyi igazságtalanságokkal kell szembenéznie, és akkor jön a habos-babos befejezés, mikor a koppenhágaihoz hasonló saját kávézót nyit az új puccos áruházban, rendeződik a kapcsolata Bennel (egyébként ezt a romantikus szálat teljesen feleslegesnek tartottam), zűrös családja is magához tér és saját lábára áll… szóval lesz egy nagy, mindenre kiterjedő happy end, ami locsog az optimizmustól. És annyira kiszámítható volt az egész.

Ez a történet egy sorozat része, melynek nevét “romantikus kiruccanások”-nak fordítanám. Nem tudom, ha a következő részek is meg fognak jelenni magyar nyelven. Abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán akarom-e a következő részeket is olvasni.

Remek dolog, hogy Julie Caplin imád utazni és jókat enni – ki nem? –, s ha kevésbé megszállottan keresné a gint, talán ez a történet is jobb lenne… de hát ízlések és pofonok…

 A sorozat angol nyelvű folytatásai:

2. The Little Brooklyn Bakery

3. The Little Paris Pattisserie

Sophie Kinsella - A boltkóros és a nagy szemfényvesztés

A bolkóros 8

Kedvenc ​boltkórosunk és férje a kapcsolatukat is próbára tevő amerikai kiruccanás után haza készülődnek. Azonban Becky apjának és legjobb barátnője férjének, Tarkienak is nyoma vész az Államokban. A két férfi valószínűleg egy áruló üzlettárs felkutatására indultak; a kalandban pénz és barátság is kockán forog.

Becky egy egész kis kompániával szegődik a nyomukba, és a keresésben segítségükre van apja régi térképe meg egy minden karácsonykor újramesélt történet. Útközben, a kényszerű összezártságban aztán rá kell jönnie, sokkal több rejtélyt kell megoldania, mint amire eredetileg számított. A szövevényes nyomozás közben legjobb barátnője bizalmát is vissza kell szereznie, és segítenie kell annak megroggyant házasságát rendbe szedni. A nagy vegasi átverés után egy kérdés marad: ki adja vissza a boltkóros vásárlókedvét?

A New York Times bestsellerszerzője, Sophie Kinsella hősnője, a boltkóros Becky Brandon (született Bloomwood) amerikai kiruccanását ezúttal fergetegesen kacagtató úti kalandokkal folytatja a Vadnyugaton és Las Vegasban.

Libri, 2017

Eredeti mű: Sophie Kinsella – Shopaholic to the Rescue, Transworld, London, 2015

Nem titok, hogy kedvelem Sophie Kinsella könyveit. Olyan könnyű kis habos-babos írások, pont jók egy fáradt estére agyat szellőztetni. Vannak közöttük jobbak, vannak kevésbé tetszetősek.

A boltkóros sorozatot valamiért hosszú ideig tologattam, Magam sem tudnám megmondani miért. Az első részeit még 2008-2009-ben adta ki a Kelly Kiadó – tehát nem mostanában –, azóta valamennyi része megjelent magyar nyelven is, némelyek kétszer is, két különböző címmel, mert a Libri Kiadó megjelenés előtt újra lefordította őket.

Nos, tavalyelőtt jött az influenzajárvány, rendesen ágyhoz is vágott és agyzsibbasztásnak elővettem A boltkórost és valamennyi addig megjelent részét.

Pontosan olyan volt, mint amilyenre számítottam: könnyű, vicces, szórakoztató, néhol idegesítő – mármint Becky Brandon (született Bloomwood), a hősnő túlzásai és hisztérája –, de szórakoztatott. Tehát kiváncsian kaptam a frissen megjelent hetedik rész után is (A boltkóros Hollywoodban), amit alig néhány oldal után félre is tettem.

Azt hiszem említettem, mikor a szerző egy másik könyvéról írtam (Tudsz titkot tartani?), hogy ezt a kihagyott hetedik részt el kellene olvasni, mert hamarosan jön a nyolcadik is és az se maradjon ki. Ennek is eljött az ideje. 
   A sorozat részei kis jóindulattal önálló történetekként is megállják a helyüket, de azért jó sorrendben és valamennyit elolvasni, mert annyi utalás történik az előző részekre, vagy éppen előkerülnek régi szereplők, hogy az ember lánya csak kapkodja a fejét, hogy ez most kicsoda és mit akar itt, meg mit is kellene tudnom róla?

Megjelent a nyolcadik rész, elővakartam az előzőt is, és legyűrtem. Szószerint. Mert már nem szórakoztatott. Ahogy ez a nyolcadik sem.

Azt mindenki tudja mit jelent a boltkóros szó. Nos, a sorozat hősnője az.  Becky Brandon vásárlási kényszerben szenved, örökösen baja van a bankokkal, mert valamennyi hitelkártyájának kereteit többszörösen túllépi és ezen nem segít semmi. Sem házasság, sem az anyaság, sem az, hogy új országba költöznek. S ezt a sorozat olvasói pontosan tudják, mint ahogy azt is, hogy Becky mire képes egy-egy márkásabb cuccért, hogyan hazudozik mikor a bank képviselője keresi, vagy milyen bőszen (és infantilisan) tud mindenkivel levelezni, ha úgy érzi, hogy méltánytalanság áldozata. 

Ugye az előző részben a család Hollywoodba költözik, mert oda szólítja férjét a munkája. Itt már kaptunk egy adagot abból, hogy Becky nem csupán boltóros, hanem betegesen valaki szeretne lenni, ezért még családját, legjobb barátnőjét is elhanyagolja és az ördöggel cimborál. Hősnőnk minden sejtjével azon van, hogy meghódítsa Hollywoodot és egy hollywoodi stílus-díva legyen.

Ebben a részben is az Egyesült Államokban maradunk. A cselekmény kicsit más a megszokotthoz képest, mert kedvenc (vagy nem) boltkórosunk egy régi családi titok – és apja – nyomába ered az Egyesült Államokban – ha már úgyis ott van. Mi több, anyja és annak lejobb barátnője is vele tart, sőt legjobb barátnője Suze is, mert az ő férje viszont Becky apjával van és együtt próbálják kibogozni mi is történik tulajdonképpen. Egy egészészen rendes, lakókocsis családi utazás kerekedik ki belőle, mely természetesen nem nélkülözi a kalandokat sem.

Abban is más ez a rész, hogy a boltkóros Becky képletesen hamut szór fejére és beismeri, hogy rosszul bánt Suze-zal, legjobb barátnőjével, leszámol régi riválisával, Aliciával, sőt megjavul. Sok-sok év harácsolás és féktelen vásárlás után Becky Brandon eljut arra a szintre, mikor ugyan továbbra is vásárol, de mértékkel.

Természetesen jó, hogy magyar nyelven is elérhető a sorozat valamennyi része, mert bármennyire is nem kedveltem az utolsó kettőt, ha nem olvasom el, akkor hiányérzetem lett volna, hogy mi van ha azokban van valami nagy durranás, ha valamennyi közül a legjobbak, legszórakoztatóbbak. Természetesen elolvashattam volna angol nyelven is, de az az igazság, hogy mostanában egyre ritkábban veszem rá magam, hogy angolul olvassak.

Én személy szerint örülök, hogy vége a sorozatnak (legalábbis egyelőre), mert valahogy már nem hozta az első részek szeleburdi Becky-jét. Nem azt mondom, hogy most nem követ el őrültségeket, csak valahogy már nem volt az igazi. S a befejezés is kicsit erőltetett volt, mikor is csak úgy, annyi év után megvilágosodik és felhagy azzal, amihez a legjobban éretett: a vásárlással, jelezve azt, hogy akkor most felnőtt, megkomolyodott. Boltkórossága nélkül Becky Bloomwood-Brandon már nem az igazi, de természetesen az ízlések és a pofonok…

Egyébként az első rész(ek)ből film is készült, olyan elamerikainizált hollywoodi katyvasz, ami nyomokban még hasonlít is az eredeti történetre. Egyszer meg lehet nézni, de ha nem akarsz öt-tízpercenként felkiáltani, hogy a könyvben ez másképp volt, akkor ne tedd. De ugye ez is ízlés kérdése...

A sorozat részei:

1. Egy boltkóros naplója, Libri - 2015, Kelly - 2009)

2. A bóltkóros útra kel, Libri, 2015 (Pánik a plázában, Kelly, 2008)

3. A boltkóros esküvője, Libri, 2016 (A boltkóros férjhez megy, Kelly, 2009)

4. A boltkóros és a tesója, Libri - 2016, Kelly - 2010

5. A boltkóros babát vár, Kelly, 2010

6. A pöttöm bóltkóros, Kelly, 2011

7. A boltkóros Hollywoodban, Libri, 2016

Monika Peetz - Keddi nők

Keddi nők 1

„A ​hazugság visszatér, mint a bumeráng, és azt találja el, aki eldobta – esetleg azért, hogy elejét vegye valami nagyobb bajnak. Ez a bumeráng néha azonnal visszatér, néha csak sokára.” 

Caroline, Eva, Estelle, Kiki és Judith belevaló kölni nők, akik egy francia nyelvtanfolyamon barátkoznak össze. Levizsgázni ugyan csak egyikük tud, de a barátság megmarad, tizenöt éven át minden hónap első keddjén együtt vacsoráznak a Le Jardin étteremben, beszélgetnek, megosztják egymással kisebb-nagyobb gondjaikat, örömeiket, nyaranta pedig elutaznak egy-egy hosszú hétvégére. 

Miután Judith megözvegyül, és igen rossz idegállapotba kerül, bejelenti, hogy ezúttal nem tart a többiekkel, mert rábukkant férje, Arne zarándoknaplójára, és helyette is szeretné végigjárni az El Caminót, befejezni azt, ami a férfinak a betegsége miatt már nem adatott meg. A keddi nők döbbenetén felülkerekedik a kalandvágy és a szolidaritás, így aztán egyhangúan úgy döntenek, hogy elkísérik. 

Igen ám, de a naplóval valami nem stimmel. Állandóan eltévednek, és kezdenek arra gyanakodni, hogy Arne sosem járt arra, amerre ők. Hamarosan arról is meggyőződnek, hogy semmi és senki nem az, aminek látszik. Szinte még egymásról se tudnak semmit…

„Fergeteges romantikus komédia.” amazon.de

Park, 2014

Eredeti mű: Monika Peetz: Die Dienstagsfrauen, 2010

“– A vallás rossz tanácsadó – vonta le a tanulságot Estelle. – A Bibliában az van, hogy szeresd felebarátodat. Csak azt felejtették el hozzátenni, vigyázz, nehogy rajtakapjanak.”

A Keddi nők trilógia indító kötete – legalábbis pillanatnyilag ennyi részből áll a Keddi nők sorozat. Aki kedvet kap hozzá – mert még nem olvasta –, bele lehet fogni nyugisan, mindhárom rész megjelent már magyar nyelven is. Magam sem értem miért tologattam ennyi ideig az olvasását, de most legalább nem kell várnom a folytatásokra.

Chick lit könyv, olyan igazi nőcis, nőkről szóló. Amiben a többi hasonló irománytól különbözik az, hogy a szerző német, a barátnők története is Kölnben kezdődik és a cselekmény nagyrészt a mai Németország területén játszódik, nem a megszokott angliai vagy tengeren túli környezetben. Azért csak nagyrészt, mert ebben az első részben a társaság a franciaországi Lourdes-ba megy zarándokútra – van aki még tovább is megy a Szent Jakab (El Camino) zarándokúton. És még abban is különbözik, hogy itt nem három barátnőről van szó, mint az esetek nagy többségében, hanem öt, egymástól teljesen különböző nőről.

Keddi nők – szószerint értendő, hiszen minden hónap első keddjén találkoznak ugyanabban a vendéglőben sok-sok éve. Eredetileg csupán csoportársak voltak egy francia nyelvtanfolyamon, aztán lassan összebarátkoztak és most már tizenöt éve bizalmas barátnők, évente egy alkalommal pedig együtt nyaralnak egy hetet.

Ez a könyv egy ilyen alkalomról szól. Az öt nő Judith nemrég elhunyt férjének zarándoklatát követi a férfi naplója szerint – amivel valami nagyon nem stimmel.. S hogy mire lesz jó ez a zarándoklat, azt megtudod, ha elolvasod a történetet, ami meglehetősen lassan indul be, de végülis tartogat meglepetést bőven. S nemcsak meglepetéseket és váratlan fordulatokat tartogat, hanem rengeteg humoros helyzetet is, ami olvashatóvá és szórakoztatóvá teszi a könyvet.

Említettem már, hogy az öt barátnő teljesen különbözik egymástól és csak a véletlen, meg a francia nyelv tanulása hozta össze őket. Ezért a cselekmény boncolgatása helyett inkább róluk mondanék el néhány dolgot, mert valamennyiük számára nemcsak felejthetetlen élmény lesz a zarándoklat, hanem sorsfordító is.

Caroline – menő ügyvéd, orvosfeleség, gyermekei fenőttek és kirepültek a fészekből. Meg van győződve, hogy házassága stabil és jó kapcsolatban élnek a férjével, bár mindketten rém efoglaltak a karrierjükkel.

Eva – valamikor orvos, pillanatnyilag négy gyermekes családanya, fontos beosztásban dolgozó férfi felesége, házvezetőnő, cseléd. Ez az idézet jellemzi a legjobban: “– Lehetek őszinte, Eva? Többéves kemény munkával leszoktattad a kedves családodat arról, hogy felismerjék a saját zoknijukat.”

Estelle – Patikabirodalom tulajának második felesége. Tele pénzzel és sznobizmussal valamint tengernyi jóindulattal és cinizmussa. Üdítő jelenség, az a típus, aki gurulós bőrönddel indul neki a zarándoklatnak. “– Én csak a repülőn hiszek Istenben, landolás után már jóval kevésbé.”

Kiki – a legfiatalabb a csapatban, mindössze 35 éves, dizájner. Zűrös a magánélete, nagykanállal fogyasztja a férfiakat és állandóan a nagy szakmai áttörésre vár. Pillanatnyilag főnőke fia elől menekül a zarándoklatba, de a nála 12 évvel fiatalabb férfi itt is megtalálja. “– A dizájn olyan, mint a versenysport – magyarázta Kiki Estelle-nek. Harmincévesen már mehetsz a sunyiba.”

Judith – a nemrég megözvegyült nő, aki miatt a zarándoklat indul és mindenki azt hiszi, hogy ez egy kegyelet-túra az elholt Arne tiszteletére. Hogy mi is motiválta Judithot, majd kiderül a történet során. Boldogtalan, és lelke mélyén barátnőire irigy nő, mert sosem lesz olyan karriere mint Carolinénak, olyan családja mint Evának, annyi pénze és stílusa mint Estelle-nek és tehetsége, kreativitása, mint Kikinek.

A történetből tévéfilm is készült, a bejegyzésben szereplő fotók onnan vannak. Még nem láttam a filmet – a német nyelv annyira merőleges nekem mint tehénnek a balett, viszont a sorozat második könyvén is túl vagyok, jöhet a harmadik is.

Bár a történet a zarándoklatról szól, és annak motiválója Judith, ez  történet nem kizárólag róla szól, hanem valemennyi résztvevőről, hiszen mind az ötüket megismerjük, úgy a magánéletüket, mint szakmai kihívásaikat. Humoros, vannak jó beszólásai és mégis komoly dolgokról is szó esik benne. Kedveltem, annak ellenére, hogy az eleje olyan lassan indult, hogy kísértett a féltretevés. Könnyű, szórakoztató, nyári olvasmány, egy próbát mindenképpen megér… de hát az ízlések és a pofonok

A sorozat további részei a Park Kiadó jóvoltából:

2. Lébőjt Hotel, 2015

Sieben Tage ohne

3. Keddi nők és a sok zöldség, 2017

Zwischen Kraut und Rüben

Melissa Hill - Míg el nem felejtem

Abby-t nagyon megviseli, hogy élete szerelme elhagyja egy másik nő miatt. Napjai nehezen telnek, szenved az egyedülléttől. Aztán egy nap szerencsétlen baleset éri, amitől károsodik a hosszú távú emlékezete. Ironikus módon mindenre emlékszik, ami a baleset előtt történt, de az orvosok sze rint új emlékeket már aligha fog tudni elraktározni. Abby nem fogadja el a diagnózist, felveszi a harcot az emlékezete leépülése ellen. Családja és
barátai kiállnak mellette, amiben tudják, segítik. Abby az ő támogatásukkal készít egy listát azokról a dolgokról, melyeket mindig is szeretett volna
megtenni. Elkezd élni és élményeket gyűjteni, sőt, egy új sze relem esélye is megjelenik a színen…

A sok-sok meglepő fordulat után az olvasó végül már nem tudja, mire is számítson…

Kelly, 2010

Eredeti mű: Melissa Hill - Before I Forget, Hodder&Stoughton, 2009

Valamiért összetévesztettem Lisa Genova Megmaradt Alice-nek című könyvével, és mivel az abból készült filmet láttam, tologattam a könyvet és semmiképpen nem akartam elolvasni, egészen addig amíg egy könyves körökben történt beszélgetés fel nem világosított, hogy mekkorát tévedek és a fülszöveget figyelmesebben is elolvashattam volna. Nos egy este és fél éjszaka, kivégeztem.

Csodálatos könyv. Eddig nem olvastam semmit az írónőtől, nem is értem miért, de most sűrgősen pótolni fogom.

Ha azt hiszed egy könnyű kis chick-lit, habos-babos történet, csak mert nőcis a borítója, óriási tévedésben vagy. Ez egy nagyon is komoly könyv és ami itt le van írva megtörténhet velem, veled, bárkivel. Továbbá az írónő nagyon jól elvégezte a házifeladatát, mert szakamai szempontból az Abby memória-problémái jól, és laikusok számára is érthetően vannak leírva és szemléltetve.

Ez a könyv nemcsak Abby-ről szól, hanem a családi összefogásról, barátságról, szerelemről, arról, hogy a hozzá közel álló személy is lehet kolosszális barom. És főleg arról szól, hogy bár Abby kapott az élettől néhány pofont és úgy néz ki minden összeesküdött ellene, de azért még tovább tud lépni, van ereje sokadszorra is újrakezdeni. Ugyanakkor felvet egy másik kérdést is: meddig szabad elmennie egy terapeutának és etikus-e kísérletezgetni egy pácienssel a tudomány nevében amikor ismeretlen a terep.

Csodálatos szereplők, brilliáns megoldások, elképesztő helyszínek – a történet többnyire Írországban játszódik, kivéve az epizodikus utazásokat: London, New York, Verona, Párizs. Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róla. Néha tényleg tátott szájjal maradtam, arra gondolva, hogy ez meg honnan jött?

Nincs értelme tovább beszélni róla, ezt olvasni kell!

“A férfi nagyon jól nézett ki sötétbarna hajával és a még sötétebb színű szemeivel. A lány biztos volt benne, emlékezne rá, ha valaha is… Aztán a szíve hirtelen kihagyott egy ütemet és jeges félelem kúszott fel a gerince mentén.

– Elnézést, mit is mondtál, honnan ismerjük egymást? – kérdezte, amikor nagy nehezen úrrá lett a hangján.

– Hát New Yorkból természetesen – válaszolta, mintha ez ostoba kérdés lett volna. – Karácsony este! A Central Parkban találkoztunk, ahol a mókusok ellopták a szendvicsedet… 

Erre a szóra valami elkezdett bizseregni Abby elméjének hátsó zugában, valami, amit a lány nem igazán tudott megragadni.

Amikor látta, hogy Abby még mindig nem ismeri fel, a férfi folytatta.

– A délutánt azzal töltöttük, hogy megmutattam neked a várost. Kipróbáltuk a suttogó mutatványt a Központi pályaudvaron, aztán felmentünk a Rockefeller Center tetejére. Ne mondd, hogy nem emlékszel! 

Abby szíve zakatolt, dühödten törte a fejét, elkeseredetten próbált rájönni, mi ez az egész. Emlékezett rá, hogy New Yorkban volt, persze – emlékezett rá, hogy Zach és Claire lakásában lakott a kis Caitlynnel. És emlékezett arra is, hogy a család nagyon szép karácsonyt töltött együtt és éjféli misére mentek a St. Patrick Székesegyházba, de ennyi volt minden.

– Abby? Jól vagy? A fenébe, úgy elsápadtál, fehér vagy, mint a fal! 

Ezek voltak az utolsó szavak, amiket Abby hallott, majd a fejében hirtelen csillagok szikráztak fel, és elfeketedett előtte a világ."

(Melissa Hill - Míg el nem felejtem, Kelly Kiadó, 2010)

Liz Tuccillo - Hogyan legyünk szinglik

Julie egy New York-i könyvkiadóban végzi unalmas munkáját, a hétvégéi sem túl szórakoztatóak, és egy rémesen sikerült pasizós buli után úgy határoz, itt az idő tisztába tenni a magánéletét. Mivel kap egy szuper lehetőséget, végigutazza a világot, és megnézi, hogyan élnek máshol a párkereső nők, hogy élményeiből könyvet írjon. Négy szingli barátnője otthon asszisztál a projekthez, és istápolják egymást a világutazó Julie helyett is.

A barátnők hétköznapi, negyven év körüli nők – a lombikbébiprogrammal kacérkodó Ruby, az éppen önmegtartóztató életre esküdő Serena, a tökéletes pasit kereső Alice és a kétgyerekes Georgia, akit otthagyott a férje – viccesen-komolyan próbálják visszaterelni életüket a „rendes" kerékvágásba. 

Szerelem Balin, romantika Rióban, szex egy kolostorban, randik, szakítások-békülések, egy válás, a barátság ereje, kis és nagy szerelmek, és az örök kérdés: hol az igazi boldogság?

Erawan, 2016

Eredeti mű: Liz Tuccillo – How to Be Single, 2008

Ez nekem nagyon nem jött be, de hát ízlések és pofonok...

Első sorban azért nem, mert nagyon a Szex és New York-ra hajazott, de még egy napon sem szabad említeni azzal, nemhogy egy mondatban. Ezt nem azért mondom, mert a cselekmény fele New Yorkban játszódik – az a fele ami nem épp Julie utazásáról szól.

A Hogyan legyünk szinglik nem arról szól, hogy hogyan tegyük lapátra az idegesítő aktuális pasinkat és arról sem, hogy mit kezdhetünk magunkkal és a szingliségünkkel, hanem öt kétségbeesett nő rohanása egy-egy farok után, teljesen mindegy milyen pasi van a folytatásában, csak legyen. Cím és fülszöveg alapján teljesen másra vártam, jobbra.
    Öt barátnő, öt állandó alakulásban levő történet. A középpontban Julie áll, akit a kiadója finanszíroz, hogy könyvet írjon arról, hogy a különböző országokban élő emberek – többnyire nők – hogyan élik meg az egyedülálló státuszt. Ezért körbeutazza a Földet, s ha épp nem valamelyik barátnője csatlakozik hozzá, akkor a Párizsban felszedett nős szeretője. S ha épp nincs vele a pasija akkor miért ne próbálna ki másokat is. Például Rióban: ha Georgia barátnője 500 dolláros órabérért kibérelt egy férfiprostituáltat magának, akkor ő sem maradhat le, lehúz egy menetet az egyik klub biztonsági őrével, tiszta ingyér. Kicsit sem lelkesített az, ahogyan minden egyes helyszínen, mindekitől aki hajlandó volt szóba állni vele ugyanazokat a dolgokat kérdezte – az egésznek antropológiai kutatás-szaga volt és kicsit sem szórakoztatott.

A könyv szerkezete sem igazán jött be. Nem fejezetekre, hanem számozott szabályokra van osztva (11 van belőlük), minden szabály felér egy-egy közhelyes életvezetési jótanáccsal. Még mindig rendben lenne, ha egy szabályon belül nem lenne az állandó ugrálás a helyszínek és történetek között: hol Amerikában vagyunk valamelyik barátnő történetében, hol Julie épp aktuális helyszínén (Párizs, Róma, Rió, Sydney, Bali, Kína, és így tovább) és ez többször ismétlődik egy részen belül is. Ha nem figyelsz fogalmad nincs épp hol vagy, kinek a történetében és miért.

Azért néhány dologgal maradtam belőle, igazolandó amit már amúgy is mindenki tud:

– soha semmit nem szabad biztosra és örökérvényűnek venni

– az amerikai nők megsértődnek, ha a szemükbe mondják, hogy nincs büszkeségük
    – a cölibátust fogadó ilyen-olyan spirituális szekta-vézér tulajdonképpen egy szex-guru

– a swinger-klub a sátán munkája, de nős férfi szeretőjének lenni rendben van.

– idős nő-fiatal pasi kombináció ugyanannyira rendben van mint az öreg pasi-fiatal nő kombó, ha a kapcsolat koros tagja megleletősen vagyonos.
    – keleti kultúrákban a házasság még mindig biznisz és a házasulóknak kevés beleszólásuk van.

Film is készült belőle – már vetítik a mozikban, meg lehet nézni –, főszerepben a friss Aranymálna díjas Dakota Johnsonnal. Nem ment neki egy korához közel álló nő megformálása, hogy lesz a 40 körülivel? Bár lehet a filmben fiatalt csinálnak belőle, ahogy az öt barátnőből is csak négy maradt a filmvászonra.