Abby-t nagyon
megviseli, hogy élete szerelme elhagyja egy másik nő miatt. Napjai nehezen
telnek, szenved az egyedülléttől. Aztán egy nap szerencsétlen baleset éri, amitől
károsodik a hosszú távú emlékezete. Ironikus módon mindenre emlékszik, ami a
baleset előtt történt, de az orvosok sze rint új emlékeket már aligha fog tudni
elraktározni. Abby nem fogadja el a diagnózist, felveszi a harcot az emlékezete
leépülése ellen. Családja és
barátai kiállnak mellette, amiben tudják, segítik. Abby az ő támogatásukkal készít egy listát azokról a dolgokról, melyeket mindig is szeretett volna
megtenni. Elkezd élni és élményeket gyűjteni, sőt, egy új sze relem esélye is megjelenik a színen…
barátai kiállnak mellette, amiben tudják, segítik. Abby az ő támogatásukkal készít egy listát azokról a dolgokról, melyeket mindig is szeretett volna
megtenni. Elkezd élni és élményeket gyűjteni, sőt, egy új sze relem esélye is megjelenik a színen…
A sok-sok
meglepő fordulat után az olvasó végül már nem tudja, mire is számítson…
Kelly, 2010
Eredeti mű:
Melissa Hill - Before I Forget, Hodder&Stoughton, 2009
Valamiért
összetévesztettem Lisa Genova Megmaradt Alice-nek című könyvével, és mivel az
abból készült filmet láttam, tologattam a könyvet és semmiképpen nem akartam
elolvasni, egészen addig amíg egy könyves körökben történt beszélgetés fel nem
világosított, hogy mekkorát tévedek és a fülszöveget figyelmesebben is elolvashattam volna. Nos egy este és fél éjszaka, kivégeztem.
Csodálatos
könyv. Eddig nem olvastam semmit az írónőtől, nem is értem miért, de most sűrgősen pótolni fogom.
Ha azt hiszed
egy könnyű kis chick-lit, habos-babos történet, csak mert nőcis a borítója,
óriási tévedésben vagy. Ez egy nagyon is komoly könyv és ami itt le van írva
megtörténhet velem, veled, bárkivel. Továbbá az írónő nagyon jól elvégezte a
házifeladatát, mert szakamai szempontból az Abby memória-problémái jól, és
laikusok számára is érthetően vannak leírva és szemléltetve.
Ez a könyv
nemcsak Abby-ről szól, hanem a családi összefogásról, barátságról, szerelemről,
arról, hogy a hozzá közel álló személy is lehet kolosszális barom. És főleg arról szól, hogy bár Abby kapott az élettől néhány pofont és úgy néz ki minden összeesküdött ellene, de azért még tovább tud lépni, van ereje sokadszorra is újrakezdeni. Ugyanakkor
felvet egy másik kérdést is: meddig szabad elmennie egy terapeutának és
etikus-e kísérletezgetni egy pácienssel a tudomány nevében amikor ismeretlen a terep.
Csodálatos
szereplők, brilliáns megoldások, elképesztő helyszínek – a történet többnyire
Írországban játszódik, kivéve az epizodikus utazásokat: London, New York,
Verona, Párizs. Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róla. Néha tényleg
tátott szájjal maradtam, arra gondolva, hogy ez meg honnan jött?
Nincs értelme
tovább beszélni róla, ezt olvasni kell!
“A férfi
nagyon jól nézett ki sötétbarna hajával és a még sötétebb színű szemeivel. A
lány biztos volt benne, emlékezne rá, ha valaha is… Aztán a szíve hirtelen
kihagyott egy ütemet és jeges félelem kúszott fel a gerince mentén.
– Elnézést,
mit is mondtál, honnan ismerjük egymást? – kérdezte, amikor nagy nehezen úrrá
lett a hangján.
– Hát New
Yorkból természetesen – válaszolta, mintha ez ostoba kérdés lett volna. –
Karácsony este! A Central Parkban találkoztunk, ahol a mókusok ellopták a szendvicsedet…
Erre a szóra
valami elkezdett bizseregni Abby elméjének hátsó zugában, valami, amit a lány
nem igazán tudott megragadni.
Amikor látta,
hogy Abby még mindig nem ismeri fel, a férfi folytatta.
– A délutánt
azzal töltöttük, hogy megmutattam neked a várost. Kipróbáltuk a suttogó
mutatványt a Központi pályaudvaron, aztán felmentünk a Rockefeller Center
tetejére. Ne mondd, hogy nem emlékszel!
Abby szíve
zakatolt, dühödten törte a fejét, elkeseredetten próbált rájönni, mi ez az
egész. Emlékezett rá, hogy New Yorkban volt, persze – emlékezett rá, hogy Zach
és Claire lakásában lakott a kis Caitlynnel. És emlékezett arra is, hogy a
család nagyon szép karácsonyt töltött együtt és éjféli misére mentek a St.
Patrick Székesegyházba, de ennyi volt minden.
– Abby? Jól
vagy? A fenébe, úgy elsápadtál, fehér vagy, mint a fal!
Ezek voltak az utolsó szavak, amiket Abby hallott, majd a fejében hirtelen
csillagok szikráztak fel, és elfeketedett előtte a világ."
(Melissa Hill - Míg el nem felejtem, Kelly Kiadó, 2010)