Winston Graham – Ross Poldark

A Poldark család 1

A Könyvmolyképző kiadó jóvoltából megjelent a lassan klasszikussá vált Poldark család első része a Ross Poldark. Hallhattatok róla már, sőt lehet láttátok valamelyik filmet vagy sorozatot, de mint legtöbben tudjuk a könyv élménye kárpótolhatatlan...

Gyertek és kövessétek a blogturné állomásait és ismerjétek jobban meg a könyvet! Sőt, ha játszotok tiétek lehet a könyv egyik példánya!

   Winston Graham nagyívű családtörténete mindmáig lebilincseli az olvasókat.

Az amerikai függetlenségi háború vérzivatarából szülőföldjére, Cornwallba hazatérő főhős alig várja, hogy viszontláthassa szeretteit. Öröme nem sokáig tart: édesapja meghalt, a családi birtok ebek harmincadjára jutott, kedvese eljegyezte magát Ross unokatestvérével, Francis Poldarkkal. A környék keservesen tengődő bányászai és gazdálkodói iránti együttérzése azonban arra indítja Poldarkot, hogy magához vegyen egy vásártéri csetepatéból megmentett, kiéhezett teremtést – ezzel a cselekedetével pedig végérvényesen megváltoztatja saját életét…

Könyvmolyképző Kiadó, 2018

Eredeti cím: Ross Poldark, 1945

Megrendelhető               Beleolvasó

Az első Poldarkkal összefüggő emlékem nagyon régi keletű. Valamikor a ’80-as évek elejéről származik, amikoris a nagyim, mint a BBC sorozatok nagy rajongója, az 1975-ben készült tévéfilm-sorozatot nézte a televízióban, és én mint hátulgombolós tébláboltam körülötte. Szinte semmire nem emlékszem a csodálatos kosztümökön, meg a nagyi azon felkiáltásán kívül, hogy: Ne légy bolond Demelza! Hogy Demelzának  a nagyi szerint miért is kellett volna átgondolnia cselekedeteit fogalmam sincs már, rég volt.

Aztán jött a 2015-ös sorozat, ismét eszembe jutott – bár a sorozatot mai napig nem láttam –, és meglepetéssel vettem tudomásul, hogy ennek alapja egy könyv, illetve könyvsorozat, melyet szerzője a múlt század közepén írt, és annak ellenére, hogy már két népszerű televíziós sorozat is készült belőle, magyar nyelven nem jelent meg. Ezt pótolja most a Könyvmolyképző Kiadó és remélem a sorozat többi könyvének magyar nyelvű megjelenése sem várat sokáig magára.

Winston Graham a 18. század végi Angliába viszi el olvasóit. Ide, Cornwallba érkezik haza Ross Poldark, miután az amerikai kontinensen harcolt a függetlenségi háborúban.

Akik klasszikus romantikus – vagy történelmi romantikus, kinek melyik megnevezés tetszik jobban – történeteket olvasnak, azok már hozzászoktak az angol nemesség viselt dolgaihoz, az öröklés sorrendjéhez és tudják, hogy egy másodszülöttnek túl sok öröme nincs. A vagyon, az esetleges cím az elsőszülötté, a többiek csak jó származásukkal kérkedhetnek, de valamilyen módon dolgozniuk kell a megélhetésért. Többnyire az egyház vagy a hadsereg fele fordulnak. Ross Poldark apja egy ilyen másodszülött, a szerencsésebb fajtából, mert neki azért van egy kis birtoka, szénbányái, amik biztosítják a megélhetést. Fia viszont a sereget választja és hazatérése felkavarja a kedélyeket.

Apja halott és a birtok két alkoholmámorban lebegő cseléd, Jud és Purdie kezére marad, tehát minden elhanyagolt és koszos, a bányák veszteségesek, Elizabeth, a szerelme pedig pont unokatestvéréhez készül férjhezmenni.

 Ebbe a kilátástalan helyzetbe érkezik meg Ross Poldark, akiről mindenki azt hiszi, hogy valamelyik csata áldozata lett az óceánon túl és ide próbál a maga módján beilleszkedni, ez pedig nem lesz egyszerű, különösen egy olyan fiatal férfinak, aki egy jobb, boldogabb élet reményével tér haza.

Ez nem egy habos-babos, romantikus lányregény, hanem a Poldark családon keresztül mutatja be a 18. század végének társadalmát. S nem csupán a nemességről, ez esetben a kisnemességről szól, hanem a társadalom teljes egészéről, hiszen átfogó képet kaptam a szegény réteg életéről is, a bányászok nehéz sorsáról, a cselédség életéről, egy olyan világról, ahol az apáknak jogukban áll lánygyermeküket cselédnek eladni. Ugyanakkor kitűnően szemlélteti a vidéki arisztokrácia életét, szokásait, bonyolult kapcsolat- és értékrendszerét.

Ez a háborúbol visszatért Ross Poldark története, az újrakezdésé, az alkalmazkodásé egy olyan világhoz, amely már némileg idegen számára, hiszen reményekkel tele érkezett haza és ezek a remények szertefoszlottak apja halálával és szerelme házasságával.

Mivel egy férfi írta és a múlt század közepén, az ember lánya azt gondolná, hogy romantika nyomokban sem lesz benne, de a szerző ezt is nagyszerűen megoldotta. Egyrészt a Ross-Elizabeth párossal, hiszen még mindig vannak érzelmeik egymás iránt, annak ellenére, hogy Elizabeth a tehetősebb Poldark felesége lesz, majd a Ross-Demelza kettőssel. És ezzel el is érkeztünk Demelzához, akinek fontos szerepe van a történetben, hiszen ő az akiről ma azt mondanánk, hogy egy sikertörténet, hiszen írástudatlan cselédsorból lesz majd az, aki.

Nem elhanyagolandó az sem, ahogy a szerző a nők 18. század végi helyzetét ábrázolja. Egyrészt ott van Elizabeth, akinek nem sok beleszólása van abba, hogy kihez megy férjhez, és Verity, a gazdagabbik Poldark család lánya, akinek semmi reménye előnyös házasságot kötni – vagy bármilyent, hiszen udvarlóját, egy hajóskapitányt elüldözték –, és számára semmi más nem maradt, mint a családi ház irányítása. Itt sem maradnak ki a férjvadász anyák, akik mindent megtesznek azért, hogy egy nőtlen férfi figyelmét lányaikra tereljék.

A szegény sorban levő nők sorsa még ennél is rosszabb, hiszen nekik a család és a házimunka mellett gyakran munkát kell vállalniuk valamelyik birtokon, vagy akár a bányákban.

Ez nem egy szép történet, de nem jelenti azt, hogy nem volt jó. Annak ellenére, hogy lassan, nyugodtan csordogál, nincsenek benne a mostanában elvárt meghökkentő csavarok, nagy durranások és csatakos erotika, ez igenis egy nagyon jól megírt könyv, szerethető karakterekkel, érdekes megoldásokkal és kitűnő korábrázolással. Ez egy klasszikus, amibe mindenkinek bele kellene kóstolnia.

Nagyon kedveltem és várom a következő köteteket is.

A bejegyzésben található fotók a 2015-ös angol televíziós sorozatból származnak

A Poldark család története hosszú évtizedeket váratott magára mire itthon is olvashattuk. Mostani játékunkban ismert regényeket és íróikat kell kitalálnotok, amik jellegükben vagy helyszínileg kapcsolódnak a Poldark család történetéhez és kivétel nélkül leglább egyszer megfilmesítették őket. Az állomásokon a filmekből láthattok képeket, persze nem mindig a jelenlegi legismertebből, de ha már megvan a cím nektek nincs más dolgotok, mint beírni a Rafflecopter megfelelő dobozába az író nevét és a mű címét, esetleg a sorozat címét.

Figyelem! A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket minden esetben e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

a Rafflecopter giveaway

01.21 InsaneLife

01.23 Betonka szerint a világ...

01.25 Nemfélünk a könyvektől

01.27 Zakkant olvas

01.29 Nem félünk a könyvektől - extra

01.31 Kristina blogja

02.02 Deszy könyvajánlója

Hóvégi klasszikus: Gárdonyi Géza – A láthatatlan ember

“Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan.”

A könyv fülszövege Gárdonyi egyik legnépszerűbb történelmi regényeként említi, amit – bevallom – nem értek, hiszen hol van ez az Egri csillagoktól, mely ugyebár kötelező olvasmány az iskolai tantervben, vagy Ida regényétől. Egyébként mindkét regényből film is készült, amit évente legalább egyszer valamelyik nemzeti adó vagy kereskedelmi csatorna szabályszerűen meg is ismétel, mert miért ne? Ebből nem készült sem film, sem semmi más, és eléggé méltatlan módon nem is népszerűsítik az utóbbi időben. Ez természetesen csupán az én véleméményem, és ami azt illeti kissé elfogult is vagyok, mert nekem viszont ez a kedvenc Gárdonyi regényem.

Ifjúsági- és gyermekirodalomba tartozó műként tartják számon, hiszen a nyelvezete, a stílusa könnyen érthetővé teszi a fiatalabb korosztály számára is, de ugyanolyan élvezetet találnak az olvasásában a felnőttek is.

A történet központjában Zéta áll, a trák származású görög, akit apja a rabszolgapiacon Priszkosz rétornak ad el. Nincs ebben semmi megbotránkoztató, hiszen az ókorban bevett szokás volt, hogy szegény családok gyermekeit rabszolgának adják el, a történet idején pedig az ötödik század közepe táján járunk.

Zéta szerencsésnek mondható, hiszen gazdája felismeri a benne szunnyadó tudásvágyat és ifjú korára Zéta gazdája jobbkeze lesz, mi több, később fel is szabadítja a rabszolgaságból. Mondhatni, ez egy ókori sikertörténet a szegény sorsból induló gyermekről, aki a későbbiekben bizalmi poziciót tölt be a Attila, a hun király udvarában. A társadalmi felemelkedés egy bizonyos fokát ugyan sikerül elérni, de a boldogság nem jár vele együtt, mint ahogyan az a történetből kiderül.

De addig. míg ez bekövetkezik Zétának hosszú útat kell bejárnia.

A hunok városába Priszkoszt kísérve jut el, aki követségbe érkezik többedmagával. Ez pedig azokban az időkben nem villámlátogatást jelentett, hanem heteken, hónapokon át tartó ott-tartózkodást, ami alkalmat ad Zétának, hogy megismerje a hunok szokásait és szerelemre lobbanjon Csáth nagyúr lánya, Emőke iránt. Ez az érzés olyannyira erős, hogy hamis levélet gyárt, mellyel gazdája nevében Csáthéknak adományozza saját magát, hogy szerelme közelében lehessen. S ezzel megkezdődik a véletlenek sorozata, melyek odáig vezetnek, hogy előbb Rika királynéval és annak udvartartásával kedvelteti meg magát, majd hősiességével akarja magára felhívni Emőke figyelmét. Szerelme szíve azonban csak egyetlen emberért dobog: Attiláért.

A történetet Zéta meséli el, mintegy visszaemlékezve honnan indult és hová jutott,  és rengeteg valós történelmi tényt, eseményt is tartalmaz.

Ez az a könyv, amit időnként újra és újra el kell olvasni, mert egyszerűen megunhatatlan.  De természetesen ízlések és pofonok.

Gárdonyi egyik legnépszerűbb történelmi regénye, színes, ősi világot elevenít meg: a népvándorlás korának izgalmas, sorsdöntő fejezetét, Attila – hun királynak – mindent elsöprő uralmát és hirtelen halálát. Egy fiatal görög rabszolga, Zéta, Attila közelébe sodródik és krónikási hűséggel meséli el élményeit, tapasztalatait a hunok táborában. Ő maga művelt, nagytudású ifjú, íródeákja Priszkosz rétornak, aki a császár követeként indul Konstantinápolyból a Tisza partjára, Attila udvarába. Zéta szerint rettenthetetlen, vad harcosok élnek a hunok földjén, de asszonyaik sem akármilyenek. Van köztük egy, aki különösen kedves neki. Tőle tanulja meg, hogy az embereknek csak az arca ismerhető meg, igazi lényük rejtett, láthatatlan. Zéta nevet, rangot, vagyont remélve indul még a katalaunumi ütközetbe is, hogy méltó lehessen a hun főúr lányához. De Emőke számára csak egy csillag ragyog: Attila – akit halálakor önként követ a sírba.

Először 1902-ben jelent meg, utána még negyvenegy kiadást ért meg, a legutolsó 2015-ben, a budapesti Hermész Média gondozásában

A bejegyzésben szereplő fotók a 2001-es Attila, a hun király (eredeti címe: Attila, the Hun) című televíziós minisorozatból származnak.

Hóvégi klasszikus: Joseph Heller - A 22-es csapdája

„Csak egy csapda volt, és ez a 22-es csapdája volt, amely leszögezte, hogy bárki, aki közvetlen és valós helyzetben saját biztonságára gondol, az döntésre képes elme természetes működéséről tesz bizonyságot. Orr őrült, tehát le lehet szerelni. Csak annyit kell tennie, hogy kéri a leszerelését, de ha kéri a leszerelését, akkor nem lehet őrült, és további bevetésekre küldhető. Orr lehet őrült, ha további bevetésekre megy, és lehet egészséges, ha nem megy. Ha egészséges, akkor viszont mennie kell. Ha megy, akkor őrült, és nem kell mennie; de ha nem akar menni, akkor egészséges, és mennie kell.” *

Annyian és annyiszor használják “a 22-es csapdája” kifejezést, anélkül, hogy valójában tudnák mit is jelent vagy honnan származik. A nyelvhasználatba beépült szólást lehetne akár az ördögi körnek is nevezni, de tulajdonképpen egy regény címe.

A 22-es csapdája a második világháború ideje alatt játszódó történet a háború értelmetlenségéről, arról, hogy a résztvevők lassan beleőrülnek ebbe a felesleges, mások által generált konfliktusba, az abszúrd szabályokba, melyeket a bürokrácia szül. Aki látta a hetvenes években készült MASH című filmet (esetleg olvasták a könyvet, ami a film alapjául szolgált), vagy az ennek folytatásában készült és unalomig ismételt M*A*S*H* televíziós sorozatot, annak fogalma lehet, hogy milyen is ez a történet. Igen sok a hasonlóság, és ugyanarra épül mint a könyv (bár a két történetnek semmi köze egymáshoz): hogyan lehet elviselhetővé tenni egy értelmetlen háborút. A 22-es csapdája szereplői nemcsak az ellenségtől félnek, hanem saját bajtársaiktól, feletteseiktől, az értelmetlen szabályoktól is.

A regény az Olaszországban állomásozó amerikaiak 256-os századának néhány tagjáról szól, de központi alakja John Yossarian repülőstiszt, aki századosi rangban szolgál. A történéseket többnyire az ő szemén keresztül látjuk, de vannak ismétlődő jelenetek, és ennek a célja az, hogy az illető eseményt más-más szereplő szemszögéből is megismerhessük. Tehát a váltott szemszöget nem mostanában találták fel. Kéretik nem félreérteni, ez nem egy E/1-ben írt történet, mert a szerző mesél, csupán azt váltogatja, hogy most épp kinek a szemszögéből meséli el a dolgokat.

„A texasiról kiderült, hogy jóindulatú, nagylelkű és kedves ember. Három nap múlva mindenki utálta.” *

Paradoxonokkal és kettős értékrendekkel teli történet, amely egyszerre szórakoztat és megbotránkoztat. Még az is talál benne szórakozást, aki nem kedveli a háborús történeteket, mert ugyan a történet központjában maga háború áll és minden ahhoz viszonyítódik, a történet azért érinti az élet más területeit is, bár el kell mondanom, hogy ez többnyire a katonák közötti beszélgetéseken, visszaemlékezéseken keresztül történik meg.

S mivel az egész történet az abszurd iskolapéldája, miért ne lenne a felépítése más? Még a fejezeteken belül is ide-oda ugrálunk az időben, s maguk a fejezetek sincsenek időrendbe egymás után. Lényegében csak a teljes könyv elolvasása után kaphatunk egy viszonylag egységes képet arról, hogy miről is szól ez. És nem egy rövid kis szösszenetről beszélek, hanem 600+ oldalról (kiadás függvényében).

„Borzasztó dolog a faji előítélet, Yossarian. Tényleg az. Borzasztó dolog, hogy becsületes, hű indiánokkal úgy bánnak, mint holmi niggerekkel, bibsikkel vagy koszos digókkal.”*

A címben levő 22-es számnak semmilyen jelentősége nincs, bármilyen szám lehetett volna helyette. Eredetileg 18-as számmal jelent volna meg, de a kor könyv- és filmmegjelenéseit figyelembe véve, marketingfogásból változtatta meg a szerző, kiadója kérésére.

1970-ben film is készült belőle, a bejegyzésben szereplő fotók a filmből származnak. 1994-ben pedig a szerző megjelentette a történet folytatását Záróra (Closing Time) címmel.

Először közvetlenül az érettségi utáni nyáron olvastam és nem élveztem annyira, mint amikor évekkel később újraolvastam. Lényegében annak idején nem is értettem meg, hogy miben áll ennek a műnek a zsenialitása, mert mindenképpen kell egy bizonyos fokú érettség ahhoz, hogy az abszurdban, a szürreálisban is megtaláld a mondanivalót. Nagyon kedvelem a történetet és ajánlom azoknak, akik valami mást is szeretnének olvasni, nemcsak a most divatos YA/NA vagy erotikus történeteket. Semmiképpen nem finomlelkű, romantikára vágyó hölgyeknek való olvasmány, de természetesen ízlések és pofonok...

Ismét egy kitűnő amerikai regény a második világháborúról. Joseph Heller könyve Norman Mailer, James Jones, Irvin Shaw világhírű műveivel egyenrangú alkotás: a legjobbak egyike. Heller tétele, hogy a háború a legnagyobb őrültség, amit az ember valaha kitalált. S ezen az abszurd helyzeten – a háborún – belül minden abszurd, ami csak történik. Sorra feltárulnak a hadat viselő amerikai társadalom ellentmondásai, amelyek közül a leglényegesebb, hogy Yossariannak és társainak, a Pianosa szigetén állomásozó bombázóegység pilótáinak igazi ellensége nem más, mint a saját parancsnokuk, aki a háborút remek alkalomnak tartja a saját karrierje előmozdítására. Yossarian keresztüllát a parancsnokok számításain, és elhatározza, hogy ezentúl csak egy dologra fog ügyelni: a saját testi épségére. Közben persze állandóan összeütközésbe kerül a felsőbbséggel, és folyton beleesik a 22-es csapdájába… A 22-es csapdája abszurd, vad, őrült szatíra, amelynek olvasása közben az ember hahotázik és káromkodik.

Eredeti mű: Joseph Heller – Catch-22, 1961

Magyar nyelven előszőr 1969-ben jelent meg az Európa kiadó gondozásában, és azóta még tizenegyszer, legutóbb 2011-ben az Akkord Kiadó jóvoltából.

* Joseph Heller – A 22-es csapdája

Hóvégi klasszikus: Antoine de Saint-Exupéry - A kis herceg

"Az embereknek nem ugyanazt jelentik a csillagaik. Akik úton járnak, azoknak vezetőül szolgálnak a csillagok. Másoknak nem egyebek csöppnyi kis fényeknél. Ismét mások, a tudósok számára problémák. Az üzletemberem szemében aranyból voltak. A csillagok viszont mind-mind hallgatnak. De neked olyan csillagaid lesznek, amilyenek senki másnak. (...) Mert én ott lakom majd valamelyiken, és ott nevetek majd valamelyiken: ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne. Neked, egyedül neked, olyan csillagaid lesznek, amik nevetni tudnak! (...) S ha majd megvigasztalódtál (mert végül is mindig megvigasztalódik az ember), örülni fogsz neki, hogy megismerkedtél velem. Mindig is a barátom leszel."

A kis herceg az a történet, mely – ajánlása szerint – gyermekeknek íródott, de korhatár nélkül olvasható. Mindig és mindenki számára van mondanivalója.

Lehet egy gyermektörténet, ami arról szól, hogy a szerző, a mesélő repülőgépszerencsétlenség áldozata a sivatagban és ott találkozik össze az aranyhajú kisfiúval, aki tulajdonképpen egy picike bolygón él és utazásairól mesél a felnőtt férfinek.

Vagy lehet egy társadalmi korkép, amikoris a kisfiú a felnőtt férfiben még meglévő gyermek, és aki az utazásairól mesélve a társadalom tipikus alkotóelemeit tárja az olvasó elé, például a hatalom képviselőjét, a szenvedélyfüggőt, a ravaszt, az anyagias fontoskodót, a beletörődőt. Ez akár egy görbe tükör is lehetne, de mindenképpen az emberi érzések és személyiségek sokféleségét jelzi.

"– Hát te mit csinálsz itt? 

– Iszom. 

– Miért iszol? 

– Hogy felejtsek. 

– Mit? 

– Azt, hogy szégyellem magam. 

– Miért szégyelled magad? 

– Mert iszom."

A kis herceg klasszikus mű, melyre más szerzők is előszeretettel hivatkoznak írásaikban. Legutóbb Veronica Henry: Könyvesbolti szerelmek című könyvében olvastam róla, és ez adta az ötletet, hogy ismét belekukkantsak a könyvbe. Mert ez egy olyan történet, amit bárhol ki lehet nyitni, bárhol bele lehet olvasni, mert minden esetben mondanvalója van az olvasó számára és ezt a mondanivalót mindenki, kortól függően értelmezheti… vagy nem.

1974-ben angol-amerikai tévéfilm, 2015-ben francia animációs film készült belőle.

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."

Gyermeknek és felnőtteknek szóló egyetlen mese A kis herceg, a második világháborúban elpusztult s már klasszikusnak számító francia író remekműve. Története úgy indul, mint minden Saint-Exupéry-regény, egy repülőkalanddal, de ezúttal a bonyodalom nem a valóságban, hanem a költői képzelet világában folytatódik. Egy kisfiú jelenik meg a szerencsétlenül járt pilóta mellett a Szahara magányában, egy kisfiú egy másik bolygóról. S vele együtt feltündököl egy másik világ is, melynek embersége, tisztasága és szépsége sajnos már csak a költészet világából való. És Saint-Exupéry úgy beszéli el kis hercege történetét a maga icipi bolygóján, hogy mindnyájan fájdalmasan megáhítjuk azt az igazabb bolygót, s szívünkbe zárjuk az emberségben nagy kis herceget. A világszerte ismert, megrendítően szép mesét a nagy író eredeti színes rajzai díszítik.

Eredeti mű: Antoine de Saint-Exupéry – Le Petit Prince, 1943

Magyar nyelven 54 kiadást ért meg, először 1957-ben a Magvető Kiadónál jelent meg, legfrissebb 2017-ben a Könyvmolyképző Kiadónál.

Mindenkinek ajánlom, mert elgondolkoztató, megható, szép.

Hóvégi klasszikus: Gustave Flaubert - Bovaryné

Vidéki erkölcsök

Egy újabb 1001-es listán szereplő könyv, s nemcsak azon, hiszen nekem ez kötelező háziolvasmány volt valamikor a gimnázium felsőbb osztályaiban, pontosan nem emlékszem mikor. Hogy ma is az, mikor a francia realista regényt tanítják, nem tudom, azt sem, ha egyáltalán tanítják-e még magát a fogalmat. Tulajdonképpen ma, fenőtt fejjel nem is értem, miért kellett ezt nekünk tizenévesen elolvasni, mikor kellő élettapasztalat hiányában nem értettük, nem érthettük meg a történet valódi mondanivalóját. Felnőtt fejjel Emma Bovary már nem egy sajnálatra méltó fiatal lány, aki egy visszataszító jellemű férfihoz ment férjhez, mert elvakította annak imádata és ennek az áldozata lesz, hanem egy elkényeztetett, unatkozó, ostoba dáma, akit saját túlzott becsvágya visz a romlásba – bármilyen is legyen ez a romlás.

Azok számára, akik még nem olvasták, sőt nem is hallottak a töténetről, elmondanám, hogy ez nem egy habos-babos romantikus lányregény, hanem egy korkép. A vidéki francia társadalom bemutatása 19. század első felében, kevés szereplővel, kevés cselekménnyel – legalábbis a ma divatos és elvárt pörgő-forgó, szédületes vonalvezetéshez képes –, inkább szereplőinek belső konfliktusa jellemző rá, és ez viszi előre a cselekményt. A történések kronológikusan követik egymást, nincs oda-vissza ugrálás az időben.

Ez egy unatkozó szépasszony tragikus története, hiszen Emma, a hősnő, csupán unalomból és egy fajta kiváncsiságból megy hozzá a jelentéktelen vidéki orvoshoz, érzelmek nem fűzik hozzá. S ez az unalom veszi rá arra, hogy másokkal flörtöljön, hogy felszarvazza férjét és luxusimádata pedig anyagi romlásba dönti. Emma nem egyedül hibás azért, amilyen irányba síklik élete. Ehhez nagyban hozzájárul meglehetősen buta, de annál becsvágyóbb férje feltétel nélküli imádata és a körülötte zsongó férfiak rajongása is.

"Úristen! Miért is mentem férjhez?" Tűnődött, nem lett volna-e mód rá, hogy a véletlen más játékai révén a végzet egy másik férfit hozott volna az útjába, és próbálta elképzelni, milyenek is lehettek volna ezek a meg nem történt események, milyen lett volna ez a másik élet, az a férj, akit nem ismert. Mert végre is nem minden férfi ugyanolyan, mint az ő ura. Lehetett volna szép, szellemes, választékos és vonzó (...) Az ő élete viszont olyan hideg, mint egy padlás, amelynek ablaka északra néz, s homályában az unalom, e csendes pók szövi hálóját szíve minden szögletén*

A könyv először folytatásokban jelent meg, majd 1857-ben egészben is és szerzőjét a mű tartalma miatt perbe fogták vallás- és erkölcsgyalázásért (forrás: Wikipédia)

Természetesen a filmszakmát is megihlette, hiszen 1933-as első feldolgozása óta több film és minisorozat is készült belőle, igaz nem mostanában. Sajnos nem emlékszem, hogy bármelyiket is láttam volna.

Klasszikus irodalom kedvelőinek ajánlott olvasmány, azoknak, akik a terjedelmes leírásokat és hosszas lelki vívódásokat részesítik előnyben, s főleg azoknak, akiket nem zavar, hogy itt nincs boldog végkifejlet. De természettesen az ízlések és a pofonok…

„Emma Bovary nyomorúságos kalandjai a tragédia szférájába emelkednek, mégpedig azért, mert egy közömbös, segítségre képtelen, vigaszt nem nyújtó világtól körülvéve, neki magának kellene a hitvány anyagból a gazdag és ritka értéket lepárolnia. És bele is fog a vállalkozásba, tudatlanul, vezető nélkül, nemes szórakozás híján, s kiszolgáltatva a tudatában kavargó természetes és mesterséges ösztönzőknek – hogy szükségszerűen csúfos kudarcot valljon vele; olyan kudarcot azonban, amely a következő fordulatban lehetővé tette, hogy Flaubert a legtalálóbban, a legtökéletesebben előadott történetet kerekítse ki belőle.” 

Henry James

Eredeti mű: Gustave Flaubert – Madame Bovary, 1857

Magyar nyelven huszonöt kiadást ért meg az 1904-es Révaival kezdődően. Utoljára 2015-ben adta ki a Hermész Média

Madame Bovay címmel is megjelent

"Mennyire tele volt illúziókkal! Mindebből semmi sem maradt! Mindent elpazarolt végleg, lelke minden kalandjára, ahogy egymást követték, lánykorában, a házasságban, azután a szerelemben - s úgy vesztette el mind sorra eddigi élete folyamán, mint egy olyan utazó, aki minden fogadóban hagy valamit a vagyonából." *

* Gustave Flaubert - Bovaryné

Hóvégi Klasszikus: Mikszáth Kálmán - Szent Péter esernyője

Gyermekkorom kedvenc olvasmánya, még azelőtt fedeztem fel magamnak, mielőtt iskolai kötelezővé nem vált. Ha később kerül kezembe a könyv, akkor teljesen biztosan mellőzöm, mert ugye előítéleteink vannak azzal kapcsolatban, amit kötelezően akarnak a torkunkon lenyomni.

Film is készült belőle, nem is egy változat, gondolom mindenki látta már valamelyiket, csak nekem sikerült eddig elkerülnöm, bár legalább egyszer illene megnézni, ha nem egyébért, a parádés szereposztásért. Színpadi változatai is ismertek.

Szórakoztató és nagyon szerethető kisregény. 19. századi történet szerelemről, pénzről, legendák keletkezéséről. Igen, legenda keletkezéséről, hiszen már a cím is egy biblikus alakot említ.

A történet mindjárt a helyi monda keletkezésével kezdődik: a glogovai pap árva kishúga, Veronka az udvaron szundikál egy kosárban, mikor nagyidő kerekedik és mire a plébános észbekap, valaki már egy hatalmas esernyőt borított a kosár fölé a kisdedet megvédendő. S életre kell a szóbeszéd, mindenki mást látott, vagy vélt látni, de mindenképpen egy bibliai alakot magyaráztak bele a fura történésbe, ami – a helyi pletykagépezet szerint – maga az isteni csoda.

S közben Besztercebányán a tehetős Gregorics Pál összeszűrte a levet házvezetőnőjével és kapcsolatuk gyümölcse egy kisfiú lett, a későbbi Wibra György ügyvéd. De mivel a gyermeket hivatalosan sosem ismerte el, vagyonát el kellett dugnia a törvényes örökösök elől, hogy majd a gyermek lehessen a haszonélvező. Csakhogy ember tervez… a rokonok pedig mindent felforgatnak a vagyonért. Szószerint mindent.

Sok évvel később Veronka és Wibra György útja keresztezi egymást. Előbb a véletlen játszik közre, aztán az érdek, de a két fiatal együtt folytatja az utazást és meg is kedveli egymást. De ott van az a csúnya érdek, ami konfliktushelyzetet teremt, mert kell egy ilyen is a boldog végkifejlet előtt. 

Többször is olvastam már, bár ami azt illeti elég régen vettem elő utoljára, de a következő punnyadós délutánomra biztosan megvan az olvasnivaló. Igen, egyetlen délután el lehet olvasni, és minden bizonnyal mást is szórakoztatni fog, nem csak engem, mert a mesén túl humora is van. Klasszikus romantikus történetek kedvelőinek ajánlott olvasmány, amit kár lene kihagyni. De természetesen az ízlések meg a pofonok…

"A kor Jókai mellett legnépszerűbb írója, Mikszáth Kálmán (1847-1910) nem sokkal halála előtt, negyvenéves alkotói jubileumára rendezett ünnepségen azt mondta: „Én már körülbelül megírtam, ami énbennem volt. Megírtam azzal a tudattal, hogy azért nem jár nekem semmi különös érdem: hiszen azért, mert az ember az anyját szereti, még sohasem dicsértek meg senkit. Én csak a hazámat szerettem. Az nem igaz, hogy negyven évig dolgoztam. Én csak mulattam negyven évig." És végül így szólt az őt ünneplő közönséghez: „Méltóztassanak hazaoszolni azzal a tudattal, hogy láttak ma végre egy boldog embert." Szavai nem túlzóak. Mikszáthnak többéves irodalmi próbálkozás, egzisztenciateremtés kísérlete, szegénység után a Tót atyafiak és A jó palócok sikere hozta csak meg az elismerést, az anyagi gondok megszűnését. Pályája ettől fogva töretlenül ívelt fölfelé; újból elvette feleségül azt a nőt, akit nyomorúságos helyzete miatt elhagyni kényszerült. Az írás öröme, az olvasók szeretete, a családi élet nyugalma jogán tarthatta magát boldog embernek. S nem patetikus, fedezet nélküli fordulat beszédében hazája iránt érzett szeretetének bevallása. Tiszta lelkiismerettel tette dolgát mint író, mint szerkesztő, mint képviselő, mint családapa. Az embereket szolgálta, tehát a hazáját is szolgálta. Azzal a bölcs derűvel, mely műveit is jellemzi. Tisztánlátás és elnézés - erre épül kedélyes szigorúsága. Mikszáth Kálmán írásaiban a romantika és a realizmus keveredik; korai műveiben, néhány későbbi alkotásában a romantikus meseszövés és alakteremtés a meghatározó, másutt inkább a realisztikus ábrázolásmód erőteljesebb. Ezért vezet át életműve Jókai Mórtól Móricz Zsigmondhoz; munkássága prózairodalmunk csúcsaihoz sorolható: hatásokat összegez és előremutat. A romantikus hatások és stílusjegyek egyik legszebb megnyilvánulása a Szent Péter esernyője (1895). A regény a szerelem diadalát fogalmazza meg a pénzvágy fölött. A két szálon futó történet két világot rajzol: a glogovai papét és a különc Gregorics Pálét. A pap és faluja meggazdagodását annak az esernyőnek köszönheti, melyet a népek Szent Pétertől eredeztetnek. Az író fricskája, hogy a „csodás" esernyő valójában egy bizarrnak tetsző cselekedet miatt nem hétköznapi: a nyelében rejtette el Gregorics Pál minden pénzét. Tette ezt rajongásig szeretett törvénytelen gyermekéért, szó szerint az ő életét óvta a sóvár rokonságtól. A különc halála megakadályozta, hogy az erkölcsileg jogos örökség a fiúra szálljon. Másképp alakul az esernyő és a benne levő pénz sorsa, mint ahogy az apa eltervezte. S a férfivá serdült gyermek, megsejtve az igazságot, az esernyő nyomába ered. A Szent Péter esernyője bája és derűje teszi, hogy az egyik legolvasottabb regénye ez Mikszáthnak. A mű optimizmusa a szerelem csodatevő erejét példázza. Hiszen a szerelem tényleg legyőzött mindent, még a legnehezebbet is: az emberben rejlő önzést. Hadüzenet a könyv a pénz vélt vagy valós mindenhatóságának. " 

Kaiser László

Negyvennyolc kiadást ért meg: az első 1895-ben, az utolsó 2017-ben.

“Levetkőzött, lefeküdt, de nem aludt. Az ő levetkőzése (ne méltóztassanak megijedni) nem lesz leírva részletesen, mert az megbotránkoztató jelenet a művelt emberi fogalmakban. Hogy miért? Hát tudom is én. Csúnya, tehát leírhatatlan. A nő levetkőzésében poézis van; ha jól van írva, a női test finom, bolondító illatát érzi ki a betűkből az olvasó a nyomdafesték helyett, de egy férfi levetkőzése, pfuj, említeni se merészelem. A szoknyához akár ódát, dithirambot szabad írni, de a nadrágnak »kimondhatatlan« a neve is. És miért? Hát isten tudja. És mit bizonyít? Talán azt, hogy a férfi inesztetikusabb teremtmény a nőnél? Alkalmasint csak azt, hogy aki az illőt és illetlent kigondolta, nagy szamár volt.”

Mikszáth Kálmán – Szent Péter esernyője

Hóvégi klasszikus: A. J. Cronin - Réztábla a kapu alatt

“Bármit mondjanak is a cinikus emberek, a boldogság belső ügy, egy teljesen szellemi, lelki állapot, mely független minden vagyontól, birtoktól, világi kincstől”*

Ezt a könyvet többször is olvastam, s valahányszor olvasom, mindindig meg tud lepni egy-egy olyan dologgal, amit az előző olvasásnál nem vettem észre, vagy egyszerűen nem voltam eléggé érett, hogy megértsem.

Film, sorozat is készült belőle, nem is egy. Nem is olyan rég az egyik magyar nemzeti adó folytatásokban sugározta az egyik, információim szerint a legújabb sorozatfilmet.

Orvosregény – ezt jelzi a címe is, hiszen abban az időben, az orvosok nevét réztáblán tüntették fel a ház falán, a kapu alatt – a szerző talán legismertebb, leghíresebb műve.  S mivel a szerző maga is orvos volt a 20. század ’20-’30-as éveinek Egyesült Királyságában, a könyvben fellelhető orvosi- és az ehhez kapcsoló szociális és társadalmi információkat meglehetősen hiteles forrásból kapjuk. Hogy ezek ismeretében, a történet menyire fikció és mennyi belőle a  valós, a szerző által átélt események, nem tudom. Nem ismerem részleteiben sem a szerző életrajzát, sem más regényeit nem olvastam… eddig.

Annak ellenére, hogy ez lassan száz éve íródott, a téma mindig aktuális lesz, talán most aktuálisabb, mint bármikor, és azok a … nevezzük bölcsességeknek vagy tanulságnak, amiket a szerző itt-ott, szinte észrevétlenül elpotyogtat, egyetemesen érvényesek bármikor és bárhol.

“Az emberek zöme olyan műveletlen, értelmetlen és elfogult, hogy még saját egészségüket, saját létérdeküket sem lehet rájuk bízni.”*

Miről is szól ez a történet? Az orvosról, az emberől. Arról a dr. Andrew Masonról, aki idealisztikus álmait az emberek megmentéséről fokozatosan felcseréli a pénz által mozgatott puccos világgal és az anyagi jóléttel, az egyszerű asszony szeretetét az ünnepelt díva pártfogásával. Addig, ameddig a sors kereke ismét fordul egyet és minden, amit addig a pillanatig elért – úgy szakmai, mint magán vonatkozásban –, veszélybe kerül.

Ez egy klasszikus mű, amit mindenkinek érdemes lenne elolvasni legalább egyszer, amennyiben lehet 25+ évesen. Mert azelőtt senkit nem fog érdekelni ennek a műnek a mondanivalója.

A klasszikus szépirodalom kedvelőinek ajánlott, de természetesen az ízlések és a pofonok.

Archibald ​Joseph Cronin nevét régóta ismeri a magyar olvasó. A harmincas években divatos orvosregényének legsikeresebb művelőjének kilenc könyve jelent meg nálunk 1934 után. Bizonyára sokan emlékeznek még A Kalapkirály-ra, a Három szerelem-re vagy az Egy orvos újtá-ra. Cronin maga is orvos volt – katonaorvos, hajóorvos, majd bányaorvos, utóbbi minőségében éppen Walesben, ahol a Réztábla a kapu alatt egy része is játszódik.

E kétségkívül leghíresebb regényének főszereplője, dr. Adrew Manson, friss dimpomával a zsebében érkezik Skóciából a walesi bányavidékre. Hamar ráébred, hogy elméleti képzettsége veszélyesebb, mintha teljesen tudatlan volna, ezért igyekszik minél több tapasztalatot szerezni s a gyakorlatból tanulni, hogy igazán jó és hasznos orvos váljék belőle. Segítségére van ebben áldozatos felesége és egy hányatott sorsú kollégája is.

Hét esztendővel később Londoban találjuk – ahol megszédíti az anyagi gyarapodás lehetősége. Amit eddig elkerült, holott megkönnyítette volna helyzetét: feladja az elveit. Türelmesen hallgatja a gazdag hipochondereket, és észre sem veszi, hogy a valódi betegek számára már nincs ideje. A jómód felé vezető erkölcsi züllés útján egy tragédia állítja meg. De idejében-e? Minden idők egyik legsikeresebb bestsellerét veheti – ismét – kezébe a magyar közönség.

Eredeti mű:  The Citadel, 1937

Magyar nyelven szintén 1937-ben jelent meg a Dante Kiadó jóvoltából. Összesen kilenc kiadást ért meg magyar nyelven, utoljára 1999-ben az Alexandra kiadásában látott napvilágot.

* A. J. Cronin – Réztábla a kapu alatt

Hóvégi klasszikus - Thomas Hardy - A weydoni asszonyvásár

“De hiába, az ember a szerencséjét csak akkor becsüli meg, amikor már végképp elszalasztotta.”

(Thomas Hardy – A weydoni asszonyvásár)

Első találkozásom nem a könyvvel volt, hanem a sorozatfilmmel. Sokra nem is emlékszem belőle azon kívül, hogy az ősök oda s vissza voltak érte, hiszen a miniszériát 1978-ban készítették valamikor a nyolcvanas évek közepe táján  láthattunk belőle mi (de inkább a szüleink), ha nem később, és akkoriban, gyermekként fontosabb dolgaim is voltak mint Thomas Hardy   Ami azt illeti annak idején a BBC meglehetősen sok vérbeli klasszikust filmesített meg – s nem is rosszul –, ezzel népszerűsítve az angol klasszikus irodalmat. Szerencsére ezt a szokásukat a későbbiekben is megtartották, hiszen 2003-ban tévéfilm is készült a könyv nyomán – illene megnéznem.

Ez a film, miniszéria A casterbridge-i polgármester volt, ugyanis ez a könyv eredeti címe, bár magyar nyelven a köztudatba A weydoni asszonyvásár címel vonult be, s nem értem miért. Semmi gondom, ha kreatívan kicsit megdolgoznak egy könyvcímet, hiszen vannak olyanok – különösen a kortárs művek között –, melyek értelmezéséhez és fordításához külön akadémia és tengernyi kreatívitás kell, de itt most nem lennénk abban a helyzetben.

Igen, van a történetben egy asszonyvásár Weydonban. Igen, annak a vásárnak jelentősége van a történet és a szereplők szempontjából, de a történet nem a weydoni asszonyvásárról szól, hanem Henchardról,  Casterbridge hivatalban levő polgármesteréről, egy parasztból helyi méltóságig felkapaszkodott férfiről, aki fiatalon, erősen alkoholos állapotában az ominózus vásáron eladta fiatal feleségét egy matróznak.

"Vannak közmondások, amiket gyerekkorától fogva hajtogat az ember, de csak felnőtt tapasztalata vezeti rá az igazságukra."

A történet a múlt bűneiről szól, arról, amikor azok a tévedések utolérik az elkövetőt és jön a bűnhődés, bármilyen formája is legyen annak. Mert Henchard bűnhődik, ez biztos. Minden amiért felnőtt élete során dolgozott és küzdött összeomlani látszik körülötte, hiszen minden-minden hazugságra épült, s a múlt tikai miatti félelme miatt az emberi kapcsolatokban sem jó: barátságtalan, kevély, zárkózott.

Ez a könyv szerepel azon a bizonyos 1001-es listán, melyet már többször is emlegettem, s mivel a 19. század második felében íródott, egy igazi, hamisítatlan klasszikus – némi romantikával –, de inkább egy szociális korkép, hiszen Henchard történetén túl ismét ízelítőt kapunk a korra jellemző képmutatásból, a meglehetősen merev társadalmi- és illemszabályokból, melyek nem igazán tesznek jót egy amúgy is gyenge ember jellemének. A szöveg nyelvezete is a korra jellemzően kissé nehézkés és dagályos a mai olvasó számára

Nem elhanyagolandó az a tény sem, hogy egy férfi szerző ír egy férfi főhősről, mert bár számtalan mellékszereplő megfordul a könyvben, a történet központi figurája mégis Henchard marad. S ami engem meglepett, szereplői nem szerethetőek. Minden más érzelmet kiváltottak, csak a szeretetet nem. Henchard iránt például sajnálatot éreztem megvetés vagy elenszenv helyett, pedig ő a történet fekete báránya, a negatív hős.

Én nagyon szerettem, többször is olvastam már, s minden egyes alkalommal más-más érzéseket keltett bennem. Nem lesz happy end a vége, s értem ezt a főhős szempontjából, de a dolgok a helyükre kerülnek és gondolom, a szerző által alkalmazott megoldás mindenki elégedettségére szolgál majd. A kalsszikus irodalom kedvelőinek mindenképpen megér egy próbát, és azért nekik, mert ez nagybetűs szépirodalom, nem mindenki szereti. Ezen túl meg az ízlések és a pofonok…

Thomas Hardy (1840-1928) angol regényíró, novellista és költő, a falusi élet, az iparosodástól érintetlen környezet egyik legihletettebb ábrázolója. Regényeiben – Hazatérés, Egy tiszta nő, Lidércfény – döntő szerepet juttat a véletlennek, a váratlan fordulatokat előidéző félreértéseknek, az embertől független külső erőknek.

A weydoni asszonyvásár főhőse, Michael Henchard sorsát azonban nemcsak ezek befolyásolják, pályáját sokkal inkább gazdag, ellentmondásos jellemének szélsőséges vonásai, idulatai, érzelmi kedélyhullámzásai alakítják.

Eredeti mű: Thomas Hardy – The Mayor of Casterbridge, 1886

Magyar nyelven először 1968-ban, az Európa Kiadó gondozásába és utána még négy kaidást ért meg, utoljára 1983-ban jelent meg magyar nyelven a bukaresti Kriterion Kiadónál.