Hóvégi klasszikus - Colleen McCullough - Tövismadarak

Egy ideje már gondolkodom azon, hogy legyen-e ez a könyv hóvégi klasszikus, vagy sem? Ugye ez nem olyan rég íródott, 1977 ott van a sarkon túl, de ha még nem is klasszikus, akkor minden bizonnyal az lesz. Mindenképpen egyike a kedvenc könyveimnek és lelkesen ajánlgatom olvasásra mindenkinek, aki nyitott a klasszikus vonalat követő romantikára.

Igen, tudom, minisorozat is volt belőle, a filmipar nagy neveit felsorakoztató szereposztással. Ott nyálazott fél világ a tévé előtt – teljesen hiába, mert a Ralph de Bricassart-ot játszó Richard Chamberlain jóképű, de hölgyek, velünk egy csapatban játszik.

Tudom, hogy nagyon sokan látták ezt a minisorozatot, különösen a 30+-asok, nem is olyan régen ismét műsorra tűzte az egyik kereskedelmi adó. Remek sorozat, nagyszerű vizuális élmény és meglehetősen hűen követi a könyvben leírtakat, de a könyv még mindig jobb és több, tehát olvasni kell(ene). A bejegyzésben szereplő fotók egyébként a filmből származnak.

Olvasni kell első sorban azért, mert a történet nagy része Ausztráliában játszódik, ide jönnek Új-Zélandról Cleary-ék, tehát egy olyan helyet ismerhetünk meg, amit közülünk, büszke európai lakosok közül csak keveseknek adatott meg saját szemmel látni. Olvasni kell azért is, mert egy csodálatos családregény, melyben nyomon követhető a Cleary-nők három generációja, s rajtuk keresztül egy formája a női emancipációnak is, hiszen Fee (Fiona) Cleary sorsába beletörődő, lánya Meggie már lázad a kitaposott út ellen és a harmadik generációs Justine pedig egyenesen prototípusa a kor modern fiatal nőinek. Feenek és Meggie-nek közös vonása, hogy mindketten olyan férfit szeretnek, aki nem lehet az övék, azzal a különbséggel, hogy Maggie nem adja fel, lázad és mindent megtesz a szerelemért, hiszen tudja, hogy az nem viszonzatlan, bármennyire is tiltott.

Ez a könyv – többek között –, egy makacs, lehetetlen szerelem története egy fiatal lány és egy katolikus pap között. Tehát nem Tiffany Reisz találta fel a spanyolviaszt, azaz egy fiatal lány és egy katolikus pap közötti szerelmet, Meggie és Ralph de Bricassard történetét jóval azelőtt megírták, mielőtt neki eszébe jutott volna Nora és Søren. Természetesen a két történet még nyomokban sem hasonlít egymáshoz, nem is szabad közös elemeket keresni ezen az egy azonos motívumon kívül.

Annyi minden van ebben a könyvben ezen a tiltott szerelmen túl. Büszkeség, önzés, háború, személyes ambíciók, emberi sorsok, és tanúi lehetünk egy nemzet születésének, valamint bekukkanthatunk Vatikánba is, mert végső soron a pap is emberből van és ugyanolyan bűnei vannak mint mindenki másnak és ugyanolyan ambíciók és hatalomvágy hajtja előre, mint mindenki mást.

Ez egy többször-olvasós regény, én már legalább háromszor meg is tettem. Sokan Margaret Mitchell Elfújta a széljéhez hasonlítják, bár semmi közös nincs a két történetben azon kívül, hogy Scarlet O’Hara és Maggie Cleary hasonlóan makacs és egy tiltott szerelemért küzd. Az egyszer biztos, hogy Margaret Mitchell óta ez a legszebb szerelmi történet, amit valaha is olvastam és romantikus műfajban azóta sem sikerült senkinek valami ehhez mérhetőt produkálnia. De ez csak az én szubjektív, olvasói véleményem, mert ízlések és pofonok… de kár lenne kihagyni ezt a könyvet.

“A mondabeli tövismadár csak egyetlen egyszer énekel életében, de akkor szebben, mint a föld bármely más teremtménye. Ahogy elhagyja fészkét, egy tövises fát keres, és nem nyugszik, amíg rá nem talál. Akkor az ádáz ágak között rázendít dalára, és felnyársalja magát a leghosszabb, leghegyesebb tövisre. Haldokolva fölébe emelkedik önmaga szenvedésének, hogy túltrillázza még a pacsirtát, a csalogányt is. Egyetlen csodálatos dal, az élete árán. De akkor az egész világ elnémul, őt hallgatja, és Isten mosolyog az égben.”

(Colleen McColough – Tövismadarak)

A Clearyek története Új-Zélandon kezdődik és Ausztráliában folytatódik, ahonnan csak a második világháború szörnyű eseményei sodornak el egy-egy családtagot a jó öreg Európába. A Cleary család a gyönyörű ausztrál tájakon küzd a boldogulásért az anya vezetésével. Fee erős egyénisége szilárd erkölcsi alapon áll, mindent megtesz családjáért, élete a kötelességteljesítés mintaképe. Gyermekeit mégsem tudja megóvni a keserves csalódásoktól, és a ragyogó napsütötte táj is kiszámíthatatlanul szeszélyes – hirtelen támadt kegyetlen bozóttűz ragadja el egyik fiát…. A két női főszereplő: Fee és Meggie – anya és leánya – élete a sors különös játéka folytán hasonlóvá válik egymáshoz, mindketten olyan férfit szeretnek, akitől a társadalom elválasztja őket, s a szerelmükből született gyermekek feje fölött a tragédia sötét árnya lebeg….

Eredeti mű. Colleen McCulough – The Thorn Birds, 1977

Magyar nyelven először 1984-ben jelent meg az Universe Kiadónál, további öt megjelenését az Európa Kiadó követte el, a legutolsót 2012-ben

Kimberley Freeman - Parázs-sziget

1891-ben Tilly Kirkland viharos házassága tragikus véget ér. A bűntudattal küszködő lány a távoli Parázs-szigetre menekül, ahol a kis Eleanor Holt (Nell) nevelőnője lesz. Nell édesapja, a jóképű, özvegy börtönparancsnok felkelti a lány érdeklődését. Tilly küzd a múltjával, az érzéseivel és a titokkal, amelyet egész életében hordoznia kell. Aztán feltűnik a kertben egy furcsa rab, Hettie, és Tilly élete különös fordulatot vesz. De vajon minden az, aminek látszik? Több mint száz évvel később a bestsellerszerző Nina Jones igyekszik megírni soron következő könyvét. Ihletet keresve vonul el a Parázs-szigetre. Vagy lehet, hogy csak menekül? Vajon milyen bűnök nyomják a fiatal író lelkét?

A Vadvirágok lányai és az Álom-öböl szerzőjének legújabb családregénye ismét Ausztrália egzotikus tájaira csábítja az olvasót.

Athenaeum, 2016

Eredeti mű: Kimberly Freeman – Ember Island, 2013

Második könyvem a szerzőtől. Miután a Vadvirágok lányai-n keresztül megismerkedtem vele, eldöntöttem, hogy ennek a szerzőnek valamennyi könyvét olvasni akarom, rendre be is szereztem őket (Álomöböl, Aranypor), aztán sosem került sor az olvasásukra, mert mindig jött egy másik, egy újabb, egy olyan ami akkor épp jobban érdekelt.

A Parázs-sziget három nő – lényegében két nő és egy kislány – történetéről szól: Tilly Kirkland, Nell (Eleanor) Holt és Nina Jones. Bár két idősíkban játszódik, a 19. század végén és a 21. században, a három nő története mégis összefügg. Tilly Nell nevelőnője lesz miután Angliából és szerencsétlenül végződött házasságától elmenekül, Nell pedig a jelenben játszódó rész főhősnője, Nina dédanyja. Tehát a Vadvirágok lányaihoz hasonlóan itt is egy család két különböző generációjához tartozó nőkről szól a történet, de míg a Vadvirágok lányaiban nagyanya-unoka kapcsolatról beszélünk, itt a rebellis dédanya (akit mellesleg nagyon szivesen megismertem volna személyesen is, ha egy valós személy) és a jelenben élő dédunokáról szól a történet.

Szerkezetében is érdekes olvasmány, hiszen Nina maga meséli el a jelenben játszódó történéseket, Tillyről és Nellről a szerző mesél, de helyenként betekintést kapunk a korához képest meglehetősen érett és felnőttes gondolkodású Nell naplójába, aki zsenge kora ellenére is tudatában van annak, hogy az információ egyenlő a hatalommal.

Olyan kevés könyv cselekménye játszódik Ausztráliában, és annyira ismeretlen terület ez még nekünk, hogy már csak ezért is érdemes lenne elolvasni ezt a könyvet. Tilly Angliából ide menekül, az Ausztrália szubtropikális régiójához tartozó Parázs-szigetre, ahol a börtönparancsnok lányának  lesz a nevelőnője, ugyanis a 19. század végén ez a hely börtön-sziget. Érdekes látni majd, hogy mivé alakul át a sziget a 21. századra.

Nagyon-nagyon szépen megírt, sallangmentes  történet a női sorsról, szerelmekről, csalódásokról, esélyekről, egy másik világról. Leköti a figyelmet, mert egy olyan világról mesél, amit nem, vagy alíg ismerünk és nem egyérteműsíthető a végkifejlet. Igen, jó vége lesz, a boldog befejezéseket kedvelők megkapják amire várnak, de nem olyan módon, ahogy az várható lenne. És semmiképpen nem egy habos-babos történet.

Minden szereplőjét szerettem. Valamennyien jól megformált, eredeti figurák, a csitri Nelltől a morózus börtönigazgatóig, a szökevény Hettie-től a jelen történéseinek Ninájáig, Joe-ig, vagy a rámenős ügyvéd barátnőig.

Egyszerűen imádom az írónő stílusát, könyveinek nyelvezetét és biztos vagyok benne, hogy hallani fogunk még róla. Ajánlom mindenkinek, aki egy lélekhez szóló, szokatlan történetet szeretne olvasni – az erotikus olvasmányok kedvelői bele se fogjanak. S ha elolvastad a könyvet, akkor megérted miért is van itt Pangur Ban, a mesebeli fehér macska fotója...

Nekem ez újraolvasós lett, de hát ízlések és pofonok.

Georgia Cates - A fájdalom szépsége

A fájdalom szépsége 1

Jack McLachlan iparmágnás a borászat nagyágyúja, egyben Ausztrália legkapósabb agglegénye. Sikerei és vagyona miatt nem ismeretlenek számára a romantikus kapcsolatok bonyodalmai, a zűrös helyzetek elkerülése érdekében extrém szabályok szerint randevúzik. A maga egyszerűségében, kötöttségek nélkül élvezi a gyönyörű hölgyek társaságát. Kapcsolatait üzleti megállapodásként kezeli, minden egyes alkalommal ugyanolyan feltételek szerint. Nincs hosszú távú kapcsolat. Nincs valódi személyazonosság.

Az ő játéka, az ő szabályai. Többnyire elégedett a megszokott játszmával, ám amikor Laurelyn Prescott belép az életébe, muszáj stratégiát váltania. Az új játékos ugyanis minden korábbitól különbözik. Jack világa a feje tetejére áll, amikor három hónapig tartó viszonyba bonyolódik a gyönyörű, amerikai zenésszel. Semmi sem a tervek szerint történik, és Jack egyre több és több szabályt áthág a lány kedvéért. Laurelyn nem is tudja, milyen kivételesen közel kerül ahhoz, hogy olyasmivé váljon, amelynek lehetőségét a férfi elképzelni sem merte. Miatta borul minden játékszabály.

A fájdalom szépsége felnőtteknek szóló kortárs regény, a fiatalabb olvasók számára a felnőtt tartalom miatt nem ajánlott.

Ulpius-ház, 2014

Eredeti mű: Georgia Cates – Beauty From Pain

Megjelenés után olvastam a könyvet – és a második részét is –, de most ismét aktuális beszélni róla, hiszen, ha minden igaz, akkor az idén mégiscsak megjelenik a trilógia harmadik kötete, ami az Ulpius-ház kiadó megszünése miatt elmaradt. Bevállalta egy másik kiadó, minden valószínűség szerint ősszel várható.

A címből kiindulva valami “szürke”-szerű dolgot vártam, vagy valamit, ami egy kicsit Tiffany Reisz könyveire emlékeztet. Szó sincs róla! A cím megtévesztő, ez egyike a legszebb szerelmi történeteknek amit valaha olvastam… Sajnos írt hozzá egy második és egy harmadik részt is.

Felesleges túl sokat osztani-szorozni magát a történetet, a fülszöveg eleget mond ahhoz, hogy felkeltse a figyelmet. Egy fiatal amerikai lány Ausztráliába utazik barátnőjével, annak testvérét meglátogatni.  Én úgy értettem, hogy zenész szeretne lenni, country-énekes, de ezt majd a következő rész tisztázza. Megismerkedik a milliomos borásszal és kezdetét veszi az álnéven játszott, meghatározott időtartamú játék, kapcsolat, szerelem… nevezd aminek akarod, mert mindhárom érvényes lenne arra ami a két főszereplő között történik.  

Teljesen mindegy, hogy voltak kiszámítható történések, hogy elpuffogtatott néhány klisét is a történetben, ezt a könyvet bármikor szivesen újraolvasom. Gördülékeny, olvastatja magát, annyi erotika van benne amennyi kell. Ne tévesszen meg, hogy itt-ott BDSM címkét akasztottak rá, nincs ebben semmi olyan ami indokoltá tenné.

A főszereplői szimpatikusak, szerethetőek, a mellékszereplők többnyire a negatív hősök, irracionális elvárásokkal – például a barátnő testvére, vagy Jack/Lachlan pszichopata ex-kapcsolata.  Miért kellene Laurelyn/Paigenek pont Bent választania? Csupán azért mert épp kéznél van, vagy mert a barátnője bátyja? S miért nem tudják a férfiak civilizáltan fogadni az elutasítást? De ez a rondaság nem érvényes minden mellékszereplőre, hiszen Jack/Lachlan családja kifejezetten szimpatikus.

   Ezért sokan meg fognak lincselni, de ennek a történetnek itt kellett volna vége lennie. Igen, elolvastam a folytatását, A megadás szépsége-t – ahogy valószínűleg elolvasom majd a harmadik részt is –, de nekem az már olyan fölösleges volt. Értem én, hogy az emberek többségének szüksége van a boldog végkifejletre, de nem minden történet végződik happy enddel a életben sem, sőt! Akkor minek a hamis ábránd? Ezért nem is írok a második részéről.

Szóval, ha még nem olvastad a könyvet, akkor tedd meg. Nem fogod megbánni, ha nem is lesz kedvenced, minden bizonnyal szórakoztatni fog.

További részek:

2 Beauty From Surrender

A megadás szépsége

Ulpius-ház, 2014

3 Beauty From Love

A szerelem szépsége - ősszel várható magyar nyelven

Kimberley Freeman - Vadvirágok lányai

Emma, a londoni balett gyönyörű és sikeres balerinája egy nap súlyos térdsérülést szenved. Ígéretes pályafutásának váratlanul vége szakad, szerelmi élete romokban, álmai szertefoszlanak. Menekülni szeretne a sorsa elől, ha kell, egészen a világ végéig. Egy titokzatos nagymamai örökség azonban mindent megváltoztat, és Emmát a zajos nagyvárosi életből egy varázslatos és ismeretlen földi édenkertbe repíti, ahol minden másképp van. Ami ott várja, az gyönyörű és rémisztő is egyben. Szenvedélyes szerelmek, sötét titkok és kegyetlen hazugságok szövevényes hálója, amit a családja generációkon át hordozott. És egy síron túli üzenet, ami felforgatja az életét, és erőt ad az újrakezdéshez. Megörökölhetőek a titkok? És a fájdalom? Átadhatja egy anya a lányának a boldogságot vagy akár a szerelmet?

Atheneaum, 2013

Eredeti mű: Kimberly Freeman – Wildflower Hill

Nem mostanában olvastam, de az este új olvasnivalót kerestem és ismét megláttam. Határozottan olyan könyv amit újra lehet és kell olvasni, és amit – méltatlanul – kevesen ismernek. Különösen ajánlom Zsu-nak, aki szeret családregényeket olvasni, bár a könyv csak a nagymama és az unoka történetét meséli el.

Ez egy olyan könyv amit olvasnod kell, annak ellenére, hogy nem divatos, szorongásokkal és depresszióval teli amerikai tiniregény, sem erotikától csöpögő, lelkiző szerelmi történet… és nem is könnyű olvasmány.
    A történet két szálon fut: jelen és múlt, Emma - az unoka és Beattie - a nagymama története, kezdve attól a pillanattól, amikor Beattie Blaxland fiatal házasként, jobb élet reményében megérkezik Ausztráliába, egészen addig, amíg Emma a lesérült balerina, megtalálja a saját boldogságát. Ausztrália, a 20-as-30-as évek “ígéret földje”, ami hírével ellentétben pontosan annyira tele van előítéletekkel és képmutató emberekkel mint bármely más hely a világon – ide érkezik Beattie, időben innen indulunk.

    Lesz akinek a történetről Barbara Taylor Bradford Emma Harte saga-ja fog eszébe jutni, de ez a könyv akkor is más (szerintem jobb, pörgősebb – márcsak azért is, mert itt egyetlen kötet elég volt ahhoz, amihez Bradfordnak sok), bár Beattie Blaxland is felépít egy birodalmat a semmiből, akárcsak Emma Harte… és Beattie egy kicsit olyan konok, célratörő és erős nő, mint Scarlett O’Hara.

Nem tudnám megmondani, hogy kit szerettem jobban: Emmát vagy Beattie-t. Más-más személyiségek, más volt az életútjuk, ami pedig közös bennük, az az erő az újrakezdéshez.

Kár lenne kihagynod, mert egy teljesen más világot fogsz megismerni.