Honeycote 2
Barney Blake a legjobbkor talál rá a vidéki pub, a Honeycote Arms hirdetésére. A tulajdonosok új üzemeltetőt keresnek, Barney-nak és a feleségének, Suzannának pedig nagyon jól jön egy kis környezetváltozás. A kapcsolatuk legnehezebb időszakában úgy gondolják, a költözés és a közös munka új lendületet adhat a párosuknak.
Ginny Tait sosem gondolt költözésre, ahogy arra sem, hogy a házassága véget érhet. A válás után dacos és lázongó ikerányaival távol a várostól szeretne új, önálló életet kezdeni. Sok év házimunka után új célokat kell találnia a mindennapjaiban.
A csendes cotswoldsi falutól mindenki azt várja, hogy itt egy csapásra megoldódik az összes problémája. De valóban ilyen mindenható lenne Honeycote? Egy dologban mindenképpen hasonlít a mesék elvarázsolt vidékére: a dolgok soha nem olyanok, mint amilyennek látszanak.
General Press, 2022
Eredeti cím: Making Hay/ A Country Life
Amikor egy évvel korábban a Honeycote sorozat első részéről írtam, valamiért azt gondoltam, hogy a régebben megírt trilógiát egybecsapta, és nem kell várni a folytatásokra. Nagyobbat nem is tévedhettem volna, hiszen itt a második rész is magyar nyelven, s legalább annyira kedveltem, mint az elsőt. De én elfogult vagyok, mert nagyon kedvelem Veronica Henry írásait. Tehát senkit ne tévesszen meg, hogy angol nyelven két különböző címmel is megjelent, a történet ugyanaz, csak – gondolom – egy picit átírta, csiszolt rajta.
Tisztázzuk indulásból: annak ellenére, hogy egy sorozat második könyve, kis jóindulattal önálló történetként is megállja a helyét, hiszen bőven vannak utalások arra, ami az előző részben történt, de én azt mondom, kár lenne kihagyni a Karácsony vidéken címet viselő első könyvet, mert, ugye, pont passzol a közelgő ünnephez.
Aki nem ismeri az előzményeket, annak elmondom, hogy Honeycote egy aranyos kistelepülés valahol a vidéki Angliában és arról híres, hogy ott van a Liddiard család sőrfőzdéje, ami az előző könyvben szinte csődbe ment az ügyeket vezető Mickey Liddiard ügyetlensége miatt. A sőrfőzde most sincs a topon, de legalább már látszik a fény az alagút végén. S a faluban meglehetősen sok dolog szokott történni, tehát nem egy álmos településről beszélünk.
Ide, ebbe a pörgős közegbe érkeznek az előző könyvben megismert szereplők mellé az új jövevények, és ez a történet igazándiból róluk szól, életük alakulásáról, a közösségbe való integrálódásukról, reményeikről, kudarcaikról.
Először is jönnek Blake-ék, Barney és Suzanna. Ők veszik át és újítják fel a Liddiard sőrfőzde kocsmaflottájának zászlóshajóját. Ők az újrakezdés reményében költöznek vidékre, mert Barney sosem akart könyvelő lenni, és mégis egy száraz aktakukac lett, Suzanna, aki cateringgel foglakozik, nem tudja túltenni magát bölcsőhalált halt gyermeke hiányán, s talán nem is akarja, mert semmilyen segítséget nem hajlandó még számításba sem venni, nem hogy elfogadni. Bár nagyon szeretik egymást, a házasságuk mégis ingatag lábakon áll. Ezért kell az újrakezdés. Zárójelként megjegyzem, Suzannát nem kedveltem, egy kicsit sem.
Következő újonc a társasában Ginny Tait és ikerlányai. Ginny házassága most ért véget, mert fogorvos férje összeszűrte a levet rendelője recepciósával és útban a baba. Ginny annyira jóhiszemű, hogy az már a balek kategóriába sorolható. Ginnynek nulláról kell felépítenie az életét, anyagi háttér nélkül (mondtam, hogy balek!). Ikerlányai másodszorra futak neki az érettséginek, s annak ellenére, hogy egypetéjű ikrek, tehát úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás, a két lány személyisége különbözőbb már nem is lehet.
Ééééés habnak a tortán, a falu frissen épített luxus lakóparkjába beköltözik egy alvilági figura is, aki pici lányával nem a törvény elől bújkál, hanem drogfüggő/aranyásó exfelesége elől. És aki szentül megfogadja, hogy lánya kedvéért jobb ember lesz, felhagy kétes üzleteivel, csakhogy a régi szokásokat nehéz levetkőzni.
Az új lakókkal a falu élete még jobban felpörög, hiszen ők a helyüket keresik, de a régi életüktől sem szakadtak még el teljesen. Természetesen jelen vannak az első rész szereplői is, szinte valamennyien, tehát azt is megtudhattam, hogyan alakult az életük a továbbiakban.
A cím nagyon találó, hiszen ez a történet pontosan arról szól, amit ígér: az életről vidéken. Egy kitalált korkép a vidéki Anglia egy szeletéről, de mondhatnám azt is, hogy kórkép, hiszen Honeycote-ban járványos hűtlenség dúl, mindenkinek vannak titkai, vágyai, frusztrációi. És szinte mindenki valakinek be akar tartani ilyen-olyan sérelmek miatt.
Egy biztos, ez a történet egy pillanatig sem volt unalmas. Pörgött, millió történése volt, hogy a végére összeálljon a kép. Rosszul mondom: csupán ennek a könyvnek a végére, mert a Honeycote sorozatból még hátra van egy rész, és reménykedem, hogy nem kell egy egész évet várni a megjelenésére.
Szórakoztató volt, könnyed, be lehet vele kuckózni és jól el lehet merülni a történésekben, intrikákban. Nagyon kedveltem, de kinek a pap, kinek a paplan... Nálam Veronica Henry könyvei az újraolvasós kategóriában futnak.
