Liz Fenwick – A tengerparti ház

Egy testvérpár, és egy felelőtlen lépés, amely hetven esztendő múltán is kísért…
A tizennyolc éves Adele és Amelia története 1943-ban, a háború sújtotta Cornwallban kezdődik. Először az önkéntes hadiszolgálat választja szét az ikerpárt, majd egy szívet tépő árulás – ezúttal örökre… 

Magával ragadó romantikus családregény veszteségről, végzetes döntésekről, régóta rejtegetett titkokról és különös barátságokról, valamint reménységről, megújhodásról az örök szerelemről. 

A csodaszép cornwalli tengerparton játszódó, sírásra és nevetésre egyaránt késztető történetet ragyogó nyári olvasmány.

Művelt Nép, 2017

Eredeti mű: Liz Fenwick – The Returning Tide, 2017

“El se hinnéd, mekkora változások történtek, amióta itt vannak a jenkik. Nem tudnám felsorolni, majd meglátod, amikor hazajössz. Az elsők, akik Falmouth-ba érkeztek, utászok voltak, később azonban igazi katonák jöttek. Még négerek is. Nagymama végtelenül nyugtalan amiatt, amit szerdán Carwinionban hallott a munka-összejövetelen. Nemcsak a kötőtűk forogtak gyorsan, hanem a nyelvek is. A jelenlévők közül még senki nem találkozott személyesen fekete férfiakkal, most pedig rengetegen vannak. Két nagyobb botrány is történt, az első, hogy úgy tűnik, a fehér katonák nem jönnek ki a feketékkel, és óriási balhé tört ki, amikor együtt hívták meg őket egy társadalmi eseményre az egyik iskola dísztermébe. A második, és még botrányosabb: úgy tűnik, hogy Ginny Smith összejött az egyik négerrel. De meg kell mondanom neked, fess a fickó.” *

Egy ideje már tettem-vettem ezt a könyvet, valahogy nem akaródzott belefogni, annak ellenére, hogy ismerőseim közük néhányan határozottan pozitívan nyilatkoztak róla. Első sorban az riasztott vissza, hogy már a fülszöveg is jelezte: ez egy a második világháború idején játszódó történet, én pedig nem kedvelem a háborús eseményeket bemutató könyveket.

Azért ebben sokkal több van mint egy háborús sztori, és végülis nem bántam meg, hogy két estét a könyvre áldoztam, annak ellenére, hogy nem lett kedvenc.

A történet két idősíkban játszódik, a második világháború idején és 2015-ben. Központi figurája Adele, de szinte ugyanolyan fontos szerepet kap a történetben egypetéjű ikertestvére, Amelie is. A háború súlytotta Londonból a család a nagymama cornvalli házába menekül, a tengerpart mellé, arra a környékre, ahová az amerikai szövetségesek a csapataikat szállásolják. Az amerikai csapatok és bázisaik cornwalli jelenléte valós történelmi tény. Ekkor az ikerpár 18 éves, anyjuk önkéntes a helyi Vöröskeresztnél, apjuk sebész és fontos pozicíót tölt be a brit hadseregben, a lányok pedig a Nők Királyi Haditengerészeti Szolgálatnál vállalnak munkát, Amelie gépkocsivezetőként, Adele távírászi tanfolyamot végez. Mivel egypetéjű ikrek, úgy hasonlítanak egymásra mint két tojás, viszont a természetük ég és föld. Amelie frivol és habzsolja az életet, Adele komoly, megfontolt és nehezen barátkozó, viszont, mint ahogy az ikrekre jellemző, kapcsolatuk nagyon szoros.

2015-ben Adele 90 fölött van, fogadott unokája esküvőjére készülődnek ugyanabban a cornwalli kúriában, ahol a családja a háborús időkben lakott, ez pedig egy másik esküvőt juttat eszébe. És évtizedek óta nem beszélt Amelie-vel.

Ezzel párhúzamosan, valahol az Egyesült Államokban egy háborús veterán haldoklik. A mellette virrasztó dédunokái meglepetten veszik tudomásul, hogy dédapjuk utolsó lehelletével az Adele nevet suttogja, míg a dédanyjukat Amelie-nek hívták. Kicsoda Adele? Milyen kapcsolatban állt az elhunyt dédapával? És egyáltalán kicsoda volt Amelie, akiről csak annyit tudnak, hogy Conrwallból származott és dédapjuk feleségeként került az Egyesült Államokba? Ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat Lara, a dédunoka, aki foglalkozását tekintve séf. Egyetlen életben levő családtagja sem tud semmilyen információval szolgálni, csupán a dédi ágya alatt dugdosott fémkazetta tartalma erősíti meg abban a hitében, hogy a múlt családi titkokat rejteget. 

Mivel épp felmondott munkahelyén ideje is van a válaszkeresésre, tehát Lara útnak ered Cornwallba Cassiehez, egy szakácsiskolai barátnőjéhez, aki saját catering cégét vezeti. A látogatás több célt is szolgálna: valamennyi időt töltene barátnőjével, kitalálná hogyan tovább és kutakodhatna a dédszülei múltja iránt is. Cornwallba érkezve gyorsan alkalmazkodik a helyhez... s rövid időn belül még egy macska formájú szőrgombolyag is hozzácsapódik.

 “Hófehér a tonhalról meg a pohár borról a száraz macskaeledelre nézett a táljában, majd nesztelen léptekkel a díványhoz sétált, és elnyújtózott rajta. Larának óhatatlanul megfordult a fejében, hogy mindjárt bekapcsolja a tévét és a távirányítóval a sportprogramra kapcsol.” *

A történet egy-egy fejezeten belül is ugrál az időben és a helyszíneken, ami meglehetősen zavaró és kissé kaotikussá teszi a cselekményt. Az is szokatlan, hogy a történet E/1-ben és E/3-ban íródott, mert míg Adele maga meséli el azokat a múltbeli eseményeket és a jelen történéseket, melyek hozzá kapcsolódnak, addig a cselekmény többi részével az író ismertet meg.

Maga a történet nagyon jó volt. Még az időben és helyszínekben ide-oda való ugrálással sem volt semmi gond, mert az volt a célja, hogy csupán a legvégére kapjunk átfogó képet mind a háború ideje alatt történtekről, mind a cselekmény jelenbeli alakulásáról. Viszont helyenként annyira részletező volt, hogy már az unalom határát súrolta, sőt olyan fölösleges részek is voltak benne bőven, melyeknek  sem a szereplők, sem a cselekmény szempontjából nem volt semmilyen jelentőségük.

Ez egy családregény, és egyben a múlt századi, háború súlytotta angol társadalom korképe.  Tehát a műfaj rajongói minden bizonnyal kedvelni fogják a történetet, még akkor is, ha nem szeretik a háború semmilyen formáját. Felnőtt olvasóknak ajánlom, de természetesen ízlések és pofonok…

* Liz Fenwick – A tengerparti ház, Művelt Nép, 2017