Lynn Messina – Becstelen árulás

   Beatrice Hyde-Clare kiasszony esetei 3

   Miután megoldott két, úgymond az útjába eső gyilkosságot, Beatrice Hyde-Clare kisasszony egy harmadik keresésébe fog.

   Erre persze jó oka van: a félénk vénkisasszony a sors abszurd, ostoba fordulata következtében beleszeretett a számára teljességgel elérhetetlen Kesgrave hercegbe, és most bármiért hálás lenne, hogy elterelje a figyelmét. Leginkább egy holttestért. Szerencsére egy ismerőse épp a megfelelő hírrel kopogtat az ajtaján: menyasszonya anyjának szeretője aznap reggel hagyta el meglehetősen fájdalmas módon a földi világot egy mérgezés következtében.

   Bármennyire is szokatlan, a férfi azt szeretné, hogy a hatóságok helyett Beatrice eredjen a gyilkos nyomába. Ő azonnal bele is veti magát a nyomozásba, és kisvártatva készséges segédet is kap az ügy iránt lelkesen érdeklődő Kesgrave herceg személyében. Beatrice-nek innentől kezdve nincs más dolga, mint hogy érzelmei leleplezése nélkül leplezze le a veszélyes gyilkost, miközben lehetőség szerint mind ő, mind a borzasztóan bosszantó és szeretnivaló herceg túlélje a kalandot…

Pioneer Books, 2025

Eredeti cím: An Infamous Betrayal, 2018

   Ha valaki még nem ismeri Beatrice Hyde-Clare kisasszonyt, akkor ajánlom, hogy sürgősen pótolja, mert különben kihagyna egy rendkívüli karaktert, s nem csak őt, hanem egy nagyon szórakoztató ... nem is tudom mit. Erre ráillik a cozy mistery, a történelmi romantikus és a krimi címke is.

   Magyar nyelven elértük a sorozat harmadik részét, angolul ez más sokkal többnél tart. Kis jóindulattal egymástól függetlenül is olvashatóak az eddig megjelent részek, bár szerintem kár lenne kihagyni az előző könyveket. Már csak azért is, mert ebben a történetben visszaköszönnek az első könyv szereplői, méghozzá nagyon aktívan.

   Beatrice Hyde-Clare eredeti figura, s pontosan ezért szerethető. Huszonhat éves vénkiasszony, akit rokonai neveltek fel, nem különösebben szép, kicsit sem népszerű az úri társaságban, viszont nagyon olvasott, rengeteg intuicíóval és analitikus elmével rendelkezik. És gyilkosságokat old meg. Ami eredetileg véletlennek indult, a harmadik részre már felkérésre működik. S ebben továbbra is partnere lesz Kesgrave hercege is.

   A történet kezdetén Beatrice háromhetes szobafogságban van előző kalandja következménye képpen, s borzasztóan unja magát. S mivel odahaza kell ücsörögnie, ideje van gondolkozni, többek között azon is, hogy ő tulajdonképpen szerelmes lenne Kesgrave hercegbe, aminek eleve semmi értelme, hiszen ő egy csúnyácska és szegény vénlány, a herceg pedig az egyik legkívánatosabb agglegény a házasságpiacon.

   Amikor megjön a felkérés a nyomozásra Bea lelkesen beleveti magát, annak ellenére, hogy ígéretet tett a hercegnek, hogy soha többé nem fog bele semmilyen hasonló akcióba. Nem kell sok idő, míg a herceg rájön arra hogy, Bea ismét „munkába állt”, és természetesen közbeavatkozik. 

   Én kifejezetten szerettem Beatrice és a herceg párbeszédeit, pengeváltásait. Szellemesek, szórakoztatóak és sokszor öniróniával teliek mindkettőjük részéről.

   A történetet feldobja az excentrikus Lady Abercrombie jelenléte is, aki mint önkéntes pártfogó, saját feladatának tekinti Bea kiházasítását, s aki valahogy rájön arra, hogy a lány érzelmeket táplál a herceg iránt. Ugyanakkor a Lady egy újabb nyomozói feladatot is tartogat majd Bea számára, de ez majd a következő könyv témája lesz. Egyelőre azon munkálkodik, hogy Beatrice túltegye magát a herceg iránti érzésein, amiben seítenie kellene annak is, hogy a herceg épp a szezon üdvöskéje körül forgolódik. Már amikor nem épp Beatrice társaságában nyomoz.

   A történet végére Bea természetesen megoldja a gyilkosságot és leleplezi elkövetőjét, és mindenki meglepetésére elejti a nagyvadat is. Bár azt is egész eredeti módon teszi, hiszen ő nem játszik a társadalmi szabályok szerint.

   Könnyen olvasható, szórakoztató történet, bár meglehetősen sok időt eltöltöttünk azzal, hogy a szerző az előző részekben történteket feleleveníti. Én meglettem volna nélküle is, azok akik nem olvasták az előző két részt, nem. Ó, és akik erotikus olvasmányra vágynak, ezt töröljék a listájukról, mert nincs ebben egy szikra erotika sem. Legalább is a két főhős között nincs.

   Kedveltem, de ízlések és pofonok...

Monica McCarty – Felföldi harcos

   Campbell 1

   Jamie Campbell, Skócia legerősebb klánjának megtermett, kíméletlen harcosa. Feladata, hogy a felföldi klánok viszálykodásának egyszer és mindenkorra véget vessen, és törvényes rendet teremtsen. A határozott, tántoríthatatlan férfi azonban válaszút elé kerül, amikor megismeri egy lázadó klán vezetőjének a lányát. Az ébenfekete hajú Caitrina Lamont elmondhatatlanul vonzza, ám kötelessége fellépni a lány családját is érintő törvénytelenséggel szemben.

   Az eddig védett világban élő Caitrina nem akar férjhez menni. Egyetlen férfi képes az ellenállását buja vággyá alakítani: a családja fő ellenségéhez hű harcos, Jamie Campbell. Caitrina próbál dacolni az érzéki sóvárgással, de a férfi nyers ereje és izgató csókja szinte felperzseli. Vajon a szenvedélyes éjszakák fülledt sötétjében kibontakozó törékeny fegyverszünetből születhet-e olyan erős szerelem, amely a Felföld törvényességét is megszilárdítja?

General Press, 2025

Eredeti cím: Highland Warrior, 2009

   Tavaly búcsút mondtunk Monica McCarty A Felföld rettegett fiai sorozatának, és feltételezhetően nem kevesen örültünk, amikor megjött a hír, hogy a Kiadó idén egy újabb McCarty sorozatba fog bele, ami nem lesz olyan hoooooooooosszú, mint az előző, mivel egy trilógiáról van szó.

   Mielőtt rátérnék magára a történetre, el kell mondanom, hogy ez az egyetlen könyv, ami a Romantikus Regények kategóriában megjelenik a második félévben a Kiadó gondozásában, s ez meglehetősen elszomorító. Nem mondom, hogy más zsánerű könyveik rosszak lennének, mert nem azok, de ennek a kategóriának is van piaca és vannak rajongói, szóval át kellene ezt gondolni, különösen, hogy újabban minden kiadó hajlamos mellőzni a műfajt.

   Azt is el kell mondanom, hogy a könyv borítója bűnronda. Engem igazándiból nem érdekelnek a csomagolások, hiszen nem a borítójáért olvasok el egy könyvet, de van amikor már annyira a begyembe van a dolog, hogy muszáj kimondanom. Ez most az az eset. Ronda, primitív, a félmeztelen karakter még nyomokban sem hasonlít a történet főhősére, s csak a vak nem látja, hogy a fej és a test össze van szerkesztve. Értem én, hogy az eredeti kiadás borítóján is egy hiányos öltözetű pasi van, de ha nem veszik át azt, akkor miért kell valami hasonló pucérságot bedobni? Nem beszélve arról, hogy nem hinném, hogy a felföldiek így vonultak volna csatába, vagy egyáltalán egy szál plaidbe öltöztek volna.

   Maga a történet nem volt rossz, felföldi románc némi véres akcióval feltöltve, csakhogy ez a történet nem érte el azt a szintet, amit az előző sorozat során McCarty-tól megszoktam. Nincs ezzel semmi baj, mert ugyanolyan akkurátusan ügyel a történelmi hitelességre (17. század eleji cselekmény), csakhogy minden történelmi töltete és remek történetmesélése ellenére ez a könyv a közepes élmény alsó határát súrolja.

   A főhős James (a történet során többnyire Jamie) Campbell, Argyll grófjának unokatestvére és csatlósa. Nem örvend a legjobb hírnévnek. Olyan szinten nem, hogy az anyák vele riogatják gyermekeiket, bár el kell mondanom, hogy az ördög nem olyan fekete, mint amilyennek lefestik.

   Nos, Jamie Campbell kapitány a Lamont klánhoz érkezik, mert információi vannak arról, hogy a renegát MacGregorokat Lamonték bújtatják. Természetesen a Lamont és a Campbell klán ellenséges viszonyban áll egymással, mert miért is ne? Itt találkozik a Lamont klánfő egyetlen lányával, a messze földön szépségéről híres Caitrinával.

   Ami a hősnőt illeti, a kölcsín nem jelent feltétlen belbecset is, mert lehet a lány bármilyen szép, de elkényeztetett, butácska, tudatlan a világ dolgaiban, és természetesen tele van gyűlölettel a Campbellek iránt. Hülyeségét szeretném naivitásnak nevezni, de nem visz rá a lélek. Caitrinának esze ágában sincs férjhezmenni, jól van ő ott, ahol mindenki csodálja, várúrnőt játszhat és puccos ruhákba öltözhet. Viszont mindenki őt akarja. Hát nem csodás?

   A két főhős találkozása meglehetősen vicces volt, hiszen a lány egy szál alsóruhában ücsörög egy fa tetején, mikor férfi rátalál, s gondoltam ez egy humorban bővelkedő történet lesz egy ilyen indítás után. Nagyobbat nem is tévedhettem volna, mert véresen komoly dolgok történtek, s a meglevő konfliktusok újabbakat szülnek, s bár a két főhős már a cselekmény felénél összeházasodik, az egymással való megbékélés csupán a végére jön össze, annak ellenére, hogy a férfi kétszer is megmenti a lányt a nemi erőszaktól. Mindketten makacsok, tele vannak előítéletekkel – többnyire Caitriona, akinek nagy szüksége van arra, hogy valaki megmutassa milyen a való világ az atyai vár falain kívül –, bizalmatlansággal, s körbe vannak véve olyanokkal, akik ezt az egymás iránti bizalmatlanságot rendesen tudják táplálni. 

   Ami a történet érzéki mércéjét illeti, nos... szükségem volt nekem három fejezetre a nászéjszakáról? Határozottan nem, mint ahogy arra a negyedik fejezetre sem, amelyben utólag elemződik az előző három fejezet és a nászéjszaka.

   Nem volt rossz, de valahogy nem volt az igazi. Még akkor sem, ha hajlamos vagyok elnézőbb lenni a történelmi romantikusokkal szemben, különösen a skótosokkal. Rengeteg mellékszereplője van, s jó szokás szerint McCarty elmagyarázza ki kicsoda és milyen viszonyban áll a többiekkel, bármilyen jelentéktelen is legyen az a mellékszereeplő. Ez pedig felesleges, és a történet szempontjából nem is releváns, csupán vontatottabbá teszi, bár az is lehet, hogy ezek a szereplők majd a következő két rész valamelyikében visszatérnek és jelentősebb szerephez jutnak. Akkor pedig majd újra elmagyarázza, mert miért ne?

   Egynek elment, de nem vagyunk egyformák, tehát ízlések és pofonok.

A Felföld rettegett fiai sorozat részeiről olvashatsz az alábbi linkeken:

Az Újonc

A Vadász

A Haramia

Az Íjász

A Bajnok

A Szikla

A Szellem

Fekete Tőr Testvériség – sorozatfilm, első évad

   Jelentem: megnéztem a Feketet Tőr Testvériség első évadának mind a hat részét. Szinte egy hónap telt el azóta, hogy leírtam gondolataimat az első részről, s bizony kibírtam, hogy ne ugorjak rá rögtön egy-egy epizódra, amit az megjelent a Passionflixen, hanem kivártam az utolsót is, és egyben ledaráltam. Mondjuk ki őszintén, nem kellett titáni erő az önmegtartóztatáshoz, mert annyira azért nem volt jó az első epizód, hogy körmöt rágva lessem mikor kerül fel egy-egy újabb rész.

   Kezdeném a pozitívumokkal, hogy ne vegyem el senki kedvét a sorozattól, bár kizárólag ízlés kérdése, hogy ki hogyan viszonyul majd hozzá. Azok, akik már előttem megnézték, s gyorsan írtak is róla – igazándiból inkább videót készítettek az ellenőrízhetetlen keleti közösségi oldalra – többnyire szuperlatívuszokban beszéltek róla. Én kritikusabb vagyok. Igen, a filmsorozat rendesen követi a könyv cselekményét, tehát, ha valaki azért ódzkodna, mert már volt előtte számtalan negatív példa, hogy mit csináltak egy-egy könyvből a filmesítés során, az nyugodtan félreteheti aggályait, mert ez a történet nagyon ott van.

   A másik dolog, amit igazán pontoztam az, hogy nehányan még játszani is tudnak. Legyünk őszinték, senki nem várt egy Oscar-díjas szereposztást egy ilyen produkciónál, tekintve a producert. Kellemes meglepetés volt, hogy néhányan a számomra teljesen ismeretlen színészek közül igenis magas színvonalú produkciót mutattak be. Például a Beth karakterét formáló Olivia Applegate, aki számomra eszméletlenül ellenszenves – tudod, mint amikor az illető semmit sem vétett neked, de zsigerből rühelled, magad sem tudod miért –, viszont a színészi teljesítménye kiválló. Ahogyan Mr. X-nek, Butchnak, Haversnek és talán Fritznek is. S ezzel a sor zárult is, mert a Fekete Tőr Testvériség tagjai nem igazán hozták a formájukat, s kábépersacc a nagycsoportos óvodások szintjén állnak, bár Butch és Vishous kettőse azért hozott némi csillogást az akcióba, és V hangja igazán különös és szexi (vajon tényleg ilyen, vagy belenyúlt a technoka?). Zsadist arcán egy idő után zavaróvá vállt az őrület kifejezése. Igen, Z-nek megvan a maga baja, aki olvasta a könyvsorozatot, az nagyon jól tudja, de semmiképpen nem őrült. Viszont tényleg szépen énekel. Nem mondanám, hogy angyali a hangja, ahogyan a könyvben írják le, de határozottan szebben-jobban énekel, mint amire vártam volna.

   Ami Wrath karakterét illeti, így az első évad után úgy gondolom, hogy a fizikai megjelenése hozta meg Robert Maasernek a szerepet, mert színészi teljesítménye semmivel sem volt jobb, mint az évad első epizódjában. Viszont a teste továbbra is egy műalkotás, amit nem szégyell mutogatni teljes natúr szépségében – ha már a Király testéről van szó, akkor Passionflix ide vagy oda, de azért több akciót (és ezt nem a szexre értem) és kevesebb nyali-falit szerettem volna. Nekem Wrath hatalmas csalódás, még egy napon sem szabad emlegetni azzal a karakterrel, aki a könyvben szerepel.

   Ami azt illeti Marissa is nagyon halvány volt, de lehet majd kialakul. S az is lehet, hogy ez nem a színésznő hibája, hanem a rendezőé. S továbbra is állítom, hogy az FTT tagjaira símán ráfért volna plusz tíz év, akkor talán közelebb lettek volna ahhoz, amit Ward a könyvben leírt.

   Éééééééés belibegett/suhant a cselekménybe az Őrző, aki (ami?) teljesen megfelelt az elvárasaimnak, mert pont így képzeltem el a karaktert – bár ehhez nem kell különösebb képzelőerő. S ha Őrző, akkor Omega is, bár neki csupán a bal (jobb?) kezét volt szerencsém látni fehét köpenyében.

   Összességében nem mondanám, hogy el voltam ájulva a sorozattól, annak ellenére, hogy voltak jó dolgok is benne, s olyan színészek is, akik ténylegesen játszani is tudtak és benne voltak a karakterben. S a technika segítségével voltak növekvő vámpírfogak bőven, sőt Rhage is megmutatta a benne lakozó fenevadat akció közben. Tehát nem mondanám, hogy rossz volt a sorozat, mert néhol tényleg igyekeztek. De annyira jó sem volt, mint ahogy itt-ott reklámozzák.

   Nem tudom, ha lesz-e második évad, gondolom ez az anyagiaktól függ, nem a rajongók számától. A Testvérek közül nekem a személyes kedvencem Phury (úgy a könyvben, mint a filmsorozatban – Jesszusom! Az a haj!), s reménykedem, hátha eljutnak az ő történetéig is, mert Lassiterben reménykedni több, mint merész lenne.

   Úgy gondolom, hogy egyszer meg lehet nézni...

Fekete Tőr Testvériség – a sorozatfilm

   Eltelt már néhány hét mióta utóljára a blogba írtam. Más jellegű elfoglaltságaim miatt erre már nem maradt időm, de természetesen olvastam közben, nem is keveset, majd bepótolom a lemaradást. Mármint ami a bloggolást illeti.

   Ma azonban mégsem egy könyvről fogok írni, hanem egy sorozatfilmről, annak is az első epizódjáról. Bár az, hogy nem könyvről írok nem állja meg a helyét, mert a sorozat alapja J. R. Ward Fekete Tőr Testvériség sororzatának első könyve, az Éjsötét szerető.

   Igen, a Passionflix és Tosca Musk sorozatot csinál a népszerű könyvszériából, tele volt vele az internet, mindenki lelkesedett – vagy épp szkeptikus volt –, jómagam is, hiszen rajongója vagyok a Fekete Tőr Testvériség vámpírjainak (ki gondolta volna, mikor első nekifutásra messze dobtam a könyvet, amiért a fél világ sikítozott gyönyörében).

   Az igazat bevallva, a Bridgerton bukása után – mert az egy orbitális bukás, akárhonnan nézzük, mert a filsorozatnak nem sok köze van a könyvekhez – volt bennem egy adag szkepticizmus azt illetően, hogy mennyire fognak belenyúlni az eredeti történetbe. Sőt! A filmezés kezdetéig azt is erősen kétségbe voltam, hogy egyáltalán lesz-e belőle valami (lásd: Jodi Ellen Malpas Ez a férfi könyve, amit szintén a Passionflix harangozott be, aztán nem lett belőle semmi).

   Ha jól tudom az első szezonnak hat része lesz és ebből már kettő elérhető azok számára, akik Passionflix előfizetők. Én úgy gondoltam, hogy nem fogom megnézni addig, míg az összes rész elérhető nem lesz, akkor feláldozok egy estét és fél éjszakát, hadd halmozzuk az élvezeteket (vagy nem – annak függvényében, hogy milyen hatással lesz rám)

   Nem tudtam ellenállni, és az este megnéztem, az első epizódot – a többivel várok, bár nehezemre esik nem azonnal lecsapni rájuk.

   No, de beszéljek magáról a filmről, ami kellemes meglepetést okozott abból a szempontból, hogy igenis, hűen követi mindazt, amit Ward annak idején a könyvében megírt, bár azt is el kell mondanom, hogy igazándiból nem sok minden történt, hiszen az epizód addig tart, míg Wrath másodszor is meglátogatja Beth-t a lakásán – akik olvasták a könyvet tudják miről beszélek. Akik nem, és szeretik a vámpírokról szóló történeteket, azoknak van idejük elolvasni és megszeretni – bár ez személyes ízlés kérdése.

 

   Ami a szereposztást illet... hát nagyon vegyes érzéseim vannak. Mindenkinek megvan a saját elképzelése arról, hogy milyennek képzeli el a szereplőket, amikor a könyvet olvassa. Hát én nem igazán ilyennek láttam őket, és első blikkre azt mondanám, hogy a fiúkra (mármint a testvériség vámpírjaira) ráfért volna úgy plusz tíz év, mert így nagyon kamaszosak. Sőt, Z-re akár több is, Rhage pedig olyan, mint egy elfuserált dzsigoló. Bár azt is el kell mondanom, hogy a testváriség tagjai ebben az epizódban csak pillanatokra jelentek meg, minden bizonnyal a további részekben nagyobb szerephez jutnak.

   Aki olvasta a könyvet az tudja, hogy az Éjsötét szerető Wrath, a vámpírkirály és Beth, a félig halandó története, ezért ők vannak fókuszban. Wrath, olyan amilyen, számomra nem volt elég férfias, elég félelmetes, és a színészi munka sem nyűgőzött le, de az őt megformáló Robert Maaser teste egy műalkotás, és ezt a műalkotást teljes natúr szépségében megcsodálhattam. Kétszer is.

   A Beth-t alakító Olivia Applegate sem volt egy szerecsés választás, legalább is az én ízlésemnek, mert koránál és a karakternél idősebbnek néz ki, meg nekem antipatikus. Viszont játszani azt tud!

   Akit szerintem nagyon eltaláltak, az Mr. X, Butch és Fritz. Ők nagyon ott vannak a karakterben. És személyes kedvencem Bo, a macska, a koromfekete dorombológép.

   Összességében ez egy nagyon ígéretes indítás volt, reménykedem, hogy ilyen lesz a folytatás is. Tehát, ha tehetitek nézzétek meg.

Mit olvastam mostanában? – 2025, április

   Mielőtt részletezni kezdeném, hogy többek között mit is olvastam az elmúlt hónapban, két sajnálatos eseményre hívnám fel a figyelmet. Az egyik minden bizonnyal ismeretes szinte mindenki számára, hiszen ha egy Nobel díjas szerző távozik közülünk, akkor még a csapból is az folyik. Igen, búcsút vettünk Mario Vargas Llosatól. S mellette Madeline Huntertől is, aki messze nem kapott akkora figyelmet, mint amennyit megérdemelt volna. Hunter írásait egy ideig a General Press Kiadó gondozásában olvashattuk magyar nyelven (Virágritkaságok sorozat, Fairbourne kvartett), és történelmi romantikusokkal örvendeztette meg a zsáner kedvelőit.

   No, de rátérnék azokra a könyvekre, amiket az elmúlt hónapban olvastam és nem volt kedvem külön-külön blogbejegyzést írni róluk. Az annyi időt elvett volna az olvasástól...

Laura Pavlov – Mindig az enyém (Honey Mountain 1)

Eredeti cím: Always Mine, 2022

Kossuth, 2025

   A szerző első magyar nyelven megjelent könyve, tehát tiszta lappal indult nálam. Egy újabb kisvárosi románc a mostanság nagyon divatos barátokból szerelmesek tematikában. S mivel ez már a sokadik hasonló történet, nem igazán tudott újat hozni, még a szereplők terén sem. A férfi főhős tűzoltó, a falu bikája, aki mindenkivel kapható egy kalandra, de elköteleződni egyvalaki mellett már nem. S hogy ne legyen olyan egyszerű a dolog, ígéretes sportkarriert cserélt fel a tűzoltóságra azért, hogy családjáról gondoskodhasson – bonyolult, akit érdekel, úgy is elovassa. A női főhős pékségtulajdonos, összetartó és népes családja van (az apja maga a tűzoltófőnök), tehát mindazzal rendelkezik, amivel a férfi nem. És ők legjobb barátok, egészen addig, amíg a lány el nem panaszolja gyatra szexuális tapasztalatait, és rá nem veszi a főhőst, hogy mutassa meg már neki, hogy mitől döglik a légy.

   Abszolút kiszámítható románc és végkifejlet, s mivel egy sorozat indítókötete, valószínűleg többször is ellátogatunk majd az idillikus kisvárosba.

Rosie Danan – A lakótárs (Szégyentelen 1)

Eredeti cím: The Roommate, 2020

Next 21, 2025

   Meglepett. Már csak azért is, mert a férfi főhős pornószínész. Igen, nem írtam el, a jólnevelt úrilány felelőtlen barátjának köszönhetően lakótársként egy pornószínésszel bútorozik össze.

   Aki szereti az erotikus írásokat, az minden bizonnyal értékelni fogja ezt a könyvet, nekem azt juttatta eszembe, hogy a pornóipar dolgozói is emberek, s azon túl, amit a filmen kell produkálniuk, ugyanolyan esendők, mint mi.

   Nem mondom, hogy ettől megvilágosodtam, vagy megrengette a világomat, de egynek elment, annak ellenére, hogy Clara, a női főhős, enyhén szólva is ostoba módon futott egy olyan férfi után, aki magasról tett rá – és ezért nem is lett a szívem csücske, mint karakter. És, ó jaj, folytatása is lesz. Mármint a könyvnek, nem Clarának

Lily Gold – Francia négyes

Eredeti cím: Faking with Benefits, 2021

Animus, 2025

   Ezt a könyvet benéztem, mert valahogy elkerülte a figyelmemet a fordított háremre való figyelmeztetés. Értsd: egy nő és három férfi. Utólag olvastam néhány dolgot a szerzőről, aki saját bevallása szerint nagy rajongója a poliamor kapcsolatoknak, bár én ezt nem igazán nevezném annak. Ez csupán csoportos szex, s valószínűleg a szerző maga is ilyesmiről fantáziálhat, mert valamennyi könyve ilyen felállásban íródott.

   Történet inkább csak jelzésértékű, a hangsúly a szexen van, minél több, annál jobb módon. Aki szereti a tömény erotikát, az ezt is kedvelni fogja. Nem mondom, néha el lehet olvasni egy ilyen is (utoljára sok évvel ezelőtt olvastam hasonlót – Shayla Black, Lexi Blake: A rabul ejtett szűz), de nem vagyok a zsáner rajongója, tehát valószínüleg nem fogok több Lily Gold könyvet olvasni

Alexandra Potter – Egy negyvenes balfék vallomásai

Eredeti cím: Confessions of a Fourty-Something F##k Up, 2020

General Press, 2025

   Ez a könyv meglepetés volt, méghozzá a kellemes fajtából. Azt hittem, hogy egy vicces chick lit lesz, az egynek elmegy fajtából. Szó se róla, vicces is volt a maga módján, viszont annyi mondanivalója van. Például az, hogy van élet a zsenge ifjúságon túl is, s hogyan éli meg azt egy olyan nő, akit frissen dobtak, csődbe ment partnerével közös vállalkozása, s neki egyedül, nulláról kell kezdenie, ráadásul úgy, hogy az ígéretek földjéről haza kell költöznie Angliába, ahol tényleg semmi nem vár rá. Sem munkahely, sem lakás, sem magánélet.

   Őszinte, hangulatos és könnyen olvasható, bár igazándiból a harmicöt-negyvenen túliaknak ajánlanám, mert első sorban nekik és róluk szól. Még akkor is, ha nem szingik és nem kell mindent elölről kezdeniük. Nekem nagyon bejött.

Lucy Score – Amire mindig is vágytunk

Eredeti cím: Mr. Fixer Upper, 2017

Pioneer Books, 2025

   2023-ban, karácsony előtt jelent meg Lucy Score Karácsonyra állni fog című könyve, majd egy évvel később ugyanaz más címmel is: Amit a hurrikán meghagyott. Azért említem meg ezt, mert aki azt olvasta, annak ez a történet is ismerősnek fog tűnni, mert ugyanarról a testvérpárról szól – bár most az ikerpár férfi tagja a történet főszereplője. S ahogy visszaemlékszem a könyv cselekményére, időben mintha ez történne korábban, hiszen minketten jelen vannak a történetben.

   S az is közös a korábbi történettel, hogy ez is a valóságshow-k világában játszódik. Nem tudom ki hogy van vele, én nem szeretem a műfajt, nem is nézem semmilyen fajtáját.

   Nem mondanám, hogy feltétlen imádattal fordulok Lucy Score írásai felé, de nem is utasítom el indulásból. Ezt viszont nem kedveltem, s nagy valószínűséggel ehhez hozzájárult a cselekmény körítése, azaz a valóságshow-k világa, ami megrendezett, hamis és hatásvadász. Hát olyan volt ez a történet is.

Julie Caplin – Villa Amalfiban (Egy csésze kávé... 11)

Eredeti cím: A Villa with a View, 2024

Libri, 2025

   Viszonyom Julie Caplin könyveivel nagyon viharos, mert ez az Egy csésze kávé... sorozat tizenegyedik része, és vannak olyan könyvei melyeket kedvelek és olyanok is, amelyeket végig sem olvastam. Ezt végigolvastam és az egyszer olvasós kategóriába sorolnám, mert csupán terjedelmében volt több, mint egy Harlequin-füzetben megjelent romantikus történet. Körülbelül annyira is volt hihető az egész, viszont kaptam egy jó adag kellemes leírást Amalfiról – sosem jártam ott (még), nem tudom ez mennyire volt pontos.

   Nekem ez nem jött be, de majd mindenki eldönti maga, hogy tetszik-e vagy sem.