2019. október 8., kedd

Meghan March – Vad kísértés

Kísértés 1



„Kötelező ​olvasmány.” – Medium.com
„Bámulatos és bámulatba ejtő. Alig várom a következő részt!” – J. Sterling
„March megalkotta az édes, a szexi és a pimasz tökéletes elegyét.” – Erin Noelle, USA Today bestsellerszerző
Ki gondolta volna, hogy a dolgok még sötétebbé és még mocskosabbá válhatnak New Orleansban? Meghan March, a New York Times bestsellerszerzője bemutatja a férfit, akivel sosem akartál találkozni.
Azt teszek, amit csak akarok, azzal, akivel csak kedvem tartja. Nem követek egyetlen szabályt sem – még a sajátjaimat sem. 
Tudtam, hogy nem kellene megérintenem, de ez sem állított meg.
És másodszorra sem állított meg. Sőt, harmadik alkalmat is akartam.
Az életstílusom megfelel egy olyan vad embernek, amilyen én vagyok, de nem egy olyan nőnek, mint ő. 
Mégis Temperance Ransom lett a legújabb szenvedélyem, és közel sem tartok ott, hogy képes legyek őt elengedni. 
Meg fogom őt szerezni, még ha ez azzal jár is, hogy magammal rántom a sötétségbe.
És csak remélni tudom, hogy egyikünk sem fog belepusztulni.
Meghan March a nagy sikerű Vágy-trilógiája és a Mr. Mount-sorozat után egy vadonatúj, botrányosan szexi sorozattal érkezik. A Vad kísértés a Kísértés-trilógia első kötete.


Álomgyár, 2019
Eredeti cím: Savage Prince, 2018



Nem különösebben rajongok Meghan March írásaiért és ezt már többször is elmondtam. Egy kívétellel egyetlen sorozatát sem olvastam végig, a Mr. Mount bűnös élete valahogy betalált, legalábbis az első könyv (Téged akarlak), aztán ellaposodott és tucattörténetté vált az egész.
Hogy miért vettem kézbe mégis ezt az újabb Meghan March könyvet? Mert egy ismerősöm (ő mellesleg a szerző rajongója) azt mondta, hogy a Mount-sorozat semmi ehhez képest. Ez sokkal izgalmasabb, jobb, stb, s mondta ezt, amikor még szó sem volt arról, hogy a Kísértés trilógia megjelenne magyar nyelven. Egy újabb példa arra, hogy mennyire szubjektív az, hogy ki miért rajong, mit tart jónak, szupernek és letehetetlennek. Mert nekem ez a történet valahol a béka hátsója alatt volt.
Kezdeném azzal, ami rögtön az cím és kolofon után következett a könyvben:

“Ki gondolta volna, hogy New Orleans ilyen veszélyes? Meghan March, a New York Times egyik legsikeresebb írónője bemutatja nekünk a város rettegett zsarnokát, akit mindenki nagy ívben elkerül.
A Vad kísértés a trilógia első kötete. Ugyanabban a világban játszódik, mint a Mr. Mount bűnös élete-sorozat, de önmagában is élvezhető a történet, nem szükséges hozzá a másik trilógia ismerete.”

Nos, ez egy kicsit vicces, mert a Mount-trilógia azt éreztette velem, hogy New Orleans rettegett zsarnoka maga Mr. Mount, és a fű sem nő a városban, ha azt ő úgy akarja. Most akkor egy újabb fazon bitorolja ezt a címet, míg Mr. Mount köszöni szépen, még mindig jól van, a biznisz megy és ő élvezi a házasság örömeit? S akkor most New Orleans egy egyetemes, világméretű fertő, ahol csak bűnözés létezik és kuplerájok? Ja, és a szeszfőzde, de az Mount fennhatósága alá tartozik amúgy is.
Azt is írja, hogy ugyanabban a világban játszódik, mint a Mount-trilógia – hol máshol, ha már New Orleanst a bűn bölcsőjévé degradálta? –, de élvezhető a másik trilógia ismerete nélkül is. Ebben abszolút igaza van, mert az első könyv olvasása után úgy érzem, hogy nem is kell a másik trilógiát elolvasni, hiszen megírta még egyszer ugyanazt, csak kicsit másképp és másokkal a főszerepben. S azt is megmondom miért gondolom így.
Ugye, a hősnő, Temperance Ransom, már az előző trilógiában jelen volt mellékszereplőként. Ő Keira Kilgore talpraesett asszisztense és ezen kívül nem sokat tudunk meg róla akkor. Most viszont kiderül, hogy honnan származik (New Orleans gettójából), hogy művészi álmokat dédelget (hulladékfémből csinál installációkat), és hogy nehéz gyermekkorához képest (meg kell a szívnek szakadni!) mekkora útat járt be.
A Mount trilógiában Keira Kilgore kap egy üzenetet, lényegében egy meghívót egy dekadens partira, ahol egy ismeretlennel dug, mert azt nem lehet szexnek nevezni. Ugyanez történik Temperance Ransommal is: kap egy cetlit az íróasztalán, elmegy a kijelölt helyre és egy teljesen ismeretlennel… mondanám, hogy gyűri a lepedőt, de ez nem lenne helyes, mert az íróasztalra hajolva történik meg a kopuláció, miután a szomszédos szobában domináns-alávetett játékokat űző párt kukkolta – mert az üzenet titokzatos írója egy szexklubba hívta randira Temperance-t, ahol a nő felfedezi vonzódását a BDSM és az alávetett szerep iránt. (Ne már!) S akárcsak az előző sorozatban, az ismeretlen pasi most is levadássza a kiszemelt nőt, ez esetben Temperance-t, itt is minden ismerős óvja a lányt, hogy belebonyolódjon, azaz továbbra is látogassa a szexklubot, (ugye midenki tudja, hogy falra hányt borsó minden intelem?), hogy a történet egy nagy durranással szakadjon meg. Ami a kettő között van, az csak töltelék, szex és cselekmény-próbálkozás, aminek Temperance és családjának múltjához van köze. Hosszan lehetne folytatni, hogy a két történet miben és mennyire hasonlít egymáshoz, de akkor ennek a bejegyzésnek sosem lenne vége.
Azt sem mondhatom el, hogy ez a sorozat egy trilógia lenne. Ez inkább egyetlen történet szépen feldarabolva három nyúlfarknyi részre, és ez már a terjedelméből is látszik, ugyanis alíg haladja meg egy olyan füzetes szerelmes regény terjedelmét – nagylelkű leszek, legyen másfél – annak függvényében, hogy ki hogy olvassa, nyomtatott formában, vagy e-könyvben és úgy formázza magának, ahogy neki jólesik.
Én e-könyvben olvastam. Nem recenziós példány, 2999 Ft.-ért árulták a vásárlás napján (nem reklámozom hol, de közismert oldal és kizárólag e-könyveket árul), és még megörültem, mikor a tabletemre feltöltve megláttam a terjedelmét. Az öröm viszont nagyon korai volt, mert a történet rövid volt és a továbbiakat a kiadó reklámja töltötte be. Kezdődött egy úgynevezett beleolvasóval Anne L. Green Arctalan csábító című könyvéből, ami tulajdonképpen a borító volt, az ajánlás, a köszönetnyilvánítás és egy nyúlfarknyi fejezet, majd folytatódott huszonnyolc oldal képes reklámmal. Előbb a kiadó magát reklámozta majd a háziszerzőit, némelyeket többször is, s mire a végére értem a lapozgatásnak tisztába voltam a teljes árukínálattal, kül- és belföldi szerzők egyaránt. Nem volt nyomdaköltség, nem vágtak ki egyetlen fát sem ezért a könyvért, akkor mi a búbánatos franc került durván háromezer forintba? Azért fizetünk, hogy megnézhessük a kiadó  és termékei reklámját? Kösz, meglettem volna nélküle is!
Visszatérve a történetre (melyik történet???), ez egy újabb BDSM próbálkozás volt, ami kicsit keserű szájízzel hagyott, mert ugye mindenki fel van háborodva, ha egy férfi megüt egy nőt. Akkor az a férfi egy barbár szadista és lehetőleg ki kell herélni, felnégyelni és ujjal mutogatni rá, mint a társadalom szégyenére. Ugyanakkor ha egy nő kéri azt, hogy a férfi bántalmazza, az teljesen rendben van, mert közös megegyezéssél történik, s ha könyv is születik a történetről, akkor azért lelkesedni illik és imádni kell. Jó lenne eldönteni, hogy tulajdonképpen hogy is állunk ezzel.
Ez volt az utolsó Meghan March könyvem… meg ízlések és pofonok, mert aki deviáns erotikáról szeret olvasni, annak ez nagy kedvenc lesz.


 A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:










2019. október 4., péntek

Julia London – A vad skót


A vad skót 1



A General Press Kiadó szeptember 2-án újabb névvel gazdagította a magyar fordításban olvasható történelmi románcok szerzőinek névsorát. A több, mint harminc regényt publikált Julia London idehaza A vad skót című művével mutatkozik be az olvasóknak, amely hat részes Felföldi vőlegények sorozatának nyitó kötete.



Arran McKenzie első látásra beleszeret a vörös hajú, zöld szemű Margot Armstrongba. A luxusban született és nevelkedett angol nemeskisasszony azonban képtelen beilleszkedni a skót klánfő barbár világába, így pár hónappal az elrendezett esküvő után elhagyja a férjét, és igyekszik mindent elfelejteni – leszámítva azokat a pillanatokat, amelyeket a vad Arran szenvedélyes ölelésében töltött.
Három évvel később azonban kénytelen visszatérni a férjéhez a Skót-felföldre, hogy kiderítse, milyen szerepet játszik a férfi egy Anglia elleni, feltételezett árulásban, mielőtt a gyanú a nő családjára terelődne. Vajon melyikük kerül ki győztesen a kémkedés és a csábítás szövevényes játékából? És sikerül-e túllépniük a félreértéseken és a megbántottságon, hogy beengedjék szívükbe a szerelmet?



General Press, 2019
Eredeti cím: Wild Wicked Scot, 2016

 



Julia London neve nem volt ismeretlen a számomra, de nem pont ezt a könyvét olvastam, és természetesen nem magyar nyelven. Úgy gondolom, hogy épp ideje volt a magyar olvasóknak is megismerkedni vele (megtehették volna korábban is), tehát örömmel fogadtam a hírt, hogy a General Press Kiadó felvállalta e sorozatnak a kiadását. Legalábbis remélem, hogy a teljes sorozatot alkalmunk lesz magyar nyelven olvasni, hiszen A vad skót csupán az első része annak a hat részből álló szériának, mely magyar nyelven az első kötet címét viseli, angolul viszont Highland Grooms (Felföldi vőlegények) név alatt fut.
Ha a skótok nem lennének ki kellene találni őket, a klasszikus romantikus irodalom pedig annyi remek történettel lenne szegényebb! Többek között az Outlanderrel. Nem véletlenül említettem meg Diana Gabaldon monumentális művét, hiszen akik figyelemmel kisérik annak a történetnek az alakulását (könyvben vagy filmen), azok otthonosan érzik majd magukat Julia London történetében is, hiszen a cselekmény a 18. század elejére visz vissza, a jakobita mozgalom kezdeteire. Skócia az angol korona fennhatósága alatt áll, és aki egy kicsit is jártas a történelemben, vagy kellő mennyiségű skótokról szóló romantikus történetet olvasott, az tisztában van vele, hogy ez a skót klánok nagy részének nincs ínyére. A békét biztosítandó, a trónön ülő Anna királynő elrendeli a vegyes házasságokat, melyek inkább szövetségek egy politikai játszmában, mint érzelmeken alapuló kapcsolatok.
Egy ilyen húzás áldozata Margot Armstrong, egy felettébb ambiciós angol főnemes lánya, akit apja a skót klánvezérnek, Arran McKenzie-nek ígér feleségül, csakhogy a házasság nem működik, Margot pedig hazaszökik apja kastélyába. Amikor néhány évvel később felröppen a jakobita mozgalom híre és a pletyka, hogy Arran McKenzie is részese lenne, a ravasz főnemes visszaküldi lányát kémkedni. A politikai játszmán túl tettei mozgatórugója természetesen a kapzsiság és ebben osztozik törvényes örököse is, Margot bátyja. 
Amit meglepőnek találtam ebben a történetben az, hogy az angol arisztokráciára nem jellemzően a főnemes családtagként neveli törvénytelen fiát is. Ennek a fiúnak a későbbiekben szerepe lesz a történetben, és ő valójában sokkal közelebb áll Margothoz, mint bátyja, nem beszélve arról, hogy teljesen más fából faragták, mint a törvényes örököst.
A történet első része tulajdonképpen egy állandó időutazás a jelen, amikor is Margot-t visszazavarják Felföldre kémkedni, és a múlt között, ami alkalmat adott arra, hogy megismerjem a két főhőst és kapcsolatukat megismerkedésük pillanatától egészen addig, amíg az ifjú feleség úgy dönt, hogy neki elég a barbár Felföldből és hazafut sebeit nyalogatni.
Azt is el kell mondanom, hogy Margot Armstrong eleinte nem volt szerethető, de megértettem, hogy miért olyan, amilyen. Ő egy finom angol kisasszony, egy főnemes lánya, akit arra neveltek, hogy egy hozzá hasonlóan finom és gazdag angol főnemes felesége legyen, és elművelje mindazokat a dolgokat, amiket a hozzá hasonló státuszú hölgyek tesznek: a hitvesi kötelességeken túl (értsd: örökös biztosítása) bálok, vendégségek, parádézás és édes semmittevés. Ehhez képest egy ősrégi skót várban találta magát a Felföldön, egy meglehetősen vonzó, de számára teljesen idegen férfi feleségeként, akitől annyira távol állt az angol urakra jellemző kifinomultság, mint Makó Jeruzsálemtől. S azzal is szembesülnie kellett, hogy itt bizony nincsenek bálok, parádézás és édes semmittevés, hanem mint a klánvezér felesége, kötelezettségei vannak a klánnal szemben, hogy a megszokott és új élete között a különbség ég és föld. Ezt pedig a gőgös, elkényeztetett kiasszony nem fogadta jól, és semmit nem tett a beilleszkedés érdekében. A két hős házasságában az egyetlen működöképes dolog a hálószobában történik, tehát néhány meglehetősen forró erotikus jelenetet is olvashattam. Tehát Margot-nak nem csupán a férjét ért vádakat kellene megerősítenie (vagy megcáfolnia) – természetesen titokban –, hanem egyre nagyobb hajlandóságot érez arra, hogy a kapcsolatukat valójában is rendbe hozza, mert a hálószobában még mindig jól működnek a dolgok közöttük.
Margot mentségére, mikor rájön, hogy ő semmi más, mint egy  gyalog apja mocskos politikai játszmájában, és, hogy még mindig  vonzódik férjéhez, fokozatosan változni kezd. Ez a fokozatosság volt az, ami hihetővé tette a történetet, mert nem olyan volt mint egy hirtelen megvilágosodás, ami után a jelleme 180 fokos fordulatot vesz és példamutató klánvezér-feleség lesz belőle, hanem minden egyes nap egy új felfedezést hozott, ami más megvilágításba helyzete azt, amit apjától hallott, és amiért őt tulajdonképpen odaküldték. S szembesülnie kell apja valódi jellmével is, mert bár tudja, hogy apja egy erőszakos, önző ember, gyermeki naivitással az utolsó pillanatig bízik abban, hogy a férfi mégiscsak azt fogja tenni, ami helyes –   azaz kiáll Arran ártatlansága mellett –, és nem amit az érdekei diktálnak.
Egyetlen dolgot nem sikerült Margotnak elérnie és az a férje bizalma. Arran McKenzie az első pillanattól kezdve gyanakvással fogadja felesége visszatértét, és meggyőződése, hogy a háttérben más van, mint a házasságuk működőképessé tételének szándéka. Bár első látásra beleszeret a csinos, vörös hajú lányban, ő sincs tisztában azzal, hogy ifjú feleségét egy olyan világba viszi, amit a nő nem ismer.  
Nyilvánvaló, hogy mi lesz a történet vége: Arran és Margot ismét egymásratalál és boldogan élnek míg meg nem halnak. Csakhogy amíg ez megtörténik hosszú az út, és mocskos játszmákkal, árulással van kikövezve. Ezekből pedig olyan sok van, hogy egyetlen pillanatig sem untam magam, hiszen arra kellett gondolnom, hogy akkor most ki lépi a következőt és az milyen hatással lesz a történet alakulására.
Pörgős, nagyon szerethető olvasmány volt, tele izgalommal, csavarokkal, félreértésekkel és emberi gyarlósággal. Kedveltem és nagyon reménykedem a folytatásokban is. Meg ízlések és pofonok…




A General Press már számos, a skót felföld szülötteit életre hívó történelmi románccal kényeztették olvasóikat a hosszú évek alatt. Mostani játékunkban ezek közül néhány címét adjuk meg, megfejtés gyanánt pedig azok szerzőinek neveit várjuk.
Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.




Szenvedély 






09.30. – Angelika blogja
10.02. – Könyvvilág
10.04. – Betonka szerint a világ…
10.06. – Dreamworld



2019. október 1., kedd

Amy Meyerson – Az elmúlt napok könyvesboltja


A General Press kiadó jelentette meg Amy Myerson: Az elmúlt napok könyvesboltja című regényét, egy keserédes, melankolikus történetet, ahol a főszereplő régi családi titkok után nyomoz, miközben megörökölt egy könyvesboltot. Ha te is szeretsz a polcok között bolyongani és rejtélyeket megoldani, tarts a Blogturné Klubbal és ha szerencséd van, megnyerheted a kiadó által felajánlott csodás kötetet.



Miranda Brooks sosem fogja elfelejteni a tizenkettedik születésnapját. Ekkor veszett össze ugyanis az anyja és az imádott nagybátyja, a különc Billy. A lánynak fogalma sincs arról, mi vezethetett a szóváltáshoz, amely végül mindent megváltoztatott.
Attól kezdve nem látta többé a nagybátyját, így sok-sok év múltán, Billy halálakor meglepődve értesül arról, hogy a férfi ráhagyta a Los Angeles-i könyvesboltját. Mirandának nemcsak a csőd szélén álló üzlet irányításával és a meglehetősen ellenséges boltvezetővel kell megbirkóznia, de a végére kell járnia a nagybátyja utolsó kincsvadászatának is. A férfi ugyanis nyomokat hagyott hátra számára a könyvesbolt polcain sorakozó könyvekben, amelyek révén nemcsak a férfi élettörténete tárul a lány elé, hanem az is, miért szakadt ketté a családja azon a végzetes születésnapon. 
Amy Meyerson regénye lírai történet családról, szeretetről és a közösség gyógyító erejéről, valamint arról, hogyan formál minket a személyes történelmünk azzá, akik vagyunk.


General Press, 2019
Eredeti cím: The Bookshop of Yesterdays, 2018




“Amy Meyerson regénye lírai történet családról, szeretetről és a közösség gyógyító erejéről, valamint arról, hogyan formál minket a személyes történelmünk azzá, akik vagyunk.” – írja a fülszöveg, és egy nagyjából össze is foglalja mindazt, amiről ez a történet szól, és amit közvetíteni próbál olvasójának.
Az elmúlt napok könyvesboltja a szerző bemutatkozó regénye – következő írása jövőre jelenik meg angol nyelven –, és abszolút semmi köze nincs a mostanság divatos romantikus, csatakosan erotikus, egy kaptafára írt történetekhez. Ez jó, nem? Nem tudom ki hogy van vele, de én már rettentően unom a domináns gazdag fickókat szexuális devianciáikkal és csodaszép, de butácska partnereikkel együtt, tehát ez a történet valóságos felüdülés volt számomra, mert mellőzte mindazokat a kliséket, melyekkel a mostanában megjelenő könyvek meglehetősen nagy hányada tele van.
A történet központi figurája Miranda Brooks, húszas évei végén járó fiatal nő, aki amerikai történelmet tanít egy nyugati parti iskolában. Szülei Los Angelesben élnek, ő is ott nevelkedett, mint egyetlen gyermek, egy fura családban. Anyja valamikor énekesnői karierről álmodott s nehéz volt ezt az álmot elengednie – valójában úgy éreztem, hogy soha nem is engedte el –, apja ügyvéd és két lábbal áll a földön. Viszont ennek a két embernek a szövetsége annyira erős, olyan véd és dacszövetséget alkotnak, hogy ebben a konfigurációban Miranda mindig is kicsit kívülálló marad. Valószínűleg ezért működik kapcsolata munkatársával, a testnevelő tanár Jay-jel is, hiszen nyilvánvaló, hogy a férfi önző, és mindig a saját személyét, vágyait, akaratát helyezi előtérbe, viszont Miranda megszokta, hogy ő mindig csak járulékos szerv egy kapcsolatban, legyen az családi, vagy párkapcsolat.
Miranda viszonylag nyugodt és rendezett életét szeretett Billy bácsikájának, anyja testvérének halála kavarja fel. Azé a szeizmológus és könyvesbolt-tulajdonos Billy bácsié, akit gyermekkorában bálványként imádott, aki minden találkozásukat egy élménnyé tudta varázsolni játékos fejtörőivel, és akit utoljára tizenhat évvel korábban, tizenkettedik születésnapja után látott, és akiről azóta sem illik beszélni a családban.
Éééés itt a matek már nem jött ki. Többször is elhangzik, hogy Miranda huszonhét éves, az is hogy Billy bácsikáját tizenhat éve nem látta, és utolsó találkozásuk közvetlenul a lány tizenkettedik születésnapja után volt. Tizenhat meg tizenkettő az a matematika mai állása szerint testvérek között sem huszonhét, hanem eggyel több, de kicsire nem adunk!
Hazatérve szeretett bácsikája temetésére Mirandának több fura és kellemetlen dologgal kell szembesülnie, első sorban szülei makacs távolságtartásával és azzal, hogy továbbra sem hajlandóak a múltról beszélni. Azt is nehezményezik, hogy Billy a könyvesboltot Mirandára hagyta, akinek döntéseket kell hoznia a jövőjét illetően, és ahol az alkalmazottak bizony nem fogadják tárt karokkal a lányt.
Nyilvánvaló, hogy a háttérben valamilyen családi titok lappang, amiről a szülők nem akarnak beszélni, viszont a nagybácsi még a síron túlról is tisztába teszi a dolgokat a maga sajátos, játékos módján, ahogy Miranda gyermekkorában is tette. Irodalmi fejtörőkön keresztül vezeti Mirandát lépésről lépésre egészen a teljes igazság megismeréséig.
Bár a családi titok viszonylag korán és könnyen kitalálható, a megoldás, ahogy Miranda lassan megismerkedik az egész történettel nagyon eredeti. Mi több, élvezetes is lesz azok számára, akik jártasak az angol klasszikus irodalomban, hiszen minden Shakespeare A vihar című drámájával kezdődik, innen származik a könyvesbolt neve (Prospero Books), Miranda neve is, és nem ez az egyetlen utalás az angol klasszikusokra. Engem viszont a kortárs szerzők megzavartak, hiszen irodalomról beszélünk és nem annak szórakoztató alfajáról, melyet magyar nyelven olyan lelkesen népszerűsítenek mostanság. S azt is nagyszerű megoldásnak tartom, hogy Miranda döntése, hogy végigjárja-e ezt a fejtörőkkel teli útat, vagy feladja és szülei tanácsát megfogadva hazahúz sekélyes párkapcsolatába – bár nem nagy filozófia kitalálni, hogy a lány melyiket választja, hiszen ha hazamegy teljesen másként alakul a történet.
Miranda nagyon szerethető karakter a maga csendes kitartásával, és minden szereplő titkolózását meg tudtam érteni a szülők kivételével. Az apa kicsit nyitottabb, az anya viszont a sikert nem ismerő művészemberekre jellemző önzés mintapéldája, hiszen csak és kizárólag a saját érzéseit helyezi előtérbe. Az a típusú karakter, akit mély meggyőződéssel tudtam volna verni egy hólapáttal.
A történet tanulsága pedig az – mert dícséretes módon tanulsága is van –, hogy nem létezik olyan titok, amire egy idő után ne derülne fény. Akkor viszont szembe kell nézni a következményekkel, akár tetszik, akár nem.
Kedveltem, mert nagy érzelmi viharokat felvonultató történet. Olvasmányos, szerethető volt és olyan más... de ízlések és pofonok…

“Néztem a legrégibb barátomat és azokat, akiket mostanában szereztem, az embereket, akik ismertek, mielőtt megismertem volna saját magamat. Az Elmúlt Napok Könyvei legalább annyira tartozott hozzájuk, mint hozzám, de a Prospero Könyvek Billyé volt. És Evelyné. Adtunk a boltnak egy esélyt, hogy tovább élhessen. Magamnak is adnom kellett egy esélyt. Ezt akarta Prospero az ő Mirandájának: hogy alaposan ismerje meg a múltat, hogy ne kelljen magával cipelnie tovább a terheit, és így felkészülhessen a jövőre.”





A regényben szereplő Prospero Könyvei olyan bolt, ahova szívesen járnánk mi is. De hasonló könyvesboltokkal má találkoztunk más regényekben is. Úgyhogy a feladványunk minden állomásán 1-1 bolt neve található, nektek pedig meg kell írnotok hogy melyik szerző milyen regényében szerepelt.

Figyelem! A kiadó csak Magyarország területére postáz, a nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.



Nightingale Könyvesbolt





10.01 Betonka szerint a világ…



2019. szeptember 27., péntek

Madeline Hunter – Kártyán nyert szerelem


Fairbourne-kvartett 4



A Kártyán nyert szerelemmel búcsúzik Madeline Hunter Fairbourne-kvartett sorozatától a Blogturné Klub négy bloggere. Kövesd őket turnéjuk során, s ha jó lesz a lapjárás, tiéd lehet a kiadó által felajánlott három nyereménykönyv egyike.



Amikor Lady Lydia Thorntont megzsarolják egy régebbi kézirata félreérthető tartalma miatt, a nőnek minden követ meg kell mozgatnia, hogy visszaszerezze a meggondolatlan írást. Hiszen senki sem hinné el, hogy a befolyásos Southwaite grófjának húgaként nem a franciáknak készített részletes listát az angol partoknál gyülekező hadiflottáról. A lady szorongatott helyzetében belemegy egy fogadásba az arrogáns Penthurst hercegével. Bátran kockáztat, hiszen a pókerasztalnál eddig még mindig neki kedvezett a lapjárás. 
Penthurst igazi kalandorként ismerte meg Lydiát – ám még ő is meglepődik, amikor a nő felkeresi, hogy tízezer font ellenében kockára tegye az ártatlanságát. A ladyt pedig a legrosszabbkor hagyja cserben a szerencséje. Lydiának immár nemcsak az egyre telhetetlenebb zsarolójával kell szembenéznie, hanem egy herceggel is, aki semmitől sem riad vissza, hogy behajtsa a nyereményét…


General Press, 2019
Eredeti cím: The Accidental Duchess, 2014




A családban mai napig használatos egy, a múlt rendszerből visszamaradt vicc, szállóige: Ne gondolkodj! Ha gondolkodtál, ne mondd ki! Ha kimondtad, ne írd le! Ha leírtad, ne írd alá! Ha aláírtad, ne csodálkozz! Ez érvényes volt akkor is, szerintem ma is az. S hogy ennek mi köze van Madeline Hunter könyvéhez? Nagyon is sok! Ugyanis a Kártyán nyert szerelem hősnője, Lady Lydia Thorton mindezeket elkövette: gondolkodott, leírta, eldicsekedett vele – pont annak, akinek nem kellett volna –, aláírnia már nem is kellett, s aztán bepánikolt, hogy mi történik vele.
Lady Lydia Thortont nem kell bemutatni azoknak, akik figyelemmel követték a Fairbourne-kvartett történéseit, hiszen már az első könyvben is találkozhattunk vele. Ő Southwaite gróf húga, aki kártyaszenvedélyéről ismert. Az a nő, aki lázadó természetét és pengeéles elméjét a kor által megkövetelt bugyuta nő álcája mögé dugja, és aki barátnői körében hangot mer adni a helyzete miatti elégedetlenségének. Nem kell külön elmondani mi ellen berzenkedik Lady Lydia, hiszen a klasszikus romantikus regények olvasói tisztában vannak azzal, milyen volt az arisztokrata nők helyzete az elmúlt századok bármelyikében (ez pedig egy régensség korabeli történet): szépen mosolyogni, férjhezmenni ahhoz, akihez a család hozzáadja és megfelelni a kor társasági követelményeinek.
Nos, ebből Lydia semmit nem akar, az ő vágya a szabadság, a függetlenség, az, hogy az életét érintő döntéseket saját maga hozhassa meg és ne a család férfitagjai. Talán ezzel a függetlenségvággyal magyarázható önfejűsége, amely természetesen történet konfliktusát jelentő gubanchoz vezetett. A makacsság pedig tovább hajszolja, hiszen ő képesnek érzi magát egyedül is kilábalni a bajból – hogyan másképp, mint kártyázással! –, és egyszerűen nem hajlandó tudomásul venni, hogy minél jobban titkolózik családja és barátnői előtt, annál jobban belebonyolódik a kellemetlen helyzetbe és egyre mélyebbre süllyed. A helyzet tehát megkívánt egy megmentőt, aki meg is érkezik Penthurst hercege személyében.
Penthurst hercege sem ismeretlen a sorozat rajongóinak, hiszen ő a negatív hős, akit a baráti kör kizárt azért, mert párbajban megölte közös barátjukat. A hercegnek most alkalma lesz tisztára mosni a becsületét és teljesen rehabilitálnia magát barátai szemében.
Lydiáról köztudott, hogy mennyire szerencsés a kártyajátékban, és ez a szerencse soha nem is hagyta el, addig a pillanatig, amíg Penthurst hercegével nem kerül egy asztalhoz. És ez már két problémát is jelent az önfejű Lydiának: egyrészt ott van a zsaroló, aki egyre több pénzt követel, másrészt kártyajátékon épp elvesztette szüzességét, a herceg pedig nem engedi el a tartozást.
Lydia, mint szereplő, nem lett a kedvencem. Kicsit túl voltak lihegve a függetlenségi megnyilvánulásai és az önfejűsége, bár nagyon élveztem a pengeváltásait a herceggel, hiszen nem kedvelik egymást, csupán a szükség hozta össze őket. Lydia szüksége…
A herceg természetesen nem maradhat az a kellemetlennek beállított negatív szereplő, akivel az előző részekben itt-ott találkozhattak azok, akik a sorozat valamennyi részét olvasták. Ahhoz, hogy felmentse magát a barátai vádjai alól meg kell ismerni egy másik történetet is, az igazságot, ami a párbajhoz vezetett. S ha azt mondom, hogy Anglia és Franciaország épp háborúban áll egymással, akkor nem nehéz kitalálni mit derített ki a herceg sármos barátjukról. Az, hogy Lydiának is segít kilábalni a saját maga okozta problémahalmazból már csak hab a tortán.
Annak ellenére, hogy Lydia nekem sok volt, kedveltem a történetet, mert pörgött, szellemes párbeszédekkel volt tele, a főhősök kettőse meglehetősen szórakoztató volt. Vérbeli klasszikus romantikus történet volt, ahol a fess herceg a bajba jutott kisasszony segítségére siet, még akkor is, ha azt gondolja az illető kisasszonyról, hogy púp az emberiség hátán.
S azért is kedveltem, mert a történetben epizódikusan megjelennek az előző rész szereplői is. Akár azt is mondhatnám, hogy ez a negyedik könyv nem csak Lydia és a herceg miatt kellett, hanem azért is, hogy valamennyi páros történetét lezárja.
Tehát búcsút veszünk a Fairbourne aukciósháztól és a köré szőtt történetektől, annak a reményében, hogy jövőre jöhet egy újabb Madeline Hunter sorozat. Én szeretném, mert kedvelem a szerző stílusát, történeteit… de ízlések és pofonok.



Kapcsolódó bejegyzések:









Kártyázzunk! A blogturné minden állomásán egy-egy ismert kártyajáték rövid leírása lesz található. A ti feladatotok az, hogy a leírás alapján kitaláljátok a kártyajáték nevét és beírjátok azt a Rafflecopter megfelelő dobozába.
Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz


Dél-amerikai eredetű kártyajáték, melyet egyszerre 2-6 ember, két vagy három csomag francia kártyával játszhat. A játék egy gyűjtögetős-lepakolós elven működő, körökre osztott rendszer és célja a 10.000 pont elérése. Minden egyes kör (osztás) akkor ért véget, ha valakinek nem maradt lap a kezében. Ilyenkor ki-ki összeadja a maga aktuális lapjainak pontértékét, majd a pontok adminisztrálása után kezdődhet is az új kör.
Pontszerzés: a 7 lapból álló sorozatok (amiben a lapok szám vagy betűjelének meg kell egyeznie) és tercek gyűjtése. Egy-egy lap jokerrel is helyettesíthető, de soha nem lehet több vagy egyenlő számú joker egy sorozatban, mint amennyi szám vagy betűjeles kártya van benne.






09.27 - Betonka szerint a világ…
10.01 - Dreamworld
10.03 - Könyvvilág


2019. szeptember 24., kedd

Könyvmolyképző ősz-tél 2019 - 1



Sorra kerülnek fel a Könyvmolyképző Kiadó webshopjába az ősz ajánlatai. Ilyenkor az egyik szemem sír, a másik meg nevet. Nevet, mert bár még csak az őszi kínálat elenyésző része vált már előrendelhetővé, ez azt jelenti, hogy lesz mit olvasni. S nem csak nekem, hanem mindenki talál kedvére valót, mert az ajánlat szokás szerint változatos. A másik szemem pedig sír, mert ez majd komoly merénylet lesz a büdzsé ellen.
Íme néhány cím az őszi megjelenésű könyvek közül, majd valamikor folyt. köv.





Jeff Wheeler – A király árulója
(Királyforrás 3)


Egy hős haragja legyőzheti egy zsarnok dühét?
Senki nem hitte volna, hogy az egykor gyámoltalan Owen Kiskaddonból egyszer karakán fiatalember lesz, Királyforrás udvarának elismert tisztviselője – miközben az uralkodó, Severn Argentine csak még hataloméhesebbé és kegyetlenebbé válik.
Owen azt a parancsot kapja, hogy szítson háborút az egyik szomszédos országgal, ám eközben megismeri annak gyönyörű, zárkózott vezetőjét, akinek varázsereje talán még a fiúén is túltesz.
Mikor Owent megfosztották szeretett pártfogójától, nemes tanácsadójától és igaz szerelmétől, tudta, eljön majd a nap, amikor a rettegett és gyűlölt királyt letaszítják a trónról. És most, amikor Severn hódítóhadjáratot tervez, eljött az idő… Owen sorsa pedig az, hogy ő maga vigye be a végső csapást.
Severn gonoszsága határtalan, akár a legendákból ismert Végtelen Mélység. Ellenfelek és ártatlanok vérét egyaránt kész kiontani, hogy tovább bitorolhassa a trónt.


Eredeti cím: The King’s Traitor
Kategória: Vörös pöttyös




Mariana Zapata – Szívvel a falnak


Ha Mr. Darcy amerikai focizna...Vanessa Mazur pontosan tudja, hogy helyesen cselekszik. Nem is érzi rosszul magát azért, mert felmondott. Asszisztensi/házvezetőnői/tündérkeresztmamai állását aszövetség legjobb védőjátékosa mellett mindig is átmenetinek szánta. Nagy tervei vannak, melyek között nem szerepelt az extra méretű alsógatyák mosása, legalábbis nem élete végéig.
Így amikor Aiden Graves bekopog az ajtaján, és azt kéri tőle, hogy jöjjön vissza hozzá, teljesen ledöbben.
A "winnipegi nagy fal"-ként ismert pasas két évig a köszönését sem fogadta, a születésnapjáról is megfeledkezett. Most pedig? Valami egészen elképesztő dologra akarja rávenni.
Mit válaszolhat az ember lánya annak a férfinak, aki megszokta, hogy mindig megszerzi, amit akar?
Hol a határ az ellenszenv és a szerelem között?
Tantrikusan izgalmas, hosszan bontakozó románc.
Éld át a tüzét!


Eredeti cím: The Wall of Winnipeg and Me
Kategória: Rubin pöttyös




Jessica Sorensen – Violet, Luke és az esély
(Véletlen 4)


A szerelmespárnak továbbra sem hagy békét a zaklatott múlt…
Luke Price és Violet Hayes pár hónapja kerülik egymást – azóta, hogy kiderült, Luke anyjának köze volt Violet szüleinek halálához. De amikor Luke szerencsejáték-tartozása miatt veszélyes alakokkal kerül szembe, a végzet ismét összesodorja a két fiatalt.
Minél több időt töltenek együtt, Violet annál inkább úgy érzi, hogy ők ketten talán mégis összetartoznak. A lány le sem tagadhatja, hogy jobb az élete, ha Luke-kal van, és kezd elbizonytalanodni, nem hibázott-e, hogy visszatért Prestonhoz.
Már épp úgy tűnik, egyenesbe jönnek a dolgok, ráadásul Violet egyre inkább megnyílik Luke-nak, amikor újabb sokkoló információk birtokába jut. . A válaszok az ügyről, és a fenyegető SMS-ekről is, amiket mostanában kapott csak még több kérdést vetnek fel a Violet számára, és a lánynak fogalma sincs, hogy képes lesz-e még valaha megbízni bárkiben.
Vajon Violetet és Luke-ot egymásnak szánta a sors? Vagy összeesküdött ellenük a végzet, hogy szétválassza őket?


Eredeti cím: The Probability of Violet and Luke
Kategória: Rubin pöttyös




Bálint Erika – A Nap csókja


Meddig tűröd, hogy nem szeretnek?
Léna ötvenéves orvosfeleség, akinek hazugságok tartják egyben kiüresedett házasságát, mégis megpróbálja apró örömökbe merülve túlélni a hétköznapokat.
Egy este megpillant a Facebookon egy képet a férjéről és egy idegen nőről, és rádöbben, itt az ideje, hogy szembenézzen önmagával, és a múltbéli démonaival. Képes vajon a szeretetre? És érdemes arra, hogy őt szeressék?
Lénának meg kell ismernie, és kell fogadnia önmagát testestől, lelkestől. Önkeresése során segíti nagyszájú, mindig vidám barátnője és szókimondó, kemény nővére, de nehezíti az útját az apja ridegsége, és az, hogy hiába akart jó szülő lenni, egyre távolodik saját lányától.
Felbukkan egy új férfi is az életében, de vajon Léna képes nyitni felé? Meg tudja ismerni az ölelés erejét és meg tudja tanulni, hogyan fejezze ki az érzelmeit? Képes lesz kilépni eddigi életéből?
Mit nyer és mit veszít, ha megtalálja önmagát?
Egy nő útja önmagához, nem csak nőknek.
A legfájdalmasabb felismerések egyike, amikor rájössz, nem egy másik ember áldozata vagy, hanem a saját magadé.


Kategória: Arany pöttyös




Sarah Maclean – Hozományvadászok kíméljenek
(A szerencsejáték szabályai 1)


Egy hozományvadász bármire hajlandó, ha el akar érni valamit…
Tíz éve már, hogy Bourne márki a rangján kívül mindenét elveszítette. A rideg és könyörtelen férfi időközben London legelőkelőbb szerencsejáték-barlangjának társtulajdonosa lett, és bármire hajlandó, hogy visszaszerezze örökségét – még arra is, hogy feleségül vegye a feddhetetlen és karót nyelt Lady Penelope Marburyt.
A lady azonban felbontott jegyessége és az alkalmatlan kérőkben bővelkedő, hosszú évek után nem elégszik meg egy unalmas, kényelmes házassággal. Még szerencse, hogy újdonsült férje, a londoni alvilág hercege dúskál a hölgy számára eddig ismeretlen élvezetekben.
Bourne márki azonban megfogadja, hogy távol tartja feleségét a szerencsejáték bűnös világától – ami nehéz feladatnak bizonyul, ugyanis a lady pontosan tisztában van a saját vágyaival, amelyekért bármit hajlandó feláldozni… akár a szívét is.
Történet a Tizenegy botrány egy herceg meghódításához című regény világából.
Élvezd az új kalandokat!


Eredeti cím: A Rogue By Any Other Name
Kategória: Arany pöttyös




Mark Sullivan – A skarlát ég alatt


Egy elfeledett hős igaz története. Egy fiatalember elképesztő bátorságának diadalmas mementója a történelem egyik legsötétebb időszakából.
Pino Lellát nem érdekli a háború, sem a nácik. Ő csak egy átlagos olasz kamasz, aki főként a zenével, a jó ételekkel és a lányokkal törődik, de ártatlanságának napjai meg vannak számlálva. Amikor milánói otthonukat lerombolják a szövetségesek bombái, Pino csatlakozik egy földalatti mozgalomhoz, és zsidókat menekít át az Alpokon keresztül Svájcba. Közben beleszeret a nála hat évvel idősebb özvegybe, Annába, de a történelem viharai szerelmüket sem kerülik el.
Hogy megvédjék a fiukat, Pinót szülei arra kényszerítik, hogy beálljon a német katonák közé – abban a reményben, hogy így távol tarthatják a harcoktól. De Pino megsebesül, és mindössze tizennyolc évesen beosztják sofőrnek Adolf Hitler olaszországi jobbkeze, Hans Leyers tábornok mellé, akit a Harmadik Birodalom egyik legtitokzatosabb és leghatalmasabb parancsnokaként ismernek.
Pino a német hadvezetőségbe beépülve lehetőséget kap, hogy kémkedjen a szövetségeseknek. A fiú a háború és a náci megszállás szörnyűségei közepette titokban harcol a jó oldalán, miközben az Anna iránt érzett szerelme és a megálmodott közös jövő reménye tartja benne a lelket.


Eredeti cím: Beneath a Scarlet Sky
Kategória: Arany pöttyös



T. R. Ragan – Holtsúly
(Lizzy Gardner-könyvek 2)


Fel lehet épülni a traumából?
Huszonegy évvel ezelőtt egy kaliforniai országút mentén elhagyva találtak rá Carol Fullerton kocsijára. Azóta nem látták a tizenéves lányt, nem adott hírt magáról, az aktáját réges-rég lezárták.
Carol édesanyja a halálán van, de utolsó erejét megfeszítve, egyszer s mindenkorra ki akarja deríteni, mi történt a lányával…
Diane Kramer hat hónappal ezelőtt minden pénzét felvette a megtakarítási számlájáról, majd nyoma veszett. Nővére, Andrea, szerint egyetlen dolog vezethet a nyomára: Diane szinte megszállottan rajong egy karizmatikus fogyókúrás guru iránt, aki szokatlan módszereiről híresült el. Andrea attól tart, hogy Diane a vártnál nagyobb árat fog fizetni testsúlyproblémái miatt…
A sacramentói magándetektív, Lizzy Gardner, akit kamaszkorában elrabolt és rettegésben tartott egy sorozatgyilkos, mindenkinél jobban tudja: könnyebb az elengedésről beszélni, mint azt megtenni. A rendőrség nem használta ki a lehetőséget, hogy megmentse a két fiatal nőt. Most Lizzyn a sor!
Bátor, önfeláldozó fiatal nők története.
Ismerd meg sorsukat!


Eredeti cím: Dead Weight
Kategória: Kristály pöttyös




Carol Wyer – Az elveszett kislány
(Robyn Carter felügyelő 1)


Rettegve kapkodta a levegőt, de már túl késő volt. Megtörtént, amitől a legjobban rettegett. A hátsó ülés üres volt.
Viszlát, anyuci!
Amikor egy lelkes tanár gyanús körülmények között eltűnik, és egy helyi víztározónál meggyilkolnak egy színészt, a két eset között látszólag semmilyen összefüggés nincs. De ahogy Robyn Carter detektívfelügyelő egyre mélyebbre ássa magát, a nyomozás elvezeti Abigailhez, a tökéletes feleséghez, a gyönyörű Izzy édesanyjához. Mi köze Abigailnek az áldozatokhoz? És miért kap fenyegető üzeneteket egy rejtett telefonszámról?
Robyn ösztönei azt súgják, van kapcsolat a halálesetek között, méghozzá valamilyen személyes indíték, de amikor utoljára az ösztöneit követte, a vőlegényét megölték. Ha meg akarja oldani az ügyet, és vissza akarja szerezni a helyét a rendőrségnél, akkor meg kell tanulnia bízni önmagában – méghozzá minél előbb.
Ahogy egyre közelebb kerül az igazsághoz, Izzyt elrabolják. Ha nem találja meg időben a gyilkost, egy kislány meghal.
Izgalmas, tempós, feszültséggel teli történet – egy sorozatgyilkosos thriller, amitől kiráz a hideg. Tökéletes azoknak, akik imádják Angela Marsons, Rachel Abbott és Karin Slaughter történeteit.


Eredeti cím: Little Girl Lost
Kategória: Kristály pöttyös
Megrendelhető   




Anni Taylor – Végzetes játék


Meddig megy el az ember, ha rosszul szeret?
A kétéves Tommy Basko eltűnik egy közkedvelt belvárosi játszótérről. Hat hónappal később a szülei rejtélyes, versbe szedett üzeneteket kezdenek kapni Tommyról. A rendőrség szerint az üzeneteket nem az emberrabló küldi, de a kisfiú anyja, Phoebe biztos benne, hogy ezek egy játék részei, amit valaki vele akar játszani.
Phoebe nem hallgat a rendőrség tanácsára, úgy dönt, belemegy a játékba.
Kétségbeesetten próbál a rímfaragó nyomára bukkanni, még ha ennek az is az ára, hogy a házassága darabokra hullik.
Amikor az üzenet írójának sokkoló kilétére fény derül, Phoebe számára elkeseredett versenyfutás kezdődik az igazságért.
Ki vitte el Tommyt? És miért?
Kicsi Kék Fiúcska, hova lettél? Messzire el kivel mentél? Csak én tudom…


Eredeti cím: The Game You Played
Kategória: Kristály pöttyös