2024. augusztus 1., csütörtök

Carly Robyn – Száguldó szerelem



   Száguldó szerelem 1



   A General Press Kiadó gondozásában jelent meg Carly Robyn Száguldó szerelem című sportrománca, amely a Formula 1 izgalmas világába viszi el olvasóját.
   Kövessétek blogturnénkat, s ha a szerencse is mellétek áll, megnyerhetitek a Kiadó által felajánlott könyv egy példányát




   Nem ​csak a flaszter izzik a Forma-1 pályán…
   Mivel a kicsapongásaival és a meggondolatlanul bevett hajtűkanyarjaival van tele a sajtó, Blake Hollisnak, az ötszörös Formula-1 világbajnoknak sürgősen vissza kell szereznie a jó hírét. A csapata drasztikus lépésre szánja el magát: életrajzi kötetet akarnak íratni, amely feltérképezi Blake pályafutását, és egy hamisítatlan brit úriembert tár az olvasók elé.
Ekkor kerül képbe Ella Gold, a karrierje mélypontján lévő amerikai sportújságíró, aki kétségbeesetten vágyik az újrakezdésre, ezért el is fogadja a kihívást jelentő felkérést. Elvégre Blake-kel interjúzni nem lehet olyan rossz, mint New York-ban maradni, ahol a csapból is a munkahelye elhagyásáról szóló pletykák folynak… Vagy mégis?
   Miközben Ella és Blake együtt töltik a szezont, és bejárják a világversenynek helyet adó huszonegy várost, ráébrednek, hogy nemcsak a sebesen gördülő kerekektől izzik a pályán a levegő. Az utolsó interjúkérdést együtt kell megválaszolniuk: képesek megírni a saját happy endjüket, vagy a szerelmük amilyen hirtelen lángra lobbant, ugyanolyan gyorsan porrá is ég?



General Press, 2024
Eredeti cím: Drive me Crazy, 2024




   Első könyvem a szerzőtől, viszont nem első, ami a Formula-1 világában játszódik. Volt több is, de most kapásból Paige Toon Daisy nyomában című könyve ugrik be. Azt is hozzá kell tennem, hogy Robyn könyvében azért több szó esett az F-1-ről, mint a Toonéban.
   Nos, nem tudom ki hogy áll az F-1 világához, én nem vagyok nagy rajongó, a család többi tagja viszont igen. S mivel ők a szabadedzést, kvalifikációt és a versenyt is a televizió képernyőjére tapadva és meglehetősen nagy hangerőn nézik (hadd hallja a harmadik szomszéd is, ha akarja, ha nem), akaratlanul is rámragadt némi ismeret a sportágról. Egyáltalán lehet ezt sportnak nevezni? S amit nem tudtam azt megkérdeztem a rajongóktól. Például én mindig azt hittem, hogy egy Formula-1-es pilótának alacsonynak kell lennie, hogy beférjen a kocsiba. Nos ez egy városi legenda, mert a házi szakértők szerint (és lecsekkoltam a neten is) az átlagmagasság per pillanat 175-180 centi, de vannak ennél magasabbak is. Tehát a történetünk főhőse – aki 190 centi magas – simán elmehet F-1 pilótának. Mondjuk kicsit szűkebb neki a járgány, de ezeket amúgy is személyre szólóan építik meg, nem?

   De térjünk vissza a könyvre, ami... nem is tudom... nekem kellő mennyiségű sportot adott a nyilvánvaló romatikus történet mellé. Aminek viszony örültem volna az, ha bár az egyik szereplőnek nincs semmilyen lelki nyomora. Mert a női hősnőt, Eliana (Ella) Goldot, egy erőszak kísérlet traumatizálta, a férfi főhős, Blake Hollis, pánikbeteg. Meg nagy partiarc, kicsapongó, botrányhős, stb. Én személy szerint nem tudok elképzelni egy pánikbeteg F-1 pilótát. Soha, semmilyen körülmény között, de ugye ez fikció, a szerzői szabadság nevében Blake Hollisnak akár két pár ... (tetszés szerint behelyettesítendő bármely páros szervvel) is lehetne, azt is megbocsájtanám neki, mert nagy Queen rajongó. Bár ez a Queen-rajongás egy teljesen felesleges információ volt a történet szempontjából.
 Ella Gold ismert sport podcastos. Több millió követője van, sok szponzora, flottul megél belőle. Egészen addig, míg főnöke szexuálisan bántalmazza, s a tényleges erőszakot csak a véletlennek köszönhetően ússza meg. A dolog annál is idegesítőbb, mivel neki kell elhagynia a munkahelyét és nem a bántalmazónak, aki egy „fontos elvtárs” gyermeke. Így lesz belőle – mentora felkérésére – Blake Hollis, a többszörös világbajnok F-1 versenyző társ-életrajzírója. A többszörös világbajnoknak egy nagyon zűrös évvel a háta mögött ugyanis nem áll jól a szénája semmilyen szempontból. A dolog pikantériája az, hogy podcastjában Ella többször is beszólogatott Blake-nek botrányos életvitele miatt, és Blake ezt nagyon jól tudja.

   Mivel ez egy váltott szemszögből megírt történet megismerhettem mindkét főhős gondolatait, baráti körét, életük apró történéseit is, melyek nem voltak relevánsak a másik szemszögéből. S az is értékelendő, hogy ebben a történetben nincs instant szerelem. Igen, vonzódás van, mi több, Blake gyorsan közli is mit tenne Ellával, de a két hős kapcsolata lassan alakul. Előbb barátok, legalább is azzal áltatják magukat, hogy csak azok. Ez a barátság pedig odavezet, hogy egyre több bizalmas dolgot osztanak meg egymással, míg egyszer Blake vissza nem él Ella bizalmával. Mentségére legyen mondva, nem szándékosan teszi, és az igazságérzete vezérli. Mert ugye unalmas lett volna a történet egy újabb dráma nélkül, s túl egyszerű lett volna, ha a két főszereplő minden extra macera nélkül felépíti kapcsolatát.
   Nagyon szerethető történet volt, végén a kötelező happy enddel, jól megformált és kedvelhető (vagy nem) karakterekkel. Mondanám azt is, hogy szórakoztató volt, de semmi szórakoztató nincs az erőszakban vagy a pánikbetegségben. Váltakoztak az izgalmas részek a líraibb, romantikus részekkel, és megismerhettem egy egész csapat mellékszereplőt, akikkel valószínűleg a sorozat valamelyik következő könyvében találkozni fogok. Mert a Száguldó szerelem egy sorozat indítókötete, s sajnos a folytatásokra még várni kell, mert angol nyelven sem jelentek még meg.








   Nyereményjátékunkban a száguldó cirkusz vilájbajnokainak nevét rejtettük el a turné állomásain. A ti feladatotok, hogy megtaláljátok a neveket, és beírjátok a Rafflecopter megfelelő dobozába
   Figyelem! A válaszok utólag nem módosíthatóak. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertes sorsolására kerül sor. A kiadó csak magyarországi címre postáz.



a Rafflecopter giveaway





08.01 - Betonka szerint a világ

08.03 - Kitablar

08.05 - This is my (book) universe

08.07 - Kelly és Lupi olvas



2024. július 25., csütörtök

Ali Hazelwood – Bride – A menyasszony



   Ali Hazelwood ezúttal egy paranormális romantikus regénnyel rukkolt elő, melyben az egyik legbefolyásosabb vámpírtanácsos lányának muszáj kényszerházasságot kötnie a vérfarkasok könyörtelen alfájával. De mi történik, ha Misery és Lowe között tényleg fellobban a szikra?
   Tarts te is a bloggereinkkel a Bride - A menyasszony blogturnéján, és ha helyesen válaszolsz a kérdésekre, a Maxim Kiadónak hála esélyed nyílik megnyerni egy példányt a regényből!




   Misery ​Lark, a Délnyugat legbefolyásosabb vámpírtanácsosának egyetlen lánya kívülálló…ismét. Az emberek között névtelenségben töltött napjainak vége. Hívatták, hogy támogasson egy történelmi, békét megőrző szövetséget a vámpírok és halálos ellenségeik, a vérfarkasok között, és nem lát más lehetőséget, mint hogy feláldozza magát ezért… már megint.
   A vérfarkasok könyörtelenek és kiszámíthatatlanok, ez alól az alfájuk, Lowe Moreland sem kivétel. Megkérdőjelezhetetlen tekintéllyel, de igazságosan irányítja a falkáját. És a Vámpírtanáccsal ellentétben nem érzelmek nélkül. Abból, ahogy szemmel tartja Misery minden mozdulatát, egyértelmű, hogy nem bízik benne. Ha tudná, mennyire igaza van…
   Mert Miserynek megvannak a saját indokai, amiért beleegyezett ebbe a kényszerházasságba, olyan okai, melyeknek semmi köze cselszövésekhez vagy szövetségekhez, csakis az egyetlen dologhoz, ami valaha fontos volt számára. És kész bármit megtenni azért, hogy visszaszerezze, ami az övé, még ha ehhez együtt is kell élnie… magával a farkassal.
   Misery és Lowe kapcsolata érdekből indul, de a kettejük között fellángoló perzselő szenvedély hamarosan mindent megváltoztat – és veszélybe sodor. Vajon sikerül megőrizniük a népeik közötti békét, vagy forró románcuk mindenki vesztét okozza?


Maxim, 2024
Eredeti cím: Bride, 2024





   Ali Hazelwood neve nem volt teljesen ismeretlen a számomra, hiszen több könyve is megjelent magyar nyelven, bár én csak egyet olvastam (A szerelem képlete), ami ugyan cuki volt, de nem annyira, hogy további könyvekért kapkodjak. Most viszont zsánert váltott, és egy fantasy regénnyel rukkolt ki, gondoltam miért ne adjak neki még egy esélyt? Különösen, hogy ez (pillanatnyilag) egy önálló történet, nem kell várni a folytatásokra, amik vagy lesznek, vagy nem.
   Nem mondanám, hogy a zsáner nagy kedvelője vagyok. Természetesen olvastam már néhány fantasy könyvet, sorozatot, és pár igazán be is jött (lásd Ward Fekete Tőr Testvérisége valamint Carriger Napernyő protektorátusa), tehát nem volt teljesen idegen számomra az a világ, amit Hazelwood a vérfarkasokkal és vámpírokkal megalkotott.
   Ritkán szoktam egy könyv borítóját cikizni, mert engem a tartalom érdekel, nem a csomagolás, de el kell mondanom, hogy láttam már rondább borítót is, de ritkán. Kár a könyvért, mert jobbat érdemelt, de ez nem a Maxim Kiadó hibája, ők csak átvették az eredeti borítót. S ha már a cikizésnél tartunk, akkor megjegyezném, hogy a hősnő neve (Misery) sem volt egy szerencsés választás, mert nyomort, boldogtalanságot, kínt jelent. Bár ez tökéletesen tükrözi mindazt, amin viselője keresztülment.

   S ha már szóba került a hősnő neve, akkor vele folytatnám. Misery Lark vámpír. A legbefolyásosabb vámpírtanácsos lánya, s mint olyan, ő a joker, akit szükség esetén be lehet dobni. Azt is elmondom miért. A Hazelwood által kreált világban az emberek, a vérfarkasok és a vámpírok viszonylag békésen élnek egymás mellett. Igen, egymás mellett, mindenki a maga területén, nem együtt. S hogy ezt a törékeny békét biztosítsák, túszokat küldenek egymásnak. Misery pedig egy ilyen túsz, emberek között nevelkedik és barátnője is ember – legalább is így tudjuk a könyv nagy részében. Mikor végre lejár a fogsága az emberek világában, már nem érzi magát otthon saját fajtársai között, és inkább visszatér az emberek közé, munkát vállal (számítógépes zseni) – bár barátnőjén kívül senki nem sejti, hogy vámpír. S mikor már megbékélt volna az élete alakulásával, Őapasága, a vámpírtanácsos, hazahívja és parancsba adja a házasságot a vérfarkasok alfájával, ismét politikai és biztonsági okokból. Misery természetesen mondhatna nemet is, csakhogy néhány napja barátnője – aki oknyomozó riporter a helyi sajtónál – eltűnt, a vőlegény neve pedig ismerős a lány jegyzeteiből.
   

   Itt most egy pici kitérő következik, mert ez idén a sokadik könyv, ami kényszerházasságról szól, és a végére természetesen nagy szerelemmé alakul. Úgy néz ki, hogy ez a téma az idei év slágere, és minden kiadó meglovagolja a hullámot. De én már nagyon unom. Kitérő vége, vissza a könyvhöz.
   Misery és Lowe, a vérfarkasok alfája, az esküvő napján találkoznak először, és szó sincs instant szerelemről közöttük, bár ami Lowe-t illeti, neki bejönne a vámpírlány, de ez nem jelenti azt, hogy engedni is fog ennek az érzelemnek, mert alapból leszögezik, hogy közöttük sem érzelemnek, sem fizikai kontaktusnak nincs helye, szexről már ne is beszéljünk. De ezt természetesen nem tartják be, minek következtében kicsivel többet kaptam a vérfarkasok anatómiájából és fiziológiájából, mint szerettem volna. S ha már furcsaságokról esik szó, Hazelwood merész húzással lila szemű vámpírokat és zöld vérű vérfarkasokat alkotott. Ezek szerint, gondolom, a vérfarkasok vére nem hemoglobint, hanem klorofillt tartalmaz.

   Politikai játszmák, külső és belső hatalmi harcok és némi fajok közötti románc. Ez jellemzi ezt a történetet, s első próbálkozásra nem is volt rossz, sőt! Egészen elfogadható világokat épített fel, szerethető karakterekkel, bár inkább a két főhős alakuló románcán volt a hangsúly. De legalább minden szálat elvarrt, nem maradtak függőben lévő kérdések, és megkaptam a nagy, mindenre kiterjedő happy endet, a gonosz pedig a büntetését.
   Szívesen olvasnék még a zsánerben Hazelwood tollából, de ízlések és pofonok...





   Mivel a Maxim kiadó oldalán találhattok egy beleolvasót Ali Hazelwood legújabb regényébe, ezért úgy gondoltuk, hogy abból a részletből teszünk fel nektek kérdéseket. Azokat megválaszolva esélyetek lesz a turné végén megnyernetek a Bride - Menyasszony című regényt. Jó olvasást!

   Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.



Minek a logója van Vania kártyáján?



a Rafflecopter giveaway




[Blogturné Klub]
07/15 - Angelika blogja
07/17 - Dreamworld
07/19 - Utószó
07/24 - Kelly és Lupi olvas
07/25 - Betonka szerint a világ...

2024. július 23., kedd

Sara Desai – A nagy ékszerrablás



   Simi ​Choprára rájár a rúd. Újabb állását veszítette el, a tartozása egyre csak nő, a lakását egy csőtörés miatt elárasztotta a víz, ráadásul a legjobb barátnőjét azzal vádolják, hogy ellopott egy több millió dolláros gyémánt nyakláncot. Simi enyhén szólva is kétségbeesetten vágyik egy kis szünetre – pont akkor, amikor Jack a semmiből az életébe gázol.
    Jack éppoly elbűvölő, mint amilyen titokzatos. Amikor a férfi felajánlja, hogy segít megtalálni az eltűnt nyakéket, és visszalopni azt, Simi kapva kap a lehetőségen, hogy tisztázza a barátnője nevét, és begyűjtse a jelentős jutalmat. De minden jó rabláshoz kell egy csapat. Siminek csupán annyi a dolga, hogy idegenek szedett-vedett csoportjából elit rablóbandát szervezzen, beszivárogjon egy előkelő esküvőre, és ellopja a nyakláncot egy veszélyes bűnözőtől, mielőtt a boldog pár kimondaná az igent… Mégis mi gond adódhatna?



General Press, 2024
Eredeti cím: To Have and to Heist, 2023





   Sara Desai neve teljesen ismeretlen volt a számomra, amikor kezembe került a könyv. Igazándiból a fülszövege fogott meg, és az, hogy az Ocean’s filmekhez hasonlították romkomba oltva, bár így, olvasás után megjegyezném, hogy itt inkább a komédián volt a hangsúly, és nem a románcon, de az sem hiányzott. Nem tudom ki hogy van vele, én kedvelem az Ocean’s filmeket, tehát nyilvánvaló volt, hogy ezt a könyvet olvasni akartam.
  A történet hősnője Simi Chopra, egy Chicagóban élő, indiai családból származó fiatal nő. Egy lépésre van attól, hogy harminc éves legyen, s családja nagy bánatára még mindig hajadon. Nem mintha nem tetszenének neki a férfiak, csak valahogy ő nem tetszik azoknak a pasiknak, akik megdobogtatják a szívét. Utálja a munkáját – a sokadikat is –, még mindig keresi azt, amiben kiteljesedhetne, mondtanám úgy is, hogy nem éppen csupa móka és kacagás az élete. Simi egy örökmozgó, és soha be nem áll a szája. Említettem, hogy szűkebb és tágabb (kotnyeles) családja mindenképpen férjhez akarja adni?

   Hogyan keveredik bele az ékszerrablásba? Neki ehhez nem kell sok. Chloe (egyedülálló anya), Simi legjobb barátnője keveri bele. Chloe ugyanis sok minden más mellett etikus hacker, és átverés áldozata lesz. Ahelyett, hogy ténylegesen a biztonsági hiányosságok feltérképezésével segítené a múzeumot, ahol azt a bizonyos pink gyémántokból álló nyakéket kiállítják, tálcán kínálja a betörési lehetőséget az elkövetőknek, és ő marad egyetlen gyanúsítottnak. No meg Simi, akit rögtön felhív, amikor a beígért magánmegtekintés helyett rázáródik a múzeum ajtaja és a nyakék eltűnik. S miközben Simi a múzeum kertjében idétlenkedik – ő úgy gondolja, hogy Chloe-t próbálja valahogy lehozni az első emeleti ablakból még a rendőrség érkezése előtt –, színre lép a történet főhőse is: Jack.

   Jackről tudni kell, hogy profi tolvaj, és bármennyire is viccesen hangzik: a botanika megszállottja. Saját bevallása szerint értékes tárgyakat lop el és szolgáltat vissza jogos tulajdonosaiknak. Csahogy Jack ... nos nem is tudom hogy nevezzem, mert neki a dolgok nem igazán jönnek össze. Nem tudom, hogy azok, akik látták az Ocean’s filmeket, emlékeznek-e a második és harmadik részben feltűnő François Toulour karakterére? A francia profi tolvaj, aki többször is keresztbe tesz az Ocean-csapatnak és a végén mindig ő szívja meg. Jack pont ilyen, és nem csodálkoznék, ha a karakterét Desai épp az említett filmszereplőről mintázta volna. Mert Jack is megszívja. Szinte mindig. És ellopják tőle azokat az értékes tárgyakat, amiket ő maga is lopott. Jack is a nyakérékért jött, csak megelőzték.
   Simi és Jack között első pillanattól kezdve szikrázik valami. Nem szerelem, mert itt szó sincs szerelem első látásról. Talán önkéntelenül is felismerik a másikban a hasonlóságot. Ők ketten nagyon jól működnek együtt, annak ellenére, hogy a múzeum kertjében Jack benne hagyja Simit a pácban..

   Mivel a rendőrség – és a fess Garcia nyomozó – természetesen nem hiszi el a történetet, amit Simi és Chloe előad a kihallgatás során, Simi elhatározza, hogy bebizonyítja Chloe csupán átverés áldozata, és semmi közük nincs a nyakék eltűnéséhez. Mi több: vissza akarja azt lopni, pont egy maffia-esküvőn. Mivel ehhez kevesen lennének Chloe-val és Jackkel, Simi csapatot verbuvál, s míg az Ocean-filmek svindlerei profik, Simi csapattagjai hozzá hasonlóak, azaz semmi közük a bűnözéshez. Többnyire. Csapatának tagja Emma, az Uber-sofőr, aki autóversenyző szeretett volna lenni, nyolcvanéves, szexmániás házinénije, Cristian, apja öltönyüzletének alkalmazottja-életmód tanácsadó-selyemfiú, egy MMA harcosi álmokat dédelgető technikai zseni-DJ, és egy bérgyilkos kinézetű izomagy. S ez így rendben is van Simi szerint, csakhogy Chloe kivételével kiben bízhat?
   Ez egy teljesen hihetetlen történet volt. Valahogy olyan, mintha az összes Ocean’s filmet egy könyvben olvastam volna – mert az Ocean’s 8-ban nyakéket lopnak a hölgyek, ugye? – dilettáns szereposztásban. Vagy az is lehet, hogy pont ezeket a filmeket akarta a szerző parodizálni. Bármi is volt a szándéka, engem ez az első szótól az utolsóig szórakoztatott a könnyed stílussal, fergeteges humorával, a szereplők színességével és idétlenkedéseikkel.

   Sara Desai ezzel a könyvvel engem kilóra megvett, mert azt kaptam amire vártam: felhőtlen szórakozást, s még annál is többet. Senki világát meg nem fogja rengetni, nem kell magasztos eszméket keresni benne. Ez a könyv a szórakoztatásért van. Ennyi. 
   Ajánlom mindenkinek, aki jót szeretne nevetni olvasás közben, az Ocean’s filmek rajongóinak, a paródiák kedvelőinek, azoknak, akik valami „mást” szeretnének olvasni, mint a mostanság divatos pornót és lelki mizériában való dagonyázást... lényegében mindenkinek. De ízlések és pofonok.



2024. július 16., kedd

Susannah Nix – A szerelem kódja



   Kémialeckék 1


   Hiába vagy szuperintelligens kocka, ha nem tudod távol tartani magad az egyéjszakás kalandodtól… Melody pechjére egykori kalandja álmai munkahelyén bukkan fel, ráadásul ő a vezérigazgató fia!
   Tarts te is a bloggereinkkel A szerelem kódja blogturnéján, és ha helyesen válaszolsz a kérdésekre, a General Press Kiadónak hála esélyed nyílik megnyerni egy példányt a regényből!




   Melody, a szuperintelligens kocka lány megpályázza álmai állását egy Los Angeles-i óriásvállalatnál. Ám az állásinterjú után döbben csak rá, hogy egy egyetemi egyéjszakás kalandja, név szerint a szívdöglesztő Jeremy Sauer is ugyanannál a cégnél dolgozik. És nemcsak ott dolgozik, de ő a vezérigazgató fia.
   Jeremynek barátnője van, és amúgy is rosszfiú hírében áll, így Melody elhatározza, hogy távol tartja magát tőle, és az új életére koncentrál. Azonban minden igyekezete ellenére sem tudja teljesen kivonni magát a zűrös ügyeiről ismert, luxusautókkal járó milliárdoscsemete életéből.
Miközben különös barátság szövődik kettejük között, Melody magának sem meri bevallani, hogy az érzései talán mélyebbek Jeremy iránt.
   Vajon az a lány, aki a matematikai törvényszerűségek híve, meri-e vállalni a kockázatot egy olyan fiúért, aki ennyire kiszámíthatatlannak bizonyul?



General Press, 2024
Eredeti cím: Remedial Rocket Science. 2017




   Susannah Nix bemutatkozó regénye – magyar nyelven A szerelem kódja címmel jelent meg – tulajdonképpen egy hat részből álló sorozat (Kémialeckék) indítókötete. Nem tudom, hogy a Kiadónak szándékában áll-e kiadni a folytatásokat, s gondolom erről még nagyon korai lenne érdeklődni, hiszen csak nemrég jelent meg a könyv. Ha mégsem lenne folytatás, akkor sem fogom vizesre sírni a párnám, mert vegyes érzéseim vannak a történettel kapcsolatban.
   Szeretném azt is elmondani, hogy a sorozat részei egymástól független történetek, minden könyv más-más párosról szól, tehát ha valakit az tartana vissza az olvasástól, hogy egy több részes sorozat első része, és kétséges a folytatások megjelenése – mert mostanában ezzel komolyan számolni kell –, az nyugodtan elolvashatja, mert a végén ott a happy end, s boldogan élnek míg meg nem halnak.
   De lássuk magát a történetet, ami alapjában véve nem lett volna rossz. Csak a kivitelezéssel volt gond, mert az kissé laposra és unalmasra sikerült. S ezen nem segítettek a karakterek sem, annak ellenére, hogy Jeremy – a férfi főhős, aki többet is szerepelhetett volna – magánélete nagyon színes és gazdag.

   Nos, Melody – ő a hősnő, és körülötte forog minden – egy korlátozott anyagi lehetőséggekkel rendelkező csonka családból származik. Mindene a számítógép, okos, ambíciózus és tudja mit akar elérni az életben. Eddig rendben is van, Melody itt szerethető. Még akkor is, amikor a bostoni egyetemi évek alatt egyéjszakás kalandnak felcsípi magának Jeremy-t. Nos, megesik az ilyen, nem ő az első, az utolsó sem, akivel ilyesmi történik. Ami igazán meglepett az a folytatásban jött: évekkel később Melody állást kap Los Angelesben, s mit tesz? Felhívja Jeremy-t, akivel az egyéjszakás kaland után semmilyen interakciója nem volt. Csak úgy, mert ő az egyetlen ember akit L.A.-ben ismer. S láss csodát! Jeremy annyi idő és annyi nő után emlékszik is rá.
   A történet akkor kezd bonyolódni, amikor kiderül, hogy Jeremy tulajdonképpen ugyanannak a cégnek az alkalmazottja, ahol Melody fog kezdeni, s ha ez nem lenne elég, ő a tulajdonos fia.

   Elég volt a bonyodalomból? Á, dehogy! Mert Jeremy-nek barátnője van: annak a lánynak a testvére, akit annak idején Melodyval csalt meg. Jöhet még? Az aktuális barátnő hirtelen felfedezi szexuális másságát és ellenállhatatlan vonzalmat érez a jógaoktatója iránt, amitől Jeremy, aki számára a hűtlenség már-már fiziólógiai szükséglet, megzuhan. Mert ugye az egy dolog, ha az embert elhagyják egy másik pasiért, de egy nőért?! Komolyan, kész szappanopera!
   Az abszúrd szituációk sorát még hosszan lehetne folytatni – szeretném kihansúlyozni, hogy ezek ellenére, ez a történet nem egy romkom, nagyon messze áll tőle. Értékeltem, hogy Melody és Jeremy esetében nem volt instant szerelem. Időbe telt, míg maguknak is elismerték, hogy amit egymás iránt éreznek, az már túlmutat a barátság fogalmán.
   A számtalan klisé mellett Nix ellőtte a kamupasit is, s ezt azért említem meg külön, mert tulajdonképpen Melody anyja miatt kényszerültek rá. Soha nem értettem, hogy miért kell bárkit is nyaggatni a randizással, ha annak a személynek nincs kedve hozzá és nem találta meg a kedvére való patnert. Melody anyja számomra harsány és ellenszenves karakter volt, s ha őszinte akarok lenni, akkor egyetlen szereplő sem lett a szívem csücske.
   Könnyed, nyári olvasmánynak megfelel, senki világát meg nem fogja rengetni. De ízlések és pofonok...





   Játékunk ezúttal kérdések megválaszolásából áll! Minden állomáson találtok egy kérdést, melyre várjuk a megfelelő választ. Annyit segítünk, hogy mindent megtudhattok a A ​szerelem kódja című regény beleolvasójából.
   Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.



Milyen fesztiválon volt először moziban Melody?


a Rafflecopter giveaway




[Blogturné Klub]

07/16 - Betonka szerint a világ…

07/20 - Kelly és Lupi olvas

07/24 - Hagyjatok! Olvasok!




2024. július 11., csütörtök

Ana Huang – King of Wrath – A harag

 


   Kings of Sin 1


   A Maxim Könyvkiadó jelentette meg Ana Huang Kings of Sin sorozatának első részét, melyben a sokunknak már ismerős Dante Russo milliárdos cégtulajdonos elrendezett házasságának titkairól olvashatunk. Kövessétek az állomásokat, és a játékunk során a King of Wrath - A harag regény egy példányát meg is nyerhetitek a kiadó felajánlásában!




   Ő ​volt az én Sarkcsillagom, az égbolt legfényesebb ékköve.
   Könyörtelen. Pedáns. Arrogáns.
   A milliárdos cégvezér, Dante Russo az élet minden területén imádja maga irányítani a dolgokat. Csakhogy most belekényszerítik egy jegyességbe egy olyan nővel, akit alig ismer. Vivian Lau a leendő feleség, akit soha nem akart, és a gyenge pont az életében, amire soha nem számított. De bármily gyönyörű és kedves is Vivian, Dante mindent megtesz, hogy véget vessen a zsarolásnak, és ezzel a kapcsolatuknak is. Viszont most, hogy jobban megismerte, képtelen lemondani róla.
   Elegáns. Ambiciózus. Jól nevelt.
   Vivian Lau igazi jó kislány, és házassága a kékvérű Russóval eddig zárt ajtókat nyithat meg újgazdag szülei előtt. És bár a durva, titokzatos Dante nem igazán álmai férfija, kötelességből beleegyezik a házasságba. De arra nem számított, hogy sóvárogni fog a férfi érintése után, vagy ami még rosszabb: beleszeret a leendő férjébe.
   Vajon a kettejük közötti perzselő vonzalom elég lesz, hogy megrendítse Vivian kötelességtudatát és megenyhítse Dante veszélyes haragját, vagy szenvedélyük lángja elpusztít mindent körülöttük?



Maxim Kiadó, 2024
Eredeti cím: King of Wrath, 2022




   Első könyvem Ana Huangtól, annak ellenére, hogy korábban magyar nyelven is megjelent több története is. Valahogy a fülszövegek és én nem passzoltunk össze eddig, nem mintha most nagyon vonzott volna, hiszen alig néhány napja fejeztem be egy hasonló, elrendezett házasságról szóló könyvet, ahol a boldog végkifejlet borítékolható volt.
   Ana Huang a szépek és gazdagok világába viszi el olvasóját, hiszen mindkét főszereplője gazdag és mutatós. Dante Russo, az olasz csődör egy tipikus alfa, és az üzleti életben nem épp a kedvességéről ismert. Ő ahhoz az elithez tartozik, ahol nem elég gazdagnak lenni, és ahová a hősnő apja – a Lau család pátriárkája – is tartozni szertne. De nagyon. És ezért mindenre képes. Még arra is, hogy megzsarolja Dantét – aki úgy ódzkodik a házasságtól, mint ördög a kereszttől –, és a nyakába varrja kisebbik lányát. Azért a kisebbiket, mert a nagyobbikat már elpasszolta egy kitalált királyság előkelőségének, s mindez úgy van leírva a történetben, mintha nekem ezt tudnom kellene már valamelyik korábban megjelent történetből. De nem tudom, s ez nem is zavaró, hiszen nem sok köze van ehhez a történethez, csak többször is ellhangzik, hogy ugye a nővére is elrendezett házasságot kötött (kiváncsi lennék, azt a pasit mivel zsarolta Lau-papa), és mégis milyen boldogok együtt.

   Nos, a Lau családról tudni kell, hogy honkongi-kínaiak, hogyan és mikor kerültek az Államokba, nem esik róla említés, csupán az hangzik el a családfő részéről, hogy neki mennyi munkájába került a családot ilyen gazdaggá tenni. A Lau családra jellemző egy fura kettősség is, különösen a családfőre: mikor érdeke megkívánja, akkor ragaszkodik a hagyományokhoz (értsd: az ő szava törvény), mikor nem, akkor símán asszimililálódik, és nagyon amerikai. Már az is fura volt, hogy sem a családfőnek, sem egyetlen családtagnak nincs hagyományos kínai keresztneve.
   A női főhős – Vivian Lau – kicsit ellentmondásos. Van benne egy nagy adag megfelelési kényszer, minek következtében soha nem tud nemet mondani szüleinek – akik mellesleg nem csak felkapaszkodott újgazdagok, hanem rettenetesen sznobok is. Ugyanakkor vágyik a függetlenségre, hogy saját karrierje legyen (rendezvényszervező vállalkozást vezet) és maga válassza ki társát. Sajnálatos módon vágyait, különösen a magánéletére vonatkozóakat, alárendeli apja akaratának.

   Mindenki tudja, hogy mi lesz ennek a történetnek a vége: a két főhős a kezdeti nehézségek és a kényszer ellenére egymásba szeret és boldogan élnek míg meg nem halnak. De! És itt jött a kellemes meglepetés: Dante Russo nem az az ember, akit büntetlenül meg lehet zsarolni, tehát Dante is megteszi a maga lépéseit, hogy visszavágjon. Itt még mindig úgy gondoltam, hogy majd jön a szerelem, ami mindent felülír, és kellemesen meglepődtem, hogy nem. Dante nem hagy fel a terveivel akkor sem, amikor már nem szeretne szabadulni a kényszerházasságból.
   Ennek a kényszerházasságnak még egy pozitív hozadéka van: a mindenre készségesen bólogató hősnő megtanul kiállni magáért, különösen azután, hogy tudomására jut, hogyan is jött létre ez a házasság, és mi volt az apja szerepe az egészben.
   A történetben sok mellékszereplő van, akik ilyen-olyan alkalmakkal epizódikusan megjelennek, s mivel ez egy hét részesre tervezett sorozat indítókötete, valószínűnek tartom, hogy ezek a mellékszereplők valamelyik folytatás lapjain majd visszaköszönnek.
   Ez egy mostanában divatos ellenségekből szerelmesek-típusú történet volt, szórakoztató, néhol idegesítő, kellő mennyiségű erotikával megspékelve. Én nagyon pontoztam Dante húzását, amivel helyretette Lau-papát, aki nyilvánvalóan ennek a történetnek a negatív szereplője. Valószínűnek tartom, hogy ezután átgondolom Ana Huang könyveivel való viszonyomat.






   Játékunk során pár kérdést teszünk fel nektek, amelyekre a könyv beleolvasójában találjátok meg a válaszokat. Nincs más dolgotok, mint beírni a helyes megoldást a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.

   Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.



Milyen madár volt a gálaest sztárja?


a Rafflecopter giveaway





06.30 Kelly&Lupi olvas

07.05 Fanni’s Library

07.11 Betonka szerint a világ…