Tasmina Perry - Eredendő bűn

Botrány. ​​Hírnév. Csillogás. Vágy.

A káprázatosan szép Brooke Asgill az esküvőjére készül. Jövendőbelije a szexis és befolyásos David Billington, akinek határozott célja, hogy a Fehér Ház elnöki székére tör. Ám boldogságukat veszélyezteti az Asgill család drogról, szexről és gyilkosságról árulkodó sötét múltja. A család feje, a keménykezű Meredith tudja, hogy a titkok nem láthatnak napvilágot, semmi nem akadályozhatja meg, hogy Brooke az oltár elé álljon, és ezzel biztosítsa családja helyét a New York-i társasági elitben. A legszörnyűbb titokra azonban még csak most derül fény…

Manhattan exkluzív negyedeitől Hawaii türkiz tengerpartjaiig, Párizs szalonjaitól a Florida Keys-i luxusvillákig bonyolódik a lélegzetelállítóan izgalmas történet önzésről, árulásról, hazugságról, karrierről és bűnökről.

Az Apuci lányai és az Örökösnők itthon is népszerű írónője ismét egy káprázatos sikerkönyvet írt. Szédítő utazás a szupergazdagokkal Monte-Carlótól a Comói-tóig; szex, érzéki vágyak, árulás, karrier és gyilkosság egy hamisan csillogó világban.

Ulpius-ház, 2009

Eredeti mű: Tasmina Perry – Original Sin, HarperCollins, 2009

"Az emberek semmit sem akarnak annyira, mint amit nem kaphatnak meg."

Mostanában elég sok “rázós könyv”-et olvastam (bekövetkezik majd a blogbejegyzés is róluk, csak még emésztem őket), tehát telítődtem és valami könnyű, de mégsem limonádé után vágytam. Így vakartam elő ezt a könyvet a sufniból.

Első könyvem a szerzőtől, eddig írásai csak tologatásban részesültek részemről. Haverinám azt mondta olyasmi mint Nora Roberts, de nem olyan jó, tehát nem fogom szeretni. Zárójelben megjegyzem, ő Nora Roberts rajongó én nagyon nem.

Pontosan arról szól ez a könyv amit a fülszöveg első sora ír: botrányról, hírnévről, csillogásról, vágyról. S történik mindez napjaink Amerikájában.

Bár a történet két erős és befolyásos családról szól: az újgazdag Asgillokról és a régi gárdához tartozó Billingtonokról, a történet kulcsfigurája mégis Tess Garrett, egy londoni zugfirkászból lett… hát nevezhetjük sajtószóvivőnek, PR mendzsernek, személyi asszisztensnek, vagy ki épp minek akarja, Tess Garrett kármentéssel foglalkozik. Ő maga is csak egy véletlen folytán került be az egész történetbe, hiszen azzal, hogy őt ebbe a pozícióba emelte az Asgill család nagyasszonya, valamilyen formában Meredith Asgill is kárt mentett.

Tess Garrettnek az a dolga, hogy kivédjen minden olyan  hírt, történést, manipulációt, ami az Asgill-Billington fúzió útjába állhat. Mert ez nem esküvő, nem házasság, ez két gazdag, befolyásos család fúziója, itt minden a pénzről, a hatalomról szól. S ha az Asgillek szekrényeiben levő csontvázak kiszabadulnak – van belőlük bőven –, akkor a fényes társasági eseményből semmi nem lesz, mert Billingtonék politikai ambícióinak az útjába állnak. 

Billingtonék most nagyra törnek: David, aki pillanatnyilag népszerű televíziós riporter, a későbbiekben a Fehér Házat célozza meg, a család generációkon át tartó politikai pályafutásának (képviselők, szenátorok, kormányzók, s még egy alelnök is) a megkoronázásaként. Davidet erre készítik fel, tudatában van a család iránti kötelességének és szinte mindent ennek rendel alá.

Nemcsak Billingtonéknak lenne vesztenivalójuk, hanem Asgilléknak is, vastagon. Ha kútba esik a házasság, az újgazdag család nem teljesítheti be ambícióját, azaz nem léphet a társadalmi létra következő fokára, bár az a létrafok is erősen inog alattuk, amin most állnak. A család minden tagjának van legalább egy olyan titka, ami az egészet romba döntheti, minden egyes tagnak személyes ambíciói vannak, és a vállalkozásuk sem áll már olyan szilárdan mint fénykorában.

A szépek és gazdagok világába nyerünk ismét betekintést, s mellette ott vannak a személyes ambíciók, a családi titkok – nem is akármilyenek –, hatalmi harcok és a porhintés, képmutatás, sznobizmus. És ez mindkét családra érvényes, sőt!

Jól megírt, meglehetősen hosszú történet, ami akár igaz is lehetne. Nem rengeti meg senki világát, semmi olyasmit nem közöl, amit a témával kapcsolatban ne tudtunk volna más könyvekből, vagy akár filmekből, de mégis izgalmas volt, szórakoztatott és meglepő módon a végkifejlet nem olyan volt, mint amilyenre számítottam. 

Szerintem jobb volt, mint Nora Roberts fénykorában – de ez az én szubjektív véleményem, mert ugye az ízlések, meg a pofonok…

És természetesen ez a könyv most nagyon aktuális, hiszen pont ma iktatják be hivatalába a világ egyes számú ripacsát…

Találkozásom a mennyországgal, azaz hogyan törjünk meg egy vaskos olvasói válságot?

Nem, nem nálam van a megoldás kulcsa. Kinga haverinám ujjaiban bizsergett ez az írás és annyira megtetszett nekem, hogy engedélyt kértem a megosztására – ő nem ír blogot (még), mert inkább a számok, mint a szavak embere.

Tehát fogadjátok szeretettel mai vendégem, Kinga írását – ami mellesleg jobban tetszik, mint a sajátom. Ki tudja, lehet hagyományt teremtünk a vendégeskedéssel.

Violá! Kinga találkozása a mennyországgal...

Olvasói válság. Az érzés, amivel minden könyvmoly időről-időre szembesül. Az érzés, amikor semmi sem elég jó – a tini túl gagyi, a krimi túl véres, a fantasy túl színes, az erotikus túl sablonos, a romantikus túl fodros. Elkezdett és abbahagyott könyvek kupaca felett az ember azon tűnődik, mi a fene baj lehet vele, hogy a kedvenc író és könyv, a többször elolvasott történet sem tetszik.

Hetek óta tartó vaskos válságom, próbálkozásom és önsajnálatom hétfő éjszaka véget ért. Hogyan? 7 elkezdett és félbehagyott könyv után, könyvtáramban elveszve, minden reményt feladva könyvmoly társaimhoz fordultam segítségért. Ők azok, akik évek óta ismernek, és annyira, hogy tudják, mi az ami bejöhet, mi az ami kerülendő, mi lehet szerelem, mi az ami tuti sikítófrászt hoz rám. Hétfő este jobbnál-jobb ötleteket kaptam, színesebbnél színesebb borítókat, kedvenceket, híreseket, kevésbé ismerteket. Aztán az egyik borítón megakadt a szemem. Ashley Carrigan – Két lépésre a mennyországtól

Bevallom őszintén, az írónő és könyvei, köztük ez a történet is már többször szembejött. Nem először nézegettem a borítót, olvastam a fülszöveget újra és újra a gondolattal: „Ne már, már megint egy arabos??” Soha nem kapott tőlem esélyt, bizalmat. Igaz, az arab világ, a kultúra, a gazdag arab férfi és a nyugati világ lányának története sem vonzott annyira. Egyet már olvastam, nem vágytam többre. Kétségekkel és félelmekkel kezdtem neki azzal az elhatározással, hogy maximum abbahagyom ezt is. Kár volt eddig halogatni.

A gazdag arab sejk és az angol írónő történetét szerintem nem kell bemutatni, a fülszöveg több, mint eleget elárul. Ami a lényeg, azok az érzések, melyeket a könyv lapról-lapra az emberből előcsalogat. A két főszereplő valamint kapcsolatuk fejlődése, a kétségbe esés, az összetörtség, a csalódás, a remény, a hit, az érzelmek vihara. A könyv az első oldalakon beszippantott, vitt, hajtott előre és nem eresztett az utolsó mondatig. Hajnali háromig.

Sayid a „szörnyeteg”, az arab kultúra gyermeke, Mesmira a nyugati világ írónője mint karakterek kidolgozottak, fejlődésük az utolsó oldalig végig követhető. Külön köszönet az írónőnek azért, hogy a női főszereplő a mai divattól eltérően nem egy butuska, hisztis nőszemély. Erős jellem, makacs, sziklaszilárd célokkal. A szabaduláséval. Imádtam a testvért, Amirah-t és a gyengéd szeretetet, mellyel Mesmirat-t körbe vette, fiús anyukaként Elena-t, az anyatigrist.

A mondással ellentétben ez a házasság nem a mennyben köttetett, hanem a pokolban. Így a szereplők a poklok poklát járják végig, míg kapcsolatuk beteljesedhet. A küzdelem, a harc, az érzések kavalkádja, a remény, az elbukások sorozata végül célt ér.

A könyv lebilincselő, az írónő stílusa fenomenális, a történet fordulatos, a karaterek kidolgozottak.

Haverinám szerint a könyv bitang jó. És tényleg!

Al ​​Jannah, a kitalált modern keleti ország gyönyörű környezetében játszódó történet egy keményfejű vonzó sejk és egy konok angol írónő kusza kényszerházasságáról. Figyelem! A könyv szenvedélyt és erotikát tartalmaz! Fülledt romantikát kedvelőknek szigorúan ajánlott olvasni! Al Jannah, a mesés szépségű közel-keleti ország ókori romhelyei izgalmas utazásra csábítják a sikeres angol írónőt, Mesmirát. A körút azonban váratlan fordulatot vesz és egészen más kalandokat hoz, amiket a lány még legmerészebb regényeiben sem képzelt el. A turista csoportot sivatagi banditák támadják meg és Mesmirát elrabolják. Rabságából egy helyi férfi vásárolja ki, így egyik fogva tartótól kerül a másikhoz. A helyzete reménytelen. Megfosztják minden esélyétől, hogy visszatérhessen a hazájába. A titokzatos, szép idegen ország aranykalitkává válik, ahonnan nincs szabadulás. A megmentője csalással ráveszi Mesmirát a házasságra és eltökéli, hogy engedelmes feleséget nevel belőle, bármi áron. A lány a neves és elismert Ashgar család tagja lesz és saját bőrén tapasztalja meg, milyen is egy szigorú szabályokkal és szokásokkal terhelt országban arab feleségként élni. Sayid Ashgar nem retten vissza semmilyen eszköztől, hogy elérje a célját és kikényszerítse Mesmirából az odaadást és a vágyott érzelmeket. Helyette csak gyűlöletet és elutasítást kap. Kettejük szüntelen harcát és a kényszerű összezártságban életre hívott érzelmi viharait kísérhetjük végig. Két erős és konok személyiség csap össze, hogy fájdalmas, olykor szenvedélyes párbajok során keresztül tapasztalják meg, hogy a szerelem nem csikarható ki zsarolással, hatalommal, vagy fenyegetőzéssel. Mesmira és Sayid finom erotikus egymáshoz feszülései pattanásig feszítik a hangulatot közöttük ebben a kihívó játszmában. A „Szépség és Szörnyeteg” meséjét ismerhetjük meg teljesen új változatban, varázslatos környezetben, ahol a szereplők szívfájdító mélységeket és magasban szárnyaló érzelmeket élnek át.

Publio, 2014

Leylah Attar - Papírhattyú

A szerelem nem halhat meg soha. 

Azt mondják, 21 nap kell hozzá, hogy kialakuljon egy szokás. Ez hazugság! A lány 21 napig kitartott. A 22. napon pedig mindent megadott volna a halál nyugalmáért. Mert azon a bizonyos 22. napon rájött, hogy az ő megmenekülése a biztos halált jelenti vagy az apja, vagy a szerelme számára. A Papírhattyú komor, mégis szívet melengető szerelmi történet, tele nyersességgel, intrikával és feszültséggel. 

Lenyűgöző mese szenvedélyről, veszteségről, megváltásról.

Könyvmolyképző, 2016

Erdeti mű: Leylah Attar – The Paper Swan, 2015

Hosszasan tologattam ezt a könyvet, mielőtt belefogtam volna és ehhez nagyban hozzájárult az, hogy rajta a borítóján a 18-as karika, hogy dark romance-nek, new adult-nak és erotikusnak címkézik.

Igazság szerint alig egy csipetnyi erotika van benne, pontosan annyi amennyi kell és amennyinek helye van, amennyi természetesen adódik a történetből. S mitől lenne new adult? Ez egy több évet, sőt! évtizedeket felölelő történet, nem egy bizonyos korosztályról szól, sem kizárólag egy bizonyos korosztálynak szól – például azoknak akik beleférnek a new adult kor-intervallumba (18-26 év a téma szakértői szerint). A “dark romance”-nek sem igazán nevezném, bár nem egy habos-babos szerelmi történet, ami azt illeti. A 18-as karikát viszont megérdemli, nem azért, mert felnőtteknek szóló erotikus tartalom lenne benne, hanem mert az erőszak több formájával is szembesülünk, mert betekintést kapunk a drogbárók nem épp lélekemelő világába, ahol a fizikai erőszak és a gyilkosság mindennapos és az üzlet természetes velejárója.

Nem is tudom mit mondjak erről a könyvről. Semmihez nem hasonlítható és döbbenetes, zseniális, eszméletlen. Erről a könyvről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, kezdve a témaválasztástól a szerkezetéig, nyelvezetétől, stílusától a szereplők megformálásáig.

Ez egy gyermekkori barátságból kialakuló, több részből álló szerelmi történet a gazdag amerikai üzletember lánya és a mexikói házvezetőnő/dadus fia között, a részeket pedig a főszereplő Skye és Esteban/Dámian meséli el, mikor ki. 

Egy történet arról, amikor apuci pici lánya, a nagyváros dívája rádöbben arra, hogy mi van az életére jellemző rózsaszín köd mögött, hogy az egész hazugság volt, hogy a körülmények áldozata, és a bosszú eszközeként egy olyan dologért kell fizetnie, amiben teljesen ártatlan.

Egy történet az emberi gyarlóságról, bosszúról, félreértésekről, vezeklésről. Nem szépíti a dolgokat, nyíltan beszél a drogkartellekről, az alvilági hierarchiákról és rivalizálásokról, kegyetlenségről, a börtönök világáról, az igazságszolgáltatás sötét oldalairól… és egy csodálatos befejezés, amikoris mindenre választ kapunk, minden a helyére kerül, de nem olyan nyálasan, csöpögősen, hanem inkább keser-édesen

Csodálatos, olyan igazi "rázós könyv", imádnivaló és olvasni kell… mondtam már, hogy zseniális?

Érdemes a könyv trailerébe is belekukkantani:

Mire várunk az idén?

Ma mintha bevettem volna a fogalmazás-gátlót, egyetlen ép gondolat nem jut eszembe azokról a könyvekről amiket mostanság olvastam. S mivel év eleje van, a kiadók sem verik magukat a földhöz egyelőre a friss megjelenésekkel. Kukkantsunk bele mire várhatunk az idén – elméletileg, mert ha könyvkiadásról van szó, akkor soha semmire nem lehet mérget venni. Természetesen ez nem egy teljes összefoglaló, csupán egy kis ízelítő abból amire költeni fogunk... természetesen a Louboutin, Jimmy Choo vagy Manolo Blahnik cipőnk mellett (kinek a pap, kinek a paplan - álmodni szabad, mert ingyér' van).

Ugyan van a blognak egy várható megjelenésekról szóló oldala, az korántsem teljes, és nem tartalmazza azokat a szóbeszédeket, amiket ugye itt-ott fel lehet szedni. Például, hogy mégiscsak lesz Tiffany Reisz Eredendő bűnösök sorozatának folytatása magyar nyelven. Ezt maga a kiadó jelentette ki a Molyon egy megkeresésre válaszolva... pontosabban azt írták a kérdező hölgynek, hogy „nincs elkaszálva”, ők ilyent soha nem mondtak. A megjelenés dátumáról sem mondtak semmi közelebbit, legalábbis addig, amíg én követtem. Ha valaki kibőjtölte a kiadó válaszát, ossza meg velünk is.

Azt is halottam, illetve egy Facebook-os bejegyzésben olvastam, hogy a Cor Leonis Kiadó nem tervezi folytatni Maya Banks KGI sorozatát, tehát az két rész után abbamarad – erről jut eszembe, hogy végre el kellene olvasnom a második részt, bár az elsőért sem dobtam magam. No, de nem maradunk teljesen Maya Banks nélkül az idén, mert a Harlequin Magyarország már bejelentette, hogy az év folyamán kiad a szerzőtől valamit – a címet azt hiszem nem tették közzé. Nem bánnám, ha változatosságképpen most a klasszikus romantikus regényeit ismernénk meg, ugyanis olyant is írt, méghozzá skótos belevaló fickókról.

Említettem a Harlequin Kiadót, nos Maya Banks mellett (ami fogalmam nincs mikor jelenik meg és arról sem, hogy mi) végre megkapjuk Susan Mallery A csodálatos Titan lányok sorozat negyedik, befejező részét márciusban, folytatódik a Jay Crownover Welcome to the Point sorozata a második résszel, melynek címe Az utcák királya, és még február elején új klasszikus romantikus jelenik meg: Lorraine Heath – A herceg szeretője. Ez A havishami ördögfiókák trilógia első része, reménykedjünk, hogy valamennyi részét még az idén elolvashatjuk magyar nyelven... s csak most trilógia, mert idénre várható a 3.5 rész megjelenése angol nyelven. Imádom az ilyen feleseket!

Az már biztos, hogy a Gabo Kiadó folytatja Lisa Kleypas Wallflowers sorozatát és az idén megkapjuk az utolsó két részt is – amit ugye tavalyra ígértek. Az ötödik rész februárban várható, s a hatodik majd valamikor májusban. Courtney Milan Sinister sorozatának folytatásáról semmi hírem, reménykedjük, hogy olvashatjuk az idén. Én nagyon remélem, hogy még a tavalyra beharangozott Daniela Sacerdoti: Glen Avich sorozatot legalább az idén kiadják. Annak első része,  a Vigyázz rám, még 2015-ben jelent meg és én szerettem, tehát kiváncsi vagyok a folytatásra is.

A Kossuth Kiadó folytatja Kathryn Taylor Daringham Hall sorozatát, és márciusban megkapjuk a befejező részt is, melynek címe A visszatérés. Éééééés!!!! Áprilisban jön Jennifer Ashley Mackenzie sorozatának nyolcadik része, Az ellopott menyasszony. A közbeeső és eddig kimaradt „feles” részek kiadásáról nem szól a fáma.

A General Press is rendesen hozza a formáját, lesz krimi, lesz regényes történelem és természetesen lesznek a Romantikus Regények sorozat könyvei, havi rendszerességgel.  Januárban egy újabb Mary Jo Putney könyvet kapnak a szerző rajongói, februárban a Hurst amulett sorozat negyedik, befejező része jelenik meg Karen Hawkinstól, A makrancos hercegnő címmel, március a Catherine Anderson rajongóinak kedvez, hogy csak néhányat említsek. Én a júliusi megjelenést várom, amikoris folytatódik Elizabeth Hoyt Maiden Lane sorozata a hetedik résszel.

A Művelt Nép sem lazsál, folyik majd az erotika, hiszen folytatódik Aurora Rose Reynolds „Előtt” sorozata, Jodi Ellen Malpas Egy éjszaka harmadik részét is megkapjuk és E. K. Blair Fekete Lótusz sorozata is folytatódik. Talán erre vagyok a legjobban kiváncsi... és a bajor krimisorozat folytatására... és Marie Force krimi-sorozatára...

Bár a Könyvmolyképző Kiadó nem tartozik a kedvenceim közé, az idén is találok majd néhány könyvet ami tetszeni fog. Például Diana Gabaldon Outlanderének negyedik része, vagy egy újabb Julianne Donaldson (Edenbrooke, Blackmoore) regény, amiről azt olvastam, hogy ugyan skótos (és mi imádjuk a skótokat!), viszont kortárs. És ugye Sarah MacLean rajongói is örülhetnek, hisz a kiadó az idén a szerző egy újabb sorozatát kezdi el. Ez négy részes, reménykedjünk, hogy nem kell négy évet várni amíg a végére érünk, én kiegyeznék évente két résszel is. Ugyancsak a Könyvmolyképző tájékáról érkezett a hír egy újabb Tracy Brogan könyv megjelenéséről. Aki még nem olvasta a szerzőtől az Egy kis őrültséget, azt pótolja, mert egyike a legszórakoztatóbb könyveknek amit az elmúlt évben olvastam... olyan hangosan röhögős fajta.

Libri kiadótól megkapjuk a Audrey Carlan Calendar Girl folytatásait, Meredith Wild Rádkattanva sorozatának negyedik részét,  egy újabb Brittainy C. Cherry könyvet az Az vagy nekem sorozatból – az első részt sem olvastam, illetve belefogtam, de passzoltam, annak ellenére, hogy másoknak nagyon tetszett. Jön majd Sierra Cartwight Donovan dinasztia második része áprilisban és szintén akkor Sophie Jackson Egy font hús sorozatának hamadik része: Egy lépés feléd. Szintén a Libritől kapunk majd júliusban egy vadiúj Katie Fforde regényt: Tökéletes nyár és Laurelin Paige Utolsó csók című könyvét, majd valamikor szeptemberben egy újabb boltkóros történetet: Sophie Kinsella – A boltkóros bankot robbant.

És természetesen még ezer más jó könyv várható... például Ashley Carrigan új regénye a könyvfesztiválra jelenik meg (elméletileg) – nem mondhatom meg mi a címe és a kiadót sem, amíg nem lesz hivatalos bejelentés a szerző és/vagy a kiadó részéről.

Szóval, az idén is bőviben leszünk az olvasnivalónak, s ha mindezt megveszem, akkor nemcsak puccos cipőre nem marad, hanem a fogyókúrára sem lesz többé gondom...

Az első év

... bezony! Egy éve fárasztom a nagyérdeműt ezzel-azzal, mikor milyen kedvem van. Ki hitte volna, hogy számos „jóakaróm” kéretlen segítsége ellenére is eljutok idáig. Én biztosan nem. S ha már itt vagyunk, akkor vessünk egy pillantást az elmúlt évre... Nem statisztikailag, távol áll tőlem, hogy most adatokkal és számokkal zsönglőrködjem, mert még engem sem érdekelnek, hát akkor mást. Csupán néhány olyan dolgot szeretnék megosztani, elmesélni, amivel az elmúlt évben találkoztam, és ha őszinte akarok lenni, akkor némely történésre rácsodálkoztam, mint borjú az új kapura, hogy azta! milyen mélyre csúszhatnak az emberek, ha megvan hozzá a kellő motiváció! Ugyebár senki nem tökéletes...

Írtam számszerint pont annyi bejegyzést amennyit, s mellé olvastam még annál is több könyvet. Látogató is volt az oldalon épp annyi, amennyit a számláló mutat – bár ennek háromnegyede (minim minimorum) könyvet letölteni jött, s mikor nem jött össze neki írt egy nem igazán kedves hangú üzenetet... többnyire másnak. Bármennyit is kombinálnának és találgatnának a mindent tudni akarók, „Betonka”, mint személy, egyike sem azoknak, akik a bejegyzéseket megosztják, vagy valaha is megosztották. Tehát, akár le is lehetne szállni róluk s abba lehet hagyni a zaklatásukat. Ha valakinek valami gondja-baja van azt egyenesen nekem címezze, van elérhetőségem több is. Ígérem, mindenkinek válaszolok, kivéve, ha fantázianevű frusztrált nőszemélyek visszaélnek az udvariasságommal  és elgurult gyógyszerüket rajtam keresik.

Az elmúlt évben igazán remek dolgok történtek. Találkoztam egy csomó nagyon érdekes emberrel. Néhányan belevalóak és kedvesek voltak, jól elcsevegtünk erről-arról, még akkor is, ha nem egyezett a véleményünk egy adott műről. Voltak olyanok is, akik csak önös érdekből kerestek meg és bizony voltak zavart fazonok is, akik azzal táplálták torz személyiségüket, hogy na akkor most ők beszólnak és jól megmondják a tutit. Ugye, nem kell mondanom, hogy magasról teszek rá?

Néhány szerző is megkeresett, és olvasásra ajánlották könyveiket, hogy majd tegyek említést róluk a blogon - megtiszteltetés és minő bátorság részükről stílusom ismeretében... Aztán egyikük később a földbe döngölt saját oldalán, mert nem tetszett neki a véleményem, és könyve eladási mutatói sem ugrottak az égbe úgy hirtelenjében. Pedig magamhoz képest igazán visszafogott voltam. Volt egy olyan is, hogy egyikük a blog Facebook-oldalán két különböző profilt használva (a könyvét egy harmadik név alatt jelentette meg, de annyira átlátszó volt az egész) megegyezett saját magával, hogy mennyire félreértettem a könyv mondanivalóját. Ez igazán ciki volt, mert kiderült, minden szóbeszéd ellenére, nem tudok gondolatot olvasni...

Az sem volt egy mindennapi élmény, amikor a saját gondolataimat (szószerint átmásolva, forrásmegjelölés vagy idézőjel nélkül) néhány nappal később más blogján olvastam, s nem is egyszer. Ha az ember lányát plagizálják az jó, nem? Azt jelenti, hogy tetszett valakinek, ha vette a fáradtságot és lenyúlta. A dilemmám az, ha valakinek nincsenek saját gondolatai, akkor miért ír?

Továbbra sem fogok elnézést kérni, amiért esetleg más a véleményem, azért sem, mert el merem mondani. Akinek nem tetszik ne olvassa, ilyen egyszerű. Tiszteld a véleményem, hogy én is tisztelhessem a tiéd - nem hinném, hogy ez olyan nagy kérés lenne. És a blog Facebook-oldalát se azért „lájkold” mert szeretsz olvasni, úgy általában, hanem azért, mert tetszik amit csinálok... Tudod mit? Ne is lájkold, mert én nem kuncsorgok lájkokért semmilyen formában, sehol.

Mit mondhatnék még? Köszönöm. Mindenkinek... minden egyes olvasónak a hatvankilenc országból. No, csak kiböktem egy számot! Köszönöm azoknak, akik egy éven át mellettem voltak, bátorítottak, vagy épp meghúzták a fülem – nem írok le neveket, de ők tudják, hogy szeretetem és nagyrabecsülésem az övék.

Nem mondom, hogy jövőre veled ugyanitt, mert nem tudom meddig fog a bloggolás és a vele járó cirkusz szórakoztani – első sorban engem. Egy biztos: továbbra sem lesznek kegyes hazugságok, hogy mennyire tetszik, mikor tulajdonképpen nem. Egyezzünk ki abban, hogy még koccanunk!

U.i.: Nem, nem fogok könyvet írni. Sem mostanság, sem a közeljövőben, semmikor... Kérsz a tortámból?