2016. március 3., csütörtök

Ezt sem fogjuk olvasni...

Több, kisebb-nagyobb kiadó adta be a kulcsot, vagy olvadt bele nagyobb csoportokba – például az Ulpius és újabban a Victoria –, minek következtében sok többrészes könyv folytatása lett elérhetetlen a magyar olvasótábor számára. Pontosan nem tudnám megmondani hány százaléka a buzgó olvasóknak tudná ezt angol nyelven pótolni, de nem hinném, hogy a szám nagy lenne. S nem csak a kiadók szüntek meg, hanem egyszerűen nem jelentetik meg könyvek további részeit, ha az előző rész nem volt nyereséges. Meg ráfogják a kalózpéldányokra... Zárójelben megjegyzem, egy magyar író ismerősöm könyveinek ára olyan 2500-3200 Btl (Bár több lenne) körül mozog, amiből az ő írói zsebébe 300-600 közötti Btl kerül (mondja ő) minden eladott példány után, akkor is, ha van könyve, ami csak elektronikus formában jelent meg, tehát nincs papír, nyomdaköltség, ilyen-olyan extra adó és finomság ami jogosan vagy jogtalanul felverné az árat és a kiadó költségét.
A teljesség ígénye nélkül, néhány könyv és sorozat, amit emberi számítás szerint NEM fogunk magyarul elolvasni a közeljövőben, lehet sosem.
Kezdjük mindjárt egy hideg zuhannyal: Tiffany Reisz – Eredendő bűnösök sorozat. Tavaly nagy örömünkre két rész is megjelent belőle, idén nincs tervben, legalábbis egyelőre. Ismerősöm megkereste ez ügyben a kiadót és a válasz az volt, hogy nem nyereséges a sorozat, az első félévben ne is számítsunk rá, később... talán... Szerintem erre ráhúzhatjuk a vizet, elúszott.
Victoria Kiadó jelentette meg Nicole Jordan Édenkert sorozatát. Két rész megjelent (Örzőangyal és A csábítás művésze), a többi három nem. Celeste Bradley Álruhások klubja soroztából szintén két rész jelent meg (Az álruhás, A szélhámos), a következő három rész nem. Fokozzuk: nagyon sokan szeretik Susan Elizabeth Phillips könyveit, no azoknak is annyi, mert a kiadó ellen csődeljárás folyik.
Eloisa James Tündérmesék sorozata: évi egy kötet a General Presstől a Romantikus Regények sorozatban. A harmadik után nem úgy néz ki, hogy az idén lesz negyedik és ötödik is. Mondjuk ezt nem bánom, szeretem én a történelmi romantikát, de ez azért túl infantilis volt – annyiszor megfogadtam, hogy nem fogom elolvasni és mégis megtettem.
Felsorolás következik, mert ha így folytatom nyolc kötetes mű lesz arról, hogy mit nem fogunk olvasni magyarul.
M. C. Beaton Hat nővér sorozat. Vége lett az Ulpiusnak, vele halt a sorozat is mindjárt az első rész után (A szende Minerva), további nővéreket nem hiszem, hogy megismerünk.
K. BrombergSzükség – trilógia, aminek másik két része nem jelent meg, pedig ezt határozottan szerettem és elolvastam volna.
K. A. LindeNincs kötelezettség – trilógia, ezért nem dobtam magam, de mások lehet, hogy szeretnék a folytatását is.
Lora Leigh Buja fiúk sorozatának további részei – négy jelent meg eddig
Alice ClaytonFaldöngető, ennek is több része van, magyarul csak egy jelent meg.
Christina Lauren – Gyönyörű sorozat, kettő jelent meg (Gyönyörű rohadék, Gyönyörű idegen), a harmadik talán idén, de ez nem leellenörzött infó és már nem emlékszem kitől hallottam.
Katie AshleyRunway Train sorozat – sok része van, egy jelent meg – A szív zenéje
Olivia CunningPengető ujjak – ennek is több része van, magyarul csak egy jelent meg.
Georgia CatesA fájdalom szépsége, A megadás szépsége és jött volna A szerelem szépsége... csak sosem ért el hozzánk - ha valakihez mégis, akkor adja kölcsön a könyvet nekem is. Bár én ezt a sorozatot az első kötet után abbahagytam volna, mert úgy lett volna gyönyörű.
Raine MillerBlackstone afférMeztelenül és All in, a további részek nem jelentek meg, nem hallottam, hogy tervben lennének valamelyik kiadónál.
Lisa Kleypas könyvei. Abbamaradt a Hathaway sorozat három kötet után. A Gabo jelezte már tavaly, hogy lesz az írónőtől könyv... csak azt nem hogy mikor és mi.
Julie KennerVágy trilógia duett maradt (Kínzó vágy és Őrült vágy), talán az idén meglesz a harmadik, de ez is kósza, le nem ellenőrzött infó.
R. K. LilleyFelpörgetve ebből is csak egy rész jelent meg, tavalyi év végén hallotam, hogy terveznék a folytatást is kiadni, de azóta sem többet.
Carly PhillipsForró zóna sorozat – két rész jelent meg (Forró szerelem, Forró szívek), másik kettő nem.
Susan Andersen  trilógia a Harlequinnél. Az első után (Jane és a nagyestélyi) abbamaradt.
Beth Ciotta Cupcake sorozat – négy rész jelent meg belőle és ki tudja még hány lenne azóta.
S még rengeteg van... csak az elmúlt napokban írtam 3-4 olyan könyvről is amik sorozatokhoz tartoznak és nem jelentek meg további részek magyarul. 
Mikor belefogtam ezt a bejegyzést írni nem is gondoltam, hogy milyen sok lesz, s hol vannak még a fantasyk, disztópiák, thrillerek és krimik... Ugye, hogy sok könyvre-sorozatra már nem is emlékeztél? 


2016. március 2., szerda

Mira Sabo - Amíg kinyílik a szemünk

"Ez nem egy rózsaszínű lányregény, ha arra számítottál, helyezd vissza a polcra, és felejtsd el! Ha mégis kinyitottad, akkor már csak egyet tanácsolhatok: vegyél ki szabadságot, kapcsold ki a telefonodat, és maradj egyedül!
Szenvedélyes szikrázás, pimasz őszinteség egy mindent elsöprő kínkötelékben és végül letaszítottság, a valóság létlejtőjén. Fehérgallér és hivalkodás, kozmetikázatlanul. Izgalom, erotika, titkok, luxus. Az alvilág összefonódva az ország rejtélyes, leggazdagabbjaival, mocskos magánéletük, különös szokásaik egy gyönyörű lány életútján át, szexszel ízfokozva.
Olvasol vagy lemaradsz?"

MŰVELT NÉP, 2016
KALLIOPE, 2015

Két borító, két kiadó, ugyanaz a könyv kevesebb mint fél éven belül – ha jól emlékszem. Nos, az írónő tudja a háttérdolgokat és azt, hogy miért kellett – vagy akart – kiadót váltani. Ezt azért érzem szükségesnek elmondani, mert már többször is hallottam a kérdést, hogy akkor ez most ugyanaz vagy a folytatás. Tehát ugyanaz.
Dobhatjátok a követ, az utcaszegélyt, a karácsonyról maradt beiglit, de ez akkor sem akkora durranás, mint ahogy a fülszöveg beharangozza. Az egyetlen igaz dolog belőle, hogy nem egy rózsaszínű lányregény, de hogy vegyek ki szabadságot és kapcsoljam ki a telefonom? Ezért? Na ne vicceljünk! Tizenkettő egy tucat, számtalan ilyen tematikájú írás van, ez annyiban különbözik, hogy magyar szereplőket használ magyar környezetben. Ha azzal akart befutni, hogy majd nagy, mellveregető magyarságunkból fakadóan ájuldozni fogunk a könyvtől, szerintem ez egy kicsit mellément. Én az biztos, hogy nem feküdtem ki tőle. De legalább nem lehet a fordításra és a fordítóra kenni a dolgokat.
A többnyire Magyarországon (Budapesten) játszódó történet kisebb fentartásokkal hihető, akár igaz is lehetne. Piszkosul gazdagék, “én vagyok a világ közepe és ti mind szemetek és alattvalóim vagytok” családjába becsöppen egy liba – másként nem lehet nevezni azt a nőt, aki a sokadik verés után sem tudja, hogy a bosszú hidegen jó és jobban jár, ha sértett önérzetét és nagy száját mélyen elássa, amíg a megtorlást meg tudja valósítani. Nem akar ő oda bekerülni, de nem is nagyon szabadkozik a luxus ellen, amíg azt hiszi ez isteni ajándék. A piszkosul gazdagék és a konjunktúra áldozata és siránkozik sokszáz oldalon keresztül.
A történet szépen keretbe van foglalva, az író találkozik a hölggyel, aki elmeséli neki ezt az egész mizériát, majd a végén jön az ígéret az író részéről, hogy majd, esetleg, alkalomadtán folytatása is lesz a történetnek. No, ez eddig rendben is volna, csakhogy a történetben vannak olyan részek amiről a hölgy (aki mesél és főszereplője a könyvnek) nem tudhat, mert nem volt ott, tehát nem mesélheti el – például a férje svájci legénybúcsúja, s ez csak egy példa volt a sok közül. Akkor, hogy is van ez?
Bár lehet lesznek olyanok, akik ezt a történetet készpénznek veszik, de ez akkor is fikció. Azt sem értettem, hogy a beharangozóban minek kellett olyan nagy feneket keríteni a korrupciónak meg a fehér galléros bűnözésnek. Mondott valami újat valaki számára? Vagy a drogok… bocsi hölgyem, nem csak a gazdagok és a hivalkodók drogoznak és az, hogy valakinek eltér a szexuális preferenciája attól, amit a statisztikai átlag vall magáénak, az az illető magánügye és azért nem kell elítélni, sem szexuális perverziónak címkézni.
Nekem ez a könyv a “futottak még…” kategorába sorolódott, újraolvasni nem tervezem… de hát ízlések és pofonok.


2016. február 29., hétfő

Lindsey Kelk - Aki mer az nyer

Eleged van a saját életedből? Próbálj ki egy másikat! Sophie Kinsella rajongóknak kötelező olvasmány. A regény főhőse, Tess Brookes a kötelességtudat mintapéldánya. Évek óta szorgalmasan dolgozik a reklámügynökségen, és ezerrel húzza az igát.
Amikor eljön a várva várt és megérdemelt előléptetés ideje, Tesst nem nevezik ki kreatív igazgatónak. Sőt, megszűntetik a munkakörét, és elbocsátják a reklámügynökségtől.
A történtek után Tess őrült elhatározásra jut. Véletlenül felveszi lakótársa telefonját, és elfogadja a Vanessának szóló felkérést. Úgy dönt, ha a becsületesség eddig nem vezetett eredményre, akkor kipróbálja, milyen Vanessának lenni. Hogy kicsoda Vanessa? Egy önző és lusta nőszemély, aki ennek ellenére mindig tele van jól fizető fotós megbízásokkal.
Így alakul, hogy Tess profi fotósnak kiadva magát elutazik Hawaii-ra. Végül is régebben készített néhány jó amatőr képet.
Tessre rengeteg slamasztika és Nick személyében egy észbontóan szexi, megrögzött nőcsábász újságíró vár a gyönyörű szigeten. Csak győzzön bárkiből és bármiből kikecmeregni!

Kulinária, 2014
Eredeti mű: Lindsey Kelk – About a Girl, HarperCollins, 2013

Aloha! – stílszerűen, mert a cselekmény egy része Hawaii egyik napsütötte szigetén játszódik
Még tavaly olvastam ezt a könyvet, de most annak az apropóján írok róla, hogy felröppent a hír, mi szerint a Harlequin Kiadó júliusban Lindsey Kelk könyvet jelentet meg, az Always The Bridesmaid-et – magyar címe mi lesz még nem lehet tudni, de a kiadó nagyon kreatív ilyen szempontból, tehát elképzelhető, hogy nyomokban sem fog hasonlítani az eredetire.
Természetesen ez is egy sorozat első része (A Girl - Egy lány sorozat), a további részek magyar fordításának megjelenéséről nem szól a fáma. Amit – a hírek szerint – a Harlequin tervez mejelentetni nem tartozik a sorozathoz.
Könnyű olvasmány, “chick lit” műfaj, kicsit hosszú, de mindenképpen szórakoztató és humoros. Nem mondanám, hogy vannak benne váratlan fordulatok vagy világmegváltó történések.
Tess Brookes meglehetősen önző, én-központú és önbizalomhiányos fiatal nő. Mindenki segített neki ezt az önbizalomhiányt mesterfokra fejleszteni, kivétel a két legjobb barátja: Amy és Charlie. Charlie, akibe tíz éve reménytelenül szerelmes és Amy, aki tényleg olyan, mint amilyen legjobb barátnőt valaki kívánhat magának – a többi hasonló könyvvel ellentétben, ahol a legjobb barátnő tulajdonképpen felér egy ellenséggel az örökös kavarással és kéretlen tanácsadással. A történet amibe Tess elkeseredésében? bosszúból? alkoholmámorban? pillanatnyi őrületből? belekeveri magát kicsit túlzott és elrugaszkodott a valóságtól, de hát ilyen is kell. Van benne hisztis modell, lökött művész, finnyás meleg pasi, verni való lakótárs és teljesítmény-orientált család (bármilyen teljesítményről is lenne szó). Nekem a kedvenc szereplőm akkor is Amy marad.
Nem kell rajta sokat agyalni, olvasható, megnevettet és annak ellenére is el lehet olvasni, hogy talán sosem jelenik meg magyarul a folytatása.

A sorozat további, magyarul még meg nem jelent részei:

2. What a Girl Wants

3. A Girl's Best Friend


2016. február 28., vasárnap

Aranymálnás szürke árnyalatok

Oscar lesz ma este... mindenki drukkol a Saul fiának, ugye? De Aranymálna volt tegnap este...
Aki még véletlenül nem tudná, az Aranymálna Díj (Golden Raspberry Award vagy a „Razzie”) a filmes szakma anti-Oscarja és célja a legrosszabb amerikai filmprodukciókat kínpadra feszíteni több kategóriában is. Nagy nevek is kapnak belőle bőven, olyan egy Oscar, egy Málna stílusban... a nyertesek általában nem is szokták átvenni a díjat, néhány remek humorú színész kivételével, mint például Sandra Bullock vagy Halle Berry.
Az este A szürke ötven árnyalata aratott. Tíz kategóriából hatban jelölték és öt díjat el is vitt. Statisztikailag nem rossz, ugye? Elmondható, hogy az év legrosszabb produkciója, egyetlen más jelölt sem vitt ennyi díjat. Nem csodálkozom. Miután megnéztem, egy másik fórumon el is mondtam a véleményem róla és nem értettem min tudott a fél mozi viháncolni... Aztán rájöttem: az a fele a mozinak viháncolt, amelyik nem olvasta a könyvet – nem mintha az olyan hiper-szuper lenne, de egynek elmegy és a filmhez képest mindenképpen jobb. S hogy szerintem miért jobb a könyv? Azért mert miközben valamit olvasunk – bármi legyen is az –, van egy elképzelésünk, elvárásunk arról, hogy milyen az a szereplő, hogyan fog viselkedni, grimaszolni az adott helyzetben. Ezt pedig a filmtől nem kaptam meg. Jamie Dornanból a durci sugárzott, nem a karizma, és Dakota Johnson néha sokkal idősebbnek nézett ki koránál és az általa alakított Anastasia Steele 21 événél. Ha nem lenne anyuci-apuci kicsi lánya valószínűleg a filmvászon közelébe sem kerülne. Az, hogy én nem kaptam vissza semmit abból amit magamban elképzeltem nem jelent semmit, de a mellékelt ábra szerint a szakma nagyjai sem kapták meg azt amit a filmtől vártak.
Így néz ki A szürke ötven árnyalata az Arany Málna Díj Alapítvány kuratóriumi tagságának szavazatai alapján:

1. A legrosszabb film: A szürke ötven árnyalata (Fifty Shades of Grey) – meglett, megosztva A fantasztikus négyessel.

2. A legrosszabb színész: Jamie Dornan, Christian Grey szerepéért – meglett, megelőzte például Johnny Deppet, gondolom Johnny Depp ezért nem fog neheztelni rá. Sem Adam Sandler vagy akár Channing Tatum sem.

3.  A legrosszabb színésznő: Dakota Johnson, Anastasia Steele szerepéért a szürkéből – ez is meglett. Most JLo, Gwyneth Paltrow és Katherine Heigl vizesre sírja a párnáját, amiért nem ők...

4. Legrosszabb páros/összeállítás: Jamie Dornan és Dakota Johnson – ott van!, lekörözték Johnny Deppet és ragasztott bajszát a Mortdecaiból.

5. Legrosszabb rendező: Sam Taylor Johnson – no, ezt elvitte Josh Trank a Fantasztikus négyesért (Fantastic Four), gondolom Sam Taylor Johnson pezsgőt bontott örömében és további részeket rendez majd a szürke bármelyik árnyalatából

6. Legrosszabb forgatókönyv: Kelly Marcel a Szürke ötven árnyalatáért – összejött ez is.

Van egy jó hírem is... Oscar jelölése is van. Nem viccelek. A legjobb eredeti dal kategóriában jelölték The Weeknd Earned It című dalát. Erről azt mondják, hogy Joe Cocker You Can Leave Your Hat On-ja óta a legjobb sztriptíz-zene. Lehet szépíteni.... a futottak még kategóriában...


2016. február 27., szombat

Daniela Sacerdoti - Vigyázz rám

Glen Avich 1


Eilidh Lawson élete válságban van. A többéves sikertelen, meddőség elleni kezelések, egy hűtlen férj és egy nyomasztóan rátelepedő család a tűrőképessége határára sodorja. Összeomlik, és elmenekül az egyetlen helyre, amelyről úgy gondolja, hogy ott vigaszt lelhet – gyermekkora helyszínére, a Felföldre. Miközben összetört élete darabjait próbálja ismét egymás mellé illeszteni, találkozik gyerekkori barátjával, Jamie McAnenával, aki egyedül neveli a kislányát, Maisie‑t. Miután Maisie anyja Londonba ment, hogy karriert csináljon, és Jamie édesanyja, Elizabeth jobblétre szenderült, Jamie belenyugodott, hogy kéttagú család lesznek. 
De néha nem olyan egyszerű a dolog, mint amilyennek látszik. A sors különös útjai minden vonakodásuk ellenére újra meg újra összehozzák Eilidh-t és Jamie‑t. Mert amikor minden elveszni látszik, a segítség a legváratlanabb helyekről jöhet.


Gabo, 2015
Eredeti mű: Daniela Sacerdoti – Watch Over Me


A Glen Avich sorozat első része. Ezt természetesen nem tudtam akkor, amikor a könyvet olvastam, mert a kiadó – és a Moly jólértesült tagjai – ezt nem jelezték sehol, semmikor. Ettől függetlenül a könyvet el lehet olvasni –, hogy a folytatásait mikor, vagy egyáltalán, arról fogalmam nincs, a Gabo Kiadó nem osztogatja-fosztogatja idei könyvkiadásainak tervét, tehát mégcsak nem is reménykedhetek abban, hogy olyan remek lesz mint a tavaly. Őszinte leszek: a mai napig nem tudtam hogy sorozat része, amíg el nem döntöttem, hogy erről fogok írni, mert kár, hogy ezt a könyvet kevesen ismerik és nem olvassák. (és mert a repülőn ismét beleolvastam)
Különösebben nincs mit hozzáfűzni a fülszövegben leírtakhoz anélkül, hogy elrontanám az olvasás élményét, talán annyit, hogy Jamie McAnen tehetséges iparművész, fémmel dolgozik. Meg talán azt, hogy mivel kis közösség, mindenki ismer mindenkit és folyik a (többnyire rosszindulatú) pletyó, mint csapból a víz.
Nagyon valóságos, élethű történet, bárkivel megtörtéhetne. Ami viszont zavart, az az ”égi segítség” volt. Értem én, hogy skót Felföld, misztérium, koboldok, meg tündérek, de a halott anya szellemét én kihagytam volna belőle, bármennyire is besegített a sorsnak. Nekem ez nagyon pluszban volt, nélküle is teljes lett volna ez a történet. És ami balzsam volt lelkemnek, az Eilidh elhatározása, hogy felejthetetlen karácsonyt szervez felföldi szeretteinek és ehhez a ronda férj számláját rámolja ki.
Nem egy pörgős cselekményű könyv, de erotika-mentes, elgondolkoztató olvasmány. Határozottan felnőtteknek ajánlott, az ifjúság – kellő élettapasztalat nélkül – még nem fogja megérteni miért is nagyszerű ez a könyv.
Ha a kezetekbe kerül ki ne hagyjátok!


A sorozat további részei:

2. Take Me Home

3. Set Me Free

4. Don’t Be Afraid