Lindsey Kelk - Az olasz kaland

Egy lány 2

Szeret? ​Nem szeret? Szívből? Igazán? Tess Brookes 28 éves, és karnyújtásnyira van élete álmától. Végre elindíthatja Londonban saját reklámügynökségét legjobb barátjával, Charlie-val. A lehetőség csak még vonzóbb, amikor kiderül: nem csak Tess táplált titkos vonzalmat Charlie iránt, hanem az érzés kölcsönös. Barátok, szerelmek, cégtársak. Hát nem szép? Tess Brookes 28 éves, és van egy kis gondja. Mert akár folytathatná nemrégiben indult, felívelőben lévő karrierjét, a divatfotózást is. Az új megbízás Milánóba szólítaná, ahol sok jó barátja mellett egy másik férfi is várja. Ő Nick, az észbontóan szexi újságíró, akiről kiderül: vele sosem lenne unalmas az élet. Dolce vita vagy londoni meló? Charlie vagy Nick? A régi pálya vagy új sikerek? Vajon mi lesz az olasz kaland vége? 

„Imádnivalóan sziporkázó és romantikus!” – Closer 

„Az utolsó oldal után csak vigyorogsz majd, mint aki becsípett.” – Company 

„Rámenős, szexi és okos regény, igazi gyöngyszem.” – Heat 

Lindsey Kelk a The Sunday Times bestseller szerzője, akit olvasók százezrei imádnak szellemes, sodró lendületű regényei miatt. Los Angelesben él, ahol az írás mellett szépség- és életstílustippeket ad a Hello! magazinban, saját blogot vezet, s ha ideje és macskái engedik, szívesen olvas, néz pankrációt vagy jár karaokézni.

Lettero, 2017

Eredeti mű: Linsey Kelk – What a Girl Wants, HarperCollins, 2014

“Ha az élet éppen citromot kínál, a legokosabb, amit tehetsz, hogy lekaratézod az életet, és a szemébe csöpögteted a citromlevet, „Ennyit rólad, szemétláda!” felkiáltással. Aztán megpróbálsz talpra állni.”

 (Lindsey Kelk - Az olasz kaland, Lettero, 2017)

Ha az előző részről szóló bejegyzést Aloha!-val kezdtem, mert Hawaii egyik mesebeli szigetén játszódott a történet, akkor ez most stílszerűen megérdemel egy nagyon harsány Ciao!-t, mert a divat fővárosába, Milánóba szökünk meg.

Az első részről (Aki mer az nyer) azt mondtam/írtam, hogy humoros, szórakoztató volt, erről nem tudom ugyanezt elmondani. Igen, persze, voltak vicces beszólások, helyzeti humor, de ez a rész szabályosan idegesített. Többször is félretettem míg a végére jutottam, s nem azért tartottam ki mellette, mert nem hagyok abba egyetlen könyvet sem, hanem mert kiváncsi voltam, hogy mégis eldönti-e végre Tess Brookes, hogy kit-mit is akar tulajdonképpen, és mi lesz annak a fejetlen kavarodásnak a vége, ami az egész olaszországi tartozkodást jelemzi.

Ez egy trilógia második része, akár önálló könyvként is megállná a helyét, de a történetben ismét felbukkan szinte valamennyi, az előző részből már ismert szereplő: Bennették, Charlie, Nick Miller, Kekipi és természetesen Amy, a legjobb barátnő, akiről anno azt állítottam, hogy magamnak is szeretnék egy ilyen haverinát, mert más könyvekkel összehasonlítva, ahol a barátnő felér az ellenséggel, Amy tényleg olyan mint egy igazi barát. Nos, ezt most visszavonom, mert Amy ebben a részben idegesítő, ráakaszkodik Tessre mikor az Olaszországba utazik és ott sem a legjobb oldalát mutatja, hanem inkább saját érdekeit követi.

Ugye, az első részben Tesst épp menesztik munkahelyéről, időtlen idők óta reménytelenül szerelmes Charlie-ba, második legjobb barátjába (mert az első az ugye Amy) és kilátástalanságtól hajtva lenyúlja lakótársa, Vanessa munkáját és kameráját (ami tulajdonképpen az övé), és elhúz Hawaii-ra divatfotózni. S így kezdődik a nagy kaland a fotózással és Nick Millerrel, az újságíróval.

Most pedig Tessnek döntenie kellene: Charlie vagy Nick? Saját reklámügynökség Charlieval társként, vagy divatfotózás Bennettéknek Milánóban, ahol esetleg Nickkel is összejöhet? Családja továbbra is páriaként kezeli, tehát semmivel sincs több önbizalma mint az első részben. S úgy látszik mások dolgainak rendezése jobban megy neki, mint saját élete rendbetétele, hiszen, ha már Milánóban van Bennettéknél, akkor mélyen beleártja magát Al és Artie, apa és fia közötti konfliktusba… s hogy a dolgok rendben menjenek börtönbe kerül… kétszer is…

Igen, a végére Tess dönt, kitalálja mit akar az élettől, eldönti, hogy kivel is látja a jövőjét, de ez ne tévesszen meg, mert az első rész végén is azt hittem, hogy most sinen az élete, minden a helyére került. Valószínüleg ez is csak egy pillanatnyi állapot, hogy legyen meg a boldog befejezés, majd a harmadik részben kezdjük elölről.

Hosszú, sőt túlságosan is az, és sok benne az akarom-nem akarom típusú játék, a határozatlanság,  úgy Tess, mint Nick részéről. Könnyű, szórakoztató műfaj, nem kell tőle sokat várni. Persze, lehet rajta vigyorogni, de nekem ez akkor is egyszerolvasós marad. 

A trilógia befejező részéről nincs hírem. Reménykedjünk. És természetesen az ízlések, meg a pofonok…

 A sorozat részei:

1. Aki mer, az nyer

Kulinária, 2014

About a Girl

3. A Girl's Best Friend

Jill Mansell - Te és én, mindörökre

Lily Harper élete örökre megváltozik a 25. születésnapján. A lány első tennivalója aznap reggel, hogy felbontsa az imádott, elhunyt édesanyjától kapott levelet. Évek óta mindig várja őt egy előre megírt szülinapi levél, de ez most az utolsó. A boríték egy különleges ajándékot rejt: azt a karkötőt, amelyet Lily édesanyja még az első szerelmétől kapott. Vajon ki a férfi? És miért fontos, hogy Lily megörökölje ezt a látszólag egyszerű ékszert?

A nap egy másik bombameglepetéssel folytatódik. Lily megismerkedik Eddie Tesslerrel, az elképesztően sármos és híres színésszel. Vigyázat, a hapsi életben még szexibb, mint a filmvásznon! És a nap még nem ér véget…

Lettero, 2017

Eredeti mű: Jill Mansell – You and Me, Always, 2016

Már többször is elmondtam, hogy elfogult vagyok Jill Mansell iránt és őt tartom a könnyű műfaj, az a bizonyos nőcis chic lit királynőjének. Most viszont nagyon meginogtam, mert ez a történet mintha nem az igazi lett volna.

Persze nem kell leírni, el lehet olvasni, szórakoztat meg miegymás, de mintha hiányozna belőle valami, ami azt a pluszt adja, és amitől azt mondom, hogy azta, ez már valami!

Mint ahogy a szerzőtől már megszoktuk, a cselekmény nem egy személyről, párról szól, hanem egy kis közösségről, ez esetben vidéki  közösségről, hiszen nem csak Lily Harper történetét kapjuk, hanem nevelőanyjáét, megboldogult édesanyja szerelméét, biológiai apjáét, barátaiét, szerelméét… és egy vörös szőnyeges sztárét is… vagy kettőét.

Így leírva jó nagy kavarodásnak tűnhet, de mikor olvasod szépen a helyére kerül minden és mindenki, csak ez olyan sok-szereplős könyv… és természetesen terjedelmében is sok, hiszen valamennyiüknek rendbe kell tenni a sorsát és ki kell bogozni a szálakat.

Ugye itt van nekünk Lily Harper, aki a történet középpotjában áll és minden mellékszál hozzá fut be… olyan mint a minden út Rómába vezet szólás, csak itt minden Lilyhez kapcsolódik, mert valamilyen formában a történet minden szereplőjéhez köze van vagy lesz. S ott van neki Dan, a gyerekkori barát, akibe évek óta titokban és reménytelenül szerelmes, és aki természetesen nagy nőcsábász és úgy fut az elköteleződéstől, mint ördög a kereszttől.

Természetesen Lilynek van egy legjobb barátnője is – mert miért is ne lenne –, a fodrász Patsy, aki ugye tiszta véletlenül a Dan nővére, és akin az egész település szórakozik, hiszen kényszeres randizó lett belőle, miután férje néhány évi házasság után felismerte és elfogadta homoszexuális beállítottságát és pillanatnyilag a helyi kocsmát vezeti, boldog párkapcsolatban élve új partnerével, aki – mit tesz a véletlen ördöge! – épp volt felesége munkatársa.

Már kezd zavaros lenni, ugye? De ez még semmi, mert adj hozzá egy bújkáló filmsztárt, akibe Lily belehabarodik. Egyébként ezt a filsztáros motívumot már egy másik könyvében is megírta – most hirtelenjében nem jut eszembe a könyv címe, de határozottan tudom, hogy ez így már megtörtént, csak abban a bújkáló fél egy híres színésznő volt és a főszereplő hölgyemény pasija bukott rá. Nos, itt lesz egy vörösszőnyeges epizód, meg egy kicsit dilis, de szerfelett szerethető filmszínésznő is.

S ha már vörös szőnyeg és híres pasi, akkor miért is ne kerülne elő Lily biológiai apja is, aki eddig a pillanatig nem igazán akart tudomást venni lányáról, de most lelkesen árulja jó pénzért a történetét és további anyagi juttatások reményében próbál közeledni lányához. Bizony nem ő az egyetlen negatív szereplő ebben a történetben.

És ugye ott van az a bizonyos utolsó levél, amit Lily anyja ír és ebben élete nagy szerelméről mesél – aki természetesen nem Lily apja. Ezt az eltávozott szülő gyermekének hátrahagyott levelei-csontot is annyian lerágták már… Épp most olvasom Penelope Ward – Legdrágább mostohabátyám című könyvét, abban a főszereplő leányzó apukája egészen harminc éves koráig hagyott neki leveleket – s ez csak egy példa volt a sok közül. Lehet, ez a múltban írt levél-küldözgetés másnak nagyon aranyosnak tűnik, nekem nem az. Egyébként a könyv címe is innen, a levelekből származik, Lily édesanyja minden levelét így fejezi be: te és én, mindörökre.

Nagyon kiszámítható történet, semmilyen meglepetés, csavar nincs benne. Alapból lehet tudni ki kicsodával jön össze a végére, annak ellenére, hogy szinte valamennyien hajszolják a kapcsolatokat és a tepernek a párkeresésért. De nem szabad indulásból leírni, olyan szórakoztató kis valami, nem kell rajta sokat filózni, egy-két este kiolvasható és van benne néhány igazán vicces jelenet is. S természetesen az ízlések, meg a pofonok – én többet vártam a könyvtől, az biztos.

U.i.: Emlékszel még Stahl Judit Kulinária Kiadójára? Lettero-nak hívják mostanság....

Fiona Gibson - Anya randizni kezd

Minek ​neked pasi? Te anyuka vagy! 

A több éve elvált Alice tulajdonképpen egyetért fiai keresetlen véleményével. Végtére is jól elvan kamaszodó gyerekeivel, idejét bőven kitölti a róluk való gondoskodás és persze a most induló habcsókvállalkozásának révbe juttatása. 

Barátnői azonban határozottan máshogy gondolják: ideje visszatérnie a pasizáshoz! Mivel Alice-nek semmi kedve beszállni az aktív társkeresés mizériájába, elhatározzák, hogy besegítenek. 

Mindegyikük kiválaszt az ismeretségi köréből egy-egy figyelemre méltó, független hapsit, és Alice-től csak annyit kérnek: randizzon velük egyet. Három férfi, három vakrandi. Ennyit igazán megtehet az ember a barátnői kedvéért, nem?
Vajon ki lesz a befutó, ha lesz egyáltalán? A házias, kislányát egyedül nevelő fogorvos? Az Alice-nél fiatalabb, jó dumás, szexi sármőr? Vagy épp a szabadúszó újságíró, aki még Párizsba is elhívja? És milyen helyzetekbe keveredik az, akinek nem csupán a randirutinja kopott meg, de a fiai sem hagyják szó nélkül anyukájuk kimaradásait?
Fiona Gibson angol írónő vicces és meglepően éleslátó története nem csupán kellemes szórakozás, de bájos mese is arról, hogy az élet néha épp akkor vesz új utakat, amikor azt hisszük: már tudjuk, hová tartunk…

Lettero, 2017

Eredeti mű: Fiona Gibson – Take Mum Out, 2014

No, ez megvolt, de hogy olyan hangosan röhögős lenne, mint ahogy a borítón írja… Mellesleg a kiadó is ismeretlen a számomra, sok sikert nekik és remélem lesz még Fiona Gibson könyv tőlük, és nemcsak az.

Szórakoztatott, szó se róla, mert viccesen adta elő egy negyven fele közeledő, két kamasz gyermekét egyedül nevelő, kissé túlsúlyos nő társkeresési akcióját… azt a társkeresési akciót, amit tulajdonképpen nem is akart, hanem a kötelezően jelen levő barátnők rángatják bele – mert ők, ugye, mindig jobban tudják, hogy mi a helyes és mi kell a másiknak, miközben saját kapcsolatuk-házasságuk sem tudják rendben tartani.

Ismerd meg Alice Sweetet – igen, sweet, mint édes –, aki, mit tesz a véletlen ördöge!, pont habcsókműhelyt szeretne nyitni a saját konyhájában. Ez a történet természetesen nem Magyarországon játszódik, hanem a skóciai Edinburghban, ahol ezt megteheti mellékállásban. Mert természetesen van neki főállása is, iskolatitkárként működik.

Erről a házi műhelyről meg rögtön az jutott eszembe, hogy ezt tömbmagyarságban miért nem tehetné meg az ember lánya, pedig milyen remek dolog lenne így egy kis mellékest keresni. Azért, mert nem kapna rá engedélyt, mert az állambácsi elvinné azt a kevés bevételt is ilyen-olyan adók és hozzájárulások címszó alatt, és mert a jóindulatú szomszéd irigységből azon perc be is tartana neki és feljelentené még az Úristennél is.

Nos, itt van Alice Sweet, két meglehetősen pofátlan kamasz gyermekkel, akiket egyedül nevel. S azért neveli egyedül, mert véget vetett élettársi kapcsolatának – tehát a fülszöveg a válást hibásan írja –, mert megelégelte partnere tehetetlenségét, és azt, hogy a család terhét és felelősségét egyedül neki kellett viselnie. Mellesleg a partner szinte azonnal talált magának egy másik nőt, hirtelen vonzóvá lett a hivatalos elköteleződés és azóta már tehetős nagyvállalkozók betegesen környezettudatos és egészségmániás feleségével – de továbbra is felelőtlen a gyermekeinek, környezetének tett ígéreteiben.

Szegény Alice-en az sem segít, hogy egyetemi professzor szülei házassága épp befuccsolt. Apja alig néhány hónappal korábban lépett le falujuk kocsmárosának feleségével, ettől pedig az amúgy is érzelmileg sivár és túlzóan kritikus anyja mégjobban besavanyodott és pesszimizmusával terrorizál mindenkit.

Három barátnője pedig kitalálja, hogy bizony Alicenek az lesz a legjobb, ha újra “nyeregbe száll” és randizni kezd, ezért egymással versengve szerveznek neki barátnőnként egy-egy vakrandit. Van-e ennél a baráti, jóindulatú segítségnél megalázóbb dolog a világon? Amikor a saját, bizalmas barátnőid annyira bénának és tehetelennek hisznek, hogy ne tudj egy pasit felcsípni maganak, ha épp erre vágynál? Ezt pedig még fokozza gyermekei hozzáállása: Minek ​neked pasi? Te anyuka vagy! Mintha az anyaság beálltakor minden más emberi igény kiírtásra kerülne…

Alice családját, a barátait, a vakrandik kimenetelét ismerheted meg, ha elolvasod a könyvet. Szórakoztató, pörgős, könnyed műfaj… olyan nőcis könyv. Milly Johnson, Katie Fforde, Jill Mansell rajongóinak minden bizonnyal tetszeni fog.

A végével viszont nem voltam kibékülve. És ezen nem azt kell érteni, hogy nem szerettem a történet lezárását, hanem azt, hogy egyszercsak  kurtán-furcsán vége volt a könyvnek. Slussz-passz ennyi, mintha egy fejezet közepén abbahagyta volna, és határozottan éreztem, hogy onnan mintha hiányozna még valami. De hát ízlések és pofonok…