Joanna Trollope – A pap felesége

Anna ​Bouvarie a helyi pap feleségeként húsz éven keresztül szolgálta Istent és az egyházközséget – számos különféle módon. Süteményt sütött, kihordta az egyházi lapokat, szorgalmasan mosta és vasalta férje karingeit, miközben magát és gyermekeit csakis a használt holmik vásárán talált viseltes ruhákba öltöztette. Ám amikor férje sikertelenül pályázik a főesperesi tisztségre, és a férfi csalódásában keserű magányba gubózik, kislányát pedig immár elviselhetetlenül zaklatják a helyi iskolában, Anna végül fellázad. Munkát vállal a helyi élelmiszerüzletben, ahol a pénzkereset mellett visszanyeri saját önértékelését is – szembeszállva az egyházközség döbbent rosszallásával és férje jéghideg dühével. S felkelti három nagyon is különböző férfi szenvedélyes érdeklődését, akik mind fontos szerepet játszanak Anna életének kivirulásában… 

Kossuth, 2013

Eredeti mű: Joanna Trollope – The Rector’s Wife, 1991

“egy idő után az embernek elege van abból, hogy állandóan türelmesnek kell lennie.”

Ez nyilvánvalóan nem egy mostanában megjelent könyv, én is tavaly olvastam, de valamiért mindig kerültem, hogy erről írjak a blogban. Az este ismét belenéztem, mert ez egy újraolvasós könyv – mellesleg nálam a szerző valamennyi  eddig olvasott könyve az újraolvasós katergóriába tartozik –, s hát akkor itt az ideje erről a történetről beszélni egy keveset.

Azért szeretem Joanna Trollope könyveit olvasni, mert mindig egy kényes témát választ és azt járja körül a történetben. Annak ellenére, hogy ezek a történetek az élet dolgairól szólnak, az erotikát teljes egészében mellőzik és inkább az alaptémához tartozó élethelyzeteken van a hangsúly. Ebben a történetben sincs ez másképp. S azért is kedvelem a szerzőt és az írásait, mert felnőttekről ír felnőtteknek.

Angliában járunk, időben a 20. század végén, de ez a történet akár napjainkban is érvényes lehetne bárhol a világon... pontosítok, a világ keresztény részén. A történet középpontjában természetesen egy pap felesége van, nem nagy filozófia kitalálni. Akkor lett volna meglepetés, ha a történet nem róla szól.

Ugye mindenkinek saját privát nyomora, hogy hogyan viszonyul a valláshoz és Istenhez, hisz-e a létezésében, jár-e templomba, gyakorolja-e a vallását vagy sem, és senkinek semmi köze hozzá. Az egyetlen kivétel ugyebár a lelkész felesége, mert egy sztereotíp világban élünk, a pap feleségétől elvárják, hogy a férje munkáját segítse, sőt! az legyen a legfontosabb, hogy a gyülekezet apró-cseprő dolgait megoldja, segítsen a rászorulókon, smúzoljon a támogatókkal és mindehhez vágjon jó képet is. Ez nemcsak a könyv lapjain van így, gyakori a valós életben is, különösen kisebb településeken, ahol a papnénak példát kell mutatnia a gyülekezetnek.

Anna Bouvarie rendesen el is játsza ezt a szerepet kemény húsz évig, ám amikor férje nem kapja meg a remélt előléptetést elege lesz. Ő eredetileg fordító volt, szakszövegeket fordított németből(re?), de miután nem maradt fizikai ideje határidőre befejezni a fordításokat, a megbízók lassan elmaradtak. Most pedig nagyon kellene a pénz, hiszen két gyermekük is van, és Annának nagyon elege van az örökös nélkülözésből és spórlásból és természetesen jobbat-többet szeretne nyújtani gyermekeinek is. Munkát vállal a közeli város egyik boltjában és ő nem szégyeli, hogy árufeltöltés lesz a feladata. Férje viszont annál inkább és egy idő után a nő tudta nélkül felkeresi főnökeit és a nevében felmond. Anna egy békés személy, én kiheréltem volna.

Nemcsak az anyagiakkal állnak hadilábon, hanem a családi életük is szétesőben van. Annát két férfi is kísértésbe hozza, férje kizárólag saját magával és sérelmeivel törődik és mindig csak a látszatért él, az érdekli mit fog a gyülekezet (és főleg a tehetős támogatók) szólni ha… És a gyülekezet szól is, mert a pletyka vastagon folyik, olyankor is, amikor Anna vagy a gyerekek teljesen vétlenek. Férjét teljesen letaglózza, hogy nem kapta meg a főesperesi kinevezést, önző módon csak és kizárólag magával és a sérelmeivel törődik. Meg azzal, hogy kifele, a világnak és a gyülekezetnek a tökéletes család képét mutassák, azt a képet, amit a környezet elvár tőlük.

Ez egy felnőtteknek szóló történet, mert mit értene egy alig tizen-huszonéves egy negyvenes, két gyermeket nevelő nő kínjából, egy sértett férfi megfelelési kényszeréből. Én nagyon kedveltem, mert volt mondanivalója, bár nem mondanám, hogy nagyon pörgős lett volna. Ez a lassan csordogáló cselekmény egyébként nagyon jellemző a szerzőre, legalábbis az általam eddig olvasott műveire érvényes.

1994-ben négy részből álló minisorozat is készült a könyv alapján. Még nem láttam, de tervben van, feltételezhetően majd egy következő életben, amikor csak olvasni és filmet nézni fogok.

Ja, és ízlések meg pofonok…

  

Kapcsolódó bejegyzések:

Szeretőből feleség

Lányok és férfiak

Carole Matthews - Szeress karácsonykor

Lehet egy tökéletlen családnak tökéletes karácsonya?

Juliet Joyce él-hal a karácsonyért. Imádja a karácsonyi ajándékokat, a karácsonyfát díszestül, a karácsonyi pulykát, meg úgy általában mindent, ami karácsonyi. Idén is hagyja, hogy elsodorja az ünnep áradata, ha már a családi pokolnak épp karácsony táján kellett elszabadulnia. Fia, Tom elvesztette az állását, ráadásul rémes partnereket hoz a nyakára; állapotos lánya, Chloe hazaköltözött a kisfiával; apukája, Frank a saját szívfájdalmától szenved, míg anyukája, Rita napról napra szenilisebb. Vajon Rick, a férje, mikor elégeli meg a körös-körül örvénylő káoszt?

Ahogy közeledik a nagy nap, Juliet minden erejével azon van, hogy egyenesbe hozza a dolgokat, hiszen másra sem vágyik, mint hogy otthonukat karácsonykor betöltse a szeretet…

Ulpius-ház, 2013

Eredeti mű: Carole Matthews – With Love at Christmas, 2012

Igazság szerint nem nagyon kedvelem Carole Matthews írásait. A régebben olvasott Nyári ábrándok után megpróbálkoztam a Csokoládéimádók sorozattal is, de nem ment, és az első rész közepe táján fel is adtam. Ezért is került megjelenése után ennyi évvel későbben kezembe ez a könyv és meglehetősen szkeptikusan kezeltem a már említett okból, valamit azért is, mert nem rajongok a karácsonyi történetekért, ahogy a kommersz karácsonyért sem.

Találomra olvastam bele és alig néhány oldal után már az elejére lapoztam, mert kellemes csalódás ért… vagy jókor talált meg a könyv, mert vevő voltam arra a fergeteges humorra és tömény (ön)iróniára, ami az egész történetet jellemzi.

A történet hősnője Juliet Joyce és a cselekmény nagy részét ő maga meséli el egyes szám első személyben, kivéve azokat a részeket, ahol ő nincs jelen, viszont családjának tagjai igen. Ezeknek a részeknek az elmesélése a szerzőre marad, tehát E/3-ban íródtak.

Nem fogok a cselekmény mesélésébe belebonyolódni – túl sok amúgy sem történik –, helyette inkább bemutatom  Julietet és azt, amivel napi szinten szembe kell néznie. Negyvenöt körüli családos nő, egy ingatlanirodában dolgozik teljes állásban, annak ellenére, hogy padlófedő magánvállalkozó férje többet szeretné otthon látni a családi fészekben. Csakhogy azt is szerette volna, ha a negyvenes éveikre a gyermekeik már rég kirepültek és kettecskén újra mézesheteiket élhetnék, mellesleg a padlófedő biznisz sem megy mostanság olyan jól.

A gyermekeik természetesen kirepülnek azért, hogy nemsokára vissza is telepedjenek. Chloe gyerekestől költözik haza, mi több terhesen második gyermekével (tiszta szerencse, hogy ugyanattól a férfitől) és valahogy nem fekszik neki az anyaság, az ezzel járó gondok sem. Tom beleun a sűrű munkahelyváltoztatásba és kizárólag a szórakozásnak szenteli idejét… meg szexuális identitásának felfedezésére, ezért egyik nemet sem veti meg szerelmi kalandozásaiban.

A házban lakik még Rita, Juliet meglehetősen nehéz természetű anyja, aki egy nap gondolt egy merészet és elhagyta férjét. Róla jó lenne tudni, hogy az Alzheimer kerülgeti, vagy egy sokkal prózaibb demencia, de lehetetlen orvos közelébe vinni. Megismerjük Juliet apját is, Franket, aki miután felesége elhagyja hirtelen felfedezi, hogy ő tulajdonképpen saját neméhez vonzódik, s mivel sokkal fiatalabb párja hirtelen távozik az élők sorából, természetesen Frank is beköltözik a házba.

S mindemellett a család luxus-sufnijába egy titokzatos egyén kvártélyozza be magát, Juliet főnökének házasága csődben van és ennek minden gondját-baját Juliet nyakába zúdítja… és elképzelhető, hogy férjének, Ricknek, afférja van.

Történik mindez karácsony előtt, karácsonyi készülődések és sűrű havazás közepette.

Persze ez mind-mind komoly dolog, csupán Juliet hozzáállása teszi humorossá és néhol már-már túlzássá. Túlzás volt az is, hogy Chloe gyermeke természetesen karácsonyra születik meg, hogy hol és hogyan, nem részletezem. Túlzásnak tatottam azt a hozzáállást is, amivel Juliet az egye növekvő létszámú vasárnapi ebédhez viszonyult: egyetlen gondja további krumplihegyek pucolása volt.

Könnyed, humoros és szórakoztató, s ha ennél többet senki nem vár tőle, akkor egy kellemes, mosolyokkal teli estét lehet eltölteni a könyvvel. Karácsonyról szól, de természetesen az év bármely szakában olvasható. És az elmaradhatatlan ízlések és pofonok…

Jessica Bird (J. R. Ward) - Egy felejthetetlen hölgy

Egy felejthetetlen hölgy 1

Grace Hall, az előkelő társaság szépséges tagja, a vagyona miatt egy őrült célpontjává válik. A gyilkos Manhattan legbefolyásosabb nőit öldösi. Grace új testőre, John Smith, egy kompromisszumokat nem ismerő, kemény férfi, a legkevésbé sem szeretne beköltözni Grace-hez a tetőtéri luxuslakásba, de nem tud nemet mondani neki. Miközben közli a szabályokat új ügyfelével, dühös szikrák pattognak közöttük, és lángra lobban a vágy. Az éjszakák lassan egyre forróbbakká válnak, a gyilkos egyre nagyobb veszélyt jelent, így Grace-nek és Smithnek választania kell: a szabályokat követik, vagy a szívük parancsát.

Ulpius-ház, 2013

Eredeti mű: Jesica Bird – An Unforgettable Lady, 2004

Nem mindenki tudja J. R. Wardról, hogy mielőtt a Fekete Tőr Testvériség vámpírjaival, vagy a Bukott angyalok sorozatával világhírűvé vált, Jessica Bird néven romantikus történeteket írt. Olyanokat, amik befértek a Harlequin-világba. Magyar nyelven is megjelentek ezek a történetek – legalábbis néhány belőlük, utána lehet nézni. Azóta már J. R. Ward néven is több romantikus témájú írása megjelent, olyanok, amik valamilyen formában kiléptek a harlequin-álom világából, ha nem másért, a terjedelmük miatt. E könyvek nagy része magyar nyelven is elérhető. Legutóbb A bourbon királyai – ha jól emlékszem és csak egyet említsek, melynek folytatásait azóta is várjuk.

Az Egy felejthetetlen hölgy is ebbe a kategóriába tartozik. Mármint kicsit romantikus, de nem nyálasan habos-babos, a szerelmi szálon túl van egy másik, bűnügyi szál is benne, ami tulajdonképpen az érzéki szál generálója. Hiszen, ha nem lenne a sorozatgyilkos, akkor nem lenne szükség a testőrre sem és nem lenne a romantikus, enyhén erotikus vonala sem a történetnek.

A történet hősnője maga a címbe szereplő “felejthetetlen hölgy”. A new yorki elít kiemelkedő alakja, “pedigréje” van, hiszen felmenői is a helyi elítből származtak s teszi azt, amit a hozzá hasonló gazdag nők teszik: alapítványi munkát végez, bájolog, jótékonykodik és a család kívánságára nemesi címmel rendelkező férjet választ magának.

Csakhogy a világa megreng, amikor apja hirtelen halálát követően kirakat-pozíciót szánnának neki az alapítványnál, annak ellenére, hogy vezető szerepe végrendeletileg is biztosítva van. Házassága sem áll szilárd alapokon, s ezt még anyja előtt is titkolja, hiszen anya-lánya viszonyuk mindigis nagyon feszült volt. Grace szinte harminc éves, de még mindig megfélemlített kislánynak érzi magát meglehetősen kritikus anyja társaságában.

A dolgok még jobban bonyolódnak, mikor színre lép a sorozatgyilkos. Egy partit követően a helyi előkelőség egyik hölgytagját otthonában meggyilkolják, s a gyilkos egyetlen nyomot hagy hátra: egy bulvárlapból kitépett cikket, mely a helyi elít vezető hölgytagjairól szól és ebben többek között hősnőnket, a csodaszép, elegáns és előkelő Grace Hall-t is név szerit említik. Ami úgy a rendőrséget, mint Grace-t gondolkodóba ejti és barátja unszolására testőrt alkalmaz. Ő John Smith.

Grace és a férfi kapcsolata – egyelőre csak munkakapcsolatról beszélhetünk – koránt sem felhőtlen. Egy szigorú és irányításmániás apa és férj után Gracenek nem akaródzik ismét egy férfinek átadni élete irányítását, még akkor sem, ha a személyes biztonságáról, sőt az életben maradásáról van szó. Ez pedig többször is súrlódáshoz vezet kettejük között.

Nem nagy filozófia kitalálni, hogy vonzódnak egymáshoz, ami újabb és újabb konfliktushelyzetet teremt, hiszen a nő még házas, a férfi pedig az egyéjszakás kalandok specialistája és úgy fél az elköteleződéstől – több okból is – mint ördög a kereszttől. Grace pedig alapból szóba sem jöhet még egyéjszakás kalandként sem, hiszen ügyfél és más-más szociális háttérrel rendelkeznek.

A gyilkos pedig újra és újra öl… A rendőrség nyomoz, de semmire sem jut. Grace világa pedig szétesőben van, hiszen csodált és a tisztesség oszlopának tartott apjáról is kiderülnek a gondosan titkolt dolgok, anyja továbbra is irányítani akarja az életét és nem támogatja a céljai elérésében, házassága szétesőben és még az alapítvány kuratóriuma is meg szeretne szabadulni tőle.

Ez a könyv Grace Hall, az elít üdvöskéje, és John Smith, a testőr története. A kettejük közötti vonzódásé, az idővel való versenyfutásé.

Tulajdonképpen egyszer már olvastam ezt a könyvet, van annak már 2-3 éve is, de most tökéletes volt a nyári punnyadáshoz. Szórakoztatott, izgalmas volt, mert minden volt benne: szerelem, konfliktus, sorozatgyilkos és fülledt erotika is… Meg persze a boldog végkifejlet.

Második olvasásra is kedveltem. Nyugodt lélekkel ajánlom azoknak, akik valamilyen véletlen folytán még nem olvasták és valami szórakoztatóra vágynak. Folytatása is van, és a jó hír az, hogy magyar nyelven is megjelent Egy ellenállhatatlan agglegény címmel. Kedvelem J. E. Ward írásait, s ha így folytatom, akár a vámpíros-angyalos történeteivel is megbarátkozom. De természetesen ízlések és pofonok…

A folytatás:

2. Egy ellenállhatatlan agglegény

Ulpius-ház, 2014

An Irresistible Bachelor, 2004

Carole Matthews - Nyári ábrándok

Mi van akkor, ha világéletedben többről álmodtál…? 

Nell McNamara élete boldog: biztos állása van a helyi falatozóban, kedvese, Olly, imádja, négyéves kislányuk, Petal pedig tündéri, körülötte forog az egész világ. A falatozó renoválásra szorul, Nell pedig azonnal kapva kap az alkalmon, hogy kreativitását kiélje.
Az eredményen felbuzdulva, na meg legdrágább barátainak az unszolására Nell elhatározza, hogy saját vállalkozásba fog. Tüneményes kézitáskákat gyárt, amelyek rövidesen igen-igen kapósak lesznek. 

Úgy fest, hogy Nell álmai egy csapásra valóra válnak! Azonban a sikernek ára van, és Nell hamarosan ráébred: rengeteg nehézséggel jár, hogy mindent megtarthasson…
Carole Matthews a Sunday Times bestseller írónője. Tizenkilenc könyve jelent meg eddig. Munkáit húsz nyelvre lefordították, a filmes jogokat Hollywood vette meg 

Csupa móka, kacagás és szeretet. 

Szívd magadba a napsütést a Nyári ábrándokkal!

Ulpius-ház, 2013

Eredeti mű: Carole Matthews – Summer Daydreams, Sphere, London, 2012

Könnyűre vártam, azt is kaptam, néha még mosolyogtam is, de…

Miről is szól ez a könyv? Arról, hogy mi történik, ha tíz év után eltűnik a rózsaszín felhő, marad csak egy enyhe köd és a megszokás, a pár egyik tagja pedig rájön, hogy ami van már nem elég neki, mert többre hivatott, jobbra. A partner pedig meg van elégedve azzal ami van és csak nyugalomra vágyik. És mi van akkor, amikor a dolgok összejönni látszanak, de ez sem elég és elfut az ember lányával a ló?

Ez egy olyan sikertörténet ami fülétől farkáig fikció. Ilyen esetleg Utópiában történik meg, de nem ezen a földgömbön, nem mostanság és biztosan nem velem vagy veled.

Nell McNamara naiv és butácska. Vannak nők akik a cipőkért vesznek meg, mások az ékszerekért, Nell a táskákért. De nem ezért butácska. Olyan ő alapból. Egész szekrényre való gyűjteménye van és az nem baj, ha a háza fut és olyan mint egy szemétdomb, a táskái rendben és becsben vannak tartva. S mert az ismerősök bíztatják, otthagyja biztos állását a gyorsétteremben, ahol halat és sült burgonyát árulnak (a híres angol fish ’n chips, ami úgy az igazi, ha újságpapírba csomagolva kapod) és saját bizniszbe fog: természetesen táskákat gyárt. Saját álmaiért képes lenne feláldozni az egyetlen embert, aki igazán szereti és aki minden hülyesége mellett kitart mellette. Személyes ambícióit az “értünk csinálom” szlogen mögé bújtatja, közben saját magán kívül nem igazán érdekli senki, néha még a gyermeke sem. Sajnáltam Olly-t, a partnerét s későbbi férjét, komolyan. Jobbat érdemelt volna ennél a libánál.

Ami a könyv nyelvezetét illeti… az egy dolog, hogy a történet Angliában játszódik és nem éppen a művelt körökben, de azért nem tudom elhinni, hogy az angol eredetiben olyan szlenget használtak volna, mint amit a fordító nyomott le a torkomon. Rósejbni? Komolyan? Meg csicsikálni… Vagy létezik-e egyáltalán olyan szó a magyar nyelvben, hogy csandázni vagy skribálni? És mi az, hogy beeresztett padló meg bútorok? Honnan eresztette be? A padlózatot a padlásról engedte le és utána sorban a berendezést is? Azt is erősen kétlem, hogy az angol eredeti szövegben a gyermeket Petalkának becézték volna.

Számomra ez olyan háromszor olvasós könyv, értsd: először, utoljára és soha többé, ehhez pedig nagyban hozzájárult a fordító áldásos tevékenysége: egy amúgy sem túlságosan értelmes történetet lenullázott a fordításával és szóhasználatával.… de hát ízlések és pofonok.

Lucy Dillon - Elveszett kutyák, magányos szívek

Rachel, a londoni üzletasszony örökölt egy házat vidéken és hozzá egy kutyamenhelyet, pedig nem az a kimondott állatbarát, saját bevallása szerint sem. Aztán, miközben megpróbál új gazdát találni a menhely lakóinak, rájön, hogy talán a vidéki élet mégsem áll annyira távol tőle, mint gondolta. 

Natalie és Johnny hosszú ideje szeretnének gyereket, de hiába, és a kudarcra lassan rámegy a házasságuk. Vajon azzal, hogy befogadják Bertie-t, a csintalan basset houndot, aki előszeretettel fosztogatja a hűtőszekrényt és dúlja fel a házat, sikerül megmenteni a kapcsolatukat? 

Zoe volt férje egy labrador kölyköt ajándékoz két fiúknak, azaz Zoe-nak, akire a kutya gondozása marad. Zoe úgy érzi, ez már sok, ereje végén jár. Ám ekkor megismerkedik Billel, a jóképű orvossal, aki számára az ideális társ talán mégsem az, akit elképzelt magának. 

Ahogy az új kutyatulajdonosok útja keresztezi egymást, és sorsuk összefonódik, mindannyian ­sokat tanulnak a hűségről, az újrakezdésről és a feltétel nélküli szeretetről. 

„Imádtam ezt a könyvet! Szívet melengető, valóságos és szórakoztató.” – Katie Fforde

Ulpius-ház, 2013

Eredeti mű: Lucy Dillon – Lost Dogs and Lonely Hearts, 2009

Egy újabb könyv, amit olvasás előtt hosszasan tologattam és magam sem tudom miért. Ha szereted az olyan történeteket, amelyek nem kimondottan egy párról, hanem egy közösség életéről szólnak és rajongsz a kutyákért, akkor olvasd el. Jó hír, hogy nincs benne újabb, sérült lelkű dögös milliomos és zseniális, világszépe szegény lány, hanem igazi, kivárosi hús-vér emberekről szól, bármelyikünk ott lehetne a szereplők között.

Imádni éppenséggel nem imádtam, nem egy pörgős cselekményű könyv, de olvasható, elgondolkoztató és semmiképpen nem fog felzaklatni semmilyen módon. Ez a könyv emberi kapcsolatokról szól, és arról, hogy bárhol élnénk is, bizonyos dolgokra oly egyformán reagálunk.

A fülszöveg három női nevet említ: Rachel, Natalie és Zoe, igaz róluk és az életükről több szó esik, kapcsolatban is állnak egymással, hisz minden az állatmenhely körül forog, de ezen túl megismerhetsz másokat is, a tipikus angol kisvárost (inkább falunak nevezném), ahol mindenki ismer mindenkit és természetesen mindenki mindent tud a másikról, sőt feljogosítva érzi magát a véleménynyílvánításra és a beleszólásra.

Mindhárom nő a maga módján sérült, nem is valami erős egyéniségek, akik képesek lennének kiállni magukért és a maguk igazáért. Zoe-val, például, a volt férje minden esetben sikeresen feltörli a földet, mert a konfliktusokból ő jön ki vesztesen, a gyerekek szemében a férfi az isten, az anyjuk pedig a gonosz aki megtilt mindent.

Vagy Natalie.  Miért van az, ha egy párnak nem lehet gyereke, akkor természetes módon elsőként a nőt hibáztatják? Képzelj el egy ilyen kettős mércét: a férj a teszteredmények előtt jön egy ilyen szöveggel, hogy bármi is lenne az eredmény, azt nem kell túldramatizálni, attól semmmi sem változik és pont ugyanannyira fogja szeretni Zoe-t mint annak előtte. De amikor kiderül, hogy nem Zoe, hanem ő a hunyó, akkor teljesen magába fordul, depresszió kerülgeti és eljött a világvége, mert ő, a teremtés koronája, teljesen haszontalan teremtmény, hiszen még gyermeket sem képes nemzeni. Neki szabad túldramatizálni, ugye?

Rachel… hát ő egy teljesen más kategória. Többször megráztam volna, hogy ébredjen fel az önsajálatból és terelődjön már a gondolkodása egy pozitívabb síkba. S hogy ennyire negativista és határozatlan, abban az anyjának oroszlánrésze van. Az a nő egy szörnyeteg, kezdve onnan, hogy különbséget tesz a két gyermeke között, és Rachelt kevésbé szereti, mert hasonlít a nővérére, akivel szemben neki mindig is kisebbségi komplexusa volt.

Minden emberi gond és nyomor mellett azért van humor a könyvben és ezt közvetve, vagy közvetlenül a kutyák szolgáltatják, közöttük is Bertie (ha rossz fát tesz a tűzre, akkor Bertram) viszi a prímet. A nagy melák állatorvos sem szégyell a szomszédba menni egy jó kis fricskáért. Majd, ha egy könnyebb idegösszeroppanást szeretnék magamnak, akkor föltétlenül beszerzek egy ilyen jópofa basset houndot, aki leeszi a homályt is az ablakról és akkor nyomja a panaszos “arrróóóóó” üvöltést, amikor igazán semmi szükség rá. 

Nem meséltem el mindent, a fülszöveg sem, tehát van ott még történés bőven. Természetesen happy end a vége, de nem az az előre kiszámított, habos-babos vég, amiben mindenkinek minden vágya teljesül. Inkább olyan kompromisszumos happy end.

Nem mondanám, hogy kedvencem lett, nem is egy letehetetlen valami, de mindenképpen jó, olvasható és belefér egy-két nyugodt estébe. Olyan “egynek elment” kategória, de hát ízlések és pofonok... Ó, és Longhamptonba se készülj kutyanézőbe, mert ilyen nevű település nincs Anglia térképén.

Kimberley Freeman - Vadvirágok lányai

Emma, a londoni balett gyönyörű és sikeres balerinája egy nap súlyos térdsérülést szenved. Ígéretes pályafutásának váratlanul vége szakad, szerelmi élete romokban, álmai szertefoszlanak. Menekülni szeretne a sorsa elől, ha kell, egészen a világ végéig. Egy titokzatos nagymamai örökség azonban mindent megváltoztat, és Emmát a zajos nagyvárosi életből egy varázslatos és ismeretlen földi édenkertbe repíti, ahol minden másképp van. Ami ott várja, az gyönyörű és rémisztő is egyben. Szenvedélyes szerelmek, sötét titkok és kegyetlen hazugságok szövevényes hálója, amit a családja generációkon át hordozott. És egy síron túli üzenet, ami felforgatja az életét, és erőt ad az újrakezdéshez. Megörökölhetőek a titkok? És a fájdalom? Átadhatja egy anya a lányának a boldogságot vagy akár a szerelmet?

Atheneaum, 2013

Eredeti mű: Kimberly Freeman – Wildflower Hill

Nem mostanában olvastam, de az este új olvasnivalót kerestem és ismét megláttam. Határozottan olyan könyv amit újra lehet és kell olvasni, és amit – méltatlanul – kevesen ismernek. Különösen ajánlom Zsu-nak, aki szeret családregényeket olvasni, bár a könyv csak a nagymama és az unoka történetét meséli el.

Ez egy olyan könyv amit olvasnod kell, annak ellenére, hogy nem divatos, szorongásokkal és depresszióval teli amerikai tiniregény, sem erotikától csöpögő, lelkiző szerelmi történet… és nem is könnyű olvasmány.
    A történet két szálon fut: jelen és múlt, Emma - az unoka és Beattie - a nagymama története, kezdve attól a pillanattól, amikor Beattie Blaxland fiatal házasként, jobb élet reményében megérkezik Ausztráliába, egészen addig, amíg Emma a lesérült balerina, megtalálja a saját boldogságát. Ausztrália, a 20-as-30-as évek “ígéret földje”, ami hírével ellentétben pontosan annyira tele van előítéletekkel és képmutató emberekkel mint bármely más hely a világon – ide érkezik Beattie, időben innen indulunk.

    Lesz akinek a történetről Barbara Taylor Bradford Emma Harte saga-ja fog eszébe jutni, de ez a könyv akkor is más (szerintem jobb, pörgősebb – márcsak azért is, mert itt egyetlen kötet elég volt ahhoz, amihez Bradfordnak sok), bár Beattie Blaxland is felépít egy birodalmat a semmiből, akárcsak Emma Harte… és Beattie egy kicsit olyan konok, célratörő és erős nő, mint Scarlett O’Hara.

Nem tudnám megmondani, hogy kit szerettem jobban: Emmát vagy Beattie-t. Más-más személyiségek, más volt az életútjuk, ami pedig közös bennük, az az erő az újrakezdéshez.

Kár lenne kihagynod, mert egy teljesen más világot fogsz megismerni.