Michelle Marly – Coco Chanel és a szerelem illata

Legendák övezik a 20. század egyik legjelentősebb tervezőjének életútját, melyeket hol maga, hol pedig a közbeszéd teremtett meg körülötte. Michelle Marly vállalkozott arra, hogy Coco Chanel  Chanel No 5 parfümjének megálmodásának eredjen nyomába, melyet egy lebilincselő életrajzi regény formájában örökített meg. A Kossuth Kiadó jóvoltából már magyar nyelven is olvasható regénnyel a Blogturné Klub négy bloggere kalauzol Titeket körbe a történetben. Ne feledjétek, az érdekességek és vélemények mellett, a turné végén a kötet egy-egy példányát is kisorsoljuk.

1919. Párizs. 

Coco Chanel, a párizsi divat nagyasszonya szép szakmai sikereket ért már el, mikor a magánélete szörnyű válságba jut. Szerelme autóbalesetben életét veszti, s a boldogtalan nő képtelen a gyásszal megbirkózni. Támogató barátnője segítségével idővel új életcélt talál, amikor a szeretett férfival közös ötletüket, egy Chanel-parfüm megalkotását veszi tervbe. A nagy csoda, a Chanel No 5 megálmodása az első lépés egy olyan úton, amelynek a vége a szerelem illatának felfedezése. A gyötrelmes útra a saját múltjának árnyaival is küzdő Coco szerető lelki társat kap a sorstól, a karizmatikus Dmitrij Romanov herceget.

Kossuth, 2018

Eredeti cím: Mademoiselle Coco und der Duft der Liebe, 2018

Megrendelhető

“Nem állítom, hogy regényem az egyedüli igazságot tartalmazza, a történet azonban – reményeim szerint – a lehető legközelebb áll a valósághoz. Mindazonáltal dramaturgiai okokból arra kényszerültem, hogy a cselekmény keretein belül bizonyos eseményeket lerövidítve vagy időben kissé eltolva jelenítsek meg. Könyvem ugyanis regény, nem pedig szakkönyv, és nem is kíván az lenni. Ezért arra kérem kedves olvasóimat, legyenek megértők velem, ha valahol esetleg hibára bukkannak benne.”

(Michelle Marly: Coco Chanel és a szerelem illata, Kossuth, 2018)

Nincs a világon ember – legalábbis nő – aki valamilyen formában ne hallott volna Coco Chanelről, hiszen könyvek, filmek, dokumentumfilmek szólnak a divat nagyasszonyáról. Bevallom, eddig egyetlen életrajzi jellegű írást sem olvastam Chanelről, nem kedvelem a műfajt, filmet viszont láttam többet is. Kedvencem a 2008-as Coco Chanel című tévéfilm, melyben Shirley McLaine alakítja az idős Chanelt.

Ugye nem kell elmonanom ki volt Coco Chanel és milyen szerepe volt a modern nő és a divat kialakulásában? A Chanel név nemcsak egy márka, hanem egy fogalom is. Rengeteg dolgot lehetne róla és nonkonformizmusáról mondani. Például ő már akkor is dohányzott, amikor még nem volt divatos megtenni - egyébként élete végéig láncdohányos volt -, hogy ő volt az első, aki nem törődött a szokásokkal és lovagláshoz férfi bricsesznadrágot húzott, aki megszüntette a 20. század elején trendi monumentális kalap-költeményeket és egy új, sokkal egyszerűbb és letisztultabb vonalat hozott divatba. Ez az új, egyszerűbb vonal az általa tervezett ruhákra is ugyanúgy érvényes volt, és a felsorolást hosszan folytatni lehetne, viszont két olyan dolgot alkotott, amivel beírta magát a divat történelmébe (és nemcsak): a kis fekete ruhát, aminek kötelezően ott kell lennie minden nő szekrényében, és a Chanel № 5 parfümöt.

Mint említettem, nem szeretem az életrajzi könyveket, mert általában száraz, adatokra és tényekre alapozó írások, és annak függvényében, hogy éppen ki írja őket és főleg kinek a megrendelésére, itt-ott még meg is szépítik a valóságot. Chanellel szemben viszont elfogult vagyok, tehát kétség nem fért hozzá, hogy ezt a könyvet akarom, hiszen nem igazán voltak ismereteim arról, hogy hogyan is született meg a parfüm ötlete. Persze, tudom, hogy mostanság szinte kötelező, hogy egy-egy divatház a saját neve alatt futó parfümkollekciót is piacra dobjon – hogy a celebekről már ne is beszéljünk –, de nem gondoltam, hogy ez már a múlt század húszas éveire is jellemző volt.

Ez a könyv a Chanel № 5 története, és nemcsak, hiszen szorosan kapcsolódik névadója egy életszakaszához. Azért csupán névadója, mert a parfümöt természetesen nem Coco Chanel alkotta, ő csupán kiválasztotta a neki megfelelő variánst a parfümőr által bemutatott minták közül. Az ötös számút, ami számára egyben jelzésértékű is volt, hiszen különös kapcsolata volt az ötös számmal és számára ez azt jelentette, hogy helyes irányba indult el. Megérzései helytállóak voltak, hiszen az általa megálmodott parfüm nemsokára századik születésnapját ünnepli majd.

Chanel számára a parfüm örök emlékeztető viharos szerelmére Boy Capellel. Úgy az illat összeállítása mint a csomagolás hosszú munka eredménye és természetesen jelentőséggel bír Chanel számára, tehát nem véletlen, hogy a dizájn mai napig változatlan maradt.

A történet ott kezdődik, amikor a hősnő tragikus balesetben elveszíti szerelmét, a Boy-ként ismert Arthur Capelt, akitől tulajdonképpen a parfüm ötlete is származik. Megismerhettem egy olyan nőt, aki a külvilág számára erős és határozott, de tulajdonképpen a karrierjén és anyagi jólétén kívül semmije sem volt. Családtagjait sorra elvesztette, szerelmei önzők voltak és soha nem kezelték egyenrangú partnerként, csupán saját céljaikra használták fel, többnyire anyagi lehetőségei miatt, hiszen ekkor Coco Chanel már tehetős és ismert divattervező volt. Megismertem azt a nőt, akinek a stílusáért a felső tízezer rajongott, de annyira azért nem, hogy őt is maguk közzé tartozónak érezzék, akit a bohém művészvilág csupán az anyagiak miatt tartott odatartozónak, azt a nőt, aki tulajdonképpen csak egy dolgot akart az élettől: hogy szeressen és viszontszeressék. Ezt viszont soha nem kapta meg, annak ellenére, hogy számos híres szeretője is volt: Arthur Capel diplomata, Igor Sztravinszkij, Pablo Picasso vagy Dmitrij Romanov nagyherceg. 

Nagyon kedveltem a történetet. Annak ellenére, hogy egy életrajzi jellegű írás, mely bizonyos korlátokat szab az írói szabadságnak, mégiscsak egy regény és a szerző stílusa élvezhetővé, izgamassá tette. Bár a szerző saját bevallása szerint a történet csak a parfüm körül forog és a múlt század húszas éveitől követi Coco Chanel életét, visszaemlékezésekből, szereplők közötti beszélgetésekből teljes képet kapunk arról, hogy kicsoda is Coco Chanel, honnan indult és hogyan lett belőle az aki.

Korhatár nélkül olvasható és mindenkinek ajánlom, mert szerzációs olvasmány – ez  nem egy habos-babos romatikus-erotikus mese, tehát aki olyasmire vágyik, az bele se fogjon... de természetesen ízlések és pofonok.

Személyes megjegyzés: a Chanel № 19 parfümöt  jobban kedvelem ötös számú elődjénél..

“A nőnek, aki nem visel parfümöt, nincs jövője”

Coco Chanel

Az életrajzi regényben számos 20. századi ikonnal, művésszel és ismert személyiséggel megismerkedhetünk, akik valamiféle kapcsolatba kerültek Coco Chanellel, akik közül játékunkhoz kiválasztottunk négyet. Az állomásokon találtok egy-egy rövid életrajzi leírást. A feladatotok, hogy kitaláljátok, kiről van szó, és a nevét beírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Spanyol képzőművész (1881-1973), író, a párizsi iskola kiemelkedő képviselője, a 20. századi avantgárd egyik legjelentősebb festője. Nem tudott élni szerelem nélkül. Az igazi, a mindent elsöprő, legnagyobb szerelme, a festészet volt.

a Rafflecopter giveaway

10. 20. - Betonka szerint a világ…

10. 22. - Szembetűnő

10. 24. - ASzofisztikált Macska

10. 26. - KönyvParfé

Nicky Pellegrino – Olaszország, szeretlek!

Csodálatos történet a szerelemről és az itáliai konyha titkairól. 

1964, Dél-Olaszország. Mintha megállt volna az idő San Giulioban, a békés, napsütötte faluban. Az asszonyok itt még naponta frissen sütik a kenyeret, és esténként egy kis pletykálkodásra jönnek össze a Caffé Angeli illatos kávéi és süteményei mellett. 

1980, Róma. A Carozza család legidősebb lánya az olasz fővárosba szökik a szerelmével a kis faluból. Alig tud valamit a titokzatos férfiről, de szenvedélyesen szereti. Amikor keservesen csalódik benne, és terhes lesz tőle, nincs más választása, hazatér a szüleihez. 

2005, Dél-Olaszország. Egy fiatal nő érkezik Londonból a kis faluba…

„A Csokoládé című regény olasz unokatestvére.” Cleo Magazine 

„Senki nem ír úgy a szerelemről és az olasz ételekről, mint Nicky Pellegrino.” Sunday Times 

„Ez nem a fogyókúrázók regénye! Lapról lapra éhesebb leszel tőle.” Cosmopolitan

Lettero, 2018

Eredeti cím: Delicious, 2005

Nagyon szeretem a ‘60-as, ‘70-es évek európai – különösen az olasz és francia – filmjeit. S azért mondom ezt, mert ez a történet olyan volt mintha egy ’60-as években játszódó olasz filmbe csöppentem volna, ehhez pedig hozzájárult a szerző stílusa. Annyira olvasmányos, annyira tökéletesek a leírásai, hogy símán elhittem ott sétálok a faluban, vagy ott tartozkodom a közösségben.

Ez az állítás igazándiból a történet első részére érvényes, amit nagyon kedveltem, a másodikat már annál kevésbé és ehhez nagyban hozzájárult a hősnő is, aki anyjától eltérően kicsit sem volt sem szimpatikus, sem szerethető, legalábbis nekem.

A szerző neve teljesen ismeretlen volt számomra. Miután a kiadó nagy csindarattával beharangozta az Olaszország szeretlek! megjelenését  utánaolvastam, és a Goodreads-en számszerint tíz, a szerző által jegyzett könyvet találtam – természetesen angol nyelven. Nagyon kedvelem a gasztroregényeket, valószínűleg azért mert a gasztronómiai ismereteim éppen csak az éhenhalástól mentenek meg, tehát izgatottan vártam a történetet, hátha valami mégiscsak ragad rám a lelkesedésen kívül is.

Nem nagy filozófia kitalálni, hogy a cselekmény nagy része Olaszországban játszódik, hiszen erre utal a cím is, bár a történések Angliába is elkalauzolják az olvasót, hiszen Anglia az ami biztosítja az újrakezdést Mariának és az otthont, a gyermekkort, a családot lányának, Chiarának.

A történet igazádiból két részre osztható: Maria Domenica története, majd a Chiaraé, Maria Domenica felnőtt lányáé, és kezdődik 1964-ben, egy olaszországi kicsiny faluban, ahol a tizenhat éves Maria Domenica, a Carozza család legidősebb gyermeke már keményen megtapasztalta miről szól az élet, hiszen nemcsak a házimunkából kell keményen kivenni az részét, hanem anyja már ki is választotta neki jövendőbelijét a Manzoni család Marcójának személyében. Csakhogy sem Marcónak sem Mariának nem fűlik a foga a házassághoz, mindketten világot akarnak látni, távol a kis porfészektől képzelik el jövőjüket, és vonzza őket a nagyváros varázsa. Ezért meg is szöknek. Nem, nem együtt, hiszen mégcsak nem is kedvelik egymást. Előbb Marco, majd Maria is, aki időközben munkát vállalt a falu kávézójában, hogy pénze is legyen az új, városi életéhez. És ez nem 1980-ban történik, ahogy a fülszöveg írja, hanem a hatvanas évek második felében. Mint ahogy a könyv eredeti címe sem Under the Italian Skies, ahogy a Molyon tűntetik fel, a link pedig egy teljesen más Nicky Pellegrino regényhez vezet. Az is megtévesztő, hogy a magyar kiadás borítója viszont kísértetiesen hasonlít az Under the Italian Skies-éra.

Ez volt Maria első szökése. És azért az első, mert egy év után terhesen érkezik haza Rómából, szülei pedig hozzákényszerítik Marco Manzonihoz, akit szabályosan hazapofoztak Rómából, annak ellenére, hogy mindenki tisztában van azzal, hogy a gyermek apja valaki más. Ebből a házasságból szökik meg másodszorra Maria és meg sem áll Angliáig, hogy ott nevelje fel lányát, Chiarát, újrakezdje életét és ismét rátaláljon a szerelem. Hogy miért éppen Anglia? Azt majd mindenki felfeldezi a könyv olvasásakor.

És itt véget is ért az, amit a történetben szerettem, mert huszonöt évet ugrott a cselekmény és Chiara főszereplésével folytatódott, őt pedig nem kedveltem. Több okból sem, kezdve azzal, hogy még gyermekként megtagadta anyja olasz örökségét és soha nem volt hajlandó egyetlen szót sem megtanulni olaszul, ami jól jött volna, amikor anyja családját – és apját – készül felkutatni Olaszországban. És meg is teszi, tehát a szerző ismét visszavisz San Giulioba, ahol az idő mintha megállni látszott volna, csupán az emberek lettek idősebbek és a család bővült.

S hol volt benne a gasztro? Olaszországról beszélünk, tehát szinte mindenhol.

Nagyszerű ábrázolása volt a múlt század második felének vidéki társadalmának, a szociális megfelelési kényszernek, a szokások hatalmának. És annak is, hogy vidéken a feljődés lassúbb, a berögzött szokásokat nehéz levetkőzni és az emberek nem igazán változnak.

Összességében egy szerethető történet, bár – mint említettem már – nekem Chiarát nem sikerült megkedvelnem. Aki olyan habos-babos romantikus történetre vár, az bele se fogjon, mert itt a romantika keserédes és bizony meghökkentő, botrányos dolgok is terítékre kerülnek.

Nem mondhatom, hogy imádtam, mert ez nem lenne igaz, hiszen Chiara számomra ellenszenves volt és ez sokat nyomot a latba. Viszont kedveltem annyira, hogy Nicky Pellegrino neve ismét kísértésbe hozzon, ha a kiadó újabb könyvét jelentetné meg magyar nyelven. De természetesen ízlések és pofonok…

Santa Montefiore – A Valentina utolsó útja

Mese háborúról, Itáliáról, egy csodaszép fiatal nőről és egy szörnyű tragédiáról.

Olaszország 1945: 

A háborúnak vége, de az árnyéka még ott kísért. És egy különc arisztokratát kegyetlenül meggyilkolnak gyönyörű kastélyában.

London 1971: 

Évtizedekkel később, a megoldatlan bűntény hatással van egy hedonista lány, Alba sorsára, aki egy lakóhajón él a Temzén. 

Alba megtalálja halott édesanyja portréját – az asszonyét, akit alig ismer, és akinek
a történetét titkolja előtte az apja. A lány elhatározza, hogy kideríti az igazságot.

Visszatér Olaszországba, az Amalfi partvidék olajfaligeteihez, ahol rejtélyes történetre bukkan pusztulásról, csalásról, árulásról, partizánokról és nácikról, parasztokról és arisztokratákról.

Albát nem csupán édesanyja titkolt múltjához vezeti el az utazása, de talán a saját boldog jövőjéhez is. 

Művelt Nép, 2018

Eredeti cím: Last Voyage of the Valentina, 2014, 2006

Kezdeném azzal, hogy csalódott vagyok, amiért a kiadó ezt a könyvet jelentette meg a szerzőtől és nem a Deverill krónikák harmadik, befejező részét. Annak megjelenéséről egyébként mélyen hallgatnak, legalábbis egyelőre, de azért szép lenne, ha valamikor – minél hamarabb, ha lehetséges –, befejeznék legalább ezt a sorozatot. De semmi gond, gondoltam, kedvelem a szerző írásait, jöhet a történet!

Mindent elolvastam, ami a szezőtől magyar nyelven megjelent – kivéve a Reader’s Digest által megjelentetett A farancia kertészt –, és el kell mondanom, hogy A Valentina utolsó utazása nem lett a szívem csücske. 
   Elképzelhető, hogy ehhez az is hozzájárult, hogy az utóbbi időben több második világháborús témájú könyvvel is összefutottam, a téma pedig nem a kedvencem. Bár ami azt illeti ebben a történetben kevés utalás történik a háborúra és magában a harcok leírásában nincs is részünk. Csupán annyi, hogy a háború végén a fess angol tengerésztiszt nácik által hátrahagyott fegyverarzenál keresése közben hajójával kiköt Amalfi partjainál és belecsöppen egy fura, a háború által megviselt közösségbe… és beleszeret Valentinába, a falu legszebb lányába.

S ugyanakkor a “Valentina” egy, a Temzén horgonyzó lakóhajó, ahol Alba rendezi be főhadiszállását. Ő a fess angol tengerészszázados és a csodaszép olasz Valentina szerelmének a gyümölcse, egy rebellis, felnőtt fiatal nő, aki mindennel elégedetlen, sportot űz abból, hogy apját és annak új családját megbántsa, és aki nagylelkűen osztogatja szerelmét.

Ez természetesen ismét egy két idősíkban játszódó történet és igazándiból, már kezdek telítődni ezzel a megoldással. Az egyik a negyvenes években történik, közvetlenül a háború után, Valentina és az angol tengerészszázados történetét mesélve el, a másik pedig a hetvenes évek elején, amikor Alba válaszokat  egyben önmagát is keresi, mikor többet akar tudni sosem ismert anyjáról, arról a nőről, akit idolatrizált, piedesztálra emelt, és akiről nem illik beszélni a családi összejöveteleken. Ezekért a válaszokért képes egészen Olaszországig is futni.

Nem kedveltem a női főhősök miatt sem. Alba anyjának tökéletes mása, úgy kinézetre, mint jellemre, viselkedésre is. Ez a valóságban nem igazán működik így, lehet vitatkozni rajta, de a genetika csak egy bizonyos fokig határozza meg azt, akik vagyunk, a többi a környezet hatása. S mivel Alba és Valentina két nagyon különböző környezetben nőtt fel, ez a túlságosan is hangsúlyos hasonlóság nem igazán valós. S akkor még nem említettem, hogy mennyire ostoba és önző nőszemély Alba.

A szerző egy másik könyvénél említettem már, hogy minden művében lennie kell egy házasságon kívül született gyermeknek is. Ez a történet sem úszta meg, de az érdekelődők majd saját maguk felfedezik kicsodáról van szó és milyen szerepe lesz a történetben.

Éééés természetesen a romantika sem hiányzik, hiszen nemcsak Valentina szerelmi életéről lesz szó, hanem Alba érzelmi világába is belemerülünk elég mélyen, hogy majd Valentina igaz történetével együtt Alba is megtalálhassa nemcsak a sosem ismert olasz rokonokat, hanem az igaz szerelmet is.

Túl sok meglepetést nem okozott, igazán szórakoztató sem volt, inkább a lelki vívódásokat, a családi titkokat próbálta kiaknázni. Nekem nem jött be a történet egyik része sem, talán a túl hangsúlyos hatásvadászat, az eltúlzott érzelmi válságok miatt, de nem vagyunk egyformák, meg az ízlések és pofonok...

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:

A ház a tengernél

Szerelem és háború dalai

A kestély a tengernél

Az ombu-fa árnyékában

Mary Nichols – Találkozunk még

A General Press Kiadó gondozásában jelent meg Mary Nichols legújabb történelmi regénye, a Találkozunk még, melyben ismét olyan fantasztikus nőkkel ismerkedhetünk meg, akik megállták helyüket a II. világháború viszontagságai közepette. Hogy változtatja meg egy bombatámadás egy fiatal lány életét? Hogyan szolgálhatja hazáját egy előkelő, tanult hölgy a háborúban? Tarts velünk a négy állomásos blogturnén, ismerkedj meg a történettel és a turné végén megnyerheted a könyv egy példányát!

1940 őszén, a London ellen indított légi háború első napjaiban Sheila Phipps egyetlen délután alatt elveszíti a családját. Az otthona lebombázása után a nagynénjéhez, Constance Tranterhez kerül Bletchley-be. Szerencsére nem marad magára az ellenséges özveggyel: az asszony albérlője, Lady Prudence Le Strange a szárnyai alá veszi az árván maradt lányt, még állást is szerez neki. Nem is akárhol: a Blecthley Park szigorúan titkos hadi létesítményében, ahol a kódfejtők az idővel versenyt futva próbálják feltörni a német Enigma rejtjeleit. A két lány mindennapjait titkok szövik át, a munkájukról senkinek sem beszélhetnek. De nem csak ők bizonyulnak sikeresnek a titkok megőrzésében: Constance is elhallgat valamit a lányok elől, ami alapvetően befolyásolhatja a jövőjüket...

Mary Nichols új regényében a hadi szolgálatot teljesítők mindennapjaiba kíséri az olvasóit. Sheila és Prue ugyanolyanok, mint a korukbeli fiatalok; szórakozni és szerelemre vágynak. A háborús évek alatt szövődő szerelmeket azonban beárnyékolja a forgandó hadi szerencse. Vajon sikerül Sheilának tisztázni magában udvarlója iránti érzéseit, mielőtt túl késő lenne?

General Press Kiadó, 2018

Eredeti cím: 2015.

Megrendelhető

Első könyvem a szerzőtől, annak ellenére, hogy a polcomon évek óta további két könyve vár olvasásra. Mary Nichols a háborús-romantikus történetekben tűnik ki, engem pedig pontosan a beteg elmék személyes ambíciói miatt történő öldöklés taszít a legjobban, magyarul: nem kedvelem a háborús történeteket.

A nosztalgia volt, ami mégis rávett, hogy elolvassam ezt a történetet. Ugyanis néhány nappal a könyv megjelenése után az egyik kereskedelmi csatorna egy filmklasszikust vetített, a Jenkiket (Yanks, 1979), melynek a témája nagyon hasonlít a Mary Nichols könyvében leírt második világháborús Angliához, hiszen ott és akkor játszódik. S a filmről életem első lógása jutott eszembe, hiszen a fizika felmérőt cseréltük fel többen is a mozilátogatásra és meglehetősen nehezményeztük, hogy egy olyan “ócska” filmet vetítettek abban a korai órában. Azok, akik valamikor látták a Jenkiket, pontosan tudják, hogy mire várjanak ettől a történettől is.

Mary Nichols könyve nem okozott csalódást, pontosan azt kaptam, amire vártam: háborús történetet, mely túlmutatott az Egyesült Királyság határain. Lényegében családtörténetet is, hiszen nem csak a főhősöket ismerhettem meg, hanem a családjaikat, a barátaikat is. Igazándiből azt sem tudnám megmondani, hogy ki a főhőse ennek a történetnek, ha magát a háborút nem számítom annak. A történet egyben korkép is, hiszen szépítések nélkül kaptam ízelítőt abból, hogy mit jelentettek a bombázások, a kitelepítések, az idegen országban levő ellenállás segítése saját életük kockáztatásával. Én a jegyrendszerről, a nélkülözésekről is nagyszüleimtől hallottam, akik nagyon fiatalon élték meg mindazt a nyomort, amivel egy háború jár, és az amit ők meséltek nagyonis egybevág azzal, amit a szerző leír könyvében, bár természetesen a helyszínek különböztek, de a háború ugyanaz volt.

Sheila Phipps egyetlen napon, egyetlen bombázás alkalmával veszíti el egész családját és egyetlen életben levő rokonához küldik, ahhoz a Constance nagynénihez, akivel a szülei soha nem tartották a kapcsolatot és belemélyülve a történetbe, nem is kellett sokat godolkoznom azon, hogy miért. Constance Tranter megkeseredett, irigy, kellemetlen perszóna, és a későbbiekben kiderülő titkai sem szolgáltak mentségnek viselkedésére. Viszont nála lakik Prue le Strange, Winterton grófjának lánya is, és a két fiatal nő összebarátkozik, mi több, Prue segít állást találni a hadseregnél és valamennyire pótolja az elvesztett családot. A társadalmi különbségek miatt a két fiatal nő közötti barátság soha nem jött volna létre, ha nincs a háború, és nagy valószínűség szerint Sheila élete is másként alakult volna.

A történet a múlt század negyvenes éveiben játszódik és több évet ölel fel. Néha pörögött, néha vontatott és túlságosan is részletező, de összességében egy nagyonis élvezhető olvasmány volt, többnyire szerethető karakterekkel és boldog végkifejlettel, hiszen háború ide meg oda, de csupán egyetlen szereplőt veszítettünk el a cselekmény során – őt sajnos nagyon kedveltem és reménykedtem a csodában, ami nem akart jönni.

Nem lettem a szerző rajongója, de teljesen biztosan olvasni fogok tőle mást is, amikor hangulatom lesz hozzá, mert azt azért el kell ismernem, hogy Mary Nichols történetei könnyen olvashatóak, de nehezen emésztetőek a tematikájuk miatt, hiszen nem mindenki kedveli a valós történelmi tényekre épülő sztorikat és a világháború sem egy rózsaszín lányregény.

Ajánlom a háborús-romantikus történetek rajongóinak, és különben is ízlések és pofonok...

Mary Nichols regényeiben a II. világháború, a női sorsok és persze, a romantika áll a középpontban. Nyereményjátékunkban a szerző további könyveire is szeretnénk felhívni a figyelmeteket. Minden állomáson találtok egy-egy fülszövegrészletet. A feladat, hogy a Rafflecopter megfelelő sorába írjátok be az idézett könyv címét.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Élj ​a jelennek, és higgy a jövőben!

Louise Fairhurst kimerült, megviselt tanítványaival az éj leple alatt érkezik meg egy barátságos norfolki faluba. Hosszú út áll mögöttük. Egyenesen Londonból jönnek, de nem azért, hogy egy jót kiránduljanak – kitelepítették őket, miután Hitler lerohanta Lengyelországot, és a kormány a főváros bombázásától tartott. 

a Rafflecopter giveaway

08.28. - Szembetűnő

08.29. - Betonka szerint a világ…

08.31. - Olvasónapló

09.02. - Kellyés Lupi olvas

Kimberley Freeman – Örökzöld-zuhatag

Kimberley Freeman legújabb regénye egy botrányos vonzalom, egy rég elfeledett titok meg egy furcsa szálloda története, ahol két nő élete egyszer és mindenkorra megváltozik.
1926-ot írunk. Violet Armstrong pincérnőként dolgozik a grandiózus Evergreen Spa Hotelben, ahol az ausztrál elit tölti téli vakációját. Sam és Flora Honeychurch-Black, a gazdag testvérpár hosszabb tartózkodásra rendezkedett be a szállóban. Violet és Sam között szenvedélyes, tiltott vonzalom alakul ki. 

Nyolcvannyolc évvel később Lauren Beck a Kék-hegységben vállal munkát: felszolgáló lesz egy kávézóban. Lauren megismerkedik Tomasszal, az Evergreen Spa Hotel felújítási munkálatait irányító dán építésszel. Mikozben kapcsolatuk egyre szorosabbá válik, a nő felfedez egy sor szerelmeslevelet, még 1926-ból. Nekilát a rég feledésbe merült rejtély felgöngyölítésének…

Athenaeum, 2018

Eredeti cím: Evergreen Falls, 2015

Megrendelhető

Első találkozásom Kimberley Freeman írásaival 2013-ban történt, amikor megjelent a Vadvirágok lányai. Akkor még nem létezett a blog, de később azért született a történetről egy bejegyzés, mert úgy a szerző, mint a történet a kedvencekhez tartozik. S nemcsak a szerzővel volt első találkozás, hanem a két idősíkú cselekménnyel is, ami lényegében két különböző történetet jelent, melyeknek valamilyen formában közük van/lesz egymáshoz. Nos, azóta ez a több idősíkú történetmesélés mondhatni divattá vált, bár nem mindenkinek jön be.

Mint oly gyakran, a szerző a cselekményt most is Ausztráliába helyezi, ami nem meglepő, hiszen ő maga is ausztrál. Már ez változatosságot jelent a sok amerikai kontinensen vagy az Egyesült Királyságban játszódó romantikus után.

Bár a történet a múlttal kezdődik, én előbb mégis a jelenéről mondanék néhány szót, különösen a hősnőről, Lauren Beckről. Nem különösebben szép, nem is zseniális és még gazdagnak sem mondható. Életében először van egyedül, a családjától távol. Attól a családtól, amely feláldozta a kamaszkorát és fiatalságának sok-sok évét bátyja, Adam betegségének oltárán. És az áldozat hiábavaló volt, mert Adam nem gyógyult fel, Lauren pedig nulla élettapasztalattal szökik meg zsarnok anyja túlzott féltése és ellenőrzése elől és vállal munkát Evergreen Fallsban.

A valamikor nagyon előkelő és híres Evergreen Spa Hotel elhanyagolt és romos, és visszaállításával egy dán építészt, Thomas Lindegaard-t bízták meg, Laurent pedig odaviszi egészséges kiváncsisága… meg a férfi iránt érzett vonzalma. S tulajdonképpen Lauren kiváncsisága az, aminek köszönhetően felgöngyölíthető a múlt század húszas éveiben játszódó, tragédiával körített szerelmi történet.

1926-ban Sam és Flora Honeychurch-Black, az előkelő és gazdag testvérpár szabályosan beköltözik Evergreen Falls Spa Hotelbe. Hosszúnak tervezett tartózkodásuknak több oka is van. Az egyik Sam ópiumfüggősége, és ezt felhasználva szeretné Flora minél messzebre tolni esküvője dátumát Tonyval, a felkapaszkodott gengszterrel, aki ezzel a házassággal vásárolná be magát az előkelő társaságba. Tony és gorillái természetesen elkísérték a testvéreket Evergreen Fallsba.

S a hotelben dolgozik egy jobb jövő reményében Violet Armstrong is, akibe a szenvedélybeteg Sam beleszeret. Hogy ennek a szerelemnek mi lesz a vége, Flora megússza-e a házasságot a kellemetlen Tonyval, nem fogom elmesélni, mindenki fedezze fel maga, ahogy azt is, hogy milyen kapcsolat van a történet múltja és jelene között. Annyit azért elmondhatok, hogy a kor, azaz a múlt század húszas éveinek ábrázolása remek volt. Átfogó képet kaptam úgy a gazdagok életéről, mint a kevésbé szerencsésekéről is. Nem kevés kutatómunka állhat mögötte.

A múltbeli kalandozások során Lauren nem csupán az emberöltőnyivel korábban történteket feldezi fel, hanem saját családjának titkaira is fény derül, olyan titkokra, melyek szőnyeg alá seprése miatt megrendül szüleibe vetett bizalma. Különösen ellenőrzésmániás anyjától fordul el, aki úgy viselkedik vele mintha még mindig kislány lenne – végül is valahol érthető az eltúlzott féltés, hiszen Mrs. Beck már elvesztett egy gyermeket.

Nagyszerű történet volt a múlt század húszas éveinek képmutatásáról, pénzről és hatalomról, szerelemről – hiszen több szerelmi történetet is kapunk a cselekmény során –,  szenvedélybetegségről, másságról és rossz döntésekről.

Az egyetlen dolog ami zavart az a cím és egyben a helység nevének fordítása. Nem értem miért kellett magyarra fordítani, de egyébként más történetben is idegesít, ha személyek vagy helységneveket lefordítják magyarra.

Könnyen olvasható, gördülékeny és izgalmas. Egyetlen pillanatig sem unatkoztam, nincsenek benne klisék, eltúlzott lelki drámák sem. Nagyon kedveltem és kicsit sem zavart, hogy egy idő után abszolút kiszámítható volt merre tart a történet. Felnőtt olvasónak ajánlom. Nem csak az Örökzöld-zuhatagot, hanem a szerző valamennyi könyvét, de természetesen ízlések és pofonok…

Kapcsolódó bejegyzések:

Vadvirágok lányai

Parázs-sziget

Hóvégi klasszikus: George Orwell – Állatfarm

Tündérmese

Orwell ​1943/44-ben írott műve – amelynek a szerző a Tündérmese alcímet adta – ténylegesen a sztálini korszak szatírája, a Lenin halálától a szovjet-német megnemtámadási egyezményig terjedő időszakban, de természetesen minden elnyomó, totalitárius rendszerre ráillik. Egy angol farm – Mr. Jones Major-ja – a színhely, ahol az állatok a disznók vezetésével megdöntik az Ember uralmát, és a maguk igazgatta Állatfarm-on élik először szabadnak, derűsnek látszó, majd egyre jobban elkomoruló életüket. Az 1984 írójának már ebben a művében is nagy szerepet játszik a történelmi dokumentumok meghamisításának motívuma. Visszamenőlegesen megváltoznak, majd feledésbe merülnek az állatok hajdani ideológusának, az Őrnagynak eszméi, a Napóleon nevű nagy kan ragadja magához a hatalmat, és – természetesen mindig a megfelelő ideológiai magyarázattal – egyre zordabb diktatúrát kényszerít állattársaira. A kezdeti jelszó pedig – Minden állat egyenlő – érdekesen módosul…

A könyvet Ralph Steadman egyedülálló rajzai illusztrálják.

“Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél”

Nincs ember a világon, aki ne hallotta volna a fenti mottót, mely Orwell méltán híres regényéből származik. Ez továbbra is érvényes és minden időben érvényes lesz, bár ami azt illeti mostanra kissé módosult megfogalmazásában: Mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek.

A történet megírása után tizenöt évvel tett szert népszerűségre, a háború után sok helyen betiltották, mert bevallottan a sztálini Szovjetúnió allegóriája és minden szereplőnek valós személy megfelelője is van, a mellékszereplők pedig egy-egy valós embertípust képviselnek: a talpnyalókat, az elítet, a manipulált tömeget, az átvert munkásosztályt, stb.

A történetet valószínűleg mindenki ismer, vagy ha nem, akkor hallott róla, hiszen az 1984 mellett ez Orwell legismertebb műve, mely kifigurázza a baloldali demokráciáknak nevezett diktatúrákat.

A cselekmény egy angliai framon játszódik, ahol az állatok megdöntik az ember uralmát és maguk veszik át a hatalmat és a farm irányítását. A politikai elítet a disznók képezik és, ahogy minden politikai elítben, itt is vannak ellenségeskedések és ellenlábasok, személyes ambíciók.

A történet fergeteges szatíra és kiválló iskolapéldája annak, ahogyan egyik diktatúra felcseréli a másikat, és ahogyan az ideológiák, eszmék változnak az érdekek függvényében.

"HÉTPARANCSOLAT

1. Aki két lábon jár, az ellenség. 

2. Aki négy lábon jár, vagy szárnyai vannak, az barát. 

3. Állat nem visel ruhát. 

4. Állat nem alszik ágyban. 

5. Állat nem iszik alkoholt. 

6. Állat nem öl meg más állatot. 

7. Minden állat egyenlő."

A könyv az 1001-es listán szerepel, 1954-ben animációs film készült belőle – ezt huszon-harminc évvel ezelőtt gyermekként láttam, és természetesen semmit nem értettem belőle, de évekkel később annál többet. 1999-ben tévéfilm is lett belőle... s legalább egyszer mindenkinek el kellene olvasnia, bár – ahogy mondani szoktam – ízlések és pofonok

Eredeti mű: George Orwell – Animal Farm, 1945

Magyar nyelven először 1989-ben jelent meg az Európa Kiadó gondozásában és azóta még huszonkétszer, leutóbb 2017-ben. Állati gazdaság címmel is megjelent 1985-ben az AB Független/Framo kiadásában.