Calista
Langley jól menő társkereső ügynökséget vezet a Viktória korabeli Londonban,
amely magányosan élő, tisztes hölgyek és urak számára nyújt szolgáltatásokat.
Ám a sikeres vállalkozás veszélybe kerül, amikor egy ismeretlen zaklató
gyászolóknak szánt apró tárgyakat, úgynevezett memento mori ajándékokat kezd
küldözgetni Calistának. És a tárgyak mindegyikébe a lány monogramját
vésték.
Calista úgy
érzi, a rendőrségre nem számíthat, ezért kétségbeesésében a népszerű bűnügyi
regényeket író, ám a világtól elvonultan élő Trent Hastings segítségét kéri. A
férfi kezdetben elutasítóan viselkedik, de egyre erősödő vonzalma Calista iránt
megingatja elhatározásában, így végül együtt látnak neki a nyomozásnak.
Ám minél
mélyebbre ássák magukat az ügyben, annál egyértelműbbé válik, hogy a zaklatónak
köze van Calista gondosan eltitkolt múltjához, és hogy az illető nem éri be
kevesebbel, mint Calista halálával…
Maecenas, 2017
Eredeti mű:
‘Til Death Do Us Part, Piatcus, 2016
Amanda Quicket
nem kell bemutatni a nagyérdemű olvasóközönségnek, hiszen több néven és több
műfajban is elkényezteti rajongói táborát. Ha valaki mégsem tudná, hát Jayne
Ann Krentz és Stephanie James név alatt is jelentek/jelennek meg könyvei, s ez
csak a két legismertebb név a sok közül.
Ugye, mikor
Amanda Quick néven ír, akkor egy klasszikus romantikus történetre várunk, sok
szerelemmel és romantikával… meg egy csöpp misztériummal, esetleg egy kis
krimivel körítve, izgalmasabbá téve, de a hangsúly mindenképpen a romantikán
lenne.
Nos, ebben a
könyvben kicsit másképp van. Ez a történet krimi a javából és mellette van némi
romantika és egy csöpp erotika is, de az igazán annyira csöppnyi, hogy szinte
hanyagolható. S mert Amanda Quick írta, akkor nem lehet egyszerű a történet, hanem legalább egyszer vakvágányra kell vezetnie az olvasót a cselekmény szövevényeivel.
Amint az a
fülszövegből is kiderül, Langley kisasszony társkereső vállalkozást működtet
magányos, társra vágyó hölgyeknek és uraknak, és valaki gyászolóknak szánt
ajándékokkal szerencsélteti meg. Személyre szólóan, hiszen minden tárgyon ott a
monogramja. És amikor ezek a tárgyak már a saját hálószobájában bukkannak fel,
akkor úgy érzi, ideje segítséget kérni, s nem fordulhat a rendőrséghez, hiszen
ki venné komolyan és foglalkozna egy rossz tréfának minősíthető dologgal. Ekkor
lép be a képbe Trent Hastings, a kor híres krimiírója, aki nem társkeresés
céljából keresi fel Langley kisasszonyt és szalonját, hanem húga miatt aggódik,
aki a nő kliense. Ez a helyzet engem
Jennifer Probst Keresd az alkalmat című könyvére emlékeztetett, de körülbelül
ezzel véget is ért a hasonlóság a két könyv között… természetesen a boldog
végkifejlet kivételével. Tehát Trent Hastings csupa aggodalomból keresi fel
Calista Langleyt és társkereső műintézményét és magától ajánlja fel segítségét
a nyomozáshoz. Mit ajánla? Egyszerűen kijelenti, hogy akkor ő most nyomoz és
kész.
Akárcsak az
utóbbi időben megjelent Amanda Quick-könyvek, ez is Londonban játszódik,
meghatározatlan időben, hiszen úgyanúgy lehet a 19. század vége, mint a 20. század
eleje. Viktória-korabeli - ez biztos. S női hőseinek neve is a szerzőtől megszokott különleges: Calista vagy
Eudora (ő Hastings húga és mivel Langley kisasszonynak van egy öccse azt hittem
a történet egy pontján összecsúsznak – ezt nem jól gondoltam). Ugyancsak a
szerző mostanában olvasott műveire jellemzően Calista Langley már nem egy
hamvas angol rózsabimbó, hanem 30+ éves, rajta már a vénkisasszony címke és
saját vállalkozást működtet, amivel a napi betevőre valót megkeresi. És
természetesen nem arisztokrata, de azért a jó körökhöz tartozik.
Minden
nyomozáson, gyilkosságon és enyhe romantikán túl, ez egy meglehetősen morbid
történet, hiszen annyiszor és annyi módon járja körbe a halál fogalmát, mint
soha eddig. Kezdve a memento mori tárgyaktól egészen a temetkezési
vállalkozóig, vagy az egyre növekedő áldozatok számáig. És ismét ízelítőt
kapunk az amatőr pszichológiából, mert úgy hirtelenjében mindenki alapos
ismerője lett a kor pszichológiai felfedezéseinek és pszichiátriai
alkalmazásainak… Ugye azt szokták mondani, hogy a nőkhöz és a focihoz mindenki
ért, hát mostanában a pszichológiához is.
A fordítás nem
volt egy nagy szám, ami azt illeti. Én elhiszem, hogy Miss Langley
“shoppingol”, mert megteheti, így írta le a szerző ékes angol nyelven. De ő
magyarul vásárolgatni megy, és csupán azért, mert ez nem egy napjainkban
játszódó történet, ahol símán elmehet a szleng vagy a napi szinten használatban
levő idegen szavak. Ez csak egy példa volt, van ott még más is.
Izgalmas volt,
bonyolult, szövevényes, pörgős… egyszóval igazi Amanda Quick remekmű. Hozományvadásztól pszichopátiáig és sorozatgyilkosságig minden van benne. Kis szerelem is és az a már említett csöppnyi erotika is. És nem, nem
találtam ki a gyilkost sem az elején, sem a történet közepén. Olyan jól van
megírva és annyiszor vezetett tévútra, hogy mégcsak nem is sejtettem ki lesz a
hunyó.
Nos, ezt el
kell olvasni, s majd mindenki eldönti szerette-e vagy sem, mert ugye az
ízlések, meg a pofonok, de nekem ez határozottan jó volt.