Vajon felépülhetünk
egy a testünket és a lelkünket ért súlyos sérülésekből?
Adam Avens harmonikus élete semmivé
foszlik, amikor a menyasszonya, Cat életét veszti egy tragikus balesetben. A
keserű gyász és az emésztő bűntudat érzésében elmerülve teljesen reményvesztetté
válik. Ám egy napon váratlanul berobban az életébe a szépséges Chloe. Adamet
addig nem ismert vonzalom keríti a hatalmába a titokzatos, vörös hajú lány
iránt, akit nem tud száműzni a gondolataiból.
Chloe erőszakkal teli múltja után
keményen küzd, hogy a felszínen maradjon, de rendkívül kiábrándult és
csalódott. Egészen biztos benne, olyan, hogy igaz szerelem, csak a romantikus
könyvekben és mozivásznon létezik. Adam vonzó tekintete és tréfálkozásai iránti
sóvárgása azonban erősebbnek bizonyul, mint a félelmei a múlt démonaitól.
Mégsem képes egyedül eltépni a láncokat, mindent elfelejteni és újra hinni.
Az első találkozásuk azonban mindkettejük
sorsát megpecsételi. Hosszú út áll még előttük, a sebek nehezen gyógyulnak. A
szerelem, amelyről már mindketten azt hitték, soha sem lesz részük benne,
lassan enyhíteni kezdi a múltjuk fájdalmait. Az éppen sarjadó szerelmüket
azonban váratlan fordulatok és fenyegető üzenetek teszik próbára, feltépve a
már hegedő sebeket.
Létezhet újrakezdés két megtört ember
számára, akik már elvesztették a reményt? Vajon tényleg erősebb a lelkünk
vágyakozása a boldogságra, mint a félelmeink?
Az Aranykönyv-díjra jelölt Anne L. Green
a 2015. év elsőkönyves felfedezettje legújabb romantikus-erotikus regényének
lapjain a korábbiaknál is mélyebb érzelmekkel és borzongással bontakoztatja ki
két megsebzett szerelmes vívódásait.
Álomgyár, 2017
„–
Olyan furcsák vagytok ti pasik. Ha a férfiagyba bedobok két almát, akkor tuti,
hogy egy körtét fog kidobni. Teljesen másképp gondolkodtok.
Ezen
kis híján sírva nevettem.
–
Hogy micsoda? Neked a férfiak a bonyolultak? Akkor ezt kapd ki! Ha én dobok a
te agyadba két almát, abból három csillag, egy rakat cseresznye, és négy
háromismeretlenes egyenlet jön ki. A ti agyatok, mint egy szupersztráda. Szinte
csak az érzelem vezérel mindent. Ez az egyik oka, hogy mindig minden megragad
az agyatokban. Káosz. Ember legyen a talpán, aki kiigazodik rajtatok.”*
Az első könyvem a szerzőtől. Természetesen
tudtam, hogy kicsoda Anne L. Green, mármint azt, hogy magyar szerző és a
könyveivel is találkoztam itt-ott. Nem tudom mi fogott vissza attól, hogy
bármelyikbe is belefogjak.
Mielőtt a Törékeny vonzerőt magamévá tettem volna körbenéztem, véleményeket
olvastam – ugye ez egy 2017-es, de azért nem tegnap megjelent könyv. A
Molyon kizárólag szuperlatívuszokat lehet olvasni róla, de hát nyilvánosan
kevesen vállalják fel a véleményüket, főleg ha negatív, ezért a haveri körben
is érdeklődtem, főleg arról, hogy milyen korosztályt céloz meg írásaival a
szerző és megelégedéssel fogadtam, hogy nem a tizenéveseket. Azt is pontoztam
volna, ha valaki szól, hogy ez a történet valamilyen formában kapcsolódik a
szerző egy korábbi könyvéhez (A remény
hajnala), és többször is utalások lesznek az ott történtekre.
Nekem ez a történet sok volt, de semmiképpen nem szabad mellőzni, leírni. Sok, úgy terjedelemben, mint tartalomban, s ha őszinte akarok lenni a két főhős sem lett
a szívem csücske. Szerettem, mert a szerző egyszerű, hétköznapi embereknek írta
le őket, és ugyanakkor nem kedveltem őket, mert a történet egy-egy pontján és
külön-külön hősöket csinált belőlük. Adamből kétszer is.
Adam és Chloe története, véletlenszerű
megismerkedésüktől egészen a boldog végkifejletig. Két lelkileg megviselt ember
próbálkozása a normalitás, a bizalom, a boldogság megtalálására, miközben egy
személyiségzavaros, őrült személy liheg a tarkójukba és mindent rombolni próbál, amit
addig felépítettek, s még az életükre is tör. Chloe horrorfilmbe illő
házasságából lábadozik – remek szemléltetése annak, hogy a pszichiáter is
ember, ugyanúgy nőből van, mint bárki más, és házasságában ugyanazokat a
hibákat követi el, mint más, közönséges halandó. Adam pedig teljesen
feleslegesen hibáztatja magát egy olyan dolog miatt, amiről lényegében nem
tehet, és magát bünteti azzal, amikor visszatér a seregbe és életét
veszélyeztető akciókba vesz részt.
Ugye ez Adam és Chloe (Eperke, ahogy Adam
becézi vörös haja miatt) története, s felváltva mesélik el. Már többször is
mondtam/írtam, hogy a halálom, amikor egy női szerző a férfi szereplője
szemszögéből meséli el a történetet. Le a kalappal Anne L. Green előtt, mert
egyetlen pillanatra sem éreztem, hogy amikor Adam mesél nyálas lenne,
túlságosan lelkizős, olyan nagyon „nőcis”. És amit igazán pontoztam, hogy a két
szempont kiegészítette egymást és nem ismételte a történetet.
Viszont a címét nem értettem, de hát nem
is fontos... és az ízlések meg pofonok....
„Emlékszem,
amikor pár évvel ezelőtt a házassági évfordulójukon a bácsikám az asztalnál
elmerengve megkérdezte a nénikémet:
–
Ha visszatekerhetnénk az időt az esküvőnk előtti napra, amikor még nem mondtad
ki az igent, akkor is hozzám jönnél még egyszer?
A
nénikém felé pillantva gondolkodás nélkül felelt.
–
Nem.
A
bácsikám kétségbeesett, meglepődött arckifejezését látva folytatta.
–
Ahhoz az emberhez, aki akkor voltál, nem mennék hozzá, de ahhoz, aki most vagy,
igen. Ennyi
év után értettem csak meg. A változás nem rossz, sőt jó, ha együtt változunk a
párunkkal. A nehézségek, melyeken keresztül kell mennünk, nem feltétlenül kell,
hogy eltávolítsanak bennünket egymástól, össze is kovácsolhatnak.”*
* Anne
L. Green – Törékeny vonzerő, Álomgyár, 2017