Hóvégi klasszikus - Thomas Hardy - A weydoni asszonyvásár

“De hiába, az ember a szerencséjét csak akkor becsüli meg, amikor már végképp elszalasztotta.”

(Thomas Hardy – A weydoni asszonyvásár)

Első találkozásom nem a könyvvel volt, hanem a sorozatfilmmel. Sokra nem is emlékszem belőle azon kívül, hogy az ősök oda s vissza voltak érte, hiszen a miniszériát 1978-ban készítették valamikor a nyolcvanas évek közepe táján  láthattunk belőle mi (de inkább a szüleink), ha nem később, és akkoriban, gyermekként fontosabb dolgaim is voltak mint Thomas Hardy   Ami azt illeti annak idején a BBC meglehetősen sok vérbeli klasszikust filmesített meg – s nem is rosszul –, ezzel népszerűsítve az angol klasszikus irodalmat. Szerencsére ezt a szokásukat a későbbiekben is megtartották, hiszen 2003-ban tévéfilm is készült a könyv nyomán – illene megnéznem.

Ez a film, miniszéria A casterbridge-i polgármester volt, ugyanis ez a könyv eredeti címe, bár magyar nyelven a köztudatba A weydoni asszonyvásár címel vonult be, s nem értem miért. Semmi gondom, ha kreatívan kicsit megdolgoznak egy könyvcímet, hiszen vannak olyanok – különösen a kortárs művek között –, melyek értelmezéséhez és fordításához külön akadémia és tengernyi kreatívitás kell, de itt most nem lennénk abban a helyzetben.

Igen, van a történetben egy asszonyvásár Weydonban. Igen, annak a vásárnak jelentősége van a történet és a szereplők szempontjából, de a történet nem a weydoni asszonyvásárról szól, hanem Henchardról,  Casterbridge hivatalban levő polgármesteréről, egy parasztból helyi méltóságig felkapaszkodott férfiről, aki fiatalon, erősen alkoholos állapotában az ominózus vásáron eladta fiatal feleségét egy matróznak.

"Vannak közmondások, amiket gyerekkorától fogva hajtogat az ember, de csak felnőtt tapasztalata vezeti rá az igazságukra."

A történet a múlt bűneiről szól, arról, amikor azok a tévedések utolérik az elkövetőt és jön a bűnhődés, bármilyen formája is legyen annak. Mert Henchard bűnhődik, ez biztos. Minden amiért felnőtt élete során dolgozott és küzdött összeomlani látszik körülötte, hiszen minden-minden hazugságra épült, s a múlt tikai miatti félelme miatt az emberi kapcsolatokban sem jó: barátságtalan, kevély, zárkózott.

Ez a könyv szerepel azon a bizonyos 1001-es listán, melyet már többször is emlegettem, s mivel a 19. század második felében íródott, egy igazi, hamisítatlan klasszikus – némi romantikával –, de inkább egy szociális korkép, hiszen Henchard történetén túl ismét ízelítőt kapunk a korra jellemző képmutatásból, a meglehetősen merev társadalmi- és illemszabályokból, melyek nem igazán tesznek jót egy amúgy is gyenge ember jellemének. A szöveg nyelvezete is a korra jellemzően kissé nehézkés és dagályos a mai olvasó számára

Nem elhanyagolandó az a tény sem, hogy egy férfi szerző ír egy férfi főhősről, mert bár számtalan mellékszereplő megfordul a könyvben, a történet központi figurája mégis Henchard marad. S ami engem meglepett, szereplői nem szerethetőek. Minden más érzelmet kiváltottak, csak a szeretetet nem. Henchard iránt például sajnálatot éreztem megvetés vagy elenszenv helyett, pedig ő a történet fekete báránya, a negatív hős.

Én nagyon szerettem, többször is olvastam már, s minden egyes alkalommal más-más érzéseket keltett bennem. Nem lesz happy end a vége, s értem ezt a főhős szempontjából, de a dolgok a helyükre kerülnek és gondolom, a szerző által alkalmazott megoldás mindenki elégedettségére szolgál majd. A kalsszikus irodalom kedvelőinek mindenképpen megér egy próbát, és azért nekik, mert ez nagybetűs szépirodalom, nem mindenki szereti. Ezen túl meg az ízlések és a pofonok…

Thomas Hardy (1840-1928) angol regényíró, novellista és költő, a falusi élet, az iparosodástól érintetlen környezet egyik legihletettebb ábrázolója. Regényeiben – Hazatérés, Egy tiszta nő, Lidércfény – döntő szerepet juttat a véletlennek, a váratlan fordulatokat előidéző félreértéseknek, az embertől független külső erőknek.

A weydoni asszonyvásár főhőse, Michael Henchard sorsát azonban nemcsak ezek befolyásolják, pályáját sokkal inkább gazdag, ellentmondásos jellemének szélsőséges vonásai, idulatai, érzelmi kedélyhullámzásai alakítják.

Eredeti mű: Thomas Hardy – The Mayor of Casterbridge, 1886

Magyar nyelven először 1968-ban, az Európa Kiadó gondozásába és utána még négy kaidást ért meg, utoljára 1983-ban jelent meg magyar nyelven a bukaresti Kriterion Kiadónál.

Dedikálás

Mondtam már?... Nem? ... Akkor mondom most:

Ashley Carrigan dedikálja új könyvét, az Árnyjátékos-t, az Ünnepi Könyvhét alkalmából. Juhéééé!!!!

Egészen pontosan hol és mikor, megtudod, ha figyelmesen megkukkantod az alábbi fotót... nem, az a könyvborító, nem Ashley Carrigan... bal felén, a buborékban... no, az...

Audrey Carlan - Calendar Girl - Július - Augusztus - Szeptember

Calendar Girl 7-9

Mia Saunders 12 hónapot kap, hogy apja szerencsejáték-tartozását visszafizesse, különben megölik. A fiatal lány elvállalja, hogy négyhetenként más és más gazdag férfi eszkortpartnere legyen, fejenként 100 000 dollárért. A szex nem előírás, de felárért engedhet a csábításnak. Tizenkét gazdag és sármos ügyfél, akikkel még csak nem is muszáj lefeküdnie… volt már rosszabb állása is. Egy kikötés van csak: nem lehet szerelmes. És ha a sors máshogy akarja?

Júliusban egy világhírű és szívdöglesztő zenész kívánságát kell lesnie. Augusztusban Texasba repül, ahol egy dúsgazdag olajmágnás húgát kell eljátszania. A szeptember hazaszólítja Miát, és Las Vegas semmi jóval nem kecsegtet. Olyan súlyos titokra derül fény, amire a lány nincs felkészülve. Vajon sikerül megmentenie mindazt, ami fontos neki?

Ébren tart a vágy, az izgalom, a szenvedély. Ez az INSOMNIA könyvek birodalma. Ne várd a hajnalt, olvasd ki az éjszakát!

Libri – Insomnia, 2017

Eredeti mű: Audrey Carlan – Calendar Girl 3, Waterhouse Press, 2016

Naptár-lány 3 vagy 7-9, teljesen mindegy, ugyanazt a történetet takarja, bár nem ártana így a vége fele eldönteni, hogy akkor most hogyan is nevezzük a sorozat részeit.

Őszintén bevallom, hogy az előző részek ismeretében a kiváncsiság, de inkább a fáradtság és az unalom vitt rá, hogy ezt a könyvet elolvassam. Tudod, az az érzés, amikor zsibbasztani kell az agyat és bizony nem Nietzschével, hanem valami kis könnyed, felejtős dologgal.

Bár ebben a részben nem az erotika a domináns, még mindig azt vallom – és ezt bármilyen fórumon megismétlem – hogy olvastam kiadatlan magyar szerző tollából (billentyűzetéből) toronymagasan jobb írásokat, melyeket a saját blogján kénytelen mutogatni a nagyérdeműnek. Jobb esetben összespórol valamenyi pénzt és magánkiadásban kinyögi. Eredetiben ezt is egy magánkiadó követte el, az a Waterhouse Press, ami Meredith Wild tulajdona – őt a sokszorosan Rád kattanva könyvekből ismerjük.

Szerkezetében a könyv követi az előző két részből már ismert sémát: időben három hónapot ölel fel, minden hónap más-más történet – vagy legalábbis annak kellene lennie és a szerző minden egyes hónapot egy-egy barátnőjének ajánl tengemély tiszteletével és köszönetével, hiszen nélkülük nem jött volna létre ez a sorozat, írás. Nekem nem igazán volt ígényem erre a baráti fényezésre.

Ez a rész egy kicsit más. Mint mondtam nem az erotika dominál a történetben, bár főhősnőnk libidója továbbra is maximális intenzítással van jelen, ha egy mutatós személy kerül a látószögébe. Ez a rész inkább az emberi kapcsolatokról, szerelemről, családról szól, és felborul az egy hónap-egy pasi modell, pontosan a családi gondok miatt.

– Anton Santiago, dél-amerikai származású hiphopsztár a fizető alany, akivel Mia, a történet hősnője videoklippet filmez és a már megszokott módon rendbe teszi a dolgait: ez esetben a sztár és asszisztense Heather között. Közben pedig saját traumáját is sikerül némiképp feldolgoznia. Ugye arra mindenki emlékszik, hogy az előző kliens fia, a sármos szenátor erősen alkoholos állapotban megpróbálta megerőszakolni Miát? S kapd elő a spanyol tudásodat, hiszen Anton Santiago puerto rico-i, spanyol nyelvű szövegét lábjegyzetben lefordítani pedig luxus lett volna.

– Maxwell Cunningham, texasi cowboy és természetesen olajbáró. Miának itt a kliens húgát kell eljátszania örökségügyben. De vajon tényleg el kell játszania? Itt a családi és magánjellegű kapcsolatok kezdik kiszorítani az erotikát a történetből, annak ellenére hogy III. Weston (Miszter Januári kliens) szinte az egész könyvben jelen van, hiszen ő a nagy szerelem és lényegében már össze is költöznek, annak ellenére, hogy Miát még mindig szerződés köti nagynénje eszkort-bizniszéhez és Weston pedig filmez, pont azzal a színésznővel, akire Mia féltékeny (“csak szex volt” Gina de Luca)

– Csúsztatás, mert Mia apja kritikus állapotba kerül, s e miatt a pénz elúszik s ráadásul kárpótlást kell fizetni a kliensnek. S ha lúd, akkor legyen kövér, III. Weston eltűnik egy filmezésen, Blaine Pintero, akinek Mia apja tartozik, követeli a pénzét, erőszakhoz és zsaroláshoz folyamodva. De összefog a család, az ismerősök, a volt kliensek a boldog végkifejletért.

Október majd egy orvos tévéműsorában találja Miát, de az egy másik történet lesz.

Erőltetet, néhol triviális nyelvezetű és teljességében idealisztikus történet volt. Részemről felejtős, de hát nem vagyunk egyformák, meg az ízlések és a pofonok. Hogy az utolsó részét elfogom-e olvasni? Nem tudom. Valószínűleg átlapozom, ha valamelyik haverina kölcsönadja, de ha nem, attól sem esem majd kétségbe...

A sorozat magyar nyelven is olvasható részei a Libri Kiadó jóvoltából:

1. Calendar Girl - Január - Február - Március, 2016

Calendar Girl 1

2. Calendar Girl - Április - Május - Június, 2017

Calendar Girl 2

A sorozat negyedik, befejező része:

Calendar Girl - Október - November - December

Calendar Girl 4

szeptemberre várható magyar nyelven, ha minden igaz.

Lauren Blakely - Mister O

The Men of Rom Com 2

Csak ​hívj Mister O-nak. Mert a TE gyönyöröd a szuperképességem.

Ó te jó ég, ez jóóó a játék neve, amikor így érez egy nő, és ha a férfi nem végzi el a feladatát, a pokolba vele a hálószobából! Én a lábujjgörbítős, észbontó, lepedőmarkolós eksztázisról beszélek. Amit minden alkalommal nyújtok. 

Úgy vélem, ez a gyönyör szuperhősévé tesz, és az a küldetésem, hogy mindig teljesítsek.
Ám nagy csalódást okozok, mikor egy bizonyos nő arra kér, tanítsam meg neki, hogyan nyerhet el egy férfit. Az egyetlen gond: a csaj a legjobb haverom húga, de túlontúl csábító, hogy ellenálljak, főleg, amikor kiderül, hogy az édes, szexi Harpennek mocskos gondolatai is vannak, és jól akarja használni azokat. Mégis mi baj lehetne abból, ha tartok a nőnek akit titokban kívánok néhány feltétel nélküli csábítás-órát. 

Senki nem fogja megtudni, még akkor sem, ha egy pár mocskos szexüzenetet küldünk egymásnak. Na jó, párszázat. Vagy ha beragad a ruháján a zipzár. Vagy ha olyan tutajos tekintetet vet rám a vonaton az egész családja jelenlétében.

Az a baj, hogy minél több éjszakát töltök vele az ágyban, annál több napot akarok ágyon kívül is vele tölteni. És életemben először nem csupán arra gondolok, hogyan ríkassak meg egy nőt örömében, hanem arra, hogy miként tarthatnám a karomban sokáig, a jövőben. 

Úgy tűnik, Mr. Orgazmus kalandjai csak most kezdődnek.

Művelt Nép, 2017

Eredeti mű: Lauren Blakely – Mister O

Akik rendszeresen olvasnak Harlequin-történeteket (Romana, Júlia, meg ilyenek) – legalábbis sokkal rendszeresebben mint én –, azok kapásból kiráznak kisujjukból négy-öt olyan kiadványcímet (bár ennél lényegesen több van), amik arról szólnak, hogy a főszereplő fickó a legjobb barátja kishúgába szerelmesedik bele. És nem föltétlenül kell Harlequin kiadványokat olvasni ahhoz, hogy beugorjon egy-két hasonló témájú, felépítésű könyv.

A The Men of Rom Com sorozat második része. Ha jól emlékszem, már az első résznél elmondtam/írtam, hogy ezek egymástól független történetek, melyek dögös lepedőművészekről szólnak, akiknek egyetlen álmuk-vágyuk a női nem tökéletes szexuális kielégítése. Na jó! Lehet, hogy nem pont így mondtam el... de tény, hogy a sorzat erről szól. és az is vitatható, hogy hány részből áll. Annyira azért nem tetszett, hogy most levelezésbe kezdjek a szerzővel, vagy az ügynökével és megkérdezzem, akkor mely történeteket is sorolhatjuk a sorozathoz.

“Mondjak három számomra kedves dolgot? A válasz pofonegyszerű. Egy hazafutás a kedvenc softballcsapatomtól, a képregényrajzolás, és természetesen a nők kielégítése.

Nem fogok hazudni. Az utolsó fényévekkel jobb a többinél. Egy nőt úgy a csúcsra juttatni, hogy közben széttépi a lepedőt és csillagokat lát, a Világ Legjobb Dolga.

Kicsit olyan ez, mint a nyári szünet, a karácsony és utazás a Fidzsi-szigetekre, vagy inkább ez mind egybegyúrva. A pokolba! Ha képesek lennénk valahogy hasznosítani a női orgazmuskor felszabaduló energiákat, biztosan egész városokat el tudnánk látni árammal, megállíthatnánk a globális felmelegedést, sőt még talán a világbékét is sikerülne elérnünk. A női orgazmus ugyanis a mindenség összes jó dolgának a megtestesülése, pláne ha én idézem elő. Én pedig már több ezret gerjesztettem eddig! Én vagyok a gyönyör királya, a jótékonyság megtestesülése, egyszer szégyellős, máskor vad szexállat, a célom pedig nem más, mint hogy a lehető legtöbb orgazmusban részesítsem a szeretőimet.

Hogy miként sajátítottam el ezt a lenyűgöző képességet? A válasz egyszerű. Egyszerre tanulom és művelem az orgazmus művészetét. Szakértőnek nevezem magam, mert – és itt most tökéletesen őszinte vagyok – száz százalékig a női kéj beteljesülésének megszállottja vagyok. Csak a teljes kielégülés a cél, és ha képtelen vagy ezt elérni, inkább bele se kezdj.”

(Lauren Blakely – Mister O, Művelt Nép, 2017)

Nos, itt van ez a saját szexuális teljesítményeitől magával eltelt Nick Hammer (Hammer mint kalapács) neves képregény-rajzoló és helyi tévés személyiség, Mister O megalkotója. Ugyanis Mister O egy képregény-figura, egy kicsit olyan mint James Bond (kicsivel többet), aki mindig legyőzi a gonoszt és megmenti a hölgyet, mire a hölgy hálásan omlik karjaiba. Saját képregény-hősével azonosul Nick Hammer, amikor saját szexuális teljesítményét fényezi. Nahát, nahát! Egy férfi, aki kizárólag a női orgazmus szolgája. A történetet is ő meséli el, saját szemszögéből, egyes szám első személyben.

És ugye van egy női főhős is – Harper és nem Harpen, ahogy a fülszöveg méltóztatik írni –, mint említettem, az elcsépelt felállás, hiszen a legjobb barát húga. Nos, Haper nincs megelégedve saját vonzerejével, és – mit tesz a fikció ördöge! – csábítási leckéket szeretne venni pontosan Nicktől.  Ugye nem kell mondanom mi lesz a vége, mert magadtól is tudod? Ennyi a történet... meg sok-sok erotika.

Említettem már, hogy a nagy lepedőművész 21 évesen vesztette el a szüzességét és imádja a mentás-csokis fagyit? És Harry Pottert... És ugye azt sem kell elmondanom, hogy olyan szexi és kívánatos, hogy minden nőről azon perc leolvad a fehérnemű?

Lényegében el sem akartam olvasni ezt a könyvet a sorozat első része, a Kőkemény után, de valamivel el kellett tölteni az időt a repülőtéren, meg fenn a levegőben és ez arra pont jó volt. Agyzsibbasztónak, ahogy valakitől olvastam, mert tényleg semmi extra nincs benne. Szerencsére csak kölcsön kaptam haverinától.

Erotikával jól felturbózott közhelyes történet, az egyetlen pozitívuma, hogy itt-ott jó kis beszólások voltak, amik feldobták a hangulatot. Már az is eszembe jutott a sorozattal kapcsolatban, hogy a szerző terápiás céllal ír és saját szexuális frusztrációit vetíti ki szereplőire… háááát, ha ezzel pénzt is tud keresni, akkor brávó neki.

Egyszerolvasós limonádé, az erotikus irások kedvelői minden bizonnyal rajongani fognak érte. Nekem erősen felejtős volt az egész. De természetesen az ízlések és a pofonok….

 A sorozat részei:

1. Kőkemény

Művelt Nép, 2016

Big Rock

3. Well Hung

Colleen Hoover - Egy nap talán

Egy nap talán 1

A huszonkét éves Sydney élete maga a tökély: egyetemre jár, jó állása van, stabil kapcsolatban él egy remek sráccal, Hunterrel, és a legjobb barátnőjével, Torival közösen bérel lakást. De minden megváltozik, amikor rájön, hogy Hunter megcsalja, és egyik pillanatról a másikra el kell döntenie, hogyan tovább. 

Sydney egyszer csak vonzódni kezd a titokzatos, jóképű szomszéd sráchoz, Ridge-hez. Nem tudja levenni róla a szemét, és valósággal megbabonázza a fiú szenvedélyes gitárjátéka esténként az erkélyen. Ridge sem közömbös iránta, és hamarosan ráébrednek, hogy több szempontból is szükségük van egymásra. 

Az Egy nap talán egy szenvedélyes történet barátságról, megcsalásról és szerelemről, ami az első oldaltól kezdve beszippantja az olvasót Sydney izgalmakkal teli világába.

Könyvmolyképző Kiadó, 2017

Eredeti mű: Colleen Hoover – Maybe Someday, 2014

"Hiszem, hogy az életben találkozunk néha olyanokkal, akiknek a lelke teljesen kompatibilis a miénkkel. Egyesek lelki társaknak nevezik őket, míg mások igaz szerelemnek."

 (Colleen Hoover - Egy nap talán, Könyvmolyképző, 2017)

Az első könyvem a szerzőtől. Hosszú ideig hallgattam az ismerősök dícsérő szavait és olvastam ultrapozitív kritikákat, így elcsábultam.

Egy dolog biztos: Colleen Hoover nem nekem ír. Egy újabb alig-huszonévesekről szóló történet, abból az amcsi-ifi standardból, jól megfejelve lelki mizériával és dagonyázással az önsajnálatban, kavarással, megcsalással, kettős értékrenddel és testi fogyatékkal, hogy tovább legyen fokozva az, ami e nélkül is már túl sok volt. És persze a zene, mert az milyen jól eladja majd a terméket.

Adott a főszereplő Sydney, aki dalszövegeket ír és, ó szegénykém, maga keresi meg a betevőre valót, hiszen szülei nem támogatták karrierálmait, mivel ebben az álomban nem a jogi egyetem szerepelt. Magától értetődően van neki barátja is, legjobb barátnője is, és boldog tudatlanságban él, míg a szomszéd srác, Ridge – a főhősünk,  felhívja a figyelmét a szarvaira. Sydney csodálatos példát mutat az olvasóknak és korosztályának: pofozd fel a legjobb barátnőd, ha az a pasiddal kavar a hátad mögött. Mintha az agresszívitás meg nem történté tenné a félrelépést. A finom lelkű és érzelmes dalszövegeket írogató Sydney olyan pöcre pattanó, agresszív személyiség.

S akkor már miért ne költözne be a főhőshöz, akinek épp van egy üres szobája, és akivel amúgy is együtt zenélnek, annak ellenére, hogy Ridge súlyos hallássérült – nem szeretem a siket szót. Igen, létezik ilyen, ez nem kitaláció: a hallássérültek is tudnak zenélni, táncolni, mert ők másképp fogják fel a hangokat, rezéseket, ritmust. Ha már Sydney és Ridge együtt zenélnek, akkor miért ne csinálnának mást is, bár az ifjú titánnak stabil kapcsolata van egy szintén hallássérült leányzóval, akinek cisztás fibrózisa is van ráadásul, csak azért, hogy még jobban fokozzuk a testi-lelki mizériát. S ha ez még mindig nem lenne elég, akkor a kégliben lakik Warren is, az élő lelkiismeret, aki mindig emlékezteti Ridge-t beteg barátnője iránti kötelességére. Milyen kapcsolat az, amit csak a sajnálat (vagy szánalom???) és kötelességtudat tart össze?

Nagyon kedves volt a szerzőtől, hogy zene-listát is adott a könyvéhez, mi több elérhetőséget is, lehet az okostelefonokkal bűvészkedni. Aki azt hiszi, hogy azokat a dalokat hallgatva ugyanazt fogja átélni/érezni a könyv olvasása közben, mint amit a szerző szugerál, hát gyorsan ébredjen fel, mert minden ember egyedi és megismételhetetlen, s ebből kiindulva mindenki a maga sajátos módján viszonyul az adott műhöz, legyen az a művészet bármelyik formája. És a pillanatnyi hangulatról még nem is beszéltünk... De attól a zenét meg lehet hallgatni.

S nemcsak dalokat kapunk, hanem dalszövegeket is, részei lehetünk az alkotófolyamatnak, olvashatunk ezernyi SMS-t és üzenetet a szereplők között.

A szerző világa - s ezen belül a szereplői világa is - nagyon távol áll tőlem. Hatásvadász, eltúlzott lelki mizériát felvonultató mű, lehet rajta vigyorogni, lehet rajta sírni. Ezt vagy szereted, vagy utálod, köztes megoldás nincs. Én nem kedvelem a stílust, ami a szerző sajátja. De attól más még rajonghat érte. Például azok, akik szeretik a mondva csinált konfliktusokat, a kihangsúlyozott lelki mizériát, a zenész-sztorikat, azonos mintát követő amerikai fiatalokról szóló írásokat... mert ugye az ízlések és pofonok…

Kiegészítő novella - Warrenről, a lakótársról szól: 

1.5 Maybe Not