2017. március 13., hétfő

Audrey Carlan - Calendar Girl - Április - Május - Június


Calendar Girl 4-6




A világsikerű Calendar Girl-sorozat második része. 
Ébren tart a vágy, az izgalom, a szenvedély. Ez az INSOMNIA könyvek birodalma. Ne várd a hajnalt, olvasd ki az éjszakát!





Libri, 2017
Eredeti mű: Audrey Carlan – Calendar Girl 2            



Az első rész után ezt el sem akartam olvasni. S azért tettem meg, mert kölcsön kaptam a könyvet.
Dícséretes viszont a tény, hogy a nagyon megoszló vélemények ellenére a kiadó mégiscsak bevállalta a sorozat folytatását és nem hagyta cserben azokat az olvasókat, akiknek ez a sorozat első része valamilyen okból fogva tetszett.
Akik olvasták az első részt, azok már képben vannak a helyzettel: Mia Saundersnek kerek egy millió dollárt kell összeszednie tizenkét hónap alatt, hogy kifizesse apja szerencsejáték-adósságát – pont a volt szeretőjének –, és mellette támogassa okos és tehetséges húga egyetemi tanulmányait. S teszi ezt eszkortszolgálattal tehetős urak mellett, havi százezerért. Ha saját döntése alapján szex is benne van a buliban, akkor ez húsz százalék felárat jelent. S az eszkorvállalkozást maga a nagynénje működteti. De mindezt tudják azok, akik olvasták az első könyvet, akik meg nem, nem vesztettek semmit, sőt! Valószínű, hogy értelmesebben töltötték el az idejüket.
Mondanom sem kell, hogy Mia Saunders olyan gyönyörű és olyan kapós, hogy mind a tizenkét hónapra be van már táblázva, mi több, tartalék játékosok is vannak, ha netán valamelyik lista szerinti úr épp akadályoztatva lenne valami miatt.
Januárban Malibuban jártunk III. Weston Charles Channingnél, aki forgatókönyvíró, filmproducer és szörfös, és belezavarodik Miába, mint sok más hasonszőrű társa. Február Seattle-ben talált minket a francia származású Alec Dubois festőnél, március pedig Chicagóban, Anthony Fasado olasz származású étteremlánc tulajdonosnál. No, itt Mia megkezdi utazását a szenté avatás fele, hiszen ráveszi a meleg Fasado-t, hogy vallja be bigott katolikus családjának szexuális hovatartozását. Tehát másra is gondol, nemcsak magára.
Most pedig elérkeztünk a következő három hónaphoz, Mia újabb kalandjaihoz.
 Boston, Mason Murphy sztár baseballjátékos. Ügynöke azért bérli fel Miát, hogy a játékos sajtómegítélésén javítson. Az illető úr ugyanis nem veti meg az italt, bulikat és a nőket, ez pedig csemege a sajtó számára. Mia hozzásegíti, hogy rendbetegye az életét, felismerje sajtósa iránti szerelmét és mellrákban meghalt anyja előtt tisztelegjen egy jótékonysági pénzgyűjtési akcióval. Ebből mindenki számára nyilvánvaló lesz, hogy a szerző életében nem vett részt egyetlen ilyen rendezvény szervezésében sem, mivel hősei a nagyszabású összeröffenést kevesebb mint egy hét alatt dobják össze. S mivel a sztár a sajtósával van elfoglalva, szexuális tevékenységének pótlására felhívja Mr. Januárt – mint ahogy már volt erre példa –, de ő épp nem ér rá, mert a sztár színésznőt döngeti, de sebaj, elő lehet rántani Mr. Februárt is.
 Hawaii. Tulajdonképpen fürdőruha-fotózásra modellnek béreli ki Miát egy középkorú házaspár, de hát semmi akadálya, hogy összeszűrje a levet Tai Niko szamoai modell-szörfoktatóval - ingyen. A megbízók és a fotózás alig néhány mondat erejéig van jelen a történetben. Mia ismét felismeri a bimbózó szerelmet és arra terelgeti Tait, de ez nem akadályozza meg, hogy szexmaratonokat tekerjen le vele minden adandó alkalommal. Ide érkezik majd egy hétre nyaralni Mia kebelbarátnője, a mocskos szájú Ginelle is, valamit húga, Maddy is, aki alíg húsz évesen férjez akar menni első barátjához. No, az a találkozás volt még jó buli, hiszen a szintén alig húsz éves fiatalember kioktató stílusban előadja, hogy miért is akar ő összebútorozni Maddyvel minél hamarabb.
 Washington, Warren Shipley üzletember, filantróp. Az első és eddig egyetlen 60+ férfi, aki beszállt az üzletbe, és aki alapból kikötötte, hogy a szex szóba sem jöhet közöttük, mert neki csak és kizárólag néma kiegészítőnek kell a lány. Itt Mia ismét fontoskodik és újabb lépéseket tesz meg a szenté avatás felé, mikor kioktatja a férfit, hogyan viselkedjen házvezetőnőjével, aki egy ideje már a szeretője, amikor beleavatkozik az üzleti tárgyalásokba és egy klotyó-beli dumapartin elrendezi mindazt, amit az üzletemberek módjával oldanának meg hosszú tárgyalások és lobbizás eredményeként. Viszont megbízójának fia, a sármos Aaron Shipley szenátor erőszakoskodik Miával, ami volt szeretők hadának állásfoglalását indítja el: értsd mindenki szét akarja verni a szenátor pofáját.
Július majd Miamiban viszi Miát, Anton Santiago hiphop sztár társaságába… - van beleolvasó a kötet végén.
Kizárólag az erotikus írások kedvelőinek ajánlanám, mert az itt-ott fellelhető, részletes erotikus jeleneteken kívül semmi nincs, csak összekutyult, zavaros-kapkodós történet-szilánkok. Egészen szórakoztató módon primitív és közönséges és ezt nem a jó értelembe kell venni. De hát ízlések és pofonok...
                                                                     



A sorozat első része:

Libri, 2016
Calendar Girl 1



A sorozat további részei a Libri Kiadó gondozásában:

Calendar Girl 7-9 Július - Augusztus - Szeptember
Calendar Girl 3 
júniusra tervezett

Calendar Girl 10-12 Október - November - December
Calendar Girl 4
szeptemberben várható