2020. november 29., vasárnap

Könyvmolyképző mustra – 2020, december



   Lassan itt az év vége – bár addig még egy hónap hátra van –, s ez már a friss megjelenéseken is meglátszik, mert messze nincs (vagy lesz) annyi új könyv mint eddig. Lehet ezt a járványra fogni, de egyébként máskor sem dúskáltunk karácsonyra a friss megjelenésekben – ezt úgy általában értem, mert egyetlen kiadó sem áraszt el szekérderéknyi új könyvvel. 
   A Könyvmolyképző Kiadó is kevesebb címmel jelentkezik be decemberre, bár reményeim szerint még 2-3 könyv azért becsúszhat, csak még nem előrendelhetőek a Kiadó webshopjában. Sajnálatos módon idén – és nem csak a téli szezonra értem – lényegesen kevesebb magyar szerző által jegyzett könyv jelent/jelenik meg… 





Rácz-Stefán Tibor – Éld át a pillanatot 


   Egy dedikálás, ami megváltoztatja az egész életed! 
   Panka mindig is tudta, hogy csak saját magára számíthat. A tizenhét éves lány nevelőszülőknél él, emellett egy kiadónál dolgozik gyakornokként. Egyetlen szabály szerint éli az életét: senkit nem enged igazán közel magához, mert túl sokszor törték már össze a szívét. 
   Bastien hiába híres író, az ő élete is csak kívülről tökéletes. A tizenkilenc éves, francia srác egy régebbi balesetét próbálja feldolgozni lelkileg, miközben egyre nagyobb nyomás nehezedik rá, hogy íróként is bizonyítson. Bastien a kétségbeesését és a haragját másokon vezeti le, a budapesti dedikálásán viszont emberére akad: Panka az egyetlen, aki felveszi vele szemben a kesztyűt. 
   Egyre jobban izzik a levegő Panka és Bastien között, az idő viszont ketyeg, a fiú ugyanis hamarosan elhagyja az országot. A szerelmüket már csak egy karácsonyi csoda válthatja valóra? 
   Az év legédesebb és legromantikusabb karácsonyi története, ami boldogsággal tölti meg a szíved. Mélyedj el benne! 

   14 éves kortól ajánljuk! 


   Kategória: Vörös pöttyös 




On Sai – A két herceg 
(Vágymágusok 2) 


   Bálok, titkok, szívdöglesztő mágusok… 
   Rianna izgatottan várja a gyógyítók vizsgáját és azt, hogy bejusson vele a könyvtárba, ám az események nem várt fordulatot vesznek. Valami zajlik a háttérben, aminek hatására Lidérc különösen kezd viselkedni. 
   Közben Erdon herceg hazafelé tart a sereggel és Delonnal, az éles eszű, jóképű gyógyítóval. Rianna egyre nagyobb veszélybe kerül, és minden vágya, hogy visszacserélje magát az öccsével. Ám közben egyre több furcsaságra felfigyel. Mit titkolnak a háborúról a vezetők? 
   Rianna megpróbálja kideríteni a tűztojások titkát és azt, milyen múltbeli sötét árny nehezedik a rémálmokkal küszködő, vonzó hercegre. 
   Miközben tart a katonai kiképzés, őket figyeli az élő vár, egy szélszörny, és ki tudja még, mi minden más. 
   „Pusztulj vagy szeress”, a természet csak ezt a két utat ismeri, és ha nem vigyáznak, nagyon is lelkesen segít mindkettőben. 
   Éld át az izgalmas és mágikusan érzéki kalandokat! 

   16 éves kortól ajánljuk! 


   Kategória: Vörös pöttyös 




Alexandra Reinwarth – Amit szeretek benned 


Ugye tudod, mennyire szeretlek? 
Ebből a könyvből bensőséges módon derül ki, 
mi az, ami két szerelmest összeköt. 
A mélyreható, derűs és érzelemmel teli 
kérdések, feladatok célja, hogy segítségükkel 
szavakba öntsük a másik iránt érzett szerelmünket. 
Ez a könyv 
tökéletes személyes ajándék 
– kitöltve pedig szerelmünk 
csodálatos jelképe. 


   Eredeti cím: Was ich an dir liebe 





Szerelem a Corona idején 
(antológia) 


   A szerelem rád találhat a legnehezebb időkben is! 
   A járvány mindannyiunk életét megváltoztatta, de a viszontagságok mutatják meg, mi az igazán fontos, miért érdemes küzdeni, miért érdemes élni. 
   Lehet ez a szerelem? 
   17 történet, ami megmutatja, hogy bármilyen sötétnek tűnik a világ, ha kinyújtod a kezed, rátalálhatsz arra, aki kivezet a fényre. 
   Talán a titokzatos szomszédod, aki kedves üzeneteket hagy neked az ablakában. 
   Talán a vonzó, de mogorva exfőnököd, aki akkor segít rajtad, amikor senki más nem. 
   Talán a fiú, akinek összetörted a szívét, de még azután is bármit megtenne, hogy újra boldognak lásson. 
   Talán egy idegen, akivel véletlenül ismerkedtél össze a neten, de segít megtenni azt a lépést, ami megváltoztatja az életed. 
   Talán egy múltja elől menekülő srác, aki megtanít jelen lenni, érezni, boldognak lenni a mostban. 
   Engedd el a gondokat, és éld meg a szép pillanatokat! 

   16 éves kortól ajánljuk! 


   Kategória: Rubin pöttyös 




Sarah J. Maas – Föld és vér háza 
(Crescent City 1) 


   Köti a vér. Kísérti a vágy. Szabadjára ereszti a sors. 
   Bryce Quinlan nappal kemény munkával, éjszakánként pedig bulizással töltött élete egészen addig tökéletes volt, amíg egy démon meg nem gyilkolta a legjobb barátait, magára hagyva őt a veszteségével és a fájdalmával. A tettes rács mögött ül ugyan, a gyilkosságok mégis folytatódnak, és Bryce hirtelen egy nyomozás kellős közepén találja magát. Bármire kész, hogy megbosszulja a barátai halálát. 
   Hunt Athalar, a hírhedt bukott angyal most kényszerből azokat az arkangyalokat szolgálja, akiket egykor le akart taszítani trónjukról. Brutális képességeit és elképesztő erejét egyetlen ügy szolgálatába állították – meg kell gyilkolnia a főnöke ellenségeit, vitának helye nincs. Amikor démon dúlja fel a városukat, ellenállhatatlan ajánlatot kap: ha segít Bryce-nak megtalálni a gyilkost, karnyújtásnyira kerülhet a szabadsága. Miközben Bryce és Hunt Crescent City legsötétebb részein nyomozva rájön, hogy egy gonosz erő minden egyes, a szívüknek kedves személyt és dolgot halálos veszéllyel fenyeget, arra is rádöbbennek, hogy perzselő szenvedély lakozik a másikban, ami mindkettejüket felszabadíthatja – már ha hagyják. 
   A #1 New York Times bestsellerszerző Sarah J. Maas a Föld és vér házával indítja útnak legújabb sikersorozatát, a Crescent Cityt. 

   Fiatal nőknek, felső korhatár nélkül! 


   Kategória: Zafír pöttyös 
   Eredeti cím: House of Earth and Blood