Egy éjszaka 1
Livynek
azonnal feltűnik, amint besétál a kávézóba. Lélegzetelállítóan jóképű, olyan
áthatóan kék tekintettel, hogy majdnem kiszolgálni is elfelejtik. És amikor
kimegy az ajtón, Livy azt gondolja, hogy soha többet nem fogja látni. De aztán
megtalálja a szalvétára írt üzenetet, melyen az aláírás: „M”.
A férfi csupán
egyetlen éjszakát akar, hogy kényeztesse őt. Semmi érzelmet, semmi kötődést –
semmi más, csak kéjt. Minden védőfal, amit Livy maga köré emelt magányos élete
során, egyszeriben leomlással fenyeget ezzel a zavarba ejtő emberrel szemben.
Célratörő, mégis jólnevelt. Úriember, mégis fensőbbséges. Szenvedélyes, mégis
érzelemmentes. A vonzalom azonban oly erős, hogy Livy képtelen bármit is
megtagadni tőle.. beleértve önmagát is.
M valami
olyan, mélyen lappangó, függőségbe taszító vágyat ébreszt fel Livyben, melynek
létezését a lány addig nem is sejtette, és melyet, félő, csak ő elégíthet ki.
De a lány érzi, hogy a gyors autók, a drága öltönyök és fényűző lakás mögött
egy sebzett személyiség rejtőzik.
Ahhoz, hogy
testestül-lelkestül az övé legyen, Livynek fényt kell derítenie a sötét
titkokra. Valóságos megszállottsággal merül el a férfi világában, próbálja
legyőzni a védőpajzsait, pedig ez a megszállottság azzal fenyeget, hogy
visszavonhatatlanul összetöri a szívét…
Művelt Nép,
2016
Eredeti mű:
Jodi Ellen Malpas – One Night: Promissed, Grand Central, 2014
Nincs mit tagadni, nekem a kedvenc modern férfi-hősöm Jesse Ward, Jodi Ellen Malpas Ez a férfi sorozatából és “M” mint “Miller” még nagyon távol állattól, hogy ezt a helyet elfoglalja, sőt, még labdába sem rúghat. Nagyon kiváncsi voltam erre a könyvre – és az egész sorozatra –, mert a szerző előző trilógiája nekem bejött.
Lapos,
unalmas, vontatott, zavaros… de a végén egy akkorát durran, hogy mindezt
megbocsátod és ismét megfogadod, hogy soha nem fogsz bele semmilyen sorozatba, amíg minden része meg nem jelent,
főleg ha függővégesek a részei.
Történet
egyszerű: férfi és nő összetalálkozik, férfi felajánlja a 24 órás kalandot, nő
belemegy. Eddig minden tiszta. Csakhogy a nő egy 24 éves lány, zavaros múlttal,
zavaros identitástudattal és néha úgy viselkedik mint egy tizenéves
gyengeelméjű rajongó az imádott popsztár megpillantásakor: megnémul,
összezavarodik, baromságokat követ el, ügyetlen lesz. Igen, ezt váltja ki
belőle “M” jelenléte, aki ugyan csupán 29 éves, de viselkedését tekintve
kétszer olyan idősnek tűnik.
No, szóval,
egy ideig csak kerülgetik egymás. Bár a kémia kettejük között nagyonis működik, a vak is látja, hogy a köztük levő különbség ég és föld:
Olivia egy bárban dolgozik (és alkalmi pincérlány főnöke exklúzív rendezvényein), Miller elegáns, disztingvált, első
ránézésre is tehetősnek néz ki, több klasszissal a lány felett áll. Ennek
ellenére végül összejönnek és minél jobban nyit Olivia Miller felé, mesél a
múltjáról, származásáról, a férfi annál titokzatosabb, zárkózottabb és állandóan
azzal takarózik, hogy ugyebár nem ígért neki semmit, sem érzelmeket, sem
kapcsolatot, csupán 24 órát. De azért elengedni sem tudja…
"M" obszesszív
módon rendmániás, fél a felvonóktól – vagy a bezártságtól? szabad mozgásának
korlátozásától?? –, és természetesen egy lepedőakrobata, tehát a könyvben bőven
vannak szex-jelenetek és erotika. Szerelemről nem igazán beszélhetünk...
Természetesen
vannak mellékszereplők, akik mindig jobban tudják mi a jobb a főhősöknek,
esetünkben Oliviának, akit a nagyanyja rendesen manipulál tiszta jóindulatból és jövője iránti aggodalomból, és akinek a barátnője és munkatársnője, Sylvie is természetesen jobban tudja,
hogy Oliviának kivel kellene randiznia és kivel nem. M-mel nem.
Egy biztos:
számomra két ennyire antipatikus főszereplővel, mint Olivia és Miller még egyetlen könyvben sem
találkoztam, Egyikükkel sem tudtam egyetlen pillanatig sem szimpatizálni
semmilyen okból, de hát ízlések és pofonok…
Mikor már
végre eldöntöttem, hogy elég a mizériából és félre a könyvvel, jött az amit az soha
nem gondoltam volna és legmerészebb álmomban sem láttam volna előre… és akkorát
durrant, hogy nem győzöm kivárni a második rész megjelenését, sőt, kacérkodom
az eredeti angol változat beszerzésével. Ha megmondom mi, akkor már minek
elolvasni a könyvet?
Mi idegesített
elejétől végig? Az írónő Converse-imádata. Ez már feltűnt az előző
trilógiájában is, sőt egy régebb olvasott interjúban is a márka iránti
imádatáról beszélt, most viszont mintha kvóta lett volna, hányszor írja le egy
fejezetben a márka-nevet. Vagy tényleg volt kvóta és ezért sok pénzt kapott? Azért azt nem mondanám, hogy túl sok hasonlóság lenne az írónő előző trilógiájával, de még csak az első résznél tartunk... és nagyon tudta, hol kell abbahagyni a történetet.
