2019. április 6., szombat

Könyvmolyképző tavasz – három



Nem panaszkodhatunk, mert a Könyvmolyképző Kiadó tényleg kitesz magáért és már követni sem tudom szám szerint hány új megjelenéssel rukkol ki a Könyvfesztivál alkalmával.
Ez már a harmadik bejegyzés, ami erről szól, és minden bizonnyal mindenki talál kedvére való olvasnivalót, hiszen szinte minden zsáner képviselve van, és közkedvelt sorozatok folytatásai is elérhető közelségben lesznek. Böszörményi Gyula és Diana Gabaldon rajongói már szemezhetnek is a malacpersellyel.
Ha így folytatjuk, ez kész anyagi csőd lesz!




Böszörményi Gyula – Szer’usz világ 
(Ambrózy báró esetei V.)


1901. márciusa. Ambrózy Richárd bárót meglőtték. A Rókus kórház magánkórtermében élet és halál közt lebegő hírneves budapesti magánzó detektív mellett fiatal hitvese őrködik egészen addig, míg egy nap rá nem ront a rendőrség, hogy gyilkosság vádjával letartóztassa.
Ambrózy báró tehát „dögrováson”, a neje vizsgálati fogságban van, így látszólag senki sincs, aki a fiatal házaspárra zúduló, rémálomhoz hasonlatos cselszövés háttere után kutakodjék. Senki, csupán a kis Mück Mári, a cserfes tabáni zsebtolvajlányból lett „társaskodónő” és cseppet sem „komor” komorna, aki a maga szélütött módján kezd a nyomozásba, melynek során magával a véres kezű Pesztonkával, a századforduló Budapestjének legrettegettebb bűnözőjével találja szemben magát.
A rajongásig szeretett Ambrózy báró esetei című sorozat legújabb kötete bő humorral, meghökkentő fordulatokkal, számos valóban élt szereplővel és valós eseménnyel ízesített, kalandos időutazást kínál olvasóinak a korabeli Budapest legközepébe és főleg annak alvilágába.


Sorozat: Vörös pöttyös
Megrendelhető            Beleolvasó  



Melinda Taub – Veronai szerelmesek


Bár Rómeó és Júlia halálával „borús béke” köszönt Veronára, a Montague-k és Capuletek közötti ősi viszály ismét kiújul – alig telik el két hét, és a két ház tagjai ismét a nyílt utcán csapnak össze.
Escalus herceg az újabb „patvarkodó viszály” láttán úgy dönt, hogy a két tehetős család kibékítése csakis egy Capulet és egy Montague házassága révén lehetséges. A Montague-házból az elhunyt barátját gyászoló agglegényre, Benvolióra esik a választása, a kiszemelt ara pedig a Capulet-ház Rozalinja, Rómeó egykori szerelme. A fiatalok megboldogult unokatestvéreikkel ellentétben nem táplálnak gyengéd érzelmeket egymás iránt, ám a közös cél – hogy oltár elé járulás nélkül véget vessenek a városban dúló viszálynak – egyesíti őket. Csakhogy hamar világossá válik, hogy a békéhez vezető út nehézségekkel van kikövezve, és hogy Veronában a legváratlanabb helyeken sarjadhat szerelem.
Titkos találkák, romantika, a család becsületéért vívott párbajok…
Vesd bele magad!


Eredeti cím: Still Star-Crossed
Sorozat: Vörös pöttyös
Megrendelhető            Beleolvasó  



Jessica Park – Nyugtalan vizek 
(Lélegezz velem! 2)


Vihar készülődik, és a viharok fölkavarják a vizeket.
Blythe McGuire egy tragédia utáni lelki betegségéből kilábalva megtanulja, miként engedje el a múltat, és fogadja tárt karokkal a jövőt. Azt a jövőt, ami immár elválaszthatatlan a Shepherd testvérektől.
Közte és Chris között eget-földet rengető szerelem szövődik, ami messzire űz minden szívfájdalmat.
Sabinnel mély barátság köti össze, ami – mindkettőjüket meglepve – alaposan felkavarja az életüket. Ezt a barátságot teszi most próbára a fiú máig kísértő szörnyű múltja. Mert a megsebzett lélek irgalmatlanul sajog tovább.
Így most Sabin merül víz alá, ő kapkod levegő után, és félő, hogy az érzelmi zűrzavar mindhármukat olyan sötét örvénybe taszítja, ahonnét nem menekülhetnek. Bár Blythe megjárta a maga poklát, Sabin megmentése sokkal nagyobb áldozatot követel, mint a lány eleinte hitte. Bizalmas, szeretetteli kapcsolatuk segíthet, de úgy tűnik, minden eddiginél nehezebb feladat rávennie Sabint, hogy elfogadja a támogatását.


Eredeti cím: Restless Waters
Sorozat: Rubin pöttyös
Megrendelhető            Beleolvasó  



Vi Keeland, Penelope Ward – Szívtipró pilóta


Pénz vagy szerelem? Melyiket válasszuk?
Az olvasó fejben talán azonnal megválaszolja a kérdést, gondolván: ez pofonegyszerű.
Számomra viszont nem az. Említettem, hogy egy csomó pénzről van szó? Rengeteg pénzről!
El kell utaznom valahová, hogy ezt átgondoljam. Hirtelen ötlettől vezérelve útnak indultam, de amikor a repülőtér várótermében összefutottam a szexi Carterrel, a dolgok más irányt vettek. Túlfűtött beszélgetésbe elegyedtünk, aztán ő elhúzott. Azt hittem, többé nem találkozunk. A sors azonban másként rendelte.
Meglepetés! Carter veszélyes pasi, és folyton ide-oda repül. Mágnesként vonzottuk egymást, de tudtam, hogy a dolog csak átmeneti lehet. Főleg, amikor meghallottam az előéletéről szóló pletykákat. De rákattantam a pasira, és semmi más nem számított. Tartottam tőle, hogy ebből óriási pofára esés lesz, mert valahogy a lelkem mélyén mégis arra vágytam, hogy én legyek az, aki megzabolázza ezt a szívtipró pilótát.
A legkevesebb, amit elmondhatok, hogy valóban a hetedik mennyországba repített.
De egyszer minden jó dolog véget ér, nem igaz? Csakhogy a mi kalandunk olyan véget ért, amire egyáltalán nem számítottam.


Erdetedi cím: Playboy Pilot
Sorozat: Rubin pöttyös
Megrendelhető            Beleolvasó  



Diana Gabaldon – A lángoló kereszt – 2. kötet 
(Outlander 5/2)


EGY BÁMULATOS KALAND, AMI PRÓBÁRA TESZI A SZÍVET, MÉRLEGRE A LELKET ÉS MEGMÉRI A SZELLEMET… NYELVEZETE FRISS, GAZDAG LEÍRÁSOK TARKÍTJÁK, A TÖRTÉNET PEDIG CSELEKMÉNYDÚS… MAGÁBA SZIPPANT!  CNN.com
1771: A Korona észak-karolinai gyarmatán egymásnak feszül a gazdag arisztokrácia és a megélhetésért küzdő telepesek, törékeny egyensúlyban tartva a kialakult, szorongató helyzetet.
Közöttük áll Jamie Fraser, egy talpig becsületes és tisztességes férfi. Miután száműzték szeretett hazájából, Skóciából, most végre megkapta a földet, ami után áhítozott. Támasza rendkívüli felesége, Claire, a nő egy másik helyről és időből, aki az eljövendő események ismeretének terhes ajándékát hordozza. Korábban ez a tudás veszélyt és áldást is jelentett Jamie és Claire számára. Most talán pislákoló fáklyaként vethet fényt az előttük álló vészterhes éveken át vezető útra – vagy olyan tűzvészt okoz, amiben mindketten hamuvá égnek.
A lángoló kereszt egyszerre szívbemarkoló, letehetetlen, történelmileg a legapróbb részletekig hiteles, és süt belőle a szenvedély.


Eredeti cím: The Fiery Cross
Sorozat: Arany pöttyös
Megrendelhető            Beleolvasó  



M. Robinson – El Diablo


Könyörtelen voltam.
Féltek tőlem.
Feláldoztam magamat. Őt. Mindent…
Én magam döntöttem úgy, hogy olyan világban akarok élni, ahol többet érek holtan, mint élve. Rossz ember voltam – sosem állítottam mást magamról. Rengeteg dolgot tettem, amire nem vagyok büszke. Láttam sok mindent, ami belém égett. Fájdalmat okoztam sok embernek, s ezt nem lehet visszacsinálni.
Minden rajtam állt.
Minden döntés.
Minden parancs.
Sosem számított, hogy mi helyes, és mi becstelen.
Amíg nem találkoztam Vele.
Addig védelmeztem, amíg a megszállottja lettem.
De ki fogja őt megmenteni tőlem?
Magától az ördögtől.
A sors hozott össze bennünket. A végzetünk közénk állt.
Sötét és kegyetlen, domináns maffiózó érzékeny szerelme egy balerina iránt.
FIGYELMEZTETÉS! Brutális történet brutális szavakkal. Csak akkor vidd magaddal, ha bírod!


Eredeti cím: El Diablo
Sorozat: Rázós könyvek
Megrendelhető            Beleolvasó 


  

       

2019. április 4., csütörtök

Bryn Greenwood – Minden csúf és csodálatos dolog

Új szerző mutatkozik be a Könyvmolyképző Kiadónál, s nem is akárhogyan. Bryn Greenwood Minden csúf és csodálatos dolog című könyve az emberi lét legsötétebb bugyraiba viszi el olvasóját.
Kövesd a Blogturné Klub öt bloggerét turnéjukon, ismerd meg a könyvhöz kapcsolódó gondolataikat, játsz velük, és amennyiben a szerencse is melléd áll, tiéd lehet a kiadó által felajánlott három nyereménykönyv egyike.




Wavy ötéves korára már nagyon sok traumát szenvedett el. Nem hajlandó sem beszélni, sem mások előtt enni, mert kábítószerfüggő anyja mocskosnak tartja, ami a szájába kerül. Apja, a drogdíler Liam nem sokat törődik a családjával. Wavy egymaga küszködik, hogy iskolába tudjon járni és ellássa a kisöccsét, Donalt. Csak Kellen, Liam egyik embere mutat együttérzést és törődést Wavy irányában. A szeretetre éhes kislány és a sérült férfi egymásba szeretnek, és Wavy mindössze tizenhárom éves, amikor szexuális kapcsolatot kezdenek. Nagynénje  pedofilnak bélyegzi Kellent, és kitartóan küzd, hogy elválassza őket egymástól. Wavy időközben felnő, és hihetetlen szívóssággal, minden akadályt legyőzve dolgozik azon, hogy ismét összekerülhessen a férfival.


Kiadó: Könyvmolyképző, 2019
Eredeti cím: All the Ugly and Wonderful Things, 2016
Megrendelhető                Beleolvasó 




   Amennyiben már a címkék és a fülszöveg alapján előítéleteid vannak ezzel a könyvvel kapcsolatban, akkor most hagyd abba a bejegyzés olvasását és viszlát egy másik alkalommal!

   Bryn Greenwood könyve már jóval a magyar nyelvű megjelenés előtt kiverte nálam a biztosítékot. Rosszul mondom: nem a könyv verte ki a biztosítékot, hanem az a néhány hisztériázó, aki egyetlen címke alapján ítélkezett, és hidegrázást kapott a pedofília szótól, mert csak ennyi maradt meg benne az egész könyvismertetőből. Rohadjon meg az összes gyermekbántalmazó, legyen az szexuális, fizikai vagy érzelmi bántalmazás, de ez fikció, és senki ne ítélkezzen mielőtt a cselekmény egészét megismerné.
Tisztázzuk: ez a történet nem pedofíliáról szól, nem népszerűsíti azt, és amiért valaki értékel egy jól megírt történetet, amiben esetleg – ismétlem ESETLEG! – olyasmi történik, ami eltér a megszokottól, attól még senki nem lesz sem szörnyeteg, sem lelkes rajongója a szexuális devianciáknak. Egyébként az is erősen vitatható, hogy egyáltalán alkalmazni lehet-e a pedofília címkét a történettel kapcsolatban. Túl könnyen dobálózunk olyan fogalmakkal, melyek értelmével és meghatározásával a többség nincs tisztában, csak túlmisztifikált és torzított értelmezésekből ismer, és amelyeknek csak nyomokban van köze a valós, pszichiátriai meghatározáshoz.
Minden csúf és csodálatos dolog valójában egy rázós könyv, nem csak úgy kategorizálták, mert valahová tartoznia kell, és pontosan arról szól, amit a címe is jelez: az élet csúf és csodálatos dolgairól. Időben hozzávetőlegesen tizenöt évet ölel át és E/1-ben íródott. Erről az E/1-ről azonban tudni kell, hogy nem egy-két ember szemszögéből ismerhető meg a történetet, mint ahogy az általában lenni szokott a hasonló stílusban írt könyveknél, hanem sokkal több. Itt nem csupán a főhősök mesélik a maga történetüket, hanem a mellékszereplők: családtagok, barátok, tanárok, a hivatalos közegek is szólnak arról, ahogyan ők a történéseket látták, megélték. Ilyen szempontból a történet egyedülálló.
Mondanék néhány szót a szereplőkről is, első sorban Wavy-ról, hiszen minden körülütte forog. Anyu drogfüggő, minek következtében kényszerképzetei vannak, minden mocskos, de első sorban az élelem az, gyermekeit éhezteti, a csak lopva étkező Wavy-nél ebből kifolyólag súlyos étkezési rendellenesség alakul ki. Apu nemcsak drogdíler, hanem egy egész droglaborja van, terjesztői, csicskásai, szóval minden, amivel egy kisstílű bűnözőnek rendelkeznie illik. Mivel a szerző bevallottan maga is egy némileg megjavult drogdíler lánya, meglehetősen hiteles lehet az a kép, amit erről a világról fest.
A szülők kizárólag saját élvezeteikkel foglalkoznak, a két gyermek teljesen magára marad, és Wavy szinte egyedül visel gondot magára és öccsére. Annyira hozzászokott a nélkülözéshez és nyomorhoz, hogy akkor sem tud változtatni szokásain, mikor a  körülmények következtében nagynénje házába kerülnek. Az állandó szülők-nevelőszülő-nagynéni családja közötti sokszoros dobigálás sem segít Wavynak egy egészséges családkép kialakításában.
Az egyetlen aki valójában törődik Wavyval és némiképp Donallal is, az Kellen, a drogdíler apa egyik embere. Tíz+ évvel idősebb Wavy-nál, indián származású, túlsúlyos és nagyon magányos. Említettem, hogy nem pengeagyú, hanem kissé lassabb a gondolkodása? Talán azért támogtja Wavy-t, mert annyi hasonlóság van közöttük: társadalmi kirekesztettség, a formális család hiánya, magány. Támogatja, segíti, gondoskodik róla és szó sincs szexről kettejük között, míg 13 évesen Wavy ki nem provokálja. És elszabadul a pokol, Wavy pedig elveszti az egyetlen biztos pontot életéből. 
   A történet itt nem ér véget, hiszen hiányzik happy end, ameddig hosszú időnek kell eltelnie és hosszú útat kell bejárniuk a főhősöknek, de akiknek nem teljes egy történet a boldog végkifejlet nélkül, megnyugodhatnak, a dolgok szinte mindenki számára jól alakulnak.
Ezt a történetet lehet szeretni, vagy gyűlölni, vagy mindkettőt egyszerre, de semmiképpen nem lehet úgy elmenni mellette, hogy semmilyen érzelmet nem váltott ki olvasójából. Nincsenek benne tökéletes szereplők – bár az én ízlésemnek Wavy karaktere túlidealizált volt –, és nem egy újabb "Lolita" sztori. Távolról sem az. Nagyon jól megírt, figyelemre méltó alkotás, és senki ne ítélkezzen, míg el nem olvasta elejétől végig.






Bryn Greenwood könyve nem egy könnyed lányregény, hanem erős idegzetű olvasóknak szóló olvasmány. Blogturnénk minden állomásán egy-egy hasonlóan rázós történet fülszövegéből találtok részletet. A ti feladatotok az, hogy a Rafflecopter megfelelő dobozába beírjátok a keresett mű címét és szerzőjének nevét.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.


“Így kezdődik az érzelmi megszállottságról és a manipulációról szóló történet, amiben egy környezetéből kiszakított lány kénytelen az egyetlen emberre támaszkodni, akitől figyelmet, szeretetet és gondoskodást kaphat. A fogvatartójára.”







04.04. - Betonka szerint a világ…
04.06. - Angelika blogja
04.08. - Sorok között (1)
04.10. - Never Let Me Go
04.12. - Sorok között (2)
04.14. - CBooks

2019. április 1., hétfő

Amy Harmon – Homokból és hamuból

Amy Harmon már az Arctalan szerelemmel rajongóvá tette a magyar olvasókat, akik azóta is izgatottan vártak az írónő egy újabb hazai megjelenésére, mely elrabolhatja a szívüket. A Homokból és hamuból egy mélyen megérintő, egyszerre tragikus és szívhez szóló történetet tár elénk a második világháború borzalmai közt sodródó két fiatalról, életről, halálról, és persze szerelemről. Tartsatok velünk öt állomásos blogturnénkon és ismerjétek meg ti is Eva Rosselli és Angelo Bianco lebilincselő történetét!




Olaszország, 1943. Tombol a második világháború, az ország nagy részét megszállták a németek, a zsidó lakosságot deportálás és megsemmisítés fenyegeti.
Évekkel ezelőtt Eva Rosselli és Angelo Bianco szinte testvérekként nevelkedtek, majd egymásba szerettek, ám a körülmények és a vallásuk elválasztotta őket egymástól.
Hosszú idő után találkoznak újra: a zsidó származású Eva a Gestapo elől menekül, s nincs kihez fordulnia. Angelo felszentelt pap, s úgy dönt, befogadja a lányt a kolostorba. Eva rádöbben, hogy a katolikus egyház rajta kívül még sokaknak nyújt menedéket.
A világ lángokban áll, az emberek nélkülöznek, és a két fiatalra is sorozatos megpróbáltatások várnak. Gyötrelmes választások elé kerülnek, mígnem a sors és a szerencse közbeszól, és életük legnehezebb döntését kell meghozniuk.



Libri, 2019
Eredeti cím: From Sand and Ash, 2016




“Homok és hamu. Az üveg alkotóelemei. Hogy a semmiből micsoda szépséget lehetett alkotni ! A lány sosem értette, miért ámult el ezen állandóan babbo. Újjászületés homokból és hamuból. Új élet homokból és hamuból. Eva úgy érezte , újjászületik, megújul minden dallal, minden imával, minden apró, lázadó cselekedettel, és megesküdött, hogy folytatni fogja. Megfogadta, hogy nem hagyja magát, üveggé változtatja a hamut, és a bátorsága már önmagában felért egy győzelemmel.”

Találkozásom ezzel a könyvvel nem történt szerencsés csillagzat alatt. Egyrészt azért, mert most valamiért nem voltam fogékony a témára – bevallom, hogy mást vártam –, másrészt, mert korábban olvastam a szerző Arctalan szerelem című könyvét, és nagy hatással volt rám. Ha ez nem történik meg, mármint most találkozom először a szerző nevével, akkor azt mondanám, hogy ez egy jól megírt, zseniális alkotás, mert lényegében az is.
Az a gondom, hogy ha egy olyan könyvet olvasok, ami nagy hatással van rám – lásd Arctalan szerelem –, akkor a szerző következő történeteiben is a mintát (sablont, modellt – kinek melyik kifejezés tetszik jobban) keresem, amit az előző történetben követett. Az én hibám, nem tudom túltenni magam rajta, hiszen a hivatásom is ehhez kapcsolódik. Szerencsés esetben nincs semmilyen hasonlóság egy-egy szerző önálló történetei között, de ez nem mindig van így.
Most sincs. Bár a történet más, más időben és más helyen játszódik, az alap ugyanaz: a háború tragédiája, fiú és lány ősidőktől fogva ismerik egymást, a fiú sérült, a szerelem majd jön, amikor ott lesz az ideje, de addig is meg kell menteniük egymást az élet igazságtalanságaitól.
Angelo Bianco, a történet főhőse, gyermekként érkezik olasz rokonaihoz az Egyesült Államokból. Csendes, visszahúzódó, nehezen barátkozó. Ehhez az is hozzájárul, hogy egyik lábával gondok vannak. A vallás fele forduló fiú életútja már ebben a zsenge korban meghatározott: egyházi iskolába jár és senki előtt nem titok, hogy az egyházi pálya fele vonzódik. Eva Roselli, a tehetséges hegedűs viszont egy energiabomba, és mindent megtesz, hogy a csendes fiút kizökkentse komfortzónájából. Így kezdődik a két fiatal ismeretsége, ami idővel barátsággá, majd a későbbiekben – minden józan megfontolás ellenére – szerelemmé alakul.
Csakhogy mikor ez bekövetkezik Európában már dúl a második világháború, virágzik a fasizmus és vele együtt a zsidóüldözés. Eva Roselli pedig zsidó és egyetlen esélye, hogy a koncetrációs táborok horrorjától megmeneküljön, az a menekülés. Ekkor fordul Angelóhoz, aki már felszentelt pap.

“Egy dolog megölni valakit, és egészen más dolog megalázni, lealacsonyítani, úgy hántani le róla a méltóságát, mintha a húsától fosztanák meg. Aki megteszi az elsőt, az gyilkos. Aki pedig megteszi a másodikat, az szörnyeteg.”

A két fiatal szerelmének története mellett, a szerző részletesen kitér arra, amit a háború viszontagságai és a zsidóüldözés jelentett. Hogy ez mennyire volt hiteles, meg nem tudnám mondani, mert mindaz, amit erről az időszakról tudok, az a történelemkönyvek lapjairól származik, no meg a hasonló témájú könyvekből, filmekből.
Természetesen ez egy nagyon megható történet, nem szabad elfelejteni azt a tragédiát, amit a második világháború és a zsidóüldözés jelentett, nem lehet spongyával eltörölni a holokausztot és azt a kárt, amit a beteg elmék és a fasizmus okozott. De mintha kicsit sok lett volna ez az egész, különösen megfejelve a ténnyel, hogy a főhős tulajdonképpen katolikus pap. Ez már a hatásvadászatot súrolta, mert ugye, mennyire botrányos az, ha Isten szolgája a szerelmet választja, hátat fordít mindannak, amiben addig hitt, és az sem érdekli, hogy az egyház szemében kapcsolatuk bűn és házasságuk sosem lesz elismert.
Ez egy olyan fiatal pár története, akik sohasem adták fel…
Semmiképpen nem szabad leírni ezt a könyvet, s nagy valószínűséggel egy későbbi időpontban újra fogom olvasni, mert kellő hangulat kell ahhoz, hogy minden szempontból élvezhető és értékelhető legyen. De természetesen ízlések és pofonok…


A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzés







Regényünk a második világháború borzalmai alatt játszódik, így a nyereményjátékunk középpontjában is ez állna. A turné valamennyi állomásán találtok egy képet, mely valamelyik világhírű világháborús filmből származik, a feladatotok csupán annyi, hogy felismerjétek a filmet, és beírjátok a címét a Rafflecopter doboz megfelelő sorába. A helyes megfejtők között a Libri Kiadó jóvoltából a könyv egy példánya kerül kisorsolásra.
 Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.










04.01. Betonka szerint a világ...
04.03. Never Let Me Go
04.07. Szembetűnő

2019. március 30., szombat

Könyvmolyképző tavasz - második



Ahogy közeledünk a Könyvfeszthez, egyre több könyv válik előrendelhetővé a Könyvmolyképző Kiadónál. Ez nyilván kész örömforrás egy olvasni szerető embernek, és nagy-nagy bánat a családi büdzsének. Természetesen ez még mindig csupán néhány cím azon kiadványok közül, melyekkel az idén tavasszal meglep minket a kiadó, mert aki belekukkantott az előkészületben levők listájába, láthatta, hogy még ennél is több új könyv lesz tavasszal, sőt az is elképzelhető, hogy a Könyvfeszt alkalmával már kézbe foghatunk egyet-kettőt közülük.





Marissa Meyer – Scarlet 
(Holdbéli krónikák 2)


Még a jövőben is óvakodj a farkastól…
Cinder, a kiborglány kalandjai folytatódnak – éppen szabadulni próbál a cellájából, de még ha sikerrel is jár, ő lesz a Nemzetközösség legüldözöttebb szökevénye.
Eközben Franciaföldön nyoma vész egy idős asszonynak, Michelle Benoit-nak, gyönyörű és makacs unokája, Scarlet pedig rendületlenül keresi. A vörös hajú francia szépség a nyomozása során egyre különösebb alakokkal találkozik. Megismerkedik Farkassal, az egyszerre vonzó és ijesztő utcai harcossal, akivel együtt erednek a rejtélyek nyomába. De a helyzet tovább bonyolódik, miután összeakadnak Cinderrel.
Ahogy közös erővel próbálják megakadályozni, hogy Levana királynő végveszélybe sodorja a Föld teljes lakosságát, lassanként fény derül arra is, mi köze egymáshoz Scarletnek és Cindernek…
Már te is vártad? Vesd bele magad a történetbe!


Sorozat: Vörös pöttyös
Eredeti cím: Scarlet



Kiersten White – Végtelenül 
(Természetfölötti 3)


Vámpírok * Vérfarkasok * Tündérek * Alakváltók
Ugye nem túl merész kívánság, ha valaki hétköznapi életet szeretne élni?
Evie tulajdonképpen gőzerővel vásárolná a karácsonyi ajándékokat, és venne részt egy bál szervezésében. De hogy tudna összpontosítani ezekre az igazán fontos dolgokra az életben, ha:
1. le kell állítania egy pert Raquellel szemben
2. ki kell szabadítania Lendet a Sötét Tündérkirálynő karmai közül
3. és még azt is el kell döntenie, hogy kinyissa-e azt a sípjel kaput egy másik dimenzióba.
Azon keresztül akar ugyanis egy sereg paranormális kitörni ebből a világból. De mi lesz akkor, ha Lend is velük tart és elhagyja a Földet? A döntés hirtelen sokkal nehezebbnek tűnik, mint azt Evie bármikor hitte volna.
A sorozatzáró kötetben az írónő tökéletes arányban vegyíti a humort az izgalommal. A váratlan csavarok egészen az utolsó oldalig izgalommal vegyes várakozással töltik el az olvasót.


Sorozat: Vörös pöttyös
Eredeti cím: Endlessly



Jessica Day George – Üveghercegnő 
(Éjféli bál 2)


Az egyik átok… a másikhoz vezet.
Miután hosszú évekig átok kényszerítette, hogy minden éjszaka táncra perdüljön, Pipacs hercegnő esküvel megfogadta, hogy soha többé nem húz tánccipellőt a lábára.
Éppen ezért csupán vonakodva vállalkozik arra, hogy részt vegyen a királyi csereprogramban, amit édesapja a szomszédos országok uralkodóival együtt ötlött ki.
Először nem is tűnik olyan rossznak az élet a távoli Bretonban, főleg mivel felbukkan egy jóképű herceg, aki a barátságát kínálja… sőt talán még többet is.
Ám egy Eleonora nevű szegény szolgálólány is megjelenik a színen, és szemet vet a hercegre. Vajon melyik lány fogja elnyerni a szívét? És vajon ki áll a káprázatos báliruhák és cipellők mögött, amikben a nincstelen Eleonora parádézik a bálokon? Csak Pipacs hercegnő lát át a mágián, ami a királyság összes többi lakóját bűvöletben tartja. Mivel egy átkot már sikerült legyőznie, ő a legmegfelelőbb arra, hogy egy másikkal is megbirkózzon.
Izgalmas és borzongató történet – Éld át az örömét!


Sorozat: Vörös pöttyös
Eredeti cím: Princess of Glass



Amor Towles – Egy úr Moszkvában


Nem távozhat szabadon. De miért is tenné?
Atörténet elegáns ceruzavonásokkal megrajzolt izgalmas és különleges korszakba repít vissza minket gróf Alekszandr Rosztov történetén keresztül.
A harmincéves gróf, miután a bolsevik népi ítélőszék 1922-ben osztályidegennek bélyegzi és házi őrizetre ítéli, a Metropolba, a Kreml szomszédságában lévő nagyszállóba kerül. A zabolátlan, művelt és szellemes Rosztov egy padlásszobába kényszerül, miközben a szálló falain túl az orosz történelem talán legviharosabb évtizedei zajlanak.
A korlátozott lehetőségek azonban az érzelmi feleszmélés sokkal hatalmasabb birodalmába vezetik a grófot. Összebarátkozik a hotel néhány vendégével: az önfejű színésznővel, az éles eszű férfival, aki a rendszer támogatója, a jó kedélyű amerikaival és a temperamentumos séffel. És amikor a sors szeszélye folytán egy fiatal lány élete kerül veszélybe, a grófnak minden tudását latba kell vetnie, hogy olyan jövőt teremtsen a lány számára, amilyet az megérdemel.
Egy régen letűnt korszak hőseinek kifinomult, eleven rajza.
A humorban bővelkedő, káprázatos szereplőgárdát felvonultató és gyönyörűen megírt jelenetek egész sorát kínáló regény lebilincselő stílusban mesél a gróf erőfeszítésiről, aki arra keresi a választ, mit is jelent értelmes életet élni.
Olvasd gyógyírként!


Sorozat: Arany pöttyös
Eredeti cím: A Gentleman in Moscow




Michael Connelly – Feslett szőke 
(Harry Bosch – a nyomozó 3)


Újabb klasszikus a New York Times bestseller szerző tollából, amiből kiderül: Harry Bosch nyomozó tévedett, amikor azt hitte, hogy kiiktatta a Dollmaker néven elhíresült sorozatgyilkost. Hivatalosan megvádolják, hogy valaki mást lőtt le helyette, ráadásul a tárgyalással egy időben előkerül egy új áldozat is, aki a testén viseli a Dollmaker „kézjegyét”.
A Harry Bosch-sorozat eddigi legizgalmasabb darabja.


Sorozat: Fekete macska regénytár
Eredeti cím: The Concrete Blonde (Harry Bosch Book 3)






2019. március 28., csütörtök

Elizabeth Hoyt – Édes csábító

Maiden Lane 9



A General Press jóvoltából hazánkban is megjelent Elizabeth Hoyt nagysikerű Maiden Lane sorozatának kilencedik kötete, az Édes csábító. Ennek örömére a Blogturné Klub hat bloggere bemutatja Asa Makepeace és Eve Dinwoody színdarabokat is megihlető románcát, mely egy újjászülető színház kulisszái mögött kap lángra.




Hogy fér meg két dudás egy csárdában?
A szigorú, pedáns és takarékos Eve Dinwoody feladata, hogy szemmel tartsa a bátyja, Montgomery hercegének a befektetéseit. Amikor azonban London legnépszerűbb színházának, a Harte Vigadójának a pénzügyeit veszi a kezébe, az intézmény irányíthatatlan igazgatójával, Asa Makepeace-szel is szemben találja magát.
A színház tulajdonosaként az olykor trágár és vakmerő Asának már így is eléggé meggyűlik a baja az öntelt színésznőkkel és énekesekkel, ráadásul a közelgő újranyitást valaki mintha szándékosan meg akarná hiúsítani. Az olyan krajcároskodó aggszüzekre, mint amilyen Eve, pedig végképp nincs ideje, és nem is hagyhatja, hogy egy arisztokrata nő parancsolgasson neki... akármilyen vonzónak is találja.
Az Asával folytatott heves viták ellenére Eve nem adja fel, hogy a Harte Vigadóját sikererre vigye. Ám minél jobban próbálja irányítani az öntörvényű igazgatót, annál nehezebb kivonnia magát a csábító férfi nyers vonzereje alól. Le sem tagadhatnák a köztük izzó szenvedélyt - amit kioltani a legnagyobb baklövés lenne!
Elizabeth Hoyt Maiden Lane-sorozatának kilencedik kötetében két sok szempontból különböző ember egymásra találásáról olvashatunk. Szerelmük a kulisszák mögött született, de szenvedélyes történetük a színpad legizgalmasabb darabjaival is versenyre kel.     


General Press, 2019
Eredeti cím: Sweetest Scoundrel




Amikor minden év elején a General Press Kiadó közzé teszi az első félévre érvényes megjelenéseinek listáját, elsőként azt nézem, mikor jelenik meg a Maiden Lane sorozat következő része. Szerencsés esetben már az év elején – ahogy most is –, másképp az év második feléig kell rá várni. Bár én még nem adtam fel a reményt, hogy egy évben akár két új Maiden Lane kötetet is olvassak, ennek a valószínűsége erősen közelít a nullához. 
A szerzőnek három sorozata is megjelent már magyar nyelven, de vitathatatlanul a Maiden Lane a kedvencem, szívfájdalmam pedig az, hogy már csak három rész van belőle. Vannak könyvek, sorozatok, amiket a végtelenig tudnánk, szeretnénk olvasni, számomra ez ilyen.
Már többször is elmondtam, leírtam mennyire elfogult vagyok Elizabeth Hoyt írásaival kapcsolatban. Sokan nem kedvelik a zsánert, mert mostanában nem ilyesmit menő olvasni – ugye, az olvasmányok zsánerének is van divatja, mert miért ne lenne. Pedig nagy kár, mert Hoyt könyvei szórakoztatnak, izgalmasak, s nemcsak romantikát, hanem némi erotikát is tartalmaznak. Van történet, vannak meglepetések, kedvelhető, vagy éppenséggel antipatikus szereplők, akik a tökéletlenségük miatt nagyonis valóságosak tudnak lenni. Mert Hoyt könyveiben a szereplők előkelő (vagy nem) származásához nem jár tökéletesség semmilyen szempontból, és olyasmi, amit klasszikus szépségnek, vagy vitathatatlan jóképűségnek neveznénk, csak elvétve fordul elő.
Hoyt valamennyi könyvében egyszerre két, egymástól független történetet is kapunk. Az egyik maga bővebben kifejtett cselekmény, az épp aktuális hősök története, a másik pedig egy mese, mely részletekben olvashatunk el, minden fejezet előtt egy-egy kicsit belőle. Most sincs ez másképp, az olvasó Az oroszlán és a galamb meséjét ismerheti meg. Bevallom, nem mindig szoktam ezeket a meséket elolvasni, most sem tettem meg, csupán belekukkantottam itt-ott.
Akik figyelemmel kísérik a sorozatot és hősei sorsának alakulását, azok tudják, hogy időben a 18. század közepe táján járunk és a cselekmény túlnyomó része Londonban játszódik. Most is így van ez, hiszen a főszerepet Harte Vigadója játsza, minden és mindenki más ennek az intézménynek rendeli alá magát és ez adja a helyszínt a főhősök közötti bimbózó kapcsolatnak is, amellett, hogy betekintést nyújt abba, hogy milyen is egy színházat, szórakozóhelyet működtetni a kor viszonyai közepette.
A sorozat ismerői már tudják, hogy a szórakozóhely egy előző részben gyújtogatásból fakadóan porig égett, tulajdonosa, Asa Makepeace pedig az újjáépítésen dolgozik. Ezt az újjáépítést finanszírozza Valentin Napier, Montgomery hercege, azon kevesek egyike, akiket a szerző tökéletes megjelenéssel ruházott fel, s mivel túl sok lett volna ez a tökéletesség, a vonzó külsőt egy gazember személyiségével párosította. Ez senki számára nem titok, Őhercegsége már mutatott egyet s mást torz lényéből az előző könyvekben is. S mivel pontosan torz személyisége által generált gondok miatt kell Londonból eltűnnie, pénzügyeit törvénytelen féltestvérére, Eve Dinwoody kisasszonyra hagyja, aki úgy gondolja, hogy a férfi ész nélkül költekezik, és elzárni készül a pénzcsapot. Így találkozik a zárkózott, csúnyácska vénkisasszony és a vad férfiasságot sugárzó sóher alak, akinek egyetlen álma-vágya, hogy színháza és az egész szórakozóhely ismét régi pompájában tündököljön. Csakhogy nem mindenki szeretné ezt.
A cselekmény során fel-felbukkan egy-egy, az előző részekben már megismert szereplő is, köztük néhány nagyon érdekes és titokzatos figura, mint a rongyos Alf, aki Montgomery hercegének üzenethordozója, valamint Bridget Crumb, a házvezetőnő. Spoiler: mellesleg annyira tudtam, hogy az a mocsok herceg nem húzott el Londonból, hanem a házában bújkál.
Mondanom sem kell, hogy nagyon kedveltem a történetet és szívrepesve várom a folytatást, amikoris a gonosz Montgomery herceg viselt dolgai kerülnek majd előtérbe, s sejtéseim szerint, nagyobb szerephez jut a titokzatos Bridget Crumb is, akiről nehezen hiszem el, hogy csak egy egyszerű házvezetőnő. Bár ki tudja? Egyébként miért nem akar senki ebből filmsorozatot készíteni?
Mit hiányoltam? A St. Giles-i kísértetet nagyon! Az a karakter egy különleges színfolt volt a sorozatban, plusz izgalmat hozott és okozott néhány meglepetést.
A sorozat rajongóinak és a zsáner kedvelőinek kötelező olvasmány, de természetesen ízlések és pofonok…





A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések:



A sötétség hercege (Maiden Lane 6)


Szívembe zárva (Maiden Lane 8)


A történet során központi szerepet játszik a Harte Vigadójának újranyitása, így mostani játékunk során magyar színházakat keresünk.
Minden állomáson találtok egy képet, mely alapján ki kell találnotok, melyikre gondoltunk, és a teljes nevét beírni a rafflecopter megfelelő sorába, majd várni, hogy Fortuna rátok mosolyogjon.
Figyelem, a kiadó csak magyarországi címre postáz; a nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk!







03/28 Betonka szerint a világ…
03/29 Dreamworld