2019. március 30., szombat

Könyvmolyképző tavasz - második



Ahogy közeledünk a Könyvfeszthez, egyre több könyv válik előrendelhetővé a Könyvmolyképző Kiadónál. Ez nyilván kész örömforrás egy olvasni szerető embernek, és nagy-nagy bánat a családi büdzsének. Természetesen ez még mindig csupán néhány cím azon kiadványok közül, melyekkel az idén tavasszal meglep minket a kiadó, mert aki belekukkantott az előkészületben levők listájába, láthatta, hogy még ennél is több új könyv lesz tavasszal, sőt az is elképzelhető, hogy a Könyvfeszt alkalmával már kézbe foghatunk egyet-kettőt közülük.





Marissa Meyer – Scarlet 
(Holdbéli krónikák 2)


Még a jövőben is óvakodj a farkastól…
Cinder, a kiborglány kalandjai folytatódnak – éppen szabadulni próbál a cellájából, de még ha sikerrel is jár, ő lesz a Nemzetközösség legüldözöttebb szökevénye.
Eközben Franciaföldön nyoma vész egy idős asszonynak, Michelle Benoit-nak, gyönyörű és makacs unokája, Scarlet pedig rendületlenül keresi. A vörös hajú francia szépség a nyomozása során egyre különösebb alakokkal találkozik. Megismerkedik Farkassal, az egyszerre vonzó és ijesztő utcai harcossal, akivel együtt erednek a rejtélyek nyomába. De a helyzet tovább bonyolódik, miután összeakadnak Cinderrel.
Ahogy közös erővel próbálják megakadályozni, hogy Levana királynő végveszélybe sodorja a Föld teljes lakosságát, lassanként fény derül arra is, mi köze egymáshoz Scarletnek és Cindernek…
Már te is vártad? Vesd bele magad a történetbe!


Sorozat: Vörös pöttyös
Eredeti cím: Scarlet



Kiersten White – Végtelenül 
(Természetfölötti 3)


Vámpírok * Vérfarkasok * Tündérek * Alakváltók
Ugye nem túl merész kívánság, ha valaki hétköznapi életet szeretne élni?
Evie tulajdonképpen gőzerővel vásárolná a karácsonyi ajándékokat, és venne részt egy bál szervezésében. De hogy tudna összpontosítani ezekre az igazán fontos dolgokra az életben, ha:
1. le kell állítania egy pert Raquellel szemben
2. ki kell szabadítania Lendet a Sötét Tündérkirálynő karmai közül
3. és még azt is el kell döntenie, hogy kinyissa-e azt a sípjel kaput egy másik dimenzióba.
Azon keresztül akar ugyanis egy sereg paranormális kitörni ebből a világból. De mi lesz akkor, ha Lend is velük tart és elhagyja a Földet? A döntés hirtelen sokkal nehezebbnek tűnik, mint azt Evie bármikor hitte volna.
A sorozatzáró kötetben az írónő tökéletes arányban vegyíti a humort az izgalommal. A váratlan csavarok egészen az utolsó oldalig izgalommal vegyes várakozással töltik el az olvasót.


Sorozat: Vörös pöttyös
Eredeti cím: Endlessly



Jessica Day George – Üveghercegnő 
(Éjféli bál 2)


Az egyik átok… a másikhoz vezet.
Miután hosszú évekig átok kényszerítette, hogy minden éjszaka táncra perdüljön, Pipacs hercegnő esküvel megfogadta, hogy soha többé nem húz tánccipellőt a lábára.
Éppen ezért csupán vonakodva vállalkozik arra, hogy részt vegyen a királyi csereprogramban, amit édesapja a szomszédos országok uralkodóival együtt ötlött ki.
Először nem is tűnik olyan rossznak az élet a távoli Bretonban, főleg mivel felbukkan egy jóképű herceg, aki a barátságát kínálja… sőt talán még többet is.
Ám egy Eleonora nevű szegény szolgálólány is megjelenik a színen, és szemet vet a hercegre. Vajon melyik lány fogja elnyerni a szívét? És vajon ki áll a káprázatos báliruhák és cipellők mögött, amikben a nincstelen Eleonora parádézik a bálokon? Csak Pipacs hercegnő lát át a mágián, ami a királyság összes többi lakóját bűvöletben tartja. Mivel egy átkot már sikerült legyőznie, ő a legmegfelelőbb arra, hogy egy másikkal is megbirkózzon.
Izgalmas és borzongató történet – Éld át az örömét!


Sorozat: Vörös pöttyös
Eredeti cím: Princess of Glass



Amor Towles – Egy úr Moszkvában


Nem távozhat szabadon. De miért is tenné?
Atörténet elegáns ceruzavonásokkal megrajzolt izgalmas és különleges korszakba repít vissza minket gróf Alekszandr Rosztov történetén keresztül.
A harmincéves gróf, miután a bolsevik népi ítélőszék 1922-ben osztályidegennek bélyegzi és házi őrizetre ítéli, a Metropolba, a Kreml szomszédságában lévő nagyszállóba kerül. A zabolátlan, művelt és szellemes Rosztov egy padlásszobába kényszerül, miközben a szálló falain túl az orosz történelem talán legviharosabb évtizedei zajlanak.
A korlátozott lehetőségek azonban az érzelmi feleszmélés sokkal hatalmasabb birodalmába vezetik a grófot. Összebarátkozik a hotel néhány vendégével: az önfejű színésznővel, az éles eszű férfival, aki a rendszer támogatója, a jó kedélyű amerikaival és a temperamentumos séffel. És amikor a sors szeszélye folytán egy fiatal lány élete kerül veszélybe, a grófnak minden tudását latba kell vetnie, hogy olyan jövőt teremtsen a lány számára, amilyet az megérdemel.
Egy régen letűnt korszak hőseinek kifinomult, eleven rajza.
A humorban bővelkedő, káprázatos szereplőgárdát felvonultató és gyönyörűen megírt jelenetek egész sorát kínáló regény lebilincselő stílusban mesél a gróf erőfeszítésiről, aki arra keresi a választ, mit is jelent értelmes életet élni.
Olvasd gyógyírként!


Sorozat: Arany pöttyös
Eredeti cím: A Gentleman in Moscow




Michael Connelly – Feslett szőke 
(Harry Bosch – a nyomozó 3)


Újabb klasszikus a New York Times bestseller szerző tollából, amiből kiderül: Harry Bosch nyomozó tévedett, amikor azt hitte, hogy kiiktatta a Dollmaker néven elhíresült sorozatgyilkost. Hivatalosan megvádolják, hogy valaki mást lőtt le helyette, ráadásul a tárgyalással egy időben előkerül egy új áldozat is, aki a testén viseli a Dollmaker „kézjegyét”.
A Harry Bosch-sorozat eddigi legizgalmasabb darabja.


Sorozat: Fekete macska regénytár
Eredeti cím: The Concrete Blonde (Harry Bosch Book 3)