2016. augusztus 22., hétfő

Santa Montefiore - A ház a tengernél

A tízéves Florianát rabul ejti a kis faluja mellett álló pompás toszkánai villa szépsége, és arról álmodozik, hogy egy napon majd ott lakik. Amikor Dante, a villa tulajdonosának fia behívja a lánykát, már tudja, hogy a sorsa ide köti, ehhez a fiúhoz. Ám miközben felnőnek, átlépnek egy láthatatlan vonalat, és veszélybe sodorják azt, amit a legfontosabbnak tartanak az életben…
Több évtizeddel később, és több száz kilométernyire onnan, az angliai Devonban, egy festői, régi kis kastélyszállóra nehéz idők járnak. A tulajdonos, Marina, felfogad a nyári szezonra egy bentlakó művészt, aki festegetni tanítja a vendégeket. A festő, akit Marina talál erre a célra, vonzó, okos férfi, és nemcsak a családi békétlenségeket kezdi elsimítani, hanem sikerül megfordítania a szálló szerencséjét is. Hamarosan kiderül azonban, hogy a művész nem az, akinek látszik… A tengerparti ház megindító és varázslatos mese szerelemről, megbocsátásról, és újra felfedezett múltról.

Művelt Nép, 2016
Eredeti mű: Santa Montefiore – The House By the Sea

Első könyvem az írónőtől, de biztos nem az utolsó. Ez egyszerűen döbbenetes volt. Tegnap fejeztem be az olvasást és azóta is a leesett állam keresem, mert egyike a legjobbaknak, amit az idén olvastam. Maga a történet nem nagy szám, majd meglátod,  amikor elolvasod, volt már ehhez hasonló nem is egy, de gyönyörű a nyelvezete, a felépítése, pontosan tudja mikor kell egyik történetet abbahagyni és folytatni a másikat, és azt is, hogy mikor mennyi információt közöljön ahhoz, hogy tűkön ülve várd a következő morzsát.
Két párhúzamos történetet kapunk felváltva. Az egyik a ’60-as évek végén és a ’70-es évek elején játszódik Toszkánában, a másik 2009-ben az angliai Devon egy tündéri kis szegletében. Emberi kapcsolatokról szól és nem föltétlenül csak a főszereplőket kell érteni ezen, hiszen a két történetben van mellékszereplő bőven.
Kezdődik a kis Florianával, Toszkánával és egy olyan szerelmi történettel aminek a létezésében senki nem hitt: Floriana, a szegény kis anyátlan leányzó és Dante, a gazdagék nyolc évvel idősebb fia között. Mikor megismerkednek Floriana alíg tíz éves és tulajdonképpen ő hamarabb a villába szeret bele, ahol a Bonfiglio család a nyarakat tölti. S egy nap, amikor ismét ott leskelődik a kapunál, az unatkozó Dante meglátja és behívja. Ettől a perctől Floriana és később barátnője is, Costanza – egy elszegényedett grófi család lánya –, állandó vendégek a villában. Megismerkednek a család többi tagjával is és ez az összetartozás évekig tart, annak ellenére, hogy Dante öt évig Amerikában tanul és ez idő alatt nem tér vissza Toszkánába. Csakhogy nem mindenki nézi jó szemmel sem Costanza és Floriana barátságát, sem Floriana és Dante szerelmét. Az előbbit az elszegényedésük miatt megkeseredett grófnő rombolja szét merő d, irigységből és sznobizmusból, a szerelem pedig… hát azt bonyolult lenne elmondani min csúsznak el a dolgok anélkül, hogy itt most hosszas mesélésbe kezdjek és ezzel mindent elrontsak.
Negyven évvel később, a történet másik felében, Angliában vagyunk és Marina a hercegi kastélyból átalakított tengerparti szálloda megmentéséért küzd. Mindent megpróbál, hiszen az a megélhetésük, úgy tekint rá mint sosem volt gyermekére. Ez a nagy fájdalma: házasságát sosem kísérte gyermekáldás, a férje első házasságából származó két gyermek (felnőttek a történet idején) pedig nem kedveli őt. Különösen Clementine gonoszkodik vele még sok évnyi házasság után is, mert felelősnek hiszi a szülei válásáért.
Ebbe a szállodába érkezik meg a fiatal és vonzó argentin művész, hogy egész nyáron festőleckéket adjon a szálloda lakóinak. Érkezése nemcsak a kedélyeket borzolja fel és a női szíveket dobogtatja meg, hanem hamarosan őt gyanúsítják a környék sorozatos betöréseinek elkövetésével is. És a festőnek bizony titkolnivalója van…
Bármennyire is lassan és nyugisan csordogál a két történet, felváltva hol egyik, hol másik, nem unalmas és nem igazán tennéd le a kezedből. Megérint, megnevettet, néhol még könnyeket is csal a szemedbe. Egy idő után meg lehet sejteni a végét, de nem csarnokelsőre kiszámítható és tartogat meglepetéseket bőven.
Teljes egészében erotika-mentes történet, nincs benne kőgazdag unatkozó milliomos, hisztis díva sem. Annyi minden más van ebben a könyvben, szerelem, barátság, sznobizmus, rosszindulat, és még sok másegyéb is… és annyira gyönyörű, hogy még az sem zavar, hogy a végén minden a helyére kerül, lesz egy univerzális, nagy happy end. Minden sorát imádtam, csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róla.
Ízlések és pofonok, ahogy szoktam mondani… de szerintem ezt kár lenne kihagyni.

2016. augusztus 20., szombat

Kathryn Taylor - A döntés

Daringham Hall 2


Egy régóta rejtegetett titok és egy súlyos döntés
Ben Sterling önmagának sem igazán tudja megmagyarázni, miért változott meg benne annyi minden, mióta Daringham Hallban lakik. És ennek nem egyedül az az oka, hogy a kelet-angliai birtokon élő családja kedvesen befogadta – noha ő erre a legkevésbé sem számított. Az egyébként józanságáról és fegyelmezettségéről híres amerikai vállalkozót azok az érzések is kibillentik lelki egyensúlyából, amelyeket Kate, a fiatal állatorvosnő ébreszt benne. Nem tudja, higgye-e, hogy jövője van itt, Angliában. Ekkor még nem is sejti, hogy a háttérben egy cselszővő ármánykodik, és hogy éppen Kate lesz az, aki rábírja, gondolja át még egyszer a Daringham Hall-lal kapcsolatban hozott döntését…
A népszerű angol családtörténet, a Darigham Hall-trilógia második része


Kossuth, 2016
Eredeti mű: Katryn Taylor – Die Eintscheidung, 2015



Jesszusom, hogy én ezt mennyire vártam!
Ezt a könyvet (sorozatot) vagy szereted vagy nem. Köztes megoldás nem igazán van, és ez érvényes Kathryn Taylor valamennyi írására – szerintem, de ez az én szubjektív véleményem. S mondom/írom ezt, mert nézőpont kérdése: lehet egy  tizenkettő egy tucat típusú nyálas, szerelmes történet, vagy lehet egy izgalmas, titkokkal, történésekkel, kavarásokkal teli pörgős könyv, amiben van némi szerelem is. Ki-ki majd eldönti melyik áll közelebb hozzá, személy és hangulat-függő döntés. Nekem ez a sorozata, tehát ez a könyv is jobban tetszik mint a Szerelem színei, még azt sem tudnám megmondani miért. Csak.
Kötelezően el kell olvasnod az első részét (Az örökös), hogy megértsd ki kicsoda ebben a történetben és bizonyos dolgok azért történnek meg, főleg úgy ahogy, mert már az első részben előzményeik voltak.
Ugye azt már tudjuk, hogy a cselekmény Angliában játszódik és központjában Darinham Hall áll – a birtok aminek az örökösödési jogáért a verseny folyik. Azok számára, akik még nem olvasták az első részt mondom: ez egy kortárs mű, jelenben játszódik, szó sincs klasszikus romantikáról, bármennyire is megtévesztőnek hangzana, hogy birtok, kastély meg örökös. Azt is tudjuk az első részből, hogy Ben Sterling – a jog szerinti örökös, kinek a létezéséről senki nem tudott –, megjelenése felborzolja a kedélyeket és bizony borul a családi béke, lassan olyan titkok kerülnek a napvilágra, melyek mindenki világát fenekestől felforgatják. Innen folytatódik a történet és nem untam magam, az már biztos.
Mindazok a dolgok, amiket az első rész olvasása után elképzeltem, nagyrészt be is jöttek, de természetesen voltak meglepetés-elemek is, mint például egy újabb testvér létezése Ralph, Claire és Timothy mellett, vagy az idős bárónő mérhetetlen gonoszsága. Nyilvánvaló volt mindenki számara, hogy ő a történet negatív hőse, de ilyen mélyre nem gondoltam volna, hogy süllyed. Vannak még meglepetések, de nem mesélem el, mert akkor minek elolvasni a könyvet, vagy ha mégis megtennéd, akkor alapból elrontottam az olvasás-élményedet.
Természetesen nem minden, az első rész olvasása után felmerült kérdésemre kaptam választ, és mivel itt a dolgok tovább bonyolódtak, egy rakat új kérdésem van, amit majd a harmadik rész remélhetőleg tisztáz… Igen, van harmadik része is, nagyon remélem, még az idén kézhez kapjuk, mert most nem lehet ugrálni, hogy majd angolul elolvasom, a szerző német és ezen a nyelven is ír.
Amiben csalódtam… illetve nem is csalódtam, hanem másra vártam az Kate, az állatorvosnő és  Ben. Kate az első részben még független, öntudatos fiatal nő volt, aki fokozatosan, szinte észrevétlenül beleszeret a nem megfelelő férfiba, most valahogy olyan érzelgős liba lett belőle, aki nem igazán tudja mit akar az élettől. Ami pedig egyáltalán nem világos számomra, az, hogy mi is a szerepe Kate-nek a Camden családon belül. Tudjuk, hogy ő nem családtag (pillanatnyi állás szerint, de mit lehet azt tudni), azt is értem, hogy sok időt töltött a család gyermekeivel, forma együtt nőttek fel, most pedig a család lovaival is foglalkozik mint a környék állatorvosa, de valaminek kell még ott lennie, hiszen olyan nyugisan járkál és kutakodik a kastélyban, mintha odahaza lenne. Ben pedig puhul. Ahogy telik az idő és bonyolódik a történet, Ben annál inkább felejti el, hogy mi volt jövetelének célja: tönkretenni a Camdeneket azért amit az anyjával elkövettek.
Az első részben is találkoztunk Tillyvel, a helyi kocsma vezetőjével és Peterrel, Ben üzlettársával. Akkor is üdítően piszkálták egymást, most sem tesznek másként. David származásával kapcsolatos dolgok is bonyolódnak, hiszen örökösből anyja egyik ballépésének eredményévé süllyed és keresi a gyökereit – természetesen Anna segítségével. Kettejük kapcsolata lassan, de alakulóban van, magukra vonva ezzel a család figyelmét és nemtetszését.
Jó könyv, izgalmas, pörgős, annyi erotikával amennyi kell, de ahogy mondtam, hangulattól is függ… meg az ízlések és pofonok.
Jesszusom, mennyire várom a harmadik részt!


A trilógia első része:


Kossuth, 2016
Das Erbe, 2015

A harmadik rész, egyelőre németül:

Die Rückkehr, 2015

2016. augusztus 18., csütörtök

Lisa Kleypas - Ősszel történt

Wallflowers 3

 A ​​londoni társaság estélyein petrezselymet áruló négy ifjú hölgy szövetkezik egyetlen közös cél érdekében, hogy minden női furfangot és praktikát bevetve férjet találjanak maguknak. Így születik meg a vakmerő férjvadászat terve.
Egy bálon történt… 
Ahol a gyönyörű, ám merész Lillian Bowman megtanulta, hogy független, amerikai modora nem igazán szerencsés. És London legkapósabb arisztokratája, a kiállhatatlan, sznob és lehetetlen Marcus Westcliff ítélte el leginkább.
A kertben történt… 
Amikor Marcus döbbenetes – és veszélyes – módon hirtelen átölelte, Lilliant váratlanul elöntötte a szenvedély a férfi iránt, akit még csak nem is kedvelt. Mozdulatlanná dermedve álltak… a világ megszűnt létezni körülöttük… szerencsére senki sem kapta rajta őket.
Ősszel történt… 
Marcus mindig is ura volt érzelmeinek, ő volt a stabilitás mintaképe. De Lillian minden érintése felért egy kínvallatással, minden csókja újabbakra csábított. És mégis… hogyan is gondolhatott volna egyáltalán arra, hogy egy ennyire nyilvánvalóan alkalmatlan nőszemélyt vegyen maga mellé… feleségnek?


Gabo, 2016
Eredeti mű: It Happened One Autumn, 2005



Ez igen! Az eddig olvasott részek közül viszi a pálmát, mert tetszett elejétől végig.
Humoros, váratlan, megmosolyogtató, izgalmas… mit mondjak még róla? Talán azt, hogy ezt a szintet vártam eddig is, és sajnos két részt kellett elszenvedni (az elsőt mondjuk nem annyira), amíg megkaptam.
Ugye az előző részben (Egy nyáréjszaka titkai) a négy mellőzött díva szövetséget köt férjfogás céljából és ténykedésük sikeres is, mert Annabelle férjhezmegy Simon Hunthoz. Most Lillian Bowman, a két amerikai lány közül az idősebbik van soron.
Ugye, azt már tudjuk az előző részekből, hogy az amerikai újgazdag Bowman család Angliába hozta lányait férjhezadni, mert odahaza az igazi elít nem fogadja be őket. Ott ők csak felkapaszkodottak és a pénzük nem nyitja ki a társaság krémjének ajatjait – sznobok mindenhol vannak… Említendő, hogy Bowmanék vagyonukat szappanfőzésből szerezték, és mondom ezt azért, mert mindkét lánynak (Lillian és Daisy), de különösen Lilliannak nagyon finom orra van az illatok megkülönböztetésére. Mikor olvasod majd a történetet, majd rájösz miért írtam ezt.
Nos, újabb hoooooooosszú vendégeskedés veszi kezdetét Westcliff gróf birtokán, a hampshire-i Stony Cross Parkban, amit ugye már jól ismerünk az első részből (Nem múló varázs). És itt próbálja ki Lillian a saját recept szerint összeállított parfümöt, ami úgy néz ki, hatásos és pontosan a házigazdára hat.
Ezzel megkezdődik az akarom-nem akarom, akarom, de nem tehetem játék a két főszereplő között, tarkítva humoros jelenetekkel és némi erotikával, s mikor minden sinen lenne, akkor közbeszól az özvegy grófné, akinek a származás és az előkelőség mindennél fontosabb és azt várja el fiától, hogy a család érdekeinek és hagyományának megfelelően egy előkelő, pedigrés, finom angol rózsaszálat vegyen feleségül, ne a szókimondó, neveletlen amerikai lányt. Nemcsak szóban ellenzi ezt a kapcsolatot és eljövendő házasságot, hanem tesz is ellene, majd meglátod mit. Teszi ezt egy olyan nő, akit az első rész olvasása után úgy jellemeztem, hogy az erkölcsei a kóbor kandúréval vetekednek, és akiről mindenki tudja, hogy kisebbik lánya egy inassal folytatott afférből származik. De hát neki szabad, ő angol arisztokrata és a korra a mérhetetlen képmutatás jellemző: mindent a látszatért!
Szinte valamennyi előző részekben megismert szereplővel ismét találkozunk, de ez itt Lillian és Westcliff gróf szerelmének története, ők vannak a középpontban és minden körülöttük forog. Beigazolódik a mondás, hogy ellentétek vonzzák egymást, mert Lillian és Marcus olyan mint a tűz és a víz. Az egyikük egy hűvös arisztokrata, hiszen erre nevelték, a másik meg a kor és a hely követelményeihez képest emancipált, szókimondó, életkedvvel teli fiatal nő, akit az özvegy grófné leckéi sem tudnak sem megváltoztatni, sem megtörni.
Szépen felvezetődik a sorozat következő része is, hiszen annak női főszereplője Evangeline Jenner – a harmadik lány a mellőzőtt dívák kvartettjéből –, akit már ismerünk előző részekből és partnere St.Vincent vikomt, eljövendő herceg, aki már ebben a részben is epizódikus szerepet és kiadós verést kap. Szó szerint értendő. Nagyon kiváncsian várom ezt a részt, amire a fáma szerint októberig kell tűkön ülni, akkor tervezi a kiadó piacra dobni.

– Nekem pedig az a véleményem, uram, hogy a modor és rítusok iránti megszállottság annak jele, hogy az embernek túl sok ideje van, amivel nem tud mit kezdeni.
(Lisa Kleypas – Ősszel történt, Gabo, 2016)


 A sorozat magyarul megjelent részei:

Gabo, 2016
Again the Magic

Gabo, 2016
Secrets of a Summer Night



További részek egyelőre angolul:

4. Devil in Winter

5. Scandal in Spring

6. A Wallflower Christmas


2016. augusztus 16., kedd

Marie Force - Szerelemre teremtve

McCarthy család 1


Maddie Chester elhatározza, hogy elhagyja otthonát a Gansett-szigeten, ahová csak rossz emlékek kötik, és ahol csúnya pletykák terjednek róla. Egy nap éppen kerékpárral megy munkába, hogy takarítson a McCarthy's Resort Hotelben, amikor Gansett „tékozló fia” Mac McCarthy fellöki őt. Mac azért megy vissza a városba, hogy segítsen apjának a családi vállalkozást eladni, és esze ágában sincs, hogy sokáig maradjon. Amikor fellöki Maddie-t, aki súlyos sérüléseket szerez, beköltözik hozzá, hogy ápolja, és segítsen gondot viselni a nő pár hónapos kisfiára. Hamarosan rájön azonban, hogy a villámlátogatással kapcsolatos tervét súlyos veszély fenyegeti.

Művelt Nép, 2016
Eredeti mű: Marie Force – Maid for Love, 2011

A Gansett-szigeti McCarthy család története - ez lenne a pontos sorozatcím… darabokra szedve családtagonként, ami azért nem világos a számomra, hiszen McCarthyéknak mindössze öt gyermekük van (négy fiú és egy lány, valamennyien felnőttek a történések idején), folytatás pedig mint csillag az égen – értsd 15 + felesek + X.1-es részek (meg lehet kukkantani a Goodreads-en). Tehát a sorozat nem abból a hat részből áll, mint amit voltak szívesek mindjárt a könyv elején feltüntetni. Ennyit tervez megjelentetni a kiadó?
Tizen-sok részes sorozat első része és nagyon langyos. Körülbelül annyira izgalmas és kiszámítható mint egy harlequin füzetben megjelent történet, csak kétszer olyan hosszú. Csöpögős romantika, nulla valószínűségi ráta, mármint, hogy ez így valaha is megtörténhetne.
Maddie Chesternek esze ágában sincs Gansett-szigeti otthonát otthagyni, mint ahogy a fülszöveg írja. Hová mehetne egy kilenc hónapos gyerekkel, és főleg miből, amikor egyik napól a másikra él. Egyébként sincs hová mennie, nincs senkije a szigeten lakó testvérén és börtönben lévő anyján kívül. Szegény, gyermekét egyedül nevelő nő, akivel a sors és a környezete csúnyán elbánt. Előbb az iskolatársai cikizték túl korán kifejlődött D-s mellbőségéért, majd mikor egyik fiú közeledését visszautasítja, az bosszúból valótlanságokat terjeszt róla barátai segítségével. S ez épp elég, hogy ráragadjon a címke: a sziget lotyója, és a gúnynév: Matrac Maddie.
S egy szép nap Maddie, meg a sziget egyik elít családjának fia, Mac McCarthy szó szerint összefut és leveszik egymást a lábukról - nyolc napon túl gyógyulóan. A férfi épp 1-2 hónapos kényszerpihenőre kényszerül, mert túldolgozta magát, pánikroham után van és orvosi utasításra lazábbra kell vennie a figurát. Ezért utazik haza. Mondjam, vagy kitalálod, hogy az illető úr tehetős vállalkozó? Nem unatkozó milliomos, de társtulajdonos egy menő építkezési vállalkozásban a kontinensen.
Eddig minden tiszta és hihető a történetben, csak az nem ami utána jön. Innen átmegy az egész tündérmesébe… kiszámítható tündérmesébe.
Minden ami megtörténhet, az meg is történik, méghozzá nagyon is kiszámítható módon, kezdve azzal, hogy Mac és Maddie nagyon rövid idő alatt nagy, világméretű szerelemre lobban egymás iránt, amit a férfi anyja nem néz jó szemmel. Maddie gyermekének apja nem tud a kisfiúról – természetesen pont most tér vissza a szigetre és megtudja, Mac volt barátnője a szigetre látogat, magától értetődik, hogy Maddie meglátja amint a férfi nyakába borul és félreértelmezi a jelenetet. Mert ugye kötelező módon mindkettőjük részéről bele kell kavarnia a múltnak is,  nem elég Mrs. McCarthy áldásos ügyködése, aki már listát is összeállított azokról a nőkről, akik szóba jöhetnek az ő Maddiehez képest magasabb rendű fiánál.
Nincs egyensúly a történetben… értem ez alatt, hogy anno megbélyegezték Maddie-t valamiért amit el sem követett, és akkor az egész sziget lakossága – mert ugye, azért élnek azon a szigeten mások is, nem csak a történet szereplői –, éveken keresztül tartotta magát ahhoz. Viszont amikor megtörténik a helyreigazítás, akkor egyik pillanatról a másikra ugyanaz a lakosság tesz egy 180 fokos fordulatot és mosolyog… Vezethetőek, mint egy nyáj, nincs meg az, hogy akkor most egy részük hisz a pletyónak egy részük meg azért megpróbálja a lányt megismerni és utána ítélkezni. De ha a fontosék-tehetősék azt mondják, hogy most már minden rendben, akkor minden rendben. Ez olyan gyerekes… meg különben az egész történet olyan gyerekes volt.
Habos-babos, nyálas, csöpögős az én ízlésemnek, de hát ízlések és pofonok, néha még ilyent is kell olvasni. A történet lassan csordogál, semmi izgalom, semmi csavar, semmi durranás, minden papírforma szerint történik. Kevés érzékiség, az is olyan… kényszeredett. Olyan, mintha azért írta volna le, mert a szex az mindent elad. És bizarr... mert egy nő aki 28 éves koráig nem ismer férfit - bibliai értelemben - és összesen kétszer szexel (egyiknek az eredménye a tündéri Thomas), csak úgy egyből szexmániás, telhetetlen lepedőművész lesz. 
Még annyit elmondanék, hogy maga a Gansett sziget nem létezik, a hely mintája a nagyon is valós Block sziget.
Folytatások megjelenéséről nincs hírem, nem jártam utána, nem hallottam/olvastam semmit… majd meglátjuk. Annyi biztos, hogy a következő rész a lánytestvérről szólna, és ezt tudom azért, mert a könyv végén van egy rövid beleolvasó a történetbe.


2016. augusztus 13., szombat

Stephanie Laurens - Mary megszelídítése

Cynster testvérek 2, Cynster Saga 20


Mary Cynster mindig eléri, amit akar. A családban most ő az utolsó eladósorban lévő hajadon, és eltökéli, hogy saját maga fogja irányítani az életét – sőt annak a férfinak az életét is, akihez majd feleségül megy. Jelöltlistájának utolsó helyét foglalja el Ryder Cavanaugh, Raventhorne merész és vonzó márkija, aki a társaság legellenállhatatlanabb hódítója, ám egyben legkezelhetetlenebb tagja is… 
Ryder Cavanaugh még soha nem találkozottolyan nővel, aki ne omlott volna boldogan a karjába egészen addig, amíg fel nem tűnik az életében Mary Cynster. S mivel a márki mindig is szerette a kihívásokat, elhatározza, hogy nem nyugszik, amíg feleségül nem veheti a lányt. Csakhogy ez a döntés kis híján az életébe kerül…

Harlequin, 2016
Eredeti mű: Stephanie Laurens – The Taming of Ryder Cavanaugh, Avon, New York, 2013

Juhééé! Az utolsó rész a Cynster Sagaból, bár a sorozat folytatódik a Cynsterek új generációjával. Már három rész is van belőle…
Az a bajom, mint mindig: a húsz részből (ugye Mary megszelídítése a huszadik) kiadtak hetet, azt is elszotyogtatva három kölönböző kiadó. Cynsterék pedig nagyon szaporák, állandóan utalások vannak történésekre amikről nincs honnan tudnunk, akkor sem, ha valamennyi magyarul megjelent részt olvastuk, megjelennek olyan családtagok, akikről fogamunk sincs kicsodák… s mindez nagyon szépen felerősödik az Utóhangban, ami nekem teljesen felesleges volt, fogalmam nem volt, hogy ki kicsoda és miért van ott, épp kinek a testvére, férje, gyereke, stb.
Ugye ott az a bizonyos rózsakvarcos nyaklánc, megmutatja a Cynster lányoknak azt a férfit aki az igazi társuk lehet – akik olvasták a Cynster nővérek trilógiát (16-17-18 részek) vagy a Henrietta tévedését (Cynster testvérek 1, Cynster Saga 19), azok tudják miről beszélek. Most az utolsó hajadon Cynster lány viseli, mielőtt az új generáció kezébe kerülne. S Mary szószerint veszi a családi legendát és meglehetősen idegesítően fog neki a férjkeresésnek. Mármint engem idegesített a konok  kitartás amivel a férfiakat  üldözte, annak reményében, hogy hátha valamelyik az igazi. Mintha az egész időhöz lett volna kötve. Megjegyzem, a férfiak sem pontozzák közeledését, mert szabályosan futnak tőle egy idő után.
Szerencsére a cselekményt felpörgeti Raventhorne márki megjelenése mindjárt az elején, s onnan már másról is szól a történet, nem kizárólag Mary férjfogási parktikáiról. Például arról, hogy Raventhorne márkit valaki félre akarja tenni az útból. Hogy kicsoda, egy felszarvazott férj – ugyanis a márki a botrányairól és nonkonformista viselkedéséről híres –, vagy őrült mostohaanyja, aki saját elsőszülöttjének szeretné a címet és a vagyont, megtudod, ha elolvasod, bár eléggé kiszámítható. S mivel Mary és a márki a történetben elég hamar összeházasodnak, Mary is  célpont lesz.
Klasszikus romantikus történet az “egynek elment” kategóriából. Nekem mindenképpen jobban tetszett, mint az előző rész, Henrietta tévedése. De hát azok a bizonyos ízlések, meg a pofonok...
A címet ismét nem értem. Mármint azt nem értem, hogy az eredeti angolból, ami Ryder Cavanaugh megszelídítéséről szólt, hogyan jutottunk el Mary megszelídítéséig, de ez nem is olyan nagy baj, akár így is lehetett volna értelmezni. Viszont a következő mellett nem tudok szó nélkül elmenni:
“…Ezért amikor odaértek, Mary elvette a kezét a férfi karjáról és szembepördült vele, háttal helyezkedve a kőkorlátnak. Ebben a helyzetben Ryder teljes egészében kitakarta a lány alakját a sétálók elől, és Mary biztos volt benne, hogy azok semmit nem fognak tudni leolvasni a férfi hátáról.” (Stephanie Laurens: Mary megszelídítése, Harlequin, 2016)
Amiért a magyarság fele helytelenül használja a kitakar kifejezést az eltakar helyett (még a médiában is!), ez akkor is egy műfordítás, és az ember elvárja, hogy aki ilyesmire adja a fejét, az bár azt tudja, hogy mit a különbség a kitakar és az eltakar között…s ha nem tudja, van értelmező szótár is, használata ingyenes.


Cynster testvérek 1, Cynster Saga 19

Harlequin, 2016
And Then She Fell






GABO, 2015

Breckenridge vikomt, a megmentő
Cynster Saga 16
Eliza Cynster elrablása
Cynster Saga 17
Glencrae gróf zsákmánya
Cynster Saga 18