J. R. Ward - A bourbon királyai (A bourbon királyai 1)

A Bradford-dinasztia generációk óta uralkodik a bourbon fővárosában. Vagyonuk tiszteletet és kiváltságos helyzetet biztosít számukra, és életük a kasztrendszer szigorúan lefektetett szabályai szerint zajlik gőgösen terpeszkedő udvarházukban, Easterlyben. Az emeleten él a család, tetteiket a látszat alapján hatalmas vagyonuk és kitűnő ízlésük vezérli. A földszinten pedig a személyzet fáradhatatlanul azon dolgozik, hogy fenntartsa a kifogástalan Bradford-illúziót. Ez a két szint sosem keveredhet… 

Ám Lizzie King, Easterly főkertésze, megszegi ezt a szabályt, és ezzel kis híján tönkreteszi az életét. Kezdettől tudja, hogy nem lehet jó vége, mégis beleszeret Tulane-be, a bourbondinasztia fekete bárányába. Fájdalmas szakításuk is csak azt bizonyítja a számára, hogy nem véletlenül tiltakozott az érzései ellen. 

Amikor két év távollét után Tulane hazatér, magával hozza a múlt árnyait, és senki sem vonhatja ki magát a következmények alól: sem Tulane gyönyörű és kegyetlen felesége; sem legidősebb bátyja, akinek a keserűsége és embergyűlölete szinte határtalan; sem a Bradford család feje, akinek az erkölcs semmit sem jelent, és múltjában szörnyű titkok rejtőznek. Ahogy az üzleti és érzelmi feszültségek egyre fokozódnak a családon belül, Easterly lakóinak élete visszafordíthatatlanul megváltozik. Az eseményeket csak a legravaszabbak élhetik túl.

Art Nuveau, 2015

Eredeti mű: J. R. Ward - The Bourbon Kings

Szerettem. Nagyon. 

Nem mesélek a tartalmáról, mert akkor még holnap is erről locsognék-fecsegnék. Érdemes elolvasni. Ezer arca van a könyvnek, nagy események és ezer apró dolog, aminek mind-mind jelentősége van. Egy adott pillanatban azon gondolkodtam, hogy na még mi az ami nem történt meg, mi jöhet még, mennyi szemétség lehet még a tökéletes család álcája mögé dugva . Mocskos titkok, mocskos történések és a képmutatás, rosszindulat, átverés magasiskolája.

Beszélgettünk a hölgyekkel, van akinek tetszett, van akinek nem - sőt! olyan is volt aki egyenesen a Dallashoz hasonlította. Ízlések és pofonok... 

Annyit még elmondhatok, hogy a gyilkos személyére vonatkozó fogadás-listán a gyógyszeres mámorban vegetáló Mrs Bradford négy szavazattal előzi meg a színesbőrű házvezetőt - legalábbis így, az első rész végén ez a hölgyek véleménye.

Folytatása mikor jelenik meg magyarul nem tudom, reménykedjünk, hogy még az idén, bár az angol eredeti megjelenésének dátuma is egyre tolódik: már júliusnál tartunk. Szerintem a következő rész is remek lesz: olvastam az ismertetőt a Goodreads-en: hazajön Maxwell is, lehet tovább keverni azt a bizonyos büdöset...

Hmm...

Ma egy magyar írónő tavaly nyáron olvasott könyvét szerettem volna méltatni, tegnap Aletta szóba hozta, erről jutott eszembe, hogy megér egy bejegyzést. Azért hangsúlyozom ki, hogy tavaly olvasott, mert ma meglátogattam szerzői oldalát, inspirálódás céljából - nemrég fejezett be egy fantasy sorozatot kiváncsi lettem volna további terveire. Ott üvöltött rám tíz nappal ezelőtti konverziós zavar-szerű megnyilvánulása, amelyben többek között olyant is állít, hogy tudja: minden mostani bejegyzés lopott példány olvasása után történik, mert a kiadó beszámol az eladásokról.

Nos, szíve joga azt írni a szerzői oldalán, blogján amit akar, mint ahogy nekem is. Ha ő úgy érzi, hogy a kalóz-példányok miatti keservét ebben a stílusban kell közzétennie, fenyegetőzésekkel és verbális agresszióval, minden joga megvan rá, elvégre az ő munkájáról van szó. Én azonban olvasni nem fogom - nem nehéz ezt megígérni, mert nem olvasok fantasyt -, a nevét sem fogom leírni, mint ahogy a bejegyzésében kérte: ha már mindenki lopja a munkáját, akkor annyi tolvaj-becsület legyen benne, hogy véleményezést írjon, akár jót, akár rosszat.

Viszont egy dolgot azért még elmondanék. Állítása szerint 7 nap alatt a kalóz-példányok miatt neki személyesen 1,2 millió VV (Vatikáni Valuta) kára keletkezett. Ha a könyvek ára 600-800 VV - mint ahogy állítja -, az heti 1500-2000 példány... a matematika mai állása szerint napi 214-286-ot jelentene abban az esetben, ha a teljes ár a szerző zsebébe menne. De mivel nem ez az helyzet és a kiadó legalább felét lenyúlja,  szorozzuk csak kettővel - az napi 428-572 példányt jelentene.

Kérdem én, melyik magyar szerző ad el ennyit egy nap? Még kalózpéldányban is kissé túlbecsülte magát, időnként ki kellene lépni könyvei fantasy-világából a valóságba. - bár, mint mondtam, megértem bánatát.

Hétfői sárkányüvöltés a fordítókról...

... csak mert ma ilyen napom van

Nem olvasok rajongói fordításokat, több okból is. Ha a könyv nem jelent meg magyarul, de elérhető angolul, akkor elolvasom úgy. Újabban boldog és boldogtalan fordítónak képzeli magát mert ismer ilyen-olyan fordító-programokat, amik elvégzik a munka nagyját, ők majd stilizálják a szöveget saját belátásuk szerint. Nem, nem a Gugli fordítója, az már történelmi relikvia, van annál jobb, nem is egy. Az ok amiért nem olvasom ezeket a fordításokat az, hogy ezt olyan emberek is elművelik, akiknek halvány fogalmuk nincs az angol nyelvről - néhányuknak a magyarról sem. Szó se róla, van néhány rajongói fordítással foglalkozó ember, aki visszakézből veri a hivatásos fordítókat is, de az ilyen ritka mint a fehér holló.

De most nem róluk van szó, hanem a profikról. Azokról, akik pénzt kapnak a munkájukért és kiadók foglalkoztatják őket.

Olvasási válságom van, ilyenkor egy könyv sem elég jó. Újabban már nem is próbálkozom semmivel, hanem elővakarok egy akármilyen Harlequin füzetet és elalvás előtt kifárasztom magam vele. Nem kell rajta gondolkozni, biztosított a boldog befejezés és jó altató.

Kedves Harlequin Kiadó! Ideje lenne megtanítani fordítóiknak az ide és oda mutatószavak helyes használatát. Az egyik közelre, a másik távolra mutat. Tehát kedves fordító, te nekem IDEadsz valamit, és én neked ODAadok, nem pedig fordítva. Ha kiadóknak dolgozol feledd a tájszólásod.

Továbbá ilyen szórend sincs a magyar nyelvben, például: Csak nem megütotted magad?

Ezeknek az embereknek nincs lektoruk? Szerkesztőjük? Nem állítom magamról, hogy helyesen fejezem ki magam magyar nyelven, de engem nem ezért fizetnek. 

Hogy milyen más mellényúlásokkal találkozhatunk ilyen olyan könyvekben, majd egy másik alkalommal. Egy ismerősömnek egész gyűjteménye van belőlük... A szürke ötven árnyalata? Ne már! A főszereplőt Grey-nek hívják, ami ugyan magyarul szürkét jelent, de a pasi személyiségének van ötven árnyalata és igazából semmi köze a szürkéhez.... jó, jó! Mára befejeztem.

Lacey Weatherford - Nikki nyomában (Chase Walker 1)

Chase Walker régebben rendes srác volt – megnyerő, sportos, fényes jövő várt rá. De az életét sújtó tragédia után mélységesen elkeseredik. Az alkohol és a kábítószer fogságában fel sem tűnik neki, hogy eltékozolja az ifjúságát, mígnem egy nap letartóztatják. Chase anyja nem bírja tovább nézni, ahogy a fia tönkreteszi az életét, így vidékre költöznek nyugdíjas katona nagyapjához. 

Chase egyáltalán nem örül az új helyzetnek, míg össze nem ismerkedik Nikkivel, a helyes pomponlánnyal, aki rá sem néz a magafajta rögbijátékosokra. Chase azonban nem az a típus, aki megfutamodik a kihívások elől, és elhatározza, hogy meghódítja Nikkit. Hamar rájön, micsoda mélységek rejlenek a csinos pofi mögött. Nikki balzsam a meggyötört lelkének. De amikor a lány életét is tragédia sújtja, Chase egyszeriben a végső megpróbáltatás előtt találja magát. 

Bízhat Nikkiben, és mindabban, amit tőle tanult? És ez elégnek fog bizonyulni? 

Egy tragédia megváltoztatja az életedet. Kettő felforgatja.

Könyvmolyképző Kiadó, 2015

Eredeti mű: Lacey Weatherford: Chasing Nikki

   Nem szeretem az amerikai ifjúsági problémákról szóló könyveket (én hisztériának szoktam nevezni), de Kinga olyan kedvesen ajálgatta, hogy - egye fene - elolvastam.

   Határozottan nem szerettem, amihez az is hozzájárul, hogy rég kinőttem ezekből a történetekből. Nagyon tizenévesekről szól, bár a viselkedésük a teljes infantilitás és a korukhoz nem illő bölcsesség között ingadozik. Egy nagyon amerikai, nagyon közhelyes sorozat első része, nem kell megerőltetned a fantáziád, az amerikai ifjúságról szóló filmek egytől egyig ilyenek: a menő rosszfiú sportkarriert csinál és természetesen együtt lóg a csodaszép pompom-lánnyal.

   A könyv is ugyanez a sablon történet: nehéz lelki terheket cipelő  fiú és lány összetalálkozik az iskolában, megszereti egymást. A fiú a szolgálatos rosszfiú, akit a lány és a katonás nagypapi megváltoztat, a helyes sínre teszik az életét és az iskola focicsapatának sztárja lesz. A lány a szuper jótanuló, példás gyermek és testvér, természetesen pompom-lány. Sosem értettem miért az a nagy hűhó a pompom-lányok körül... szerintem nem megtiszteltetés, hanem megalázó félmeztelenül ugrabugrálni egy teli stadion előtt blőd szövegeket skandálva, de hát ízlések és pofonok... és gondolom a fiúk-férfiak erről teljesen másként gondolkodnak

Zavart a fordításban az, hogy hol rögbiről beszéltek, hol focinak nevezték azt, ami minden bizonnyal az amerikai futball. - mellesleg ezt hogy írják helyesen magyarul?

 Az egyetlen dolog, amiért emelem kalapom, az a vége: bevállalt egy tragédiát a nyálas happy end helyett, ugyanis Nikki és Chase szerelme nem teljesedik be. Közbeszól egy baleset és utána egy tüdőembólia.

   Természetesen folytatása is lesz valamikor, csak nem nekem. Tizen-huszonéveseknek való olvasmány, de ez ne fogjon vissza téged attól, hogy elolvasd, ha épp erre szottyan a kedved.

A sorozat további részei, egyelőre angol nyelven:

2. Finding Chase

3. Chased Deams

Joanna Trollope - Szeretőből feleség

Merrion Palmer Guy Stockdale bíró szeretője, a bíró úr „tyúkja", ahogy a törvényszéki írnok tömören megfogalmazta. Guynak hét éve van viszonya a lánnyal úgy, hogy sem Laura, aki negyven éve a felesége, sem két felnőtt fia nem tud róla. Guy és Merrion boldog, csöppet sem bonyolult kapcsolatot tart fent a lopott órák alatt, a lány bayswateri lakásán, ám a külvilág számára Guy példás férj, apa és nagyapa. Guy elérkezettnek látja az időt, hogy továbblépjen. A múló évek és elszalasztott lehetőségek tudatában, nem akarja tovább titokban tartani Merriont. Meg akarja osztani a családjával, a világgal. A szentségit! Feleségül akarja venni. És egyáltalán nincs felkészülve a rá váró fájdalmas viharra.

Kossuth Kiadó, 2015

Eredeti mű: Joanna Trollope: Marrying the Mistress

Remek könyv! Az első, amiben kitörünk a sztereotípiából és nem a szerető a negatív hős, hanem a feleség.

Laura Stockdale a saját szociális megfelelési kényszerének és a magában kialakított hamis világkép áldozata. Férjhezmegy a szépreményű ügyvédhez - későbbi bíróhoz - és mindent alárendel egy hamis képnek, bár senki nem kéri ezt tőle. Magáévá teszi a tipikus angol felső középosztály-beli feleség szerepét és nem hajlandó semmi miatt eltérni annak szabályaitől. Merev és unalmas nő, aki azt hiszi ez így jó mert ennek így kell lennie. Vidéki, kúria-nagyságú ház, kertészkedés, nagy családi vacsorák... Annyira merev, hogy kisebbik fia - aki felnőtt férfi - nem meri bevallani neki, hogy meleg, sőt még rágyújtani sem mer előtte. Amikor a férje elhagyja a szeretőjéért, megpróbál mindenkit a férj ellen fordítani és dagonyázik az önsajnálatban. Manipulatív machinációi miatt szinte szétrombolja nagyobbik fia házasságát, akin majomszeretettel csügg és elvárja, hogy fia életében ő legyen az első és nem a felesége és a gyermekei.

A szeretőből mégsem lesz feleség. Bár a bíró elválik feleségétől és a család kivétel nélkül elfogadja a szeretőt, Merrion Palmert, a házasság kilátása nem lelkesíti sem a bírót, sem az ügyvédnőt. És, óóóó, miért is ne kavarna bele Mrs. Palmer, Merrion anyja is. Az emberek nem tudnak a saját dolgaikkal foglalkozni?

Nagyszerű ábrázolása annak, hogy mit jelent a válás egy tradicionalista nő és modernebb felfogású családtagjai számára együtt és külön-külön.