Titkot őrizni
veszélyes játék…
London,
1995
Amikor
nemzedékének egyik legnagyobb színésze, Sir James Harrison kilencvenöt évesen
meghal, nemcsak egy gyászoló családot és egy rendkívül gazdag életművet hagy
maga után, hanem egy felkavaró titkot is, amely az egész országot
megrendítheti…
Joanna Haslam,
a fiatal, ambiciózus újságíró kapja meg a feladatot, hogy közvetítsen a
legendás színészóriás gyászszertartásáról. Egy jól sikerült írás sokat
lendíthetne a karrierjén, Joanna figyelmét a gyászoló hírességek helyett mégis
egy ismeretlen, idős hölgy köti le. Sötét titkot sejt a csillogó felszín alatt:
a rejtély kulcsa egy levél lehet, amelynek tartalmát hetven éve próbálják
titokban tartani. Vakmerő lépés olyan játékba kezdeni, amelynek nem vagyunk
tisztában a szabályaival, és Joanna is egyhamar rádöbben, hogy ezúttal egy jó
sztorinál sokkal több forog kockán. Valaki vagy valakik bármit megtennének
azért, hogy a szerelmes levél titka örökre rejtve maradjon a nagy nyilvánosság
előtt.
A szerelmes
levél egyszerre megkapó családregény és sodró lendületű krimi, amelynek szálait
ezúttal is a két legnagyobb játékos alakítja: a hatalom és a szenvedély.
General Press,
2019
Eredeti cím:
The Love Letter, 2018 (Lucinda Edmonds: Seeing Double, 2000)
Kedvelem
Lucinda Riley írásait, de nem állítanám, hogy elvakult rajongója lennék. Szinte
minden magyar nyelven megjelent írását olvastam – az Éjféli rózsa az egyetlen, amit első próbálkozás után feladtam,
de nem zárom ki, hogy valamikor ismét teszek vele egy próbát –, vannak írásai
melyeket nagyon kedvelek, és olyanok is, melyeket kevésbé.
A szerelmes levél című könyve 2019
augusztus elején jelent meg a General Press Kiadónál, és bizony hetekig
tologattam, míg rávettem magam az olvasásra. Ennek egyszerű oka volt: a szerző A hét nővér sorozata, melynek utóbb
magyarul megjelent ötödik része (Holdnővér)
már nagyon követte a sorozatra jellemző sablont, és nem igazán tudott lekötni,
annak ellenére, hogy még mindig érdekel a nagy titok és szemfényvesztés, ami az
örökbefogatott lányok története mögött áll. Mert, hogy abban a történetben
semmi nem az, aminek látszik (különösen a titokzatos Pa Salt), arra akár mérget
is vennék.
A fülszöveg
tartalmán kívül semmit nem tudtam erről a könyvről, tehát meglepetésként ért a szerző
megjegyzése mindjárt a könyv elején. Az ilyesmit általában a könyv végén
szokták elkövetni, de olvasás után nagyon is egyetértettem azzal, hogy ennek
itt volt a helye.
Miről is szól
ez a szerzői megjegyzés? Tulajdonképpen egy rövid infó a könyv keletkezéséről
és arról, ami utána következett. A történet eredetije 2000-ben jelent meg
először, Lucinda Edmonds név alatt (a
szerző addig ezen a néven publikált) és Seeing
Double (Kettőslátás) címmel. Annak ellenére, hogy a történet fikció, a
könyv nem aratott osztatlan sikert, kényes témája miatt a szerzőt évekig
parkolópályára tették. A kényes téma pedig a brit királyi család, akinek abban
az időben rengeteg összeesküvés-elmélettel kellett szembenéznie, ez a történet
pedig újabbakra adott volna okot, hiszen pihentagyúak mindig vannak és lesznek.
2018-ban a
történet kapott egy újabb esélyt, hiszen az eredeti megjelenés időpontját övező
szóbeszédek már csitultak, és idén magyar nyelven is olvashattuk A szerelmes levél címmel.
A történet
egyszerre családregény, thriller, szerelmes történet vagy akár politikai
krimi, melynek központjában egy, a múlt század húszas éveiben írt
kompromittáló szerelmes levél áll – micsoda meglepetés, ugye? Minden ami
történik ennek a réges-régen megírt levélnek rendelődik alá, mindenki ezt
akarja megszerezni, akár emberéletek árán is, mert, ha a tartalom
nyilvánossságra kerül, az akár a morarchia végét is jelenthetné.
Amikor ez a
történet íródott, a brit királyi család éppen nem állt valami előkelő helyen
alattvalóik népszerűségi listáján, és a könyv tartalmát tekintve egy kicsit sem
csodálkozom, hogy a szerzőt leírták és évekig nem jelenhetett meg egyetlen
könyve sem.
A történet
hősnője (a címadó szerelemes levelen kívül) Joanna Haslam, egy fiatal,
pályakezdő újságíró és az egész cselekmény egy véletlenből indul. A lánynak ott
sem kellene lennie a híres színész, Sir James Harrison temetésén, mert egyrészt
szabadnapos, másrészt dögróváson van, de mint pályakezdő, akkor kell pattannia,
amikor főnöke utasítja. A gyászszertartáson pedig teljesen véletlenül egy idős
nő mellé ül le. Ez pedig egy olyan eseménysorozatot indít el, melynek egyetlen
szabálya van: ne bízz senkiben! Se a szerelmedben, se gyermekkori barátodban,
se munkatársadban, lassan a családodban sem. Joanna Haslam körül pedig rengeteg
ember van, számuk egyre növekszik, és mind ugyanazt akarja: a levelet, vagy az
információt, hogy meddig jutott el a lány a nyomozásban.
Lucinda Riley
története két dologról szól: hatalomról és szenvedélyről. Igen, el tudom
hinni, hogy a hatalom mindenre képes, azért, hogy titkait megőrizze, nem riad
vissza a megfélemlítéstől, a mocskos módszerektől és a gyilkosságtól sem – bár
ismét elmondom: a történet fikció.
Az én
olvasatomban ez a szerző messze legjobb könyve volt. A cselekmény pörgött és Riley nagyszerűen építette fel, mindig csak egy apró információmorzsát dobva az
olvasónak, hogy ébren tartsa a figyelmet. Meglepő volt, botrányos, véres… és
szenzációs. Mikor azt hittem már sínen vannak a dolgok, akkor meglepetésszerűen
jött még egy csavar, ami új löketet adott a történetnek és más megvilágításba
helyezte a dolgokat.
Imádtam! És
ízlések, meg pofonok…
