Egy nap talán 1
A huszonkét
éves Sydney élete maga a tökély: egyetemre jár, jó állása van, stabil
kapcsolatban él egy remek sráccal, Hunterrel, és a legjobb barátnőjével,
Torival közösen bérel lakást. De minden megváltozik, amikor rájön, hogy Hunter
megcsalja, és egyik pillanatról a másikra el kell döntenie, hogyan
tovább.
Sydney egyszer
csak vonzódni kezd a titokzatos, jóképű szomszéd sráchoz, Ridge-hez. Nem tudja
levenni róla a szemét, és valósággal megbabonázza a fiú szenvedélyes
gitárjátéka esténként az erkélyen. Ridge sem közömbös iránta, és hamarosan
ráébrednek, hogy több szempontból is szükségük van egymásra.
Az Egy
nap talán egy szenvedélyes történet barátságról, megcsalásról és
szerelemről, ami az első oldaltól kezdve beszippantja az olvasót Sydney
izgalmakkal teli világába.
Könyvmolyképző
Kiadó, 2017
Eredeti mű:
Colleen Hoover – Maybe Someday, 2014
"Hiszem, hogy az életben találkozunk néha
olyanokkal, akiknek a lelke teljesen kompatibilis a miénkkel. Egyesek lelki
társaknak nevezik őket, míg mások igaz szerelemnek."
Az első
könyvem a szerzőtől. Hosszú ideig hallgattam az ismerősök dícsérő szavait és
olvastam ultrapozitív kritikákat, így elcsábultam.
Egy dolog
biztos: Colleen Hoover nem nekem ír. Egy újabb alig-huszonévesekről szóló
történet, abból az amcsi-ifi standardból, jól megfejelve lelki mizériával és
dagonyázással az önsajnálatban, kavarással, megcsalással, kettős értékrenddel
és testi fogyatékkal, hogy tovább legyen fokozva az, ami e nélkül is már túl
sok volt. És persze a zene, mert az milyen jól eladja majd a terméket.
Adott a
főszereplő Sydney, aki dalszövegeket ír és, ó szegénykém, maga keresi meg a
betevőre valót, hiszen szülei nem támogatták karrierálmait, mivel ebben az
álomban nem a jogi egyetem szerepelt. Magától értetődően van neki barátja is,
legjobb barátnője is, és boldog tudatlanságban él, míg a szomszéd srác, Ridge –
a főhősünk, felhívja a figyelmét a
szarvaira. Sydney csodálatos példát mutat az olvasóknak és korosztályának:
pofozd fel a legjobb barátnőd, ha az a pasiddal kavar a hátad mögött. Mintha az
agresszívitás meg nem történté tenné a félrelépést. A finom lelkű és érzelmes
dalszövegeket írogató Sydney olyan pöcre pattanó, agresszív személyiség.
S akkor már
miért ne költözne be a főhőshöz, akinek épp van egy üres szobája, és akivel
amúgy is együtt zenélnek, annak ellenére, hogy Ridge súlyos hallássérült – nem
szeretem a siket szót. Igen, létezik ilyen, ez nem kitaláció: a hallássérültek
is tudnak zenélni, táncolni, mert ők másképp fogják fel a hangokat, rezéseket,
ritmust. Ha már Sydney és Ridge együtt zenélnek, akkor miért ne csinálnának
mást is, bár az ifjú titánnak stabil kapcsolata van egy szintén hallássérült
leányzóval, akinek cisztás fibrózisa is van ráadásul, csak azért, hogy még
jobban fokozzuk a testi-lelki mizériát. S ha ez még mindig nem lenne elég,
akkor a kégliben lakik Warren is, az élő lelkiismeret, aki mindig emlékezteti
Ridge-t beteg barátnője iránti kötelességére. Milyen kapcsolat az, amit csak a
sajnálat (vagy szánalom???) és kötelességtudat tart össze?
Nagyon kedves
volt a szerzőtől, hogy zene-listát is adott a könyvéhez, mi több elérhetőséget
is, lehet az okostelefonokkal bűvészkedni. Aki azt hiszi, hogy azokat a dalokat hallgatva ugyanazt fogja átélni/érezni
a könyv olvasása közben, mint amit a szerző szugerál, hát gyorsan ébredjen fel,
mert minden ember egyedi és megismételhetetlen, s ebből kiindulva mindenki a
maga sajátos módján viszonyul az adott műhöz, legyen az a művészet bármelyik
formája. És a pillanatnyi hangulatról még nem is beszéltünk... De attól a zenét meg lehet hallgatni.
S nemcsak
dalokat kapunk, hanem dalszövegeket is, részei lehetünk az alkotófolyamatnak,
olvashatunk ezernyi SMS-t és üzenetet a szereplők között.
A szerző világa - s ezen belül a szereplői világa is - nagyon távol áll tőlem. Hatásvadász, eltúlzott lelki mizériát felvonultató mű, lehet rajta vigyorogni, lehet rajta sírni. Ezt vagy szereted, vagy utálod, köztes megoldás nincs. Én nem kedvelem a stílust, ami a szerző sajátja. De attól más még rajonghat érte. Például azok, akik szeretik a mondva csinált konfliktusokat, a kihangsúlyozott
lelki mizériát, a zenész-sztorikat, azonos mintát követő amerikai fiatalokról
szóló írásokat... mert ugye az ízlések és pofonok…
Kiegészítő novella - Warrenről, a lakótársról szól:
1.5 Maybe Not