1891-ben Tilly
Kirkland viharos házassága tragikus véget ér. A bűntudattal küszködő lány a
távoli Parázs-szigetre menekül, ahol a kis Eleanor Holt (Nell) nevelőnője lesz.
Nell édesapja, a jóképű, özvegy börtönparancsnok felkelti a lány érdeklődését.
Tilly küzd a múltjával, az érzéseivel és a titokkal, amelyet egész életében
hordoznia kell. Aztán feltűnik a kertben egy furcsa rab, Hettie, és Tilly élete
különös fordulatot vesz. De vajon minden az, aminek látszik? Több mint száz
évvel később a bestsellerszerző Nina Jones igyekszik megírni soron következő
könyvét. Ihletet keresve vonul el a Parázs-szigetre. Vagy lehet, hogy csak
menekül? Vajon milyen bűnök nyomják a fiatal író lelkét?
A Vadvirágok
lányai és az Álom-öböl szerzőjének legújabb családregénye ismét Ausztrália
egzotikus tájaira csábítja az olvasót.
Athenaeum,
2016
Eredeti mű:
Kimberly Freeman – Ember Island, 2013
Második
könyvem a szerzőtől. Miután a Vadvirágok lányai-n keresztül megismerkedtem vele, eldöntöttem, hogy ennek a szerzőnek
valamennyi könyvét olvasni akarom, rendre be is szereztem őket (Álomöböl, Aranypor), aztán sosem került
sor az olvasásukra, mert mindig jött egy másik, egy újabb, egy olyan ami akkor
épp jobban érdekelt.
A
Parázs-sziget három nő – lényegében két nő és egy kislány – történetéről szól:
Tilly Kirkland, Nell (Eleanor) Holt és Nina Jones. Bár két idősíkban játszódik,
a 19. század végén és a 21. században, a három nő története mégis összefügg.
Tilly Nell nevelőnője lesz miután Angliából és szerencsétlenül végződött
házasságától elmenekül, Nell pedig a jelenben játszódó rész főhősnője, Nina
dédanyja. Tehát a Vadvirágok lányaihoz hasonlóan itt is egy család két különböző generációjához tartozó nőkről szól a történet, de míg a Vadvirágok lányaiban nagyanya-unoka kapcsolatról beszélünk, itt a rebellis dédanya (akit mellesleg nagyon szivesen megismertem volna személyesen is, ha egy valós személy) és a jelenben élő dédunokáról szól a történet.
Szerkezetében
is érdekes olvasmány, hiszen Nina maga meséli el a jelenben játszódó történéseket,
Tillyről és Nellről a szerző mesél, de helyenként betekintést kapunk a korához
képest meglehetősen érett és felnőttes gondolkodású Nell naplójába, aki zsenge
kora ellenére is tudatában van annak, hogy az információ egyenlő a hatalommal.
Olyan kevés
könyv cselekménye játszódik Ausztráliában, és annyira ismeretlen terület ez még
nekünk, hogy már csak ezért is érdemes lenne elolvasni ezt a könyvet. Tilly
Angliából ide menekül, az Ausztrália szubtropikális régiójához tartozó Parázs-szigetre,
ahol a börtönparancsnok lányának lesz a
nevelőnője, ugyanis a 19. század végén ez a hely börtön-sziget. Érdekes látni majd,
hogy mivé alakul át a sziget a 21. századra.
Nagyon-nagyon
szépen megírt, sallangmentes történet a
női sorsról, szerelmekről, csalódásokról, esélyekről, egy másik világról.
Leköti a figyelmet, mert egy olyan világról mesél, amit nem, vagy alíg ismerünk
és nem egyérteműsíthető a végkifejlet. Igen, jó vége lesz, a boldog
befejezéseket kedvelők megkapják amire várnak, de nem olyan módon, ahogy az
várható lenne. És semmiképpen nem egy habos-babos történet.
Minden szereplőjét szerettem. Valamennyien jól megformált, eredeti figurák, a csitri Nelltől a morózus börtönigazgatóig, a szökevény Hettie-től a jelen történéseinek Ninájáig, Joe-ig, vagy a rámenős ügyvéd barátnőig.
Egyszerűen
imádom az írónő stílusát, könyveinek nyelvezetét és biztos vagyok benne, hogy
hallani fogunk még róla. Ajánlom mindenkinek, aki egy lélekhez szóló, szokatlan
történetet szeretne olvasni – az erotikus olvasmányok kedvelői bele se
fogjanak. S ha elolvastad a könyvet, akkor megérted miért is van itt Pangur Ban, a mesebeli fehér macska fotója...
Nekem ez újraolvasós lett, de hát ízlések
és pofonok.