2020. szeptember 24., csütörtök

Könyvmolyképző mustra 2020 - még mindig ősz


Ismét újabb előrendelhető könyvek kerültek fel a Könyvmolyképző Kiadó webshopjába, ami azt jelenti, hogy a megjelenésre már nem kell sokat várni. A felhozatal most is változatos, hiszen szinte minden kategóriában jelennek meg új könyvek, s bár nekem ezek közül semmi nem keltette fel az érdeklődésem, minden bizonnyal sokan pont ezekre a könyvekre várnak szívrepesve, mert nem vagyunk egyformák. 




Sawyer Bennett – A vadember 


   Nyers és erős. Talán veszélyes is? 
   Egy magányos harcos, egy vadember… egy ízig-vérig veszélyes férfi vagyok. Az esőerdő érintetlen vadonjában éltem egy olyan közösségben, amelyben feltétel nélküli tisztelet övezett, és ahol minden nő ellenkezés nélkül behódolt nekem. 
   Most azonban felfedeztek. Arra kényszerítettek, hogy visszatérjek egy olyan világba, melyet már régen elfelejtettem, és egy olyan kultúrába, melyről már csak halvány emlékeim vannak. 
   Dr. Moira Reed antropológust kérték fel, hogy segítsen nekem visszailleszkedni a civilizációba. Az ő feladata lecsiszolni durva éleimet. Az ő feladata megtanítani engem, hogyan lavírozzak új életemben. Be akar törni. 
   De soha nem fog sikerülni neki. 
   Mert vad vagyok, szabad és nyers, és csak egyetlen dolgot akarok a gyönyörű Moira Reedtől… 
   Nemsokára én leszek a tanár, és ő lesz a diák. 

   18 éves kortól ajánljuk! 


   Kategória: Rázós könyvek 
   Eredeti cím: Uncivilized 





Jaymin Eve, Leia Stone – Anarchia 
(Kaptár-trilógia 2) 


   Charlie Bennett elmondta nektek valaha, hogy a vámpírok a gonoszság sarjai? 
   Mert hát azok! 
   Már nagyon teli van velük a hócipője, és amikor bekövetkezik az elképzelhetetlen, úgy dönt,
elérkezett a pillanat, hogy a vérét fegyverként vesse be ellenük. 
   Eljött az ideje egy kis anarchiának. 
   Kapaszkodj, ez nagy menet lesz! 

   18 éves kortól ajánljuk! 


   Eredeti cím: Anarchy 
   Kategória: Zafír pöttyös 





Mariana Zapata – Keves Aaron! 


   Csak egy dologgal nem számolt… 
   Ruby Santos pontosan tudta, mire vállalkozik, mikor jelentkezett, hogy egy tengerentúlon állomásozó katonával levelezzen. Az utasítások egyszerűek: egy levél vagy e-mail hetente, ameddig a bevetése tart. Egyéb csomagok küldése nem szükséges. 
   Ruby már túl volt mindezen. Azt hitte, tudja, mire számíthat. Csak azzal nem számolt, hogy beleszeret a srácba. 
   Üdítően őszinte romantikus történet, egyedi stílusban. 
 
   16 éves kortól ajánljuk! 



   Kategória: Arany pöttyös 
   Eredeti cím: Dear Aaron! 




Sarah Dessen – Figyel rám! 


   Ahhoz, hogy megleld az igazságot,készen kell állnod rá, hogy meghalld. 
   Tavaly még Annabel volt „a lány, akinek megvan mindene” – legalábbis ezt a szerepet játszotta egy népszerű reklámban. 
   Idén azonban ő lett a lány, akinek nem maradt semmije: nincsenek barátai, mert a suli legálnokabb lánya, Sophie, ellenségnek kiáltotta ki; oda az otthoni béke is, mióta a nővére anorexiával küzd; az iskolai ebédszüneteket pedig egyedül kell töltenie. Egészen addig, amíg találkozik Owen Armstronggal. 
   A magas, sötét hajú és rosszfiú hírében álló Owen a zene és az igazság megszállottja. Az ő segítségével Annabelnek talán sikerül szembenéznie a múlttal… 
   Mi történt azon az estén, amikor megszakadt a barátsága Sophie-val? 

14 éves kortól ajánljuk! 


   Kategória: Vörös pöttyös 
   Eredeti cím: Just Listen 




Lisa Lutz – Az utas 


   Eltűnni a legkönnyebb… 
   A férje holtteste még ki sem hűlt a lépcső alján, de „Tanya Dubois” már menekül is. Megint. Mikor a rendőrség rájön majd, hogy ő igazából nem is létezik, olyan kérdéseket tennének fel, melyekre nem válaszolhat. 
   Hősnőnk mindent megtenne, hogy a múltjára ne derüljön fény, így keresztül-kasul utazik az USA-ban, folyton új személyazonosságot kreálva magának. Útközben összefut Domenickel, egy rejtélyes szándékú zsaruval, és egy problémás nővel, Blue-val, aki átlát a szitán, és akiről nem lehet tudni, barát-e vagy ellenség. 
   Végül azonban, mikor a múltat már nem lehet többé a szőnyeg alá söpörni, „Tanya” hazarohan, hogy szembenézzen a lehető legsötétebb titokkal. 
   A Holtodiglan és A lány a vonaton nyomdokain haladva Az utas sistergő mozgalmassága, felejthetetlen hősnője és zseniális cselekménye egész éjjel ébren tart, a végére érve pedig a döbbenetes lezárás egész egyszerűen fejbe kólint. 

Felnőtteknek ajánljuk! 


   Kategória: Kristály pöttyös 
   Eredeti cím: The Passenger