2024. szeptember 29., vasárnap

Vivian Conroy – Rejtély Provence-ben



   Miss Ashford nyomoz 1


   Ugyan a nyárnak és a nyaralásoknak lassan vége, de Vivian Conroy legújabb regényével még elkalandozhatunk Provence mesés tájaira. Tartsatok Miss Atalanta Ashford és a Blogturné bloggereivel és játsszatok a könyvért, amit a kiadónak köszönhetően egy szerencsés olvasónk megnyerhet a blogturné végén!




   Egy buja francia birtok, egy esküvő és egy rejtélyes haláleset. A harmincas évek csillogását idéző detektívtörténetben a tanárnőként dolgozó Miss Atalanta Ashford egy csapásra bekerül az előkelő társaságba, amikor megörökli nagyapja tekintélyes vagyonát. Ám a villákkal, partikkal és autókkal együtt jár a nagyapáról unokára szálló, szokatlan foglalatosság is: diszkrét nyomozómunka Európa elitjének.
   Atalanta egy szempillantás alatt megkapja élete első megbízását, amely Provence szépséges levendulamezőire, egy grófi esküvőre vezeti. Miközben az amatőr nyomozónő egy múltbéli haláleset nyomába ered, újabb holttest kerül elő, és az események váratlan fordulatot vesznek. Az idő fogy, Atalantának pedig az ügy végére kell járnia, mielőtt a kétségek közt vergődő menyasszony kimondja a mindent eldöntő igent…



General Press, 2024
Eredeti cím: Mistery in Provence, 2022




   Új szerző mutatkozik be a General Press Kiadónál Vivian Conroy személyében. Az eredeti angol fülszöveg jellemzése szerint olyan, mint amikor Agatha Christie találkozna Julie Caplinnal, ami abszolút helytálló, hiszen a zsáner a „cozy mistery”, a történetek helyszíne pedig változó, bárhol lehet Európában, akárcsak Julie Caplin esetében.
   A Rejtély Provence-ben egy – pillanatnyilag – négy részesre tervezett sorozat indítókötete, melyből eddig mindössze két rész jelent meg angol nyelven, és nyilvánvalóan Franciaországba viszi el olvasóját, főszereplője pedig termszetesen Miss Ashford, hiszen a sorozatcím szerint ő fog nyomozni ott, ahol épp szükség van rá. S történik mindez a múlt század harmincas éveiben.
   Kicsoda Miss Atalanta Ashford? Egy svájci nevelőintézet tanárnője, előkelő származásó, de mégis szegény, egy olyan fiatal nő, akire egy nap rámosolyog a szerencse, és sosem ismert nagyapjától hatalmas vagyont örököl, ami szép és jó, csakhogy nem ez az egyetlen örökség. Atalantának folytatnia kell nagyapja diszkrét magánynyomozói praxisát.

   A hősnő még magához sem tér az örökség okozta meglepetésből, amikor máris az ölébe pottyan az első megbízása, ami nem is tűnik olyan nehéznek: Eugénie Frontenac, egy dúsgazdag iparmágnás lánya keresi fel, és azzal bízza meg, hogy derítse ki, mi történt vőlegénye, egy francia gróf előző feleségével. A hivatalos verzió szerint az előző grófné lovasbalesetben halt meg, viszont Eugénie névtelen leveleket kap, melyek szerint az a baleset nem is volt baleset. Atalantának túl sok választása nincs, megbízója távoli rokonaként utazik a grófi kastélyba, hogy utánajárjon a történteknek, melyben segítségére van nagyapja komornyikja és segítőinek kiterjedt hálózata.

   A történet kellőképpen izgalmas, mert a grófi kastélyban meglehetősen sok olyan szereplő gyűl össze az eljövendő esküvő alkalmával, aki esetleg számba jöhet, mint az előző grófné gyilkosa – már, ha egyáltalán gyilkosság volt –, és akik esetleg annak sem örülnének, ha Eugénie beházasodna a családba. Ilyen például a gróf szeretője, volt anyósa, Yvette, akinek a gróf a gyámja, és aki nem igazán tűnik épelméjűnek, valamint a titokzatos Raul, akit még a történet végén sem tudtam igazán sehová sem helyezni, valószínűleg további tervei vannak vele a szerzőnek. És akkor még nem beszéltem a pénzről, és arról, hogy az idilli környezetben levő kastélyban fura dolgok történnek. Meg Madame Frontenacról, akit az ég világon semmi nem érdekel, csak az, hogy lánya a gróf felesége legyen.
   Szórakoztató és szerethető történet volt, igazándiból az utolső harmada pörgött fel, amikor is a millió szál és szereplő kezdett lassan összekapcsolódni. Atalanta Ashford szerethető karakter – vagy nem. Én a nem kategóriába tartozom, számomra ő túlságosan is tökéletes volt: az áldozatkész gyermek, aki kifizeti apja adósságait, a szerény lány, aki sosem hivalkodik, a tanárból lett amatőr nyomozó, akinek minden összejön. No, én ezt nem nyelem be.
    A hősnő tökéletességét leszámítva nekem bejött ez a történet, várom a folytatásokat.






   A mostani játékunkban nyomozásra hívunk titeket, néhány könyvekben is híres nyomozót keresünk, a leírás alapján nektek kell kitalálni, hogy kiről van szó!
   Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.


A skót származású író és orvos, Sir Arthur Conan Doyle kitalált nyomozója, aki 1887-ben jelent meg először a könyvek lapjain. Mint briliáns londoni detektív, magas intelligenciájáról ismert; híres a megfigyelőképességéről, a következtetőképességéről és a logikájáról, amiket a bűnügyek megoldásánál igen találóan felhasznál. Alighanem az egyik legnépszerűbb fiktív krimifigura az irodalomban.

 

a Rafflecopter giveaway





09.25. This is my (book) universe

09.27. Kitablar

09.29. Betonka szerint a világ

10.01. Könyv és más

2024. szeptember 20., péntek

Monica McCarty – A Szellem




 


  A Felföld rettegett fiai 12


    Tizenkettedik, egyben utolsó részéhez érkezett Monica McCarty A Felföld rettegett fiai sorozata. Tartsatok a Blogturné Klub három bloggerével, és megtudhatjátok ők hogyan látják ennek a monumentális sorozatnak a befejező történetét, továbbá versenybe szállhattok a Kiadó által felajánlott nyereménykönyvért.




   Joan ​Comyn azon a napon esküdött fel a skót királyra, Robert the Bruce-ra, amikor szemtanúja lett, ahogy Anglia barbár uralkodója megkínozza az édesanyját. A titokzatos szépség szellemként jár-kel az angol nemesek között, és eléri, hogy akaratlanul is felfedjék előtte a titkaikat, amelyeket aztán továbbad a skótoknak.
   Alex Seton egykor ugyancsak Bruce oldalán állt, ám most már az angolok mellett harcol. A férfi eltökélte, hogy leleplezi a Szellemként ismert skót kémet, Anglia legkeresettebb árulóját. Bár Joan tudja, hogy el kell kerülnie a jóképű harcost, különben a lelepleződést kockáztatja, a férfi lovagiassága mégis mélyen megérinti. Amikor Sir Alex gyanúja egyre nyilvánvalóbbá válik, Joan rájön: mindent meg kell tennie, hogy meggyőzze, csatlakozzon ismét a felföldi gárdához. Ahogy azonban egyre közeledik a háború végső csatája, vajon Alex a szerelmet vagy a becsületet választja majd?



General Press, 2024
Eredeti cím: The Ghost, 2016





   Nem titok, hogy kedvelem a skótokról szóló, Skóciában játszódó történeteket (meg Skóciát is), tehát 2014-ben, amikor megjelent A Felföld rettegett fiai sorozat első része (A Harcos), én két kézzel kaptam utána. És nem tetszett. Már nem emlékszem miért, de arra határozottan igen, hogy nyögvenyelősen elolvastam úgy a feléig, aztán félretettem és néhány évig kézbe sem vettem. Lehet egyszerűen nem voltam a témára ráhangolódva, mert amikor ismét megpróbálkoztam vele, öt részt zsinórban elolvastam és izgatottan vártam a folytatás megjelenését.
   Éééés most elérkeztünk ennek a monumentális sorozatnak az utolsó részéhez is, melynek minden részében McCarty szenzációsan ötvözi a valós történelmi tényeket, személyeket a fikcióval és a románccal. Mert ezeknek a történeteknek valós történelmi események az alapja, minden kötet végén a szerzői jegyzet magyarázatot is fűz hozzá – érdemes elolvasni.
   Mivel sorozatról van szó, el kell mondanom azt is, hogy az egyes részek egymástól függetlenül is olvashatóak, bár némiképp kapcsolódnak egymáshoz, hiszen mindegyik egy-egy olyan harcos történetét mutatja be, aki a titkos skót alakulathoz tartozott, amely Skócia függetlenségéért harcolt és Robert the Bruce-t szerette volna királyának látni. Nem tévesztendő össze Diana Gabaldon Outlanderének szabadságharcával, ez a történet néhány évszázaddal korábban játszódik.

   De térjünk rá magára a történetre, mármint erre a sorozatzáróra, és kezdeném mindjárt a borítóval, ami akár tetszhet is valakinek, mert ez ízlés dolga. Nekem viszont nem tetszik, sőt, bűnronda azzal a plaidbe tekert kancsal Quasimodóval, akinek nyomokban sincs köze ahhoz a karakterhez, aki ennek a történetnek a főhőse. Mondjuk az eredeti kiadás csomagolása sem sokkal jobb, mert ott is egy hasonló figura szerepel – csupán nem kancsal és nem púpos –, ami vicc, mert a történet férfi főszereplője mégcsak nem is skót, hanem angol. Arról az Alex Setonról van szó, aki valamikor a titkos alakulat tagja volt, majd átállt az angolok oldalára, mert azt hitte diplomáciával és tárgyalásokkal megakadályozhatja a további vérontásokat. Ő egy lovag, annak ellenére, hogy egy ideig a skótok oldalán harcolt, s mint olyan, sosem viselt plaidet, hanem büszke volt lovagi páncéljára. Akik olvasták a sorozat korábbi részeit minden bizonnyal emlékeznek erre a karaktere, mint ahogyan a női főhősre is, bár eddig inkább az anyjáról volt szó, de a Comyn név mindenképpen ismerősen csenghet.

   Joan Comyn, a történet hősnője egy olyan családban nőtt fel, ahol a skót szülei két különböző oldalon álltak: anyja a skótokén, apja az angolokén. És ez nem végződött jól, hiszen a gyermek Joannak látnia kellett az árulónak kikiáltott anyját ketrecbe zárva, mi több, pont apja statuált elrettentő példát a számára. Csakhogy pont az ellentkezőjét érte el vele.
   A történet jelenében Joan apja már halott, anyja kiszabadult a fogságból és az egyik harcos felesége, a lány pedig megtűrt rokonként él angolpárti hozzátartozóinál, ami nagyszerű lehetőség arra, hogy a skótoknak kémkedjen. Flörtöléssel, kacérkodással könnyen szerez információkat az angoloktól, és nem érdekli, hogy ez a jóhírének a róvására megy. Mert Joan Comyn a Szellem, az a kém, akit Alex Seton le akar leplezni.
   Nem fogom elaprózni hogyan szeret egymásba Joan és Alex, min kell keresztülmenniük, míg ez a szerelem beteljesedhet és jön a happy end, annyit viszont elmondok, hogy ez kicsit sem volt egyszerű.
   Alex és Joan párosa nagyon jól működik együtt. Bár nyilvánvaló volt, hogy mi lesz a történet vége, a történet izgalmas, fodulatokkal teli és egyetlen pillanatig sem lankad az olvasó figyelme, mert volt itt akció bőven. Szerintem ez a történet nagyszerű befejezése egy izgalmas sorozatnak.
   Olvassátok, szeressétek, s nem kell szomorkodni, hogy vége, mert a Kiadó jövőre egy újabb McCarty sorozatot indít, ami mi másról szólhatna, mint a skótokról.






   A regénysorozat mindegyik főszereplője álnevet visel a különleges alakulaton belül. Például Joan Comyn a Szellem. A turné minden állomásán egy-egy főszereplő nevét találjátok, a ti feladatotok pedig az, hogy az illetőhöz tartozó álnevet beírjátok a Rafflecopter megfelelő dobozába

   Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.



Lachlan MacRuairi



a Rafflecopter giveaway





09.20 - Betonka szerint a világ…

09.22 - Kelly és Lupi olvas 

09.24 - Dreamworld

2024. augusztus 22., csütörtök

J. T. Geissinger – Gyönyörűen kegyetlen



   Gyönyörűen kegyetlen 1

   A Könyvmolyképző Kiadó jelentette meg J.T. Geissinger: Beautifully Cruel - Gyönyörűen kegyetlen regényét, melyben egy törvényen kívüli, titokzatos maffiafőnök és egy jogi vizsgáira készülő pincérlány élete fonódik össze visszafordíthatatlanul. Kövesd az állomásokat és a játék megfejtéséért cserébe esélyed lesz megnyerni a könyvet a kiadó felajánlásában.




   „– Nem vagyok hozzád való – mondja lágy hangon. – Nem élek normális életet.”

   Alfa (főnév):
   1) A legmagasabb rangú egyed a hierarchiában.
   2) A legbefolyásosabb férfi a csoportban.
   3) Liam Black

   Idegen volt számomra. Egy sötét és veszélyes jelenség, aki egy esős éjszakán kilépett az árnyékból, hogy megmentse az életem. Nem tudtam a nevét, és azt sem, hogy honnan jött. Csak azt tudtam, hogy az ő karjai között az egyetlen hely, ahol valaha is biztonságban éreztem magam. De a biztonság csupán illúzió.
   Nem minden megmentő hős is egyben. És ahogy az hamarosan világossá vált előttem, meg kell fizetni az árát annak, ha egy alfa menti meg az életed. Liam Black kért is tőlem valamit cserébe.
   Az év legfordulatosabb szerelmi története.
   Tudd meg, hogy létezhet-e igaz szerelem ott, ahol minden sötétnek tűnik!


Könyvmolyképző, 2024
Eredeti cím: Beautifully Cruel, 2020





   Senki nem gondolná rólam, hiszen többnyire chick lit és romantikus könyvekről írok a blogban, de én szeretem a rázós könyveket, tehát nyilvánvalóan két kézzel kaptam a Könyvmolyképző Kiadónál magyar nyelven bemutatkozó J. T. Geissinger története után. Bár azt is el kell mondanom, hogy a fülszövegben szereplő „alfa” némi kételyeket ébresztett bennem, mert mostanában minden nárcisztikus szociopatára ráakasztják az alfa cimkét.
   Korábban is olvastam már maffiáról szóló történeteket, az olaszról, az amerikai olaszról, az oroszról, s hallottam más nemzetek bűnszövetkezeiről is, de ír maffiával még nem találkoztam az olvasmányaim során, s ha annyi nemzet „büszkélkedhet” magasan szervezett bűnözéssel, akkor pont az írek miért ne tehetnék meg? S ezt azért mondom, mert történetünk főhőse, Liam Black, az ír maffia vezére, bár ez nem nyilvánvaló a történet egy bizonyos pontjáig. A fickó 38 éves, természetesen sötét módon vonzó és ellenállhatatlan, ez igazi sötét alak a nevétől kezdve, az öltözködésén át, egészen a viselt dolgaiig – mekkora klisé! S ennek a sötét fazonnak van egy gyenge pontja: Truvy.

   Truvy a történet hősnője, és többnyire az ő szemszögéből ismertem meg a történetet, mert Liam szempontja meglehetősen kevés fejezetet kapott. Truvy egyetemi hallgató, jogot tanul, és természetesen dolgozik, hogy eltartsa magát, méghozzá egy kis vendéglőben. Ebbe a vendéglőbe tér be Liam Black bizonyos rendszerességgel – mindig lehetetlen órákban –, mindig oda ül, ahol a lánynak kell kiszolgálnia, és mindig egyetlen csésze kávét rendel. Hónapokon át ennyi az interakció a történet főhőse között, és imádtam, hogy nem volt azonnali egymásbaborulás és lepedőszaggatás.

   Ez a felszínes ismeretség akkor változik meg, amikor a lányt egy este megtámadják a vendéglő mögötti sikátorban, ahová a szemetet viszi ki. Truvy nem adja olcsón a bőrét, de a túlerővel szemben nem sokat tehet. S ekkor tűnik fel ismét – mint egy páncélos lovag, aki a bajba jutott kisasszony megsegítésére siet – Liam Black, aki rövidre zárja az egészet, a lányt pedig kórházba viszi. Truvy-t többnyire kedveltem, mint karaktert, viszont a tény, hogy rajta kívül mindenki tudta, hogy kicsoda Liam Black, kicsit levont a leányzó értelmi képességeiből – vagy a szerző kreativitásából.
  A történet két főhőse között nyilvánvaló a vonzalom, tehát nem is lepett meg, amikor Liam felajánlotta a lánynak, hogy 28 napra költözzön hozzá, éljenek együtt, utána pedig soha többé nem látják egymást, mert ő életformáját tekintve csak ennyit tud felajánlani. Ez így rohadt nagy szemétségnek tűnhet, de mentségére szóljon, azt is hozzáteszi, hogy ő a lány helyében elutasítaná – amit Truvy természetesen nem tesz meg.

   Természetesen lesz happy end, de amíg oda eljut a történet, alkalmam volt jobban megismerni mindkét főhőst, ízelítőt kaphattam abból, hogyan is működik Liam Black, hogyan lett belőle az aki 38 éves korára, és bizony volt néhány nagyon forró lepedőszaggató jelenet is. Ez egy paradox helyzet: leendő jogász és a bűnöző. És az ördög sem olyan fekete, mint amilyennek lefesti.
   Ez egy jó könyv volt. Ha nem sikerít a végére egy nagyon nyálas befejezést, és nem robbant bónusznak még egy klisét, akár nagyon jónak is mondanám. Minden esetre könnyen olvasható, beszippantja az ember lányát, mert mindig valamilyen fordulatra várni lehet.
   Olvassátok!




Minden állomáson felteszünk egy kérdést, amit könnyedén megválaszolhattok, ha előtte elolvassátok a regény beleolvasóját. Kérjük, a válaszokat írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő sorába! Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.


A pasi melyik kezének ujjain láthatóak a tetoválások? (Bal vagy jobb?)


a Rafflecopter giveaway




08.20 Kelly és Lupi olvas

08.22 Betonka szerint a világ…

08.24 Insane Life


2024. augusztus 21., szerda

Holly Gramazio – Férjek



   Mi történik akkor, ha egy harmincas éveiben járó szingli nő lakásában egyszeriben csak feltűnik egy férj? Az ő férje. S mi van, ha a férj ténye állandó, a személye azonban változik? Tarts a Blogturné Klub négy bloggerével, s járj utána Holly Gramazio vicces romantikus történetének. Ráadásul, ha a turnéval tartasz, játékunkon megnyerheted a könyv egy példányát az Athenaeum Kiadó felajánlásában!




   A ​harmincas éveiben járó Lauren a szinglik kiszámítható, élvezetes életét éli. Csodás barátai vannak, imádja a munkáját, és van egy gyönyörű lakása Délkelet-Londonban – ahol egy este, a bulizásból hazatérve, egy idegen férfit talál. Michaelnek hívják, vonzó, kedves, és állítása szerint, valamint a barátok és a falon látható képek alapján ő Lauren férje. Lauren nyomozni kezd, hogy miként lehet egy olyan ember felesége, akivel, emlékei szerint, még sosem találkozott, amikor Michael felmegy a padlásra a létrán, hogy kicserélje a villanykörtét – és eltűnik. Helyette egy másik férfi mászik le, és Lauren élete valamint a lakása kisebb átalakuláson megy keresztül. Hamar rájön, hogy a padlása, rejtélyes módon, ontja a férjeket és a párhuzamos univerzumokat. Lauren hol pár hétig, hol pár percig él házasságban az egymást követő partnereivel, és közben küzd a sors kínálta dilemmákkal. Hiszen ha férjet cserélni ugyanolyan pofonegyszerű, mint becsavarni egy új villanykörtét, akkor honnan tudjuk, hogy megtaláltuk-e az igazit? Mikor jön el az ideje, hogy felhagyjunk a keresgéléssel, és megelégedjünk a hétköznapi boldogsággal?



Athenaeum, 2024
Eredeti cím: The Husbands, 2024




   Kicsit bajban vagyok azzal kapcsolatban, hogy mit is mondhatnék ennek a történetnek a cselekményéről, hiszen a fülszöveg szinte mindent elmond. S bevallom, hogy ennek – mármint a fülszöveg – alapján választottam ki a könyvet, mert olyan viccesnek tűnt. Természetesen azt vártam, hogy majd több is lesz benne, mint a padlásról lesorjázó férjek, de nem, nincs: 432 oldalon folynak le a férfiak a hősnő padlásáról. S ez néhol vicces, néhol bizarr, de mindenképpen elgondolkoztató.
   A történet hősnője Lauren, a harmincas éveiben járó szingli, aki barátnője leánybúcsújáról érkezik haza enyhén illuminált állapotban, amikor odahaza az első férj várja. Namármost, azt mindenki tudja, hogy egy bizonyos kor után a hagyományos neveltetésű nőkben kialakul egy ki nem mondott irigység azokkal a nemtársaikkal szemben, akiknek összejön egy házasság.  Hogy Laurenben ez megvan-e vagy sem, nem tudnám megmondtani. Viszont az biztos, hogy a leánybúcsú után több mint elég férj jut neki.

   Nos, tehát Lauren hazaérkezik, és egy teljesen ismeretlen férfi várja, mint a férj. A ház az övé, a berendezés kicsit más, s Lauren az egészet a bulin elfogyasztott alkoholmennyiségre fogja, míg rá nem jön, hogy a padlás ontja a férjeket. Értsd: ha az aktuális felmegy valamiért oda, akkor egy másik fickó jön le. Változik a ház berendezése, változik Lauren szociális köre, viszonya a szomszédaival. Lauren ebből pedig sportot csinál. Néhány fickót percekig tart meg, néhánnyal több napot tölt el, van aki magától megy fel a padlásra és eltűnik, van akit csellel kell odaküldeni. A lényeg az, hogy Lauren mindig egy jobb, tökéletesebb fazon reményében szabadul meg tőlük. Ez az egész egy kicsit olyan volt, mint az ismert társkereső oldal jobbra húzom-balra húzom funkciója – sok esetben nem adott időt az épp aktuális férj megismerésére, hanem pillanatnyi szeszély alapján döntött.

   Dióhéjban tulajdonképpen ennyi történik Holly Gramazzio bemutatkozó regényében. Lauren fogyasztja a férjeket – nem ötöt-tízet, hanem sokkal, sokkal többet –, mindig a tökéletest, a jobbat keresve. Mert ilyen az emberi természet, mindig többet, mást, jobbat akar. És mi van, ha lehorgonyzik valaki mellett, és emiatt kihagyja az esetleges nagy ő-t? Az egyetlen dolog, ami némiképp kitört a bevett sémából az annak a férfinek a megjelenése, aki Laurenhez hasonló helyzetben van.
   Vicces és szórakoztató volt, de nekem a 400+ oldal túl sok volt. Néha már.már unalmassá vált a gyors férjváltás és Lauren nyilvánvaló felszínessége. Simán el tudtam volna képzelni ezt, mondjuk 150 oldallal mínuszban, akkor is kitűnően érzékeltette volna a hősnő telhetetlenségét, határozatlanságát és többre vágyását.
   Mindenképpen érdemes elolvasni Gramazzio könyvét, s a végén mindenki olyan következtetést von le, amilyent akar, mert nem vagyunk egyformák.
   Zárójel: a mi padlásunk nem ilyen. Próbálva!






   A történethez kapcsolódóan az Athenaeum kiadványai közül szemezgetünk. Minden bejegyzésben elrejtettünk egy-egy könyvet egy olyan szó alatt, ami szorosan kapcsolódik a Férjek történetéhez. Kattintsatok a szóra, s az alatta rejtőző könyv címét írjátok a Rafflecopter megfelelő sorába.
   Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.



a Rafflecopter giveaway




08.19. Szembetűnő

08.21. Betonka szerint a világ…

08.23. Könyv és más

08.25. Spirit Bliss Sárga könyves út



2024. augusztus 1., csütörtök

Carly Robyn – Száguldó szerelem



   Száguldó szerelem 1



   A General Press Kiadó gondozásában jelent meg Carly Robyn Száguldó szerelem című sportrománca, amely a Formula 1 izgalmas világába viszi el olvasóját.
   Kövessétek blogturnénkat, s ha a szerencse is mellétek áll, megnyerhetitek a Kiadó által felajánlott könyv egy példányát




   Nem ​csak a flaszter izzik a Forma-1 pályán…
   Mivel a kicsapongásaival és a meggondolatlanul bevett hajtűkanyarjaival van tele a sajtó, Blake Hollisnak, az ötszörös Formula-1 világbajnoknak sürgősen vissza kell szereznie a jó hírét. A csapata drasztikus lépésre szánja el magát: életrajzi kötetet akarnak íratni, amely feltérképezi Blake pályafutását, és egy hamisítatlan brit úriembert tár az olvasók elé.
Ekkor kerül képbe Ella Gold, a karrierje mélypontján lévő amerikai sportújságíró, aki kétségbeesetten vágyik az újrakezdésre, ezért el is fogadja a kihívást jelentő felkérést. Elvégre Blake-kel interjúzni nem lehet olyan rossz, mint New York-ban maradni, ahol a csapból is a munkahelye elhagyásáról szóló pletykák folynak… Vagy mégis?
   Miközben Ella és Blake együtt töltik a szezont, és bejárják a világversenynek helyet adó huszonegy várost, ráébrednek, hogy nemcsak a sebesen gördülő kerekektől izzik a pályán a levegő. Az utolsó interjúkérdést együtt kell megválaszolniuk: képesek megírni a saját happy endjüket, vagy a szerelmük amilyen hirtelen lángra lobbant, ugyanolyan gyorsan porrá is ég?



General Press, 2024
Eredeti cím: Drive me Crazy, 2024




   Első könyvem a szerzőtől, viszont nem első, ami a Formula-1 világában játszódik. Volt több is, de most kapásból Paige Toon Daisy nyomában című könyve ugrik be. Azt is hozzá kell tennem, hogy Robyn könyvében azért több szó esett az F-1-ről, mint a Toonéban.
   Nos, nem tudom ki hogy áll az F-1 világához, én nem vagyok nagy rajongó, a család többi tagja viszont igen. S mivel ők a szabadedzést, kvalifikációt és a versenyt is a televizió képernyőjére tapadva és meglehetősen nagy hangerőn nézik (hadd hallja a harmadik szomszéd is, ha akarja, ha nem), akaratlanul is rámragadt némi ismeret a sportágról. Egyáltalán lehet ezt sportnak nevezni? S amit nem tudtam azt megkérdeztem a rajongóktól. Például én mindig azt hittem, hogy egy Formula-1-es pilótának alacsonynak kell lennie, hogy beférjen a kocsiba. Nos ez egy városi legenda, mert a házi szakértők szerint (és lecsekkoltam a neten is) az átlagmagasság per pillanat 175-180 centi, de vannak ennél magasabbak is. Tehát a történetünk főhőse – aki 190 centi magas – simán elmehet F-1 pilótának. Mondjuk kicsit szűkebb neki a járgány, de ezeket amúgy is személyre szólóan építik meg, nem?

   De térjünk vissza a könyvre, ami... nem is tudom... nekem kellő mennyiségű sportot adott a nyilvánvaló romatikus történet mellé. Aminek viszony örültem volna az, ha bár az egyik szereplőnek nincs semmilyen lelki nyomora. Mert a női hősnőt, Eliana (Ella) Goldot, egy erőszak kísérlet traumatizálta, a férfi főhős, Blake Hollis, pánikbeteg. Meg nagy partiarc, kicsapongó, botrányhős, stb. Én személy szerint nem tudok elképzelni egy pánikbeteg F-1 pilótát. Soha, semmilyen körülmény között, de ugye ez fikció, a szerzői szabadság nevében Blake Hollisnak akár két pár ... (tetszés szerint behelyettesítendő bármely páros szervvel) is lehetne, azt is megbocsájtanám neki, mert nagy Queen rajongó. Bár ez a Queen-rajongás egy teljesen felesleges információ volt a történet szempontjából.
 Ella Gold ismert sport podcastos. Több millió követője van, sok szponzora, flottul megél belőle. Egészen addig, míg főnöke szexuálisan bántalmazza, s a tényleges erőszakot csak a véletlennek köszönhetően ússza meg. A dolog annál is idegesítőbb, mivel neki kell elhagynia a munkahelyét és nem a bántalmazónak, aki egy „fontos elvtárs” gyermeke. Így lesz belőle – mentora felkérésére – Blake Hollis, a többszörös világbajnok F-1 versenyző társ-életrajzírója. A többszörös világbajnoknak egy nagyon zűrös évvel a háta mögött ugyanis nem áll jól a szénája semmilyen szempontból. A dolog pikantériája az, hogy podcastjában Ella többször is beszólogatott Blake-nek botrányos életvitele miatt, és Blake ezt nagyon jól tudja.

   Mivel ez egy váltott szemszögből megírt történet megismerhettem mindkét főhős gondolatait, baráti körét, életük apró történéseit is, melyek nem voltak relevánsak a másik szemszögéből. S az is értékelendő, hogy ebben a történetben nincs instant szerelem. Igen, vonzódás van, mi több, Blake gyorsan közli is mit tenne Ellával, de a két hős kapcsolata lassan alakul. Előbb barátok, legalább is azzal áltatják magukat, hogy csak azok. Ez a barátság pedig odavezet, hogy egyre több bizalmas dolgot osztanak meg egymással, míg egyszer Blake vissza nem él Ella bizalmával. Mentségére legyen mondva, nem szándékosan teszi, és az igazságérzete vezérli. Mert ugye unalmas lett volna a történet egy újabb dráma nélkül, s túl egyszerű lett volna, ha a két főszereplő minden extra macera nélkül felépíti kapcsolatát.
   Nagyon szerethető történet volt, végén a kötelező happy enddel, jól megformált és kedvelhető (vagy nem) karakterekkel. Mondanám azt is, hogy szórakoztató volt, de semmi szórakoztató nincs az erőszakban vagy a pánikbetegségben. Váltakoztak az izgalmas részek a líraibb, romantikus részekkel, és megismerhettem egy egész csapat mellékszereplőt, akikkel valószínűleg a sorozat valamelyik következő könyvében találkozni fogok. Mert a Száguldó szerelem egy sorozat indítókötete, s sajnos a folytatásokra még várni kell, mert angol nyelven sem jelentek még meg.








   Nyereményjátékunkban a száguldó cirkusz vilájbajnokainak nevét rejtettük el a turné állomásain. A ti feladatotok, hogy megtaláljátok a neveket, és beírjátok a Rafflecopter megfelelő dobozába
   Figyelem! A válaszok utólag nem módosíthatóak. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertes sorsolására kerül sor. A kiadó csak magyarországi címre postáz.



a Rafflecopter giveaway





08.01 - Betonka szerint a világ

08.03 - Kitablar

08.05 - This is my (book) universe

08.07 - Kelly és Lupi olvas