Mondjuk a magunkét... a NewLine Kiadó tulajdonosával

Nem tudom feltűnt-e már, hogy az utóbbi években egyre többen fedezik fel írói vénájukat? Egyesek megelégednek azzal, ha a fióknak írnak, mások a blogjukon népszerűsítik írásaikat, egyre több a wattpadon alkotó író – bár néhányukat bűn lenne írónak nevezni, ahogy a firkálmányaikat is  alkotásnak –, de vannak olyanok is akik egészen komolyan veszik magukat és amit csinálnak, minek következtében kézzel fogható bizonyítékát is látni szeretnék kreativitásuknak.

Aki szerencsés, feltűnik egy pályázaton, vagy épp van egy csomó pénze, amit könyve kiadására költhet. Mert igenis, ma bárki megjelentetheti a könyvét, ha rendelkezik a megfelelő anyagi háttérrel. Nem mennék bele a részletekbe, hogy ennek az anyagi háttérnek mekkorának kellene lennie, csupán annyit említenék, hogy több kiadó is flottul megél abból, hogy valaki egy könyv borítóján lássa a nevét. Arról sem szeretnék beszélni, hogy ezért a pénzért ki mit kap. Ez változó és kiadótól függ. Egyébként nem minden kiadónál lehet könyvkiadást vásárolni, ne essünk tévedésbe.

Beszélgetőtársam Gibicsárné Szabó Noémi, egy fiatal nő, aki gondolt egy merészet és kiadót alapított, ugyanis ő a NewLine Kiadó tulajdonosa. És természetesen a könyvkiadásról fogunk beszélgetni.

– Miért egy újabb kiadó?

– Ez egy nagyon jó kérdés. Szerintem üljünk le és várjunk míg valaki megválaszolja! 

Na, de a viccet félretéve, ennek több oka is van. Az egyik az, hogy szeretnék a saját lábamra állni. Sokáig kerestem az utam, de rájöttem, hogy az íráson kívül semmi mást nem csinálnék szívesebben. A másik ok a sok csalódott szerző (köztük én magam is). A tapasztalatom az, hogy ma a szerzőknek háromféle lehetősége van a könyvkiadás terén. Az egyik a pályázatokon való részvétel, egy másik, hogy legyen a szerzőnek rengeteg befektethető pénze, és a harmadik a magán, vagy szerzői kiadás.

Ez utóbbi híre meglehetősen rossz. Az olvasóközönség egy része és sajnos néhány szerző is azt vallja, hogy ami magánkiadásban jelenik meg, az csak borzalmas lehet. Ezt a tévhitet szeretném lerombolni. Mert rengeteg nagyszerű szerző van az országban, akik sokkal nagyobb figyelmet érdemelnének.

– A kiadó neve NewLine – magyarul új vonalat, irányt jelent. Miben fog különbözni ez a kiadó a többi kisebb-nagyobb, sikeres vagy éppen csak megélő kiadótól? Mi lesz az az új vonal, amit a kiadó képviselni fog?

– Abban fog különbözni, hogy ez a kiadó az enyém. 

Az új vonal pedig, ha lehet így fogalmazni, egy szerzőbarát és ezáltal, reményeim szerint, egy olvasóbarát kiadó.

Egy aprócska csepp vagyunk a végtelen óceánban és nem igazán akarok a jövőről filozofálgatni, de abban az egyben biztos vagyok, hogy egy kiadót a csodás könyveket alkotó, és nem utolsó sorban elégedett szerzők és a szintén elégedett olvasóik képesek "naggyá" tenni. Mégis azt tapasztalom, hogy kevés az igazán elégedett szerző. És itt most a valódi tehetségekről beszélek, mert kicsiny hazánkban rengeteg akad belőlük.

– Konkrétan mit kell érteni azon, hogy szerzőbarát? Mit ad a New Line Kiadó mást, többet, jobbat egy másik kiadónál?

– Nem nagyon akartam ebbe belemenni ilyen részleteiben, de állok elébe! 

Mielőtt belevágtam volna ennek az egésznek a megvalósításába, végeztem egy közvéleménykutatást írói berkekben (kiadótól függetlenül). Az volt az egésznek a célja, hogy kiderítsem, mivel elégedettek a szerzők a saját kiadójuknál, és mivel nem. Mit hiányolnak, mi az ami miatt hajlandóak lennének akár változtatni.

Nem árulom el a válaszokat! De annyit igen, hogy a legtöbben ugyanazokat a dolgokat hiányolják.

A lényeg, hogy ennek tükrében már tisztábban látom, hogy mire van igazán szüksége a szerzőknek. Az, hogy ezáltal képes leszek-e többet, jobbat adni, szerintem inkább kérdezzük meg úgy fél év múlva a szerzőktől.

– Rendben, akkor másképp fogalmazom meg: megkeres valaki, van egy kézirata, a New Line Kiadónál akarja megjelenteni. Milyen feltéletek mellett láthatja a nevét könyvének borítóján?

– Az első és legfontosabb, hogy legyen egy jó kézirata. Minden beérkező kéziratot olvasószerkesztő véleménye alapján bírálunk el. Ha átmegy az első szűrőn a kézirat, akkor jön a következő lépés, a tárgyalás. A kiadás tekintetében csomagárakat határoztunk meg, ami alapján mindegyik szerző eldöntheti, hogy neki melyik a megfelelő megoldás. Ha döntött, következik a szerződéskötés. Ami lényeges lehet a szerzőknek, hogy nem kötök szerződést határozott időre, mert nem szeretném ezen a téren megkötni a kezüket. Ezen felül minden megegyezés kérdése. Tehát ami lényeges, hogy nem egy hagyományos kiadó vagyunk, nem finanszírozzuk meg a szerzők teljes költségét, viszont igyekeztünk az a kiadás költségeit minimálisra csökkenteni úgy, hogy minőségi könyvek kerülhessenek a piacra.

– A kiadó csak magyar szerzők írásaira fog fókuszálni, vagy időben ez változhat?

– Egyelőre csak magyar szerzőkkel dolgozunk. Vagy ha pontosabb akarok lenni, magyarul író szerzőkkel. Ez persze a későbbiekben még változhat.

– Tudom, hogy még nagyon az elején vagytok, de pilanatnyilag hány szerzővel dolgoztok? Esetleg szabad tudni néhány nevet is?

– Szerencsére már most folyamatosan érkeznek a megkeresések. Jelenleg két szerző könyve jelent meg eddig a kiadónál, egyelőre ebookban, de jövő év elején jönnek nyomtatásban is. Isabel Healian Rose verseskötete, és Mimi Taylor első regényének bővített kiadása. De hamarosan elkezdjük a közös munkát Abby Winter és Suzanne Wolf írónőkkel is, és talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a nyáron érkezik majd Bakos R. Laura első regénye, szintén nálunk. Remélem hogy ez a szép létszám a jövőben tovább fog bővülni.

– Úgy tudom a kiadónak már működő webshopja is van. Más szerzők művei is elérhetőek itt, vagy csak azoké, akik a kiadónál jelentették meg írásaikat?

– Jelenleg még többségében vannak azon szerzők művei, amik máshol jelentek meg, és továbbra is örömmel fogadjuk és tesszük közzé áruházunkban a szerzők köteteit, bár egyelőre elsősorban ebookban – raktárhiány miatt, de dolgozunk rajta! A kínálatunk folyamatosan bővül ezért érdemes többször fellátogatni webáruházunkba, illetve nyomon követni bennünket a facebook oldalunkon, ahol azonnal közöljük olvasóinkkal az éppen aktuális információkat. Áruházunkban jelenleg jónéhány kötet akciósan kapható, de vannak már ingyenesen elérhető tartalmaink is!

A NewLine Kiadó webshopja itt érhető el: https://shop.newlinekiado.hu

 

 – És egy utolsó kérdés: mit szólt a család, mikor megpendítetted az ötletet, hogy akkor te most kiadót alapítasz és betörsz a könyvbizniszbe?

– Ha őszinte akarok lenni, a családom és a környezetem nagy része még nem is tudja! A férjem és akik tudják, támogatnak az elképzeléseimben, bár leginkább gőzük sincs az egészről. A gyerekeim büszkék rám, bár kissé nehezményezik, hogy kevesebb idő jut rájuk.

– Köszönöm szépen a beszélgetést!

– Én köszönöm, hogy gondoltál rám.

* A bejegyzésben szereplő fotók a kiadó engedélyével jelennek meg

Mondjuk a magunkét... Ashley Carrigannal

   ... már megint

   Lassan egy év telt el, mióta Ashley Carrigannal az írásról, a könyveiről, a terveiről beszélgettünk. Akkor még a magánkiadással küszködő szerző volt, tizennégy kiadott könyvvel. Bár tudtuk, hogy ez változóban van, az információ még nem volt nyilvános, tehát nem beszélhettünk róla. Azóta a rajongói már tudják, hogy sikerült egyik célját elérnie: ezentúl az egyik közismert kiadó jelenteti meg az írásait, a Könyvmolyképző, az a kiadó, ahol mindig is lenni szeretett volna. Júniusban jött az első könyv, az Árnyjátékos, s hamarosan következik a második, az Ikrek hava.

   – Mi változott az életedben?

   – Még tempósabb lett. Az éremnek mindig két oldala van. Az egyik oldalon ott az öröm és a megnyugvás, hogy végre a boltokban vannak a könyveim és sokkal szélesebb közönséghez eljutnak profi háttérrel. Régóta szerettem volna ezt elérni. Ahogy mondod, ez volt az egyik célom. A másik oldalon ott a kihívás, hogy meg kell felelni. Ez alatt azt értem, hogy eddig a saját tempómban írtam, olyan műfajokban, amikhez ötleteim születtek. Nem kellett határidőket tartani. Az én játékom volt. Most már vannak határidők és a felelősség is több, viszont úgy veszem észre magamon, hogy ez inspirálóan hat rám és még több energiát generál. Hagyományos kiadóval dolgozni számomra azt is jelenti, hogy sok olyan dolgot levesznek a vállamról, amivel eddig nekem kellett foglalkoznom. Igazi felüdülés. A civil munkám mellett már napi elfoglaltságot jelent az írás, vagy az ezzel kapcsolatos feladatok.

Kellyvel, az Árnyjátékos dedikálásán.
Ugye nem kell mondanom kicsoda Kelly?

   – Egészen az Árnyjátékosig csak egy zárt kör tudta kicsoda is Ashley Carrigan, vagyis kevesebben ismerték az írásait, és nem igazán tudták kicsoda van az írói álnév mögött. Az Árnyjátékos már dedikálással, közszerepléssel járt. Megváltozott-e az ismerősök, barátok, munkatársak viselkedése irányodban?

   – Néha vicces dolgok történnek. Akadnak olyan ismerősök, akik száz éve tudják, hogy írok, de mintha csak most tudatosult volna bennük igazán. Vannak olyan barátok, akik napi szinten támogatnak, és ez nagyon jól esik, mert lássuk be, az írás magányos tevékenység, a munkafolyamat nem látványos, menet közben nincs mit mutogatni. Ők mégis érdeklődnek és lelkesednek, és ami borzasztóan kedves tőlük, hogy bíznak abban, amit csinálok. A családom előtt pedig mély meghajlással tisztelgek, amiért zokszó nélkül elviselnek és elfogadják ezt az egészet. Természetesen jelen van az irigység is, de ezzel nem foglalkozom. Nincs is rá időm.

   – Ugye az Árnyjátékosig volt a magánkiadás, ami olyan amilyen, azaz magad uram, mert szolgád nincs. Zárójelként megjegyzem, hogy azért magánkiadásban is írtál egy bestsellert, mert a Két lépésre a mennyországtól bizony az volt. Most ott áll mögötted a kiadó, van marketing meg minden, ami kell, tehát több emberhez jut el a könyved. Ez pedig több kritikát, véleményt is jelent, mert véleményünk az van. Mindig és mindenről. Ezzel hogy birkózol meg?

A szerző és műve

   – A jól megindokolt és megfogalmazott kritikát értékelem, hiszen nem vagyok tévedhetetlen és az ízlések, az igények eltérőek. Ez így van jól. Az olyant viszont nem tekintem relevánsnak, ami logikátlan, és az illető a saját elképzelését keresi a könyvben, aztán esetleg nem találja és cserébe lehúzza az egészet, mert ettől érzi valakinek magát. Mindaddig, amíg a pozitív vélemények vannak többségben, van értelme írnom. Ha ez az arány megfordul, akkor majd csak magamnak írok, mint régen és nem sokkolom a közönséget.

   – Felnőtt nőkről írsz felnőtt nőknek, a történeteidben van erotika is, de mindig a cselekményen, a szereplőkön van a hangsúly. Ilyen volt az Árnyjátékos is, hogy csak az utóbb megjelent könyved említsem, és ilyen lesz az következő is, az Ikrek hava. Miért pont ezt a felnőtt korosztályt céloztad meg írásaiddal?

   – Mert a felnőttvilág gondjai, örömei, küzdelmei érdekelnek. Korábban nagyjából hozzám hasonló korúak voltak a szereplőim. Mostanra már fiatalítanom kell őket, mert én előre lovagoltam. Szeretek kiforrott, öntudatos és határozott karakterekkel dolgozni, legyen az nő vagy férfi, akik már magukra szedtek mindenféle tapasztalatot az életből. Érzik a döntéseik és a veszteségeik súlyát. Nem akarok túl komoly lenni a történeteimben, de túl könnyed sem.

   – Néhány nap múlva boltokban az új könyved, az Ikrek hava. Mesélnél róla egy picit?

   – Örömmel! Romantikus regény, ami játszódhatna bármelyik korban, mert az alaptörténet örök érvényű. Én most napjainkba helyeztem el és telis tele van valós helyszínekkel.  Néhány perc alatt pukkant ki belőlem az alapötlet és a sztori főmotívuma. Éppen egy másik regényemet írtam, amikor becsapott a villám. Az Ikrek hava szereplői nem kergetik a romantikát, sőt, kifejezett ellenséges hangulatra és némi kis fogvillogtatásra is kell számítani. Csakhogy az érzelmeket nem lehet ésszel és hűvös döntésekkel irányítani, legalábbis nem sokáig. Szerettem írni ezt a könyvet. A férfi főszereplőim mindig kicsit levesznek a lábamról. De szerintem, ezt vagy így érdemes csinálni, vagy sehogy. Azt hiszem, Jimnek bármelyikünk szívesen segítene… A főszereplők az ikrek havában születtek, ami nem könnyít a helyzeten. Én már csak tudom, hiszen nekem is ez a csillagjegyem, volt honnan merítenem. Ezúttal nincsenek látványos akciók, nincs misztikum, sem paranormális lények, (hoppá! vagy mégis?) semmi rázós. Érzelmekről, előítéletekről, konokságról és a barátság különböző szintjeiről szól a könyv.

   – Azon kevés szerencsések közé tartozom, akik már olvashatták az Ikrek havát, tehát ismerem a történetet, a szereplőket, és azt is tudom, hogy az alapötlet rendkívül sok lehetőséget rejt magában. Ez a történet ugyanúgy lehetett volna egy pszichológiai dráma, mint társadalmi-szociális kérdések sorát felvonultató mű, vagy egy csatakosan erotikus írás. A számtalan lehetőség közül miért pont azt a megoldást választottad, amelyiket?

   – Mert egy szórakoztató történetet szerettem volna kihozni belőle, ami nem megy el hangsúlyosan egyik említetett irányba sem. Szándékosan nem helyeztem nagyobb hangsúlyt a drámára, nem apellálok társadalmi gondokra, hogy azok vigyék el a hátukon a könyvet, és túlságosan sok céltalan erotikát sem akartam beleszuszakolni, csak amennyit a sztori megkíván. Amennyi belekerült, annyi kell is bele.

   – Azt is tudja a világ, hogy te nem vagy főállású író... még☺ Mikor van időd/szoktál írni?

   – Éjszaka írok, főleg hétvégén általában hajnalig. Ha nagyon hajszol a múzsa őnagysága, vagy a határidő, akkor hétköznap is éjszaka és így minimális idő jut alvásra. Mindezt egy korty kávé nélkül. Ettől vagyok zombi évek óta.

Jack, a kézirat habtestű őre

   – Áruld el az olvasóidnak, mi tud téged kizökkenteni a ritmusodból mikor írsz? Mi az, amit nem tudsz kizárni, ami pokolian zavar?

   – Zavar a háttérzaj, jövés-menés, de mindig igyekszem úgy alakítani a dolgokat, hogy lehetőleg ezt kizárjam. Van egy állandó „zavaró” tényező, de nem tudok érte haragudni. Jack cicám igen nagy előszeretettel segít nekem az írásban és a gépelésben is. Méretes habtestével imád végigheverni a kéziraton, billentyűzeten és simán bevágja a szunyát. Sugározza a pozitív energiát a regényekbe. Az esetek nagy részében ilyenkor hagyom aludni, mert nincs szívem lerakni onnan. Tudom, ilyenkor azt jelzi, hogy vele kéne már foglalkoznom. Ennyi szünet pedig nekem is jár.

   – Nem vagy főállású író, de azért az írás hobbinak sem nevezhető a te esetedben. Egyáltalán jut időd bármi másra? Van-e hobbid?

   – Így van, jól látod. Ez már rég nem hobbi. Nincs időm másra. Két kézirat között gyorsan elolvasok egy-két könyvet és kész, ennyi. Jó volna többet olvasni, mert nagyon hiányzik. Régebben rajzoltam, de már ez is ugrott. Négy éve tervezem, hogy tartok egy pizsama napot és még mindig nem jött össze. Filmnézéssel szoktam kisütni az agyamat.

   – Van-e kedvenc műfajod a filmek között? Vagy kedvenc színészed? Mi alapján választod ki a filmeket, amiket nézel?

   – Tejesen össze-vissza nézek mindent. Ugyanúgy érdekel egy jó sci-fi, mint egy nehéz dráma, vagy az ázsiai filmek. Igaz az utóbbi időben rákaptam a skandináv filmekre. Sorozatok közül a kicsit betegeket részesítem előnyben. Nincs kedvenc színészem, de vannak, akiket jobban kedvelek, mint másokat. Némely pasikat pedig kifejezetten szívesen nézegetem.

   – Ahogy már említettük, Ikrek hava néhány napon belül a könyvesboltokban lesz. Most két kézirat között vagy és punnyadsz, vagy már belefogtál egy újabb történetbe?

   – Én mindig dolgozok valamin. Most két anyagom is van. Az egyiket, ami egy misztikus, erősen paranormális történet, félbehagytam, mert több időt igényel a kidolgozása és most át kellett ütemeznem a dolgaimat. Elkezdtem egy másik regényt, ez romantikus lesz, de jó kis háttértörténet színesíti. Közben jár a fejemben az Igézők befejező, harmadik kötete is. Nagyon várom az Ikrek hava megjelenését és az olvasók reakcióit. Óriási öröm, hogy egy éven belül két könyvem is a boltokba kerülhet.

      –  Az olvasói reakció hamarosan jönni is fog, ugye?

   – A kötet december 15-én kerül a boltokba, december 16-án pedig személyesen is találkozhatunk a Könyvmolyképző Kiadó év végi rendezvényeinek keretén belül. 14.00 órától beszélgetés és könyvbemutató, amit dedikálás követ. Helyszín: Alexandra Pódium, Budapest, Nyugati tér 7 szám. Tehát találkozzunk ott!

   – Köszönöm szépen a beszélgetést.

   – Én is köszönöm.

Kapcsolódó bejegyzések:

Két lépésre a mennyországtól

2016-os interjú

Árnyjátékos

Mondjuk a magunkét... Halasi Miklóssal

Halasi Miklóssal néhány évvel ezelőtt találkoztam a közösségi oldal egyik csoportjában. Akkor hallottam először a Sukitoréról is, a párosan írt erotikus történetekről. Nem sokkal később mindketten elhagytuk az illető csoportot és szem elől tévesztettük egymást a tavalyi megkeresésig, mikoris olvasásra ajánlotta egyik könyvét. Azóta néha beszélgetünk. Nem mondanám, hogy barátok vagyunk, csupán “ismerjük” egymást, virtuálisan. Ez pedig legutóbbi beszélgetésünk: egy, a nyilvánosság számára készült bemutatkozás, azt is elmondom, hogy miért.

Kicsoda is Halasi Miklós (Mykee)? Egy kevésbé ismert magyar író, aki magánkiadással gürizik és így próbálja írásait a nagyérdeműhöz eljuttatni. Öt könyve jelent meg (hatodik előkészületben), ebből egy verseskötet. És annyira vágyott arra, hogy valaki végre vele is interjút készítsen, hogy egy idő után saját magát kérdezte ki. Ha minden önjelölt celeb nyilvánosságot kaphat, akkor Halasi Miklós is megkaphatja a saját interjúját – bár gondolom jobban örült volna, ha ezt egy menő irodalmi lap újságírója készíti és nem én.

Azt is tisztázzuk indulásból, hogy ennek a bejegyzésnek a szelemi tulajonjoga a miénk, kettőnké: © Betonka, © Halasi Miklós 

– Meséld el nekem, kicsoda Halasi Miklós, amikor épp nem ír verset, prózát vagy sukit?

– A hétköznapokban sokféle dologgal foglalkozom: a munkámban weboldalakkal dolgozom, de nem programozói szinten. Inkább webgazda és -dizájnernek mondanám ezt a foglalkozást. Felügyelem, javítom és frissítem a céges lapokat. Magánéletben érdekel a rajz, még gyermekkoromban készült pár "csendélet" vagy épp lakásbelső – az emberek ábrázolásában nem jeleskedtem. Úgy gondoltam, hogy itt az idő újra leporolni a régi tudásom és némileg tovább fejleszteni. Ezen kívül még időnként kapcsolati problémákat szoktam kigubancolni, de ezt is csak közeli ismerősöknek.

Közben jót somolygok, mert az eredeti szakmám édesipari technikus, valamint cukrász, de voltam anno szemüvegeladó is.

– Ennyi minden mellett mikor van időd írni?

– Mostanában nagyon ritkán, ezért is készülnek inkább Egypercesek, mint hosszabb írások, folytatások. Leginkább reggel és délelőtt fog az agyam, ilyen időben kap el az ihlet, ha megtalál. Ilyenkor gyorsan lejegyzetelem a telefonomba az ötletet és amikor kicsit békén hagynak, akkor megírom. Sokan este tudnak írni, mert akkor van nyugalmuk, én ilyenkor már inkább pihenek, az agyam passzív módba kapcsol és lazítok, olvasgatok a Facebookon. Pedig milyen jó lenne, ha ekkor pörögnének az agysejtjeim, mert számtalan folytatás készülne.

– Miért pont az erotika felé fordultál írásaidban? Mert el kell ismernünk, írásaid túlnyomó része erotikus.

– Talán azért, mert elég korán érdekelt a téma. A szebbik nem felé már általános iskola második osztályában kifejeztem a tetszésemet egy kitűző tüskéjével, ami miatt intőt is kaptam. A következő állomást e témában 11-12 éves korom körül értem el: ekkor egy-két osztálytársamon keresztül értek a hatások (elsősorban pletykák formájában). Az első szerelmem szintén erre az időszakra tehető. Ahogy egyre több (főleg vizuális) élmény ért a környezetemben, úgy indult be a fantáziám. Akkoriban a fiatal korom miatt még eldugták előlem a felnőtt témájú újságokat, ezért nem maradt más, mint az iskolai füzetek: írtam pár elképzelt történetet 14 éves koromban. A vizualitást és egyben az illusztrációt a saját kezdetleges rajzaim jelentették. Ezért bátran mondhatom, hogy szinte a véremben van a szexualitás. 

– Emlékszel még az első szerelmed nevére?

– Természetesen. Fruzsinának hívják és neki vallottam be elsőként. Korábban is tetszettek más lányok, de ő volt az, akinek megírtam, majd bevallottam. Persze kinevettek a barátnőjével, de ilyenek a tinik.

– Gyakran leszel szerelmes?

– Nem gyakran, bár a szikra mindig bennem van és tudom, hogy akkor csaphat le, amikor nem gondolok rá. A legtöbbször ésszel élek, de számon tartom, hogy a szerelem váratlanul markolhat a szívembe. A nőkért viszont mindig rajongok. Egyszerűen oda vagyok értük és mindegyikük esetében saját magukért. Minden nőben megtalálom azt az egyediséget, amiért imádni lehet, de épp emiatt észnél kell lennem: látom, kivel milyen lenne az életem és ilyenkor emlékeztetem magam, hogy ez csak rajongás. Viszont épp emiatt figyelmeztetem a hölgyismerőseimet: kár féltékenynek lenniük bármiben is, mert önmagukért szeretem őket.

– Ezek szerint múzsában nincs hiány!

– Múzsából sosem volt, bár tény: mindig újat kerestem egy idő után, aki ihletet adhatott. Jelenleg se múzsa, se írás.

 – Mesélj egy kicsit a Sukitoréról. Ugye, az elnevezés párosan írt erotikus történetet takar. S ezt egy olyan időszakban kezdted el művelni, mikor még nem létezett a mostanság oly divatos váltott szemszög. Honnan jött az ötlet?

– A Sukitore ötlete anno szintén egy múzsától érkezett: a Nők Lapja Cafén akkoriban nagy pörgés volt, privát üzenetekben is váltottunk pár pikáns mondatot, melyek egy idő után érdekes hobbivá, játékká nőtték ki magukat. A beszélgetések úgy indultak: "képzeld el magad egy helyre, szituációba, ahová csak szeretnéd, és mondd el, milyen ruhában vagy!" Ebből formálódtak a történetek. Akkoriban nem volt túl sok időnk komplett regények írására, amolyan szexchatnek is hívhatnánk a beszélgetéseket, de annál kicsit több volt.

Ahogy gyűltek az ilyen röpke történetek, sajnáltam, hogy elvesznek a privát beszélgetések mélyén. Az aktuális múzsámmal nyíltan kezdtünk írni ilyen erotikus szösszenetet, de csak a felnőtt tartalom bevezetéséig jutottunk el, tovább nem folytathattuk nyíltan. Kiderült, hogy sokan olvasták, és várták a merészebb részeket. Ekkor ötlött fel bennünk, hogy olyan helyen kellene folytatni, ahol nyíltan kiírhatjuk mindazokat a konkrétumokat, amikről korábban a privát beszélgetésekben fantáziáltunk.

2007-ben még nem létezett ilyen weboldal, a stílus is szinte ismeretlen volt, a felnőttirodalomban főleg nem készültek ilyen történetek, ezért létrehoztam a Sukitore oldalt, ahol (persze álnéven) bármilyen vágyat le lehetett írni, szigorúan legalább kettesben. Tehát nem egy ember találta ki mindkét szemszöget, hanem többen alkották meg a végső történetet.

– És mi vett rá téged, vagy titeket, hogy a nyilvánosság elé is álljatok ezekkel a történetekkel? Értem ez alatt a kiadást.

– Az első könyvet alig másfél évvel a Sukitore indulása után adtuk ki, 2009-ben. Ennek egyik oka az oldal és a stílus népszerűsítése volt. Szerettünk volna, sok emberhez eljutni, hiszen ha többen írunk, jobban keverednek a stílusok, és még élvezetesebb sztorik kerülnek az olvasók elé. Ráadásul ahány író, annyiféle vágy találhat egymásra a történetekben. Tehát mindenki jól járna: az írók a sokféle lehetőséggel, az olvasók a számtalan olvasnivalóval.

A másik ok, amit manapság sem értenek jópáran: ez egy teljesen újfajta írásmód volt akkor, és azóta is így van. A női oldalt valóban nő, a férfit tényleg férfi írja. Megismerhetjük a két nem eltérő gondolkodásmódját. Nem kell elképzelni a másik nemet: megírja az írótársunk. Épp emiatt sosem tudni, mi lesz egy történetben, merre fordul a sztori fonala. A harmadik ok pedig szimplán büszkeség volt: a polcunkon szerettünk volna tudni egy példányt az életünk eme részéből.

– Mit szólt ehhez a család, a barátok, a munkatársak? Vagy annak idején nem tudták mivel foglalkozol szabadidődben?

– A Sukitore indulásáról először nem tudtak a kollégák, de aztán pár hónapon belül kiderült. Főleg amiatt, mert újabb írókat igyekeztem találni. A kezdeteknél már tisztában voltam azzal, hogy nekem vállalni kell önmagam, teljes névvel, hiszen én üzemeltetem az oldalt. Cserében a többi írónk anonimitást kapott és csak az fedte fel magát, aki úgy gondolta, kiáll a nyilvánosság elé. Épp emiatt volt nehéz írót találnunk: a tagok nem akarták, hogy kiderüljön a kilétük. A Facebookon sem szerveztek be másokat, mert akkor a környezetük elítélte volna. Nekem nem volt más lehetőségem, így az ismerősök közül mindenki tudta, hogy ezzel foglalkozom, de nem is jutottam át rajtuk.

Úgy éreztem magam, mint egy titkos mozgalom vezetője, aki tagokat próbál toborozni, de csak falakba ütközik. Mindenki fű alatt adta tovább a weboldalunk címét, nyíltan senki sem merte osztani. Pár lelkes írónk segített a falon való átjutásban, de igazán nagy áttörést évekkel később sem értünk el. Közel tíz év után szinte ugyanott tartunk, mint az oldal indulásakor. A munkahelyen azóta már elfogadták ezt a hobbimat, szóval nem mosolyognak meg érte. Talán a könyvkiadások hozták meg a változást odabent. 

– Azért még mindig egy prűd és képmutató világban élünk, soha nem érezted azt, hogy megszólnak, furán viszonyulnak hozzád, vagy egyenesen ítélkeznek amiatt, hogy te nyíltan felvállalod azt, hogy többnyire erotikus történeteket írsz? Tudod, az ilyen "hülye perverz" jelzők, meg hasonlók...

– Szerencsémre megúsztam az ilyen címkézést. Az ismerősök vagy nem vettek komolyan, vagy nem tudták hová tenni az egészet és inkább kínosan kerülték a témát, vagy egyszerűen megijesztette őket az, hogy pontosan tudtam, mit akarok a szexben. A saját vágyakról nagyon kevesen mernek beszélni. Sokan azt gondolják, hogy ha megtennék, akkor túlságosan megnyílnának és sebezhetők lesznek, kihasználnák őket. Ennek oka, hogy legbelül azt érzik, más kezébe kerülne a vágyaik feletti irányítás, teljesen elvesztenék a testük feletti kontrollt és kiszolgáltatottá válnának. Pedig ez hozzátartozik az önismeretünkhöz. Mindig tiszteltem az írótársaimat azért, hogy (még ha álnévvel is, de) belevágtak a Sukitore oldalon való írásba. Nem egy írónk pont a történeteken keresztül találta meg önmagát, valamint azt, mire vágyik a szexben igazán. Aki pedig ezt kineveti, nem érett ember. Büszke vagyok minden írónkra és a könyvekkel ezt is szeretnénk megmutatni: vállald fel magad, a vágyaidat.

– Csúnya kérdés, de fel kell tennem. Van ennek piaca? És ez alatt nem azokat értem akik kedvelik a műfajt és "megszerzik", hanem a tényleges vásárlókat.

– Tágabb értelembe véve a felnőtt könyveknek van piaca, vegyük alapul a Szürke ötven árnyalatát. Elsősorban a nők körében népszerű az erotikus irodalom, tehát az, hogy párosan írt történetekről van szó vagy "hagyományos" regényekről, az elvileg mindegy.

Az utóbbi pár évben a váltott szemszögű írások egyre népszerűbbek lettek, de nem mindenkinek jönnek be. Főleg az átfedéseket, ismétlődéseket nem szeretik az ellenzők, melyek megakaszthatják a történet folytonosságát. Az előnyük mégis ez: a két szemszög közötti eltérések érdekes apróságokat mutathatnak meg, esetleg hatással lehetnek a végkifejletre. Mivel ez a "térbeliség" fárasztó lehet egy idő után, emiatt pár rosszul megírt könyv elveheti az olvasó kedvét a hasonló típusú regényektől. Tehát egyértelműen szűkebb ez a piac, még az erotikát kedvelők körében is.

Az általános olvasó érdeklődését nem tudom, mennyire kelti fel a váltott szemszög, a megszokottól eltérő írásmód. Ha az illető nyitott az új dolgokra, akkor az első könyvek élményeitől függ, mennyire ragadta meg a figyelmét. Szerintem az olvasók körében egyelőre a hagyományos vonalvezetés a divat.

– Akkor átfogalmazom a kérdést: Neked, Halasi Miklósnak, van-e piacod? Sikeresnek mondhatod-e magad?

– Piac biztosan lenne, csak kevesen ismerik a Sukitorét. Ez utóbbi miatt nem mondanám sikeresnek magam vagy az oldalt, hiszen hiába volt a sok erőfeszítés, jelenleg is kevesen ismernek minket. Ennek egyik oka a korábban említett emberi zárkózottság lehet, míg a másik ok kézenfekvő: erotikus tartalmú műveket nem mindenhol lehet hirdetni a korhatár besorolás miatt. Például a Hogy történhetett című könyv hirdetését tíz perc után letiltotta a Facebook, mert a fülszövege a "szex" szóval kezdődött. Tehát a sikerességet a mai napig erősen hátráltatja a felnőtt tartalom, illetve az ismertségünk hiánya.

– Ne beszéljünk csupán a Sukitoréról, bár első sorban erről ismernek téged. Nemrégiben versesköteted is megjelent. Jól tudom?

– Igen, tavaly jelent meg Verseim címmel. Ez a kötet elsősorban a "lovagkorom", azaz a tizenéves éveim végén írt rímeket tartalmazza, az utóbbi időben alig egy-két verset faragtam.

– Lelőtted a következő kérdést, ami az lett volna, hogy lesz-e folytatása. Ezért inkább mesélj a terveidről.

– A verses múltat a könyv kiadásával magam mögött hagytam, mert az ember főleg akkor rímel, ha depressziós kedve van, ebbe pedig nem szeretnék visszasüllyedni, remélhetőleg sosem kerül rá sor. Annak idején a szerelmes témák mellett elég sok szomorú és sötét verset írtam. A Sukitore múltam is lassan magam mögött hagyom, követem a hagyományos írók útját: egyedi regényeket szeretnék mesélni. Jelenleg van egy félig kész romantikus regényem Hangulatkeringő címmel, amit négy kötetesre tervezek, ebből kettő már elkészült, jelenleg a harmadik rész harmadánál tartok. A Sukitoréra pár mondat erejéig visszatérve: július óta készítem elő az egyik kedves írótársnőmmel írt kalandregényünket, Krisztint. A jelenlegi időbeosztásom miatt remélem januárban, de legkésőbb február elejére elkészülhet. A Sukitore idén, év végén lesz tíz éves. Zárásképp szeretnék egy újabb, ingyenes válogatást kiadni ebook formátumban, mert számtalan történet vár még arra, hogy az olvasók megismerjék.

 – Mi várható Halasi Miklóstól a közeli-távoli jövőben?

– A közeli-távoli jövőben az Egypercesekből, és azok felnőtt változataiból, a Szexpercekből talán összejöhet egy kötetre való, amit szintén kiadnék. Egyelőre ennyi tervem van, aztán kiderül, mennyi fér bele az időmbe. Az Egyperceseim Örkény novelláihoz hasonló, rövid írások. Pontosítok: Egyperces pillanatok címen írom ezeket a szösszeneteket. Azért pillanatok, mert a legtöbbször egy-egy helyzetet kapnak el, szinte hangulatba ringatva az olvasót. Novellához méltón, sok történet legvégén van egy váratlan csattanó, ami az egész sztorit más szemszögbe helyezi, de ettől igazán élvezetes. Apropó élvezetek: néhány hónapja pár kedves írótársnőmmel összeálltunk, és egy önálló, Szexpercesek nevű oldalon sztorizgatunk hasonló stílusban, felnőtt témában. Nem gondolnád, hogy egy-egy ilyen rövid történetnek milyen rafinált csattanói lehetnek.

 – Köszönöm szépen a beszélgetést és ... nem is tudom mit kivánjak neked? Sikert? Népszerűséget? Tengernyi olvasót? Kossuth díjat? Lottó ötöst?

– Kérhetem ebben a sorrendben? Komolyra fordítva a szót: némi ismertség nem ártana, hiszen egy író nem feltétlenül a fióknak írja a történeteit. Szeretnék sokaknak kellemes és maradandó élményeket adni a regényeimen, novelláimon keresztül. Jó lenne, ha a sukitörténetek által a szexualitást olyan általánosságban elfogadott témává tehetném, mint a napi időjárás-jelentés vagy a hírek, tehát bátran beszéljenek róla. A sukival bebizonyítottuk, hogy lehet ízlésesen is e témakörben írni, ami kezdőlökést adhat az olvasónak. Remélem, sokakhoz eljutnak majd az írásaink. Nagyon köszönöm a beszélgetést, igazán jól éreztem magam!

– Akkor már ketten vagyunk!

Halasi Miklós könyvei megvásárolhatóak a Publio kiadónál és a Google Play-en, Szabadon című antológiája pedig ingyen letölthető a  www.sukitore.com oldalról

 Látogassatok el közösségi oldalára is, mely egyben hivatalos szerzői oldala is:  https://www.facebook.com/halasi.miklos.iro/

Mondjuk a magunkét... Ashley Carrigannal

Négy év, tizennégy könyv, s mellé még néhány kiadatlan kézirat. Nem olvastam Ashley valamennyi könyvét, sőt, ha őszinte akarok lenni, csak két címet pipálhatok ki, mert a fantasy nem az én asztalom, ő viszont imádja... írni és olvasni is.

Ismeretségünk – ha annak lehet nevezni –, akkor kezdődött, amikor egyik könyvéről írtam a blogban, és egy ideje, időnként szoktunk “beszélgetni”… úgy mindenről ami eszünkbe jut.

Az ő tudtával és beleegyezésével kerül a nagyérdemű elé ez a beszélgetés… nem interjú, attól ez olyan messze áll, mint Makó Jeruzsálemtől. S hogy miért…? Csupán annyit mondhatok, hogy nekem személyes érdekem, minden további magyarázat etikátlan, vagy akár sértő is lehet mások számára. Semmiképpen nem reklámból – nem is hinném, hogy Ashley Carrigannek szüksége lenne az én reklámozásomra. És ingyen könyvet sem szoktam tőle kapni. Tisztázzuk indulásból.

Továbbá kérjük ezt tiszteletben tartani:

© Ashley Carrigan

© Betonka

Hát akkor mondjuk a magunkét… Ashley Carrigannal.

– Mesélsz nekem?

– Miről is?

– Bármiről... ami eszedbe jut. Még mindig jobb, ha te mesélsz, mintha én kérdeznék... Például mesélj nekem arról, hogy kicsoda Ashley Carrigan, amikor nem Ashley Carrigan...

– Hiába ez egy álnév, az író páncélja, már nincs olyan, hogy felöltöm/leveszem. Mindig író vagyok, fejben, lélekben. Amikor a civil munkámat végzem, akkor stresszes, kapkodós, idegbajos a tempó – sajnos. Nem ideális. Az nem én vagyok. A nagypofájú, pöccre robbanós, harcias hárpiaszerepet "az élet" rántja elő belőlem. De amint visszaereszkedek a saját terepemre, minden nagyon, de nagyon oké. Tök hétköznapi vagyok, nem túl színes, nem társaságkedvelő, nem feleslegesen fecsegő és nincs szükségem mesterséges ingerekre. Nekem van saját fantáziám, hogy felragyogtasson. Mint egy jól megsodort joint. ☺ Ilyesmire gondolsz?

– Én nem gondolok semmire... te mesélsz nekem, amit akarsz... Ez most nagyon hülyén fog hangzani, de mindig tudtad, hogy írni akarsz?

– Nem hangzik hülyén. Tény, hogy általánosban már javában kitaláltam történeteket és zsibbasztottam vele a többieket. Mindig hosszú fogalmazásokat írtam a suliban és mindig a magyar vizsgákon, nekem kellett plussz papírért kimenni a tanári asztalhoz. ☺ De gyerekkori barát is felemlegette már rólam, hogy ő emlékszik, milyen jó kis sztorikat meséltem neki a sötét szobában, amikor kiscsajok voltunk. És tényleg, rémlik is valami. De a legcukibb dolog, amit az anyukám szokott felidézni. Állítólag lehettem olyan hároméves körüli, amikor arra jött be a szobába, hogy nagyban dumáltam. Megkérdezte, hogy kihez beszélek?(mert nem volt ott senki). Én pedig azt feleltem, hogy hát mesélek a kitalált babáknak. Unatkoztam és feltaláltam magam ilyen kis szórakozással. Szóval, azt hiszem, lógott valami a levegőben, csak nagyon hosszú idő kellett hozzá, hogy a dolog úgy istenigazából kiforrhassa magát. ☺ Mert hiába írogattam én 13 éves koromtól, nem mutogattam senkinek. Ez az én külön bejáratú szórakozásom volt, és titkom is.

– Rendes anyukád van... az enyém csak azt emlegeti, hogy öt éves koromig állandó bérletünk volt a sebészetre és hányszor férceltek össze itt-ott. A családban még volt "nagy mesemondó", vagy te voltál az első?

– Enyém a világ egyik legjobb anyukája és apukája. ♥Én vagyok ilyen "hengerfejes". A többiek aránylag normálisak. Nekem nem lett dicső, okos nagy karrierem, (amivel lehet villogni) mert nem voltam hajlandó olyasmire pazarolni az időmet, ami nem érdekel. Most sem.

– Feltételezem, hogy úgy tekintesz az írásaidra, mint a saját gyermekeidre – mondd, ha nem így van! Nehéz volt megmutatni a világnak őket? Egyáltalán mi, vagy ki vett rá arra, hogy mindazt, ami addig csak a tiéd volt másoknak is megmutasd, és ezen konkrétan a kiadásra gondolok.

Az első kiadott könyv: Halál és Gloria, Publio, 2012

– Pont így van. Önkéntelenül is túl sokat tesz bele az ember saját magából, aztán amikor erre rádöbbensz, akkor már nem is annyira van merszed tök idegeneknek megmutogatni, mert azért ez egyfajta kitárulkozás is. Nagyon sokáig csak alig egy szűk maroknyi ember olvasta az írásaimat. Olyanok, akikben megbíztam, vagy tőlük nem fájt volna annyira, ha nem tetszik nekik. (De tetszett.) Azóta ez sokat változott. Már nem majrézok ilyeneken. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincs bennem egy egészséges izgalom, hogyan fogadják az új munkáimat.

Tíz évig aztán nem látta senki a közben elkészült könyveimet. Csak szaporodtak a kéziratok a szekrényben. Néha én elolvastam belőlük valamit.

Mi vett rá? Azt hiszem, gyűlt bennem a vágy, hogy más is olvassa. Aztán volt egy ismerős, aki felvetette a blog lehetőségét. Hogy miért nem teszem fel a könyveket blogra, ahol a "nép" olvashatja? Mi bajom eshet? Addigra már készen volt legalább úgy öt regényem. Szerettem volna visszajelzést kapni, miután akkoriban már a kiadókhoz is küldözgettem a kéziratokat, teljesen hiába. Így kerültek fel a vámpíros Morwen sorozat első kötetei blogra, ahol online olvashatóak voltak. Nagyon izgalmas időszak volt. Szerettem. Jöttek a visszajelzések, a pozitív vélemények és sok olyan ismerőst, barátot abból az időből kaptam pont a blogon keresztül, akik ma is mellettem vannak. Biztattak a kiadásra. De ugyebár a kiadóktól még egy nemleges válasz sem jött, illetve olyan helyről jött kedvező ajánlat, amelyik mára megszűnt. Felszívtam magam és akkor megkaptam a Publio linkjét. 2012-ben pedig bepróbálkoztam a self publishing keretein belül az első regényemmel a nyilvánosság előtt.

– Tegyünk félre udvariasságot, álszerénységet, meg minden ilyen embertévesztő katyvaszt. Ha a tükörbe nézel egy sikeres nő néz vissza onnan?

– Még nem. Ahhoz még sokat kell dolgoznom és többet elérnem.

– A te értékrendszered szerint mikor leszel sikeres? Vagy elégedett magaddal?

– Akkor leszek elégedett, amikor a saját elképzeléseim szerint alakíthatom a mindennapjaimat és nem mások szabályait kell követnem. Értsd: a saját magam által fontosnak tartott munkával el tudom magam tartani és az időm jelentősebb részét arra fordíthatom. Az már a sikert is jelentené. A sikernek valamilyen jelentős, lehetőleg pozitív változást kell hoznia. Még nem tartunk itt. Azonban piszok keményen elhatároztam, hogy teperek érte.

– Ezt értsem úgy, hogy az írás lépne elő főfoglalkozássá egy ideális világban?

– Az szuper lenne! Igen! ☺ Pattog a zománc... Hát nem minden önjelölt írónak ez a titkos vágya? Képes lennék rá. Ötletben/ihletben nincs hiány.

– Tudom, hogy nem illik ilyent kérdezni, de melyik könyved áll hozzád a legközelebb? Ami igazán a szíved csücske...

– De illik, miért ne? Tudtam, hogy egyszer eljön ez a kérdés és nagyon nem fogom tudni rávágni, melyik is. Az egyik ezért kötődik hozzám jobban, a másik azért. Talán mindig, amelyiket éppen írom. De ez így túl sablonos. Morwent nagyon közelinek érzem, de ez nem is csoda, hiszen nyolc kötet és sok-sok év erősen összeolvasztott vele és a társaságával. Rengeteg mindenen mentünk keresztül együtt és csúcs szuper volt. Vele lélegeztem, rezdültem, még a hülye hibái is az enyémek voltak. A sorozat befejezése után is, ha új könyvön dolgoztam, azon kaptam magam, hogy Morwenként gondolkozok, az ő figurája reagálja le az új sztoriban az eseményeket. Igazi jó kis meghasonulás. Nagy kedvencem az Igézők, de van olyan is, ami még nem jelent meg, a Bittersweet. Azt pedig már most érzem, hogy a soron következő könyvemet is nagyon szeretni fogom. Annyi viszont biztos, hogy nem az a kedvencem, ami a legnagyobb úgymond sikert hozta.

– A Két lépésre a mennyországtól.... mi bajod van vele? Persze, azon túl, hogy nem fantasy, tehát alapból nem lehet a szíved csücske....

– Kicsit túl érzelgős lett, túl nyálas - nekem. Nem is tudom, hogyan történhetett. Szabályosan kirobbant belőlem, ahogy a sárkány pofájából a tűzgolyó. Három hónap alatt pakkra megírtam. Elhiheted, nálam jobban senkit sem lepett meg, hogy mennyire jó lett a fogadtatása. Persze, kapott hideget-meleget, de ez így van rendjén. A való életben Sayidot szétcsaptam volna, de a karakterével jól lehetett dolgozni.

– Rohadtul unalmas lenne, ha mindenki szeretné a könyveid, nem gondolod? Így legalább érzed, hogy élsz. Én a buta emberektől pöccenek be. Te mitől?

– Az aljasságtól

– Tág fogalom. Kifejtenéd?

– Ha valaki szánt(hátsó)szándékkal, alattomosan árt a másiknak. Az ilyeneknek mindig meg kellene kapniuk cserébe, ami nekik jár.

– Akkor most még egyszer megkérdezem kicsoda Ashely Carrigan... hogy issza a kávéját? Mit csinál mikor nem dolgozik és nem is ír? – ne mondd, hogy alszol, mert visítok!!!

Ó, igen! Ezt Ashley Carrigan rajzolta...

– 22 éve sehogy sem issza a kávét. Sajnos nem alszik. Pedig szeretne. Ha éppen nem ír, akkor megpróbálja kilazítani az agyát némi pazar, úri semmittevéssel, mint a filmnézés, online barangolás, esetleg olvasás és fejből kibámulással. Semmi extra. Régebben sokat rajzoltam és nyomtam éjszakákon át a Tomb Raidert, de erre már nincs időm.

– Mit szoktál olvasni?

– Anne Rice, őt bármikor, akárhányszor. Nekem Ani néni a királynő. Szeretem a misztikus regényeket, a klasszikus romantikusokat, kiváló történelmi regényeket. Sokat olvastam az ókori Egyiptomról szakkönyveket és regényeket is. Ha igazán ki akarok kapcsolódni, akkor Rejtő. Régebben sok sci-fit is faltam és komoly gyűjteményem van Vavyan Fable könyveiből. Kortárs írók könyveire nagyon kevés időm jut, pedig hosszú a lista, akiktől mindenképpen szeretnék olvasni. Különösen azoktól a magyar szerzőktől, akiket ismerek is.

– Legféltettebb titkod?

– Hehe! Ügyes próbálkozás! Az az is marad.

– Az ember próbálkozik... Szerintem most már elmondhatjuk azt, hogy az olvasók tudják, hogy Ashley Carrigan magyar író. Azt is bátran kijelenthetjük, hogy nem igazán keringenek információk arról, hogy kicsoda vagy a magánéletben. Mit mondanál magadról, ha egyetlen mondatnyi lehetőséged volna rá?

Bekukkantás az Ígézők 2 kéziratába

– Mert a magánélet nem tartozik a közönségre. ☺  De ha a tervek jól valósulnak meg, akkor hamarosan kicsit többet mutathatok meg magamból. Igen, remélem, hogy lassan szétszivárog, hogy magyar szerzőt takar a név. Realista vagyok, az összes többit kiélhetem a könyveimben. Ehhez a ponthoz eszembe jutott egy nagyon kedves eset, amikor valaki megjegyezte az olvasói véleményében, hogy jó a fordítás. ☺

– Nem is volt az marhaság. Olvastam könyvet, ami megbírt volna egy fordítást magyarról magyarra. Tudom, hogy még nem beszélhetünk a tervekről... illetve konkrétan nem mondhatunk ki bizonyos dolgokat, de mi lesz a következő könyv és mikorra várható?

– Egy olyan könyvről van szó, ami eredetileg romantikus/erotikus műfajnak indult, de menet közben hangsúlyosan átszőtték az akciódús események. Így kicsit többet ad majd. Remélhetőleg tavasszal. *Fingers crossed*

– Köszönöm szépen a beszélgetést... akkor most igyunk, az legalább meglátszik rajtunk. Pálinkát?

– Ó, igen! Mindenképpen. Egi! Én köszönöm szépen!

– Volt még valami, amit elmondtál volna és én nem kérdeztem meg?

– Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a magyar szerzők felé nyitottabb és elfogadóbb hozzáállás sokat segítene. Hiszen csodálatos magyar íróink voltak, vannak és lesznek. Most már sokadszorra futok bele olyan kijelentésekbe, hogy "magyar írótól amúgy sem olvasok semmit". Miért is?

– Jó, jó… akkor most már ihatunk?