A hét nővér 5
Taygeta
D'Apliese, azaz Tiggy az egyik testvérétől értesül a nevelőapja haláláról. A
nővéreivel a Genfi-tó partján magasodó, gyermekkori otthonukban gyűlnek össze,
hogy megemlékezzenek szeretett apjukról, és meghallgassák a végrendeletét. A
különc milliárdos, Pa Salt mindnyájuknak egy különleges tárgyat és egy levelet
hagyott örökül, amelyek segítségével – ha a lányok úgy döntenek – közelebb
kerülhetnek a valódi gyökereikhez.
Tiggy a
megérzéseit követve úgy dönt, a mindentől elszigetelt Kinnaird-birtokon, a
Skót-felföld egyik gyöngyszemén vállal munkát: vadvédelmi tanácsadóként a
kihalás szélén álló skót vadmacskák megmentéséért küzd. A birtok urával, a
meglehetősen zaklatott, ugyanakkor elképesztően jóképű férfival, Charlie-val
azonnal megtalálja a közös hangot. Kinnaird a vadmacskákon túl számos
meglepetést tartogat Tiggy számára: a birtokon élő, vén cigány ember azt
állítja, hogy a lánynak sajátos képessége van, és vissza kell térnie a
szülőföldjére, a spanyolországi Granadába.
Tiggy vonakodva
ugyan, de útra kel, és a régi mór erőd, az Alhambra árnyékában kideríti, milyen
szálak is fűzik őt a sacromontei barlangok lakóihoz és nemzedéke egyik
leghíresebb flamencotáncosához, Lucía Amaya Albaycínhoz. De vajon mit kezd az
újonnan felfedezett örökségével? És vajon ki lesz az, aki megdobogtatja
gyengélkedő szívét?
Lucinda Riley
sorozatának ötödik kötete egy intuitív, önmagát és a származását kutató lány
története, amelyben nagy szerepet kap a zene, a spiritualitás, a lélekben
lakozó erő és a szenvedélyesség.
General Press,
2019
Eredeti cím:
The Moon Sister, 2018
Ötödik részéhez érkezett Lucinda Riley A hét nővér sorozata, és semmivel sem jutottam közelebb ahhoz, ami igazándiból felkeltette az érdeklődésem. A szerző továbbra is remekül felcsigázza olvasója kiváncsiságát információmorzsákkal, és eléri azt, hogy hosszas kombinálásokba, találgatásokba bocsátkozzunk. Nálam ez remekül működött, később elmondom mit is gondolok az alaptörténetről, mi állhat a dolgok hátterében.
Bár egy
sorozat ötödik része, önálló történetként is olvasható, hiszen a szerző tesz
elég utalást az előző részek történéseire és magára az alaptörténetre ahhoz,
hogy senkinek ne legyen hiányérzete, amennyiben ezzel a résszel kezdené
ismeretségét A hét nővérrel.
Akik
figyelemmel kísérik a sorozatot és ismerik az előzményeket, azoknak nem
újdonság az alaptörténet: egy Svájcban élő titokzatos és excentrikus milliomos –
a történetben Pa Salt néven fut – a világ különböző sarkaiból fogad örökbe hat
lánygyermeket és neveli fel őket a genfi tó eldugott partján lévő
kastélyszerű házában, minimális külső segítséggel. Ők a D’Apliese nővérek és a
kis család a Plejádok csillagképet veszi mintául, a lányokat is egy-egy csillag
után nevezik el. A lányok hatan vannak, a csillagkép pedig hét csillagot
számlál, tehát a hetedik lány, akinek a Merope nevet kellene viselnie soha nem
kerül a mesterséges családba. Hogy miért, ezt homály fedi, mint ahogy az
excentrikus milliomos személyét is.
A hét nővér története akkor kezdődik,
amikor a különc milliomos jobb létre szenderül és hagyatékként a lányok
származására utaló dokumentumokat és jeleket hagy hátra, hogy a lányok
megkereshessék gyökereiket, amennyiben ezt akarják.
A szerző
követi az előző részekben már bejáratott sémát, tehát most is két idősíkban
mozgunk. Egyrészt a beteges Taygeta-Tiggy jelenét ismerhettem meg,
másrészt a szerző a 20 század elejére-közepére visz vissza, és a spanyorországi
cigányok életét mutatja be.
Tiggy
története Skóciában kezdődik, amikor új állást válal a Kinnaird birtokon, ahol a
skót vadmacskák megmentésével és a helyi vadvilág helyreállításával
foglalkozik. Itt legyinti meg a szerelem szele is, hiszen minden igyekezete
ellenére gyengéd érzelmeket táplál a
birtok tulajdonosa, Charles Kinnaird iránt, aki ezt viszonozni is látszik,
csupán egy kis bökkenő van: a fess doktor nős és gyermeke van. Már ez magában
is elég lenne a zűrhöz, de hogy halmozódjon a feszültség, képbe kerül egy
követelőző örökös, egy trófea-feleség, egy misztikus fehér szarvas és Charlie
Kinnaird kamasz lánya, Zara. Meg egy Zed Eszu nevű milliomos, aki betelepszik a Kinnaird birtokon kialakított vendégházba, és aki keményen Tiggyre hajt. Aki
olvasta a sorozat előző részeit annak elképzelhetően bevillan, hogy ez az alak
egyszer már megkörnyékezte Maiát, a legidősebb nővért (A hét nővér című első részben) és Elektrával is volt már viszonya
(az ő története lesz majd a következő, de lesznek utalások erre a viszonyra).
Ugyancsak itt találkozik Tiggy Jegessel, a
fura, cigány származású emberrel is, akinek különcsége és múltról szóló
történetei veszik rá a lányt, hogy származását felkutassa.
Jeges skóciai
jelenléte kicsit kilógott az egészből, hiszen sehol sem találtam a legkisebb
utalást sem arra, hogy végül hogyan került ő pont oda a Kinnaird birtokra,
mikor a történet múltjában nagyon is jelen volt, de a világ teljesen más
tájain.
A történet
múltja Granadába visz, ahol a sacromontei barlanglakásokban él az a
cigányközösség, melyhez Tiggy múltja köthető. Itt született és indult el a
siker útján Lucía Amaya Albaycín, a kor egyik legtehetségesebb flamencotáncosa.
Az ő történetén keresztül ismerhettem meg a spanyol cigányok hányatott sorsát,
a szegénységet, a Franco-rezsim és a háború miatti üldöztetésüket, helyüket a
társadalom peremén. És persze a népcsoportnak tulajdonított misztikus
tulajdonságokat is: jövőbelátást, holtakkal való társalgást, vagy más
természetfeletti kategóriába sorolható misztikus-spirituális dolgokat.
Kicsit zavart
az, hogy a könyvben mindenhol a “gitano” megnevezés szerepelt, a cigány szó
spanyol megfelelője. Tudom, hogy mostanság a cigány szó nagyrészt pejoratív
jelzőként van jelen a köztudatban, de lépjünk túl ezen, ez egy népcsoport megnevezése és
ne vesszünk el a politikai korrektség útvesztőiben.
S akkor
elmondom, hogy a nagy, össznépi kavarodásban mit gondolok én erről a Pa Saltól,
aki meglehetősen izgatja a fantáziámat. Azt hiszem, hogy ő azonos Eszu
görög milliomossal, Zed apjával, hiszen mindkét férfi azonos időben hunyt el, a
temetés is olyan volt, amilyen – bár Pa Salt halálával kapcsolatban nekem
kétségeim vannak, mellesleg fiktív lányainak is, hiszen a halálesetről csak
akkor értesültek, amikor már a tengeri temetés is lezajlott. S hogy miért
találta ki magának ezt a párhúzamos életet? Fogalmam nincs, csupán
feltételezem, hogy a kemény üzleti világban betöltöt szerepét akarta
kompenzálni valami jóval, valami emberbaráti cselekedettel. Fia, a szemét Zed,
valahogy rájöhetett erre és ezért próbál betartani a D’Apliese lányoknak ahol
csak tud. Irigységből, féltékenységből, amiért idegenek kapták azt az apai
szeretetet, ami neki járt volna. De mondom, ezt csak én gondolom így, és csak
most, mert lehet a következő kötet teljesen más megvilágításba helyezi a
történetet, s akkor még hol van a hetedik rész, amelynek emléletileg helyre
kellene tennie a dolgokat.
Visszatérve a Holdnővérre, vegyes érzéseim vannak vele
kapcsolatban. Egyrészt remek betekintés a flamenco világába, a múlt századi
Spanyolországban élő cigánycsoport életébe – mert bár a történet fikció, ezek a
dolgok igenis megtörténtek, tehát ennek a résznek van valós történelmi alapja.
Másrészt az én ízlésemnek túl sok volt a misztikus, természet feletti elem, túl
sok véletlen egybeesés és Lucía Amaya Albaycínt, mint szereplőt, egy kicsit sem
kedveltem a flamenco iránti elvakult elköteleződése miatt, ami mindent és
mindenkit a háttérbe szorított. Akárcsak az előző részek hősnői, Tiggy is egy
műveszeti ághoz kapcsolódik valamilyen formában, ez esetben a tánchoz híres
flamencotáncos nagyanyján keresztül, annak ellenére, hogy ő nem aktív művelője
annak.
Akárcsak az
előző kötetek esetében, az utolsó fejezet most is a következő történetet vezeti
fel, ami a modell Electráé lesz, aki ki mással kavar, mint a szemét Zeddel.
Sokszereplős,
izgalmas történet, és minden vélt vagy valós hibája ellenére be tudja szippantani
az olvasót. De valahogy már kopik a varázs, valószínűleg a sorozatra
jellemző sablon miatt. De természetesen ízlések és pofonok…
