A Sullivan család 6
Victoria
Bennett, a fiatal és tehetséges szobrászművész tizenöt év után tér vissza
szülővárosába, San Franciscóba, ahol egy fontos művészeti ösztöndíjra készül. A
zsűri egyik tagja azonban szemet vet rá, így nemcsak ő, de a karrierje is
veszélybe kerül. Vicki jól tudja, hogy legjobb barátja, a híres és rendkívül
jóképű baseballjátékos, Ryan Sullivan a segítségére siet majd, hiszen a férfi
az egyetlen, akiben középiskolás kora óta megbízik.
Ryan lelkesen
fogadja Vicki visszatérését, és bármit megtenne, hogy megóvja őt a zsűritag
zaklatásától – még abba is belemegy, hogy eljátsszák, egy párt alkotnak és
eljegyezték egymást. Ám amikor színlelt csókjaik és simogatásaik egy rendkívül
érzéki, mámoros éjszakába torkollnak, mindketten aggódni kezdenek, hogy örökre
elrontották másfél évtizede tartó barátságukat.
Vajon életük
legsúlyosabb hibáját követték el? Vagy pedig épp ellenkezőleg: a barátság és a
szerelem tökéletes elegye csak most került elérhető közelségbe mindkettejük
számára?
Kossuth, 2017
Eredeti mű:
Bella Andre – Let Me Be the One, 2012
A
pillanatnyilag 19 részes Sullivan családi saga hatodik részéhez érkeztünk el,
ami ugyebár fura, ha arra gondolunk, hogy Sullivanék mindössze nyolcan vannak
testvérek, és akik olvassák a sorozatot tisztában is vannak ezzel.
A magyarázat
rém egyszerű: az első kilenc rész a San Franciscoban élő Sullivanok története,
a következő hat rész a Seattlebe visz minket a család ottani ágához, az utána
következők pedig a New Yorkban élőké. A rokonságra egyébként már most, ebben a
részben is van célzás, mikoris Ryan felhívja unokatestvérét, hogy derítsen ki
egyet s mást. Most hirtelen nem tudok visszaemlékezni, hogy ilyen távolabi
rokonságra utaló cselekvések voltak-e az előző részekben is, bár valamennyi
magyarul megjelent részt olvastam.
Hogy a kiadó
tervezi-e az egész sorozat magyar nyelvű kiadását, és főleg milyen
rendszerességgel, gőzöm sincs, nem jártam utána. Azt sem tudom, hogy angol
nyelven meddig fog ez a sorozat húzódni, hány rokon van még hátra, esetleg egy
idő után felnő a Sullivanek új generációja és ők is kapnak egy-egy könyvet…
fogalmam nincs, remélhetőleg még a következő életem előtt vége lesz a
sorozatnak.
Ryan Sullivan
és Victoria Bennet történével ismerkedünk meg ebben a részben, s ez a történet
tulajdonképpen tizenöt évvel korábban kezdődik, amikor a két főhős a
középiskolában összetalálkozik, kissé viharosan, ami azt illeti. A fiú a
baseballcsapat sztárja, a népszerű pomponlányok rajongják körül, a lány pedig
egy állandóan költözködő katonacsalád kissé különc művészpalántája. A köztük
levő nyilvánvaló különbségek dacára is a két fiatal összebarátkozik, gondosan
titkolva egymás iránti érzéseiket és ez a barátság megmarad akkor is – igaz
virtuálisan –, amikor Vicki családja egy idő után tovább költözik, más-más
karriert választanak és Vicki a művészeti iskola után férjhez megy egy másik
férfihez.
Azonban egy nap
Vicky visszatér a városba, Ryan segítségét kéri és bebizonyosodik, hogy a régi
tűz az elfojtva, de még mindig ott van. Ezzel veszi kezdetét kettejük
felőttkori barátsága és az újabb kaland. Történetünk idején Ryan Sullivan már
egy sztár baseballjátékos, Vicky pedig tehetséges agyagművész, elvált idősebb
férjétől és épp egy művészeti ösztöndíjat pályázik meg.
Nem volt
rossz, de eget rengető sem. Némileg vontatott és unalmas volt, ahogy egymást
kerülgették és nem vallották be egymás iránti érzéseiket, mert ugye ez nehogy a
barátságuk kárára menjen. Ahogy ez előre borítékolható, egy idő után mégiscsak
férfi és nőként közelednek egymáshoz, tehát sok meglepetést nem hoz a könyv.
Valahogy
kiszámítható volt az is, hogy a magát isten ajándékának tartó volt férj – aki
szintén szobrászművész –, megpróbál majd keresztbetenni Vickinek és a
karrierjének, ahogy az is várható volt, hogy az ösztöndíjbizotság egyik tagja
mocskosan játszik és szexuális szolgáltatások ellenében ígérne nyílt utat az
ösztöndíj megszerzéséhez. Ezen még csodálkozni sem kell, elég körülnézni, s máris lehet nyugtázni, hogy ilyen bizony van, bármennyire is sajnálatos, tehát ez a jelenség sem fikció.
Természetesen
most is megvannak az előző részekből már ismert nagy, össznépi
Sullivan-összeröffenések ilyen-olyan alkalomból, tehát a család szinte
valamennyi régi és új tagjával találkozunk a történet egy pontján. És néha
részletes leírást kapunk Ryan egy-egy játékbeli teljesítményéről is, ami
nekem nagyon fölösleges volt, hiszen fogalmam sincs a baseball szabályairól és
a játék, valamint a bajnokság menetéről, de az amerikai olvasótábor minden
bizonnyal rajongott ezekért a részekért is.
Könnyű,
kiszámítható, néhol vontatott, némi erotikával tarkított, lassan csordogáló történet. Ahogy
haladunk előre, egyre jobban csökken lelkesedésem a sorozat iránt. Ez a rész nekem
határozottan egyszer-olvasós marad, de hát nem vagyunk egyformák...
13. I Love How You Love Me
