„Van a csoda... Karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találod. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni. Ez a csoda a kedves szavakban, őszinte, szívből jövő kívánságokban, szerető érzésben érkezik. És kell ennél nagyobb ajándék? A következő háromszázhatvanöt napban ezek kísérnek, ezek adnak erőt. Nem a csomagokban lapuló tárgyak, hanem csakis ezek. Csak ezek... Ez a karácsony csodája.”
Mi, a Blogturné Klub tagjai hiszünk ebben a csodában, és abban is, ha felidézzük a régmúlt idők karácsonyait, rájövünk, hogy a kis apróságok adják a legbensőségesebb boldogságot. Hisz nem az ajándék mérete a fontos, hanem az, akitől kapjuk.
A karácsony a szeretet ünnepe. A legtisztább emberi érzelemé.
Nem kell hozzá pénz, elég egy érintés, hang, mosoly, vagy néhány egyszerű, kedves szó. A szavaknak pedig ereje van! Ezért most egy rendhagyó, karácsonyváró turnézásra invitálunk Benneteket!
Korábbi turnéink során megtapasztalhattátok: a csoda bizony létezik. Életre keltek a könyvek, megelevenedtek szereplőik, hangot kaptak szerzőik, az elképzelhetetlennek vélt találkozások és kívánságok pedig beteljesedtek! Láthattátok, kedvenceitek miként várják és töltik az ünnepeket, s milyen üzeneteket küldenek egymásnak. Idén viszont úgy gondoltuk, hogy egy best of válogatással lepünk meg benneteket: visszahozzuk a számotokra legkedvesebb tartalmakat.
December elsejétől egészen szentestéig minden nap valami új meglepetéssel kényeztetünk benneteket. Lesznek könyvajánlóink, zenelistáink, ínycsiklandó receptjeink, de újra elkalandozunk kedvenc karaktereink világába is, ahonnan meg sem állunk az őket életre keltő szerzők kedves üzeneteiig, amik érkezhetnek írott- vagy akár képi formában is. S ha mindez nem lenne még elegendő, akkor megsúgjuk: egy igazán exkluzív meglepetés is lapul a puttonyunkban. Ráadásul instagram oldalunkra is érdemes lesz felnézni.
Apropó puttony! Ha egy kicsit közelebb merészkedtek, és vettek bele egy gyors pillantást, láthatjátok, mennyi kincs lapul még benne: sok-sok könyv, ami csak és kizárólag arra vár, hogy szebbé tegye a karácsonyotokat.
Tárd hát ki szívedet, kedves olvasó, és engedd, hogy a boldogság melege átjárjon.
Karácsony. A születés, a szeretet, a család ünnepe. De a nagy fényes ünnep nem mindenki lelkében van jelen varázsütésre a naptári dátum beköszöntével. Különösen azoknak nem, akik egyedül töltik, legyen az saját elhatározásból, vagy körülményeik miatt. Amikor leülsz a karácsonyi vacsorához szeretteid körében, egy pillanatra gondolj azokra, akiknek mindez nem adatik meg.
A mai állomáson Ashley Carrigan az ünnephez kapcsolódó történetét olvashatjátok, melyet csak és kizárólag a Blogturné Klub Adventi blogturnéjára írt. Köszönjük!
Karácsonyi recept: Végy két üveg bourbont...
A kínai boltos alig várta, hogy kifizessem a vásárolt árut és menjek már a dolgomra. Karácsonyeste nyolckor csak a hozzám hasonló futóbolondok és a magányos farkasok voltak olyan elvetemültek, hogy még utolsóként beszédültek az üzletbe. Odakint zuhogott a porhó és minden érző szívű ember otthon a családja és a szerettei körében ünnepelte a szentestét.
Fogtam a szatyromat és kiléptem az utcára, a boltos pedig sietve rázárta mögöttem az üzlet ajtaját. A csípős hideg azonnal befurakodott a kabátom alá és megdermesztette a combomat. Óvatos léptekkel tipegtem a síkos járdán a kocsim felé. Szinte nem is volt forgalom, se autók, se járókelők nem hömpölyögtek az utcán, mindenütt csak a szakadó hó és a puha csend. Ebben a városban ritkán tapasztalni ilyent. A szatyorban élesen csörömpöltek az üvegek és zörögtek a chipszes zacskók. Komoly felszereléssel készültem a karácsonyi vacsorára. Nem terveztem háromfogásos menüt, se ünnepi lakomát, csak tévénézéssel egybekötött alkoholos bódultságot, némi rágcsálnivalót, míg álomba zuhanok.
Mielőtt odaértem volna a kocsimhoz, észrevettem az alakot a járda szélén. Jó magas férfi volt, bokáig érő fekete bőrkabátban. Egyik bakancsos lábát térdből kicsit behajlítva a magas betonszegélyen támasztotta és dohányzott. A cigarettafüst a kifújt párával együtt az arca körül táncolt eltakarva a vonásait. Fényes fekete hosszú haja a gallérjára omlott és elázott a hótól. Az egész testbeszéde azt ígérte, hogy meg fog szólítani, mintha rám várna. Kénytelen voltam elhaladni előtte, mivel közvetlenül a kocsim hátuljánál ácsorgott. Úgy tettem, mintha rá sem hederítenék. Ahogy odaértem, fellépett a járdára és utolsót szippantva elhajította a cigarettát. Ahogy kiegyenesedett még magasabbnak láttam.
– Jó estét! – szólított meg.
Rá sem néztem úgy haladtam tovább.
– Miért fosztod meg magad az ünnep szépségétől, a melegétől? – kérdezte, ahogy utánam fordult.
Meglepetésemben ránéztem. Egy térítő. Remek!
– Parancsol?
Az üzletek kirakataiban villogó karácsonyi világítások fénybe vonták az alakját és ettől egyszeriben fura érzésem lett, mintha egy mesebeli királyt látnék magam előtt.
– Az a két üveg bourbon lesz a társaságod ma este? Nem szomorú ez egy kicsit?
Honnan a fenéből tudja, hogy mi van a szatyorban? – gondoltam ingerülten.
– Hagyjon békén! Nem térek meg és nem érdekel a vallásos maszlag.
Elfordultam és kinyitottam a kocsiajtót, beraktam a szatyrot az ülésre. Naná, hogy az üvegek újból árulkodóan összekoccantak. A pasas amolyan ugye megmondtam pillantással lesett a szemöldöke alól. Megkerültem az autó elejét és beülni készültem. Mire felnéztem, már ott állt mellettem. Jóvágású arcát élesen megvilágította a lámpaoszlop fénye.
– Szeretnék komolyan beszélgetni veled – mondta.
– Menjen innen! Ne zaklasson! Figyelmeztetem, fegyver van nálam!
– Tudom. Egy Glock tizenhetes és egy kés. Nem lesz rájuk szükséged, nem akarlak bántani. – Hogy nyomatékot adjon a szavainak, megadóan feltartotta a nyitott tenyerét.
Lendületesen beültem a volán mögé és becsaptam az ajtót, majd sietősen beindítottam a kocsit. A férfi tett egy lépést hátra, nehogy a lábára guruljak nagy igyekezetemben, ahogy elindultam. A visszapillantó tükörből láttam, ahogy ott áll a zuhogó hóban és utánam néz.
Alig vártam, hogy hazaérjek a jó meleg lakásomba és bezárkózhassak. Az előtérben levettem a kabátot, csizmát és kirázogattam a megolvadt havat a hajamból. A nappaliban puha fények világítottak a kicsi feldíszített karácsonyfa fényfüzérei jóvoltából. Belebújtam a meleg papucsomba és a szatyrot a konyhába vittem, ott a pultra állítottam a két üveget. Jól van fiúk! Mindjárt kezdünk.
Mozgást érzékeltem a szemem sarkából, és amikor odanéztem kis híján sikoltottam. A fekete hajú férfi ott állt az ajtófélfának támaszkodva, kezei a kabátja zsebében és gunyoros arccal nézett rám.
– Hogyan jött be?!
Történetesen emlékeztem, hogy bezártam az ajtót, a lakásom pedig a tizenkettediken volt, így nem mászhatott be az ablakon. Ám minél tovább bámultam őt, annál gyanúsabb kezdett lenni, hogy talán eltájoltam magamat. Volt benne valami különös, valami nem átlagos.
– Hívom a zsarukat – figyelmeztettem és a táskámhoz vágtattam, kikaptam a mobiltelefonomat, hogy demonstráljam, komolyan is gondolom a fenyegetést.
– Csak tessék! – intett kedélyesen, ahogy bárminemű izgatottság nélkül utánam fordult. – Nem inkább az Oroszlán Szövetséget?
Félbe maradt a mozdulatom a kijelző felett és hideg futott végig a hátamon. A jó élet! Ha azt is tudja, kiknek dolgozom, akkor nyilván sok minden mást is. Ez több volt, mint kellemetlen.
– Mit képzel magáról? Takaródjon a lakásomból!
– Sajnos ennek a felszólításnak nem tehetek eleget addig, amíg nem beszéltünk. Ezért vagyok itt – mondta fesztelenül és ez a higgadtság kissé megtépázta az idegeimet.
Kihúzta a kezét a zsebéből és felém nyújtotta.
– Lavish vagyok.
Figyelmen kívül hagytam a gesztust. Betört ide és udvariaskodik? Most komolyan!?
Várt néhány pillanatig, aztán feladta és leengedte a kezét.
– Dr. Tamara Lazarof vagy. Ugyanannak a cégnek az alkalmazottai vagyunk. Nem ártok neked. Nem önszántamból jöttem, mert olyan utánozhatatlanul kedves természetű vagy. A rólad szóló hírek nem tűnnek túlzónak. Hozzád küldtek és addig nem megyek el, amíg el nem végzem a megbízatást.
Magamtól is tudtam, hogy a Szövetségnek nem ártalmatlan emberek dolgoztak. Ha ők valakit foglalkoztattak, arra mérget lehetett venni, hogy az illető rendelkezett némi extrával, vagy inkább sokkal és általában veszélyes is. Esetleg paranormális képességekkel bír, vagy vérszomjas fenevad, vagy mágikus hatalma van, vagy olyan fajhoz tartozik, akiket jobb jó messziről elkerülni, ha épségben akarunk maradni. Tisztában voltam a szabályokkal, elvégre hosszú évek óta én is ezek szerint éltem és nekik dolgoztam.
Leráztam magamról a meglepetés okozta dermedtséget.
– Mit akarnak tőlem? Hibáztam és téged küldtek, hogy megbüntess? – váltottam közvetlenebb hangnemre.
Nemet intett a fejével. Most vettem csak észre, milyen tiszta szürke az írisze.
– Nem mindenki gonosz a Szövetségben, vannak ott jók is, különben hogyan működhetne az egyensúly?
Ezen elgondolkoztam, hogy talán igaza van.
– Mi vagy te?
– Azt hittem, rájöttél magadtól is.
– A szörnyek közé tartozol?
Valójában nem számítottam rá, hogy felfedi magát, elvégre nem volt szokás kiadni magunkat. A férfi azonban megfogta a hosszú kabátjának az elejét, széthúzta és leeresztette a padlóra. Nem viselt alatta mást a felsőtestén csak a feszes bőrét. Fekete farmernadrágja a hosszú combjára simult. Magas izmos testfelépítése vonzotta a tekintetemet, pedig nem akartam szájtátva bámulni. A jobb mellizmán és a karján furcsa vékony vonalakból álló tetovált rajzolat borította. Ha létezett volna az Oroszlán Szövetségnek éves szexi pasis naptárja, akkor ő lehetett volna Mr. December. Vibrált körülötte az energia és ezt még én is éreztem, noha nem rendelkeztem semmilyen extra képességgel. Egyszerűen csak körülölelte az alakját és szinte hullámzott a levegő, ahol állt. Aztán mozgás támadt mögötte és valami sötét örvény emelkedett fel. Elnyílt a szám, amikor felismertem mit látok, mit mutat meg nekem. A háta mögött, a vállai felett két nagy fekete szárny nyílt ki. Halk suhogó hanggal kísérve kieresztette és szétterpesztette őket, hogy csaknem betöltötte a konyha és a nappali közötti teret. A szárnytollai fényesek és kékesen feketék voltak, mint a hosszú haja. Álomszép volt, egészen lenyűgöző látvány. Egy angyal állt velem szemben.
– Le fogsz verni valamit – figyelmeztettem Mr. Decembert, mert hirtelen ez a profán dolog jutott eszembe. Meg az is, hogy a tenyeremet szívesen rányomnám a hasára, hogy érezzem igaziak-e azok az izmok.
Csodáltam őt a teljes szépségében. Elmosolyodott, amitől az arca megváltozott és én félre kaptam a fejemet. Észrevette a zavaromat, de volt olyan tapintatos, hogy nem tette szóvá. Lassan összehúzta a szárnyait és a háta mögé szorította.
– Egy ilyen ragyogó és intelligens nő miért van egyedül karácsonyeste? – körbenézett a szolid kis fenyőfára és az egyéb ilyenkor szokásos díszítések hiányára. – Nem viszed túlzásba az ünnepi dekorációt sem.
– Nem vagyok az a minta háziasszony típus. Nem sütök három napon keresztül, hogy aztán kajakómában és plusz öt kilóval kerekebben töltsem a karácsonyt – feleltem őszintén.
– Nem erre céloztam. Neked a szívedben sincs ünnep.
Nem értettem, neki ehhez mi köze. Vágyakozva néztem a pulton álló italos üvegekre, mert egy ilyen beszélgetésre nem vágytam józanul. Ő észrevette.
– Igyál csak! És engem is megkínálhatnál – mondta.
Miért is ne? gondoltam szórakozottan. Két poharat vettem elő a konyhaszekrényből és kitöltöttem a bourbont. Az egyiket neki nyújtottam.
– Nem ülhetnénk le? – nézett a nappali felé.
Abszurdnak éreztem a helyzetet, hogy egy tök ismeretlen férfi, egy angyal bematerializálódik az otthonomba és hellyel kínál egy kis ital és lelki fröccs mellett. A nappali irányába intettem, hogy ha szeretne, csak tessék. Leült a kanapéra, méghozzá olyan gyakorlottan, hogy a szárnya meg sem gyűrődött. A vele szemközti fotelbe telepedtem le.
– A karácsonyi felhajtáson kívül van valami más is, ami ennyire aggaszt velem kapcsolatban?
Belekortyolt az italba, ízlelte egy pillanatig, aztán lenyelte.
– Rideg vagy, távol tartasz mindenkit magadtól, van, aki egyenesen sötét lelkűnek tart. Úgy viselkedsz, mintha megközelíthetetlen volnál. Nem mutatsz semmiféle érdeklődést a társaid iránt, nem érint meg a fájdalmuk, de az örömük sem. A mai emberek minden negatív szokását hozod. Antiszociális vagy, az internetbe temetkezel, elszigetelődsz és irritálnak a különleges erejű egyedek, de nem azért, mert tartasz tőlük. Azt hiszem, kevés dolog van, amitől te félsz.
Én is beleittam a poharamba, aztán leraktam a dohányzóasztalra.
– Legalább már tudom, hogy nem hízelegni jöttél.
– Észhez akarlak téríteni, hogy jobb legyél a mostani énednél, mert értékes ember vagy. A keserűség mardossa a lelkedet. Amúgy ez általános kortünet. Ti emberek mintha elfelejtettétek volna, hogyan kell élvezni az életet, csak hajszoltok valami elérhetetlen célt, ami talán nem is létezik.
Felkaptam az italomat és három nagy korttyal behörpöltem az egészet.
– Szerintem, én ezt nem hallgatom tovább – felálltam és kisiettem a konyhába az üvegért, majd azzal együtt tértem vissza. Beleborítottam egy jó adagot a bourbonből a poharamba.
– Ó, ugyan már! Nem vagy te ilyen érzékeny. – Lavish előrenyújtotta a sajátját, így neki is töltöttem.
Jól látta, hogy nincs ínyemre, amiket a képembe vágott.
– Ülj vissza, kérlek!
– Ha sértegetni jöttél, már indulhatsz is kifelé!
Úgy csaptam le az üveget az asztalra, hogy nagyot koppant a felületén és éreztessem vele a nemtetszésemet.
– Azt hiszem, megfejtettelek. Nem azokat a lényeket gyűlölöd ott a Szövetségben, akiket kezelsz és gyógyítasz, hanem a tényt, hogy a birtokukban van valami, amivel te nem rendelkezel. Naponta ott vagy közöttük és azt gondolod magadról, hogy kevesebb vagy. A dac azért van benned, mert irigyled a különleges képességeket a többiektől. Nem akarod észrevenni, hogy a te extra képességed, a kiváló adottságod a gyógyításban érvényesül. Szemrebbenés nélkül ellátsz veszélyes és kiszámíthatatlan lényeket, mert nem azt nézed kicsodák, hanem meg akarod gyógyítani őket. Szuper orvos vagy, elismernek. A betegeid nyugodtan rád bízhatják magukat, mert jó kezekbe kerülnek – sorolta komoly tekintettel.
– Te aztán nem kertelsz. Egyszerre adsz és elveszel – dünnyögtem és éreztem, ahogy az alkohol szétárad a gyomromban és kellemesen átmelegít.
– Én nem elveszek, Tamara. Én csak adok.
Elnevettem magam, de nem túl kedvesen.
– Csak hogy a makacs tényeknél maradjunk, ha jól tudom, ti angyalok nem a lelkeket mentitek a Szövetségben, hanem büntettek. Veszélyesek és kegyetlenek vagytok, némi szadista beütéssel.
– Szadista?! – ismételte kissé komikusan felfelé ívelő hangon.
– Szóval ez itt, amit csinálsz eléggé képmutatás szagú.
Most ő nevetett. Piszok jól állt neki a vidámság.
– Mindig ilyen csípős a nyelved?
Megvontam a vállamat.
– Igen.
Lavish forgatni kezdte a poharát, hogy az italt lötykölje benne és úgy nézett rám, ahogy egy férfi néz a nőre.
– De azért téged is zavarba lehet hozni, nem igaz?
Úgy húzta ki magát ültében, hogy érvényesüljön a dögös mellkasa és a hasa. Úgy döntöttem, nem dőlök be neki és simán ellenállok a vonzerejének. Ah, kinek hazudok?
– Nem vennéd fel a kabátodat? – kérdeztem.
– Miért?
– Mert ez így nem fair.
Farkasszemet nézett velem, miközben röviden válaszolt.
– Nem.
Szórakozni akart velem, hogy ő vezesse ezt a társalgást és ura legyen a szituációnak. Az angyalok jellemző erős erotikus kisugárzását vetette be ellenem, hogy hasson rám. Mintha nem láttam volna ilyent vérfarkastól, vámpírtól, tündétől és ki tudja még kiktől, akik el akartak bűvölni? Az Oroszlán Szövetség gyűjtőhelye az ilyen extrém figuráknak és egy szőke nő mindig kihívás nekik.
Kigomboltam a blúzomat és levettem, odahajítottam mellé a kanapéra. Ott ültem vele szemközt fehér csipkemelltartóban, ami nem takart el túl sokat. Pislogás nélkül nézett végig rajtam, a hosszú szőke hajamon, a testemen és szinte beletörődő arckifejezéssel megvonta a szája sarkát.
– Egyenlő esélyek? – A melltartómat bámulta. – Ez így még nem teljesen igaz.
– Ne is álmodj róla, öregem!
– Értettem. Nem jövök zavarba.
– Majd fogsz – mondtam.
– Nagyon bírom a karakán nőket. Hogy kerülsz te ebbe a szervezetbe? Miért adtad el magad nekik?
Újra ittam egy kortyot. Az alkohol azt sugdosta a fülembe, hogy végül is, miért ne mondhatnám el neki?
– Kezdő orvos voltam. Egy éjszakai ügyeletemen elláttam egyet közülük, akinek súlyosak voltak a sérülései, az állapota siralmas. Esélytelennek látszott, én mégis megmentettem. Utána megkerestek és állást ajánlottak mondván, ilyenekre van szükségük, mint én. Nem tudtam ellenállni a kihívásnak, az ambícióm vezérelt. Annyira érdekeltek a különleges fajok, hogy beleegyeztem és egyúttal eladtam a lelkemet az ördögnek.
Az angyal szelíden elmosolyodott.
– Látod? Kollégák vagyunk.
– Nem! Te pusztítasz, rombolsz, én gyógyítok, életet mentek. Az érme két oldala vagyunk.
– Úgy tűnik, az acélos akaraterőd és a hidegvéred tesz téged alkalmassá, hogy a szörnyek között járhass. – Lavish megtámasztotta a könyökeit a térdein és kissé előrébb dőlt. – Halandó ember vagy, ezáltal az időd véges. Nem töltheted az életedet morcos sértettségben. Ne tekints magadra úgy, mintha kevesebb lennél másnál! Húzd ki a fejedet a csinos seggedből és légy nyitott az örömökre! Éld meg a pillanatot! Lásd meg az apró szépségeket! Markolj bele az élvezetekbe és vedd el, amit magadnak akarsz! Ha mellettem lennél, én megmutatnám neked, hogyan csináld. Erős vagy, tiszteletreméltó a hivatástudatod és az elkötelezettséged – felhajtotta a maradék italát, aztán felállt. – Igazad van. Nem vagyok őrangyal, se védelmező lovag, de ránk is érvényesek bizonyos szabályok. Olykor jót is kell tennünk, hogy megtartsuk az egyensúlyt és ne boruljon a lelkünk sötétségbe. Ezen a karácsonyon te vagy az én jócselekedetem.
Én is felálltam.
– Várjunk csak! Ez az egész nem is rólam szól, hanem rólad. Jót kell tenned, hogy megtartsd a lelked tisztaságát?
– És egyúttal a tiédet is – zárta le a gondolatomat.
Hiába magasodott előttem teljes szépségében, a tekintetében mélybe rántó örvény kavargott. Egy pillanatra nem a pompás külsőt láttam, hanem a szemében égő fájdalmat, bánatot és a reményt. Miféle sérüléseket hordozhat a lelkében egy angyal?
Igaza volt, nem szabad elsüllyedni a keserűségben, az önsajnálatban, ki kell evickélni a szakadékból és előrenézni. Saját erőből kell talpra állni, nem másokat hibáztatni a hiányosságaink miatt, mert senki sem fog kirángatni a mélységből, csak mi magunk, ha kell tíz körömmel kikapaszkodni, hogy aztán megerősödve mehessünk tovább, előrenézve, bizakodva.
Lavish hosszú léptekkel a kabátjához ment és belebújt. Így nem is látszottak a szárnyai. Hirtelen felfogtam, hogy indulni készül és furcsa mód nem akartam, hogy elmenjen és magamra hagyjon.
A bourbontól felbátorodva elé álltam.
– Miért épp téged küldtek hozzám?
– Nem kérdeztem meg. Valaki jót akar neked, valaki, aki veszi a fáradtságot és belát a páncélod mögé és érzi, hogy több van benned. Talán próbára tettek, hogy elbírok-e a konokságoddal, vagy elbukom a megbízatást – felelte és megint lenézett a mellkasomra. – De az is lehet, hogy a próbatétel célpontja te vagy, hogy van-e még számodra esély.
– Te mit gondolsz?
– Szükséged van időre, hogy átgondold a dolgokat és kiszabadulj a megkérgesedett szokásaid alól. Nem hinném, hogy menthetetlen vagy. Most pedig ki kell törölnöm a memóriádat, hogy ne emlékezz rám.
– Miért?
– Mert talán legközelebb más minőségemben találkozunk.
– Ugye ne kérdezzem meg, hogy te miért vállalsz be szenteste ilyesmit?
Hamiskásan felvonta a szemöldökét és a mellemre lesett.
– Nem is tudom. Bűntudatom lett volna, ha nem jövök el és hagylak továbbra is Jégkirálynőt játszani.
– Azt hiszed, megváltoztatsz? Imádok Jégkirálynő lenni.
– Tényleg? Miközben tüzek égnek benned?
Odament a karácsonyfához és megérintette az egyik ágat, majd visszafordult felém.
– Ha más körülmények között találkoztunk volna, talán össze is barátkozunk, vagy valami egyéb – mondta derűsen.
A ’valami egyéb’ meglehetősen kétértelműen csengett a szájából a kandúr mosollyal kísérve.
Ahogy ott állt a szobában, egyszeriben nagyon odaillőnek találtam. Ő volt az én karácsonyi angyalom, csak egy picit nagyra nőtt és távolról sem tűnt éterinek.
– Lavish, mi ketten maximum úgy találkozhatunk, ha a műtőben a szikém alá kerülsz.
– Ki tudja? – A mosolya sejtelmes volt. Nem fáradt azzal, hogy elrejtse az érdeklődését a tekintetéből, ami a lenge öltözetemnek szólt.
Közelebb lépett.
– Hagyok itt neked egy apróságot. Majd csak akkor nézd meg, ha elmentem. Nem fogsz emlékezni rám. Ha egyszer mégis találkozunk, nem ismersz majd fel. Ez a szabály.
– Hülye szabály!
Felemelte a kezét és a meleg tenyerét a homlokomhoz érintette.
– Boldog karácsonyt, Tamara!
Enyhe nyomást éreztem, mire lehunytam a szememet. Ólmos fáradtság kúszott a tagjaimba és egy picit megszédültem. A fenyőfa illatát éreztem az orromban. Kinyitottam a szememet és sóhajtottam. Az üvegre és az üres pohárra néztem az asztalon. Jó ég! Ennyit megittam? Nem csoda, ha kába vagyok. Fogtam az üveget meg a poharat és kivittem a konyhába. A mosogatóban volt már egy másik pohár is. Szóval, már előtte is legurítottam egy adagot? Jó lesz figyelnem magamra. Ekkor vettem észre, hogy a blúzom két felső gombja nyitva van. Nem is csoda ennyi benyakalt bourbontől. A karácsonyi menüm receptje máris bevált.
Visszavánszorogtam a nappaliba az alig egyméteres karácsonyfához. Tetszett, hogy az apró aranyszínű fényfüzérek melegséggel ragyogtak a szobában. Észrevettem, ahogy az egyik ágon megcsillant valami. Odanyúltam, hogy jobban megnézzem, mi az. Egy apró, talán két centiméteres hegyikristályból csiszolt angyalfigura lógott a tüskék között. A fa világításánál szivárványszínben csillant. Nem emlékeztem erre a díszre, hogy nekem van ilyenem a gyűjteményemben. Az ujjaim közé fogtam és arra gondoltam, milyen jó, hogy karácsony van. Békét éreztem a szívemben és hosszú idő óta először nem zúgott hangos tornádó a fejemben, ami folyton csak űzött előre, mintha keresnék valamit, amit sosem találok meg.
Kilestem az ablakon a víztömeg felett átívelő vörösbarna nagy hídra és mellbevágott a havas esti város látványa. Mintha most látnám először úgy tényleg igazán, annak ellenére, hogy már ezerszer álltam itt. Úgy éreztem, az élet szép. Lehet, hogy néha nehéz és tele van rázós kanyarokkal, de alapvetően szép és ki akarom élvezni az örömeit. Elvigyorodtam, hogy éppen engem érint meg a szeretet ünnepének hangulata, átjárja a páncélozott szívemet, beférkőzik oda és felmelegít, akárcsak az ujjaim a kicsi kristályangyalt.
Ünnepi turnénkhoz hasonlóan mostani játékunk is rendhagyó formát ölt. Minden állomáson találsz egy kérdést, ami az adott poszthoz kapcsolódóan irányulhat az adott könyvre, szerzőre, szereplőre, de olyan is előfordulhat, hogy a te véleményedre, élményeidre, kedvenceidre leszünk kíváncsiak.
A turné végén, a Blogturné Klub bloggereinek felajánlásáből hét ajándékcsomag kerül kisorsolásra azok között, akik minden állomást teljesítenek (vagy legalább megpróbálják). A csomagok tartalma minden esetben meglepetés lesz, de a könnyebb választás miatt mindegyiket ellátjuk egy fantázianévvel.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
Kiket segít át Negin a másik oldalra?
12/01 Könyvvilág 12/02 Utószó 12/03 Dreamworld 12/04 Readinspo 12/05 Könyvvilág 12/06 Olvasónapló 12/07 Readinspo 12/08 Booktastic Boglinc 12/09 Veronika's Reader Feeder 12/10 Csak olvass! 12/11 Fanni’s Library 12/12 Csak olvass! 12/13 Betonka szerint a világ... 12/14 Könyv és más 12/15 Veronika's Reader Feeder 12/16 Booktastic Boglinc 12/17 Hagyjatok! Olvasok! 12/18 Kelly & Lupi olvas 12/19 Utószó 12/20 Szaffi polca 12/21 Utószó 12/22 Spirit Bliss Sárga könyves út 12/23 Dreamworld 12/24 Közös