2020. november 10., kedd

General Press Kiadó – Romantikus Regények – 2021



   Nem titok, hogy kedvelem a romantikus könyveket (is), ezért mindig izgatottan várom a pillanatot, amikor a General Press Kiadó nyilvánosságra hozza milyen könyveket várhatunk a Kiadó Romantikus Regények sorozatában. Természetesen ezen kívül is jelennek meg a zsánerhez tartozó kiadványok, de ez az a biztos pont, amibe szeretek kapaszkodni, és ahol a klasszikus romantikus műfajban (és nem csak) jeleskedő szerzők könyvei, sorozataiknak folytatása megjelenik. És erre akár mérget is lehet venni, a többi majd csak hab a tortán. Nem vagyok feltétel nélküli rajongó, mert – például – Julie Klassen és Catherine Anderson írásait kifejezetten kerülöm, de meggyőződésem, hogy ezen szerzőknek is nagy a rajongótábora, s hogy ki éppen mit szeret, az kizárólag ízlés kérdése. 
   Igazándiból én még mindig visszasírom azokat a boldog időket, amikor a Kiadó havonta több címet is megjelentetett a kategórián belül. Ehhez képest a megjelenések száma évi nyolcra redukálódott, tehát még havi rendszerességről sem igazán beszélhetünk. 
   Tehát lássuk mivel lep meg minket 2021-ben a General Press Kiadó és Romantikus Regények sorozata: folyamatban levő sorozatok egy-egy újabb részével (Juhééé!! Maiden Lane!!!), már ismerős szerzőkkel és egy új névvel.




Január 

Julie Klassen – Híd a Temzén 


   Miután elkövet egy megalázó hibát, Benjamin Booker elhatározza, hogy soha többé nem bízik meg egyetlen gyönyörű nőben sem. Amikor a munkaadója arra kéri az ifjú ügyvédet, hogy hagyja el Londont, és egy gyilkosság ügyében nyomozzon a Temze egyik szigetén, Benjamin még nem sejti, milyen nehéz lesz a fogadalmát betartania. A bűntény fő gyanúsítottja ugyanis a gyönyörű Isabelle, aki viszont állítása szerint évek óta nem hagyta el a kies szigetet. De vajon bízhat-e benne Benjamin? 


   Eredeti cím: The Bridge to Belle Island, 2019 




Március 

Mary Jo Putney – Becstelen szerelem 
(Jó útra tértek testvérisége 5


   A királyi haditengerészet tisztjeként Lord Fexton számtalan veszéllyel nézett szembe, és hosszú éveket raboskodott, azon az estén mégis inkább egy lángoló gálya fedélzetén lenne, mint a bálteremben, ahol csak idő kérdése, hogy valaki felelősségre vonja a múltban meghozott döntéseiért. A sötét hajú szépség, Kendra Douglas mögött összesúgnak az egybegyűltek. A nő felbukkanása az estélyen felér egy botránnyal, pontosan ezért kéri táncra Lucas. És ezért segít a nőnek a későbbiekben, hogy az visszaszerezze jó hírét és szeretett fiát. 


   Eredeti cím: Once Dishonored, 2020 




Április 

Catherine Anderson – Áfonyás part 
(Mystic Creek 6) 


   Erin De Laney abban a reményben érkezik Mystic Creekbe, hogy seriffhelyettesként a helyi rendőrőrsön majd ismét beleszeret választott szakmájába, a bűnüldözésbe. Tervei azonban kudarcot vallanak, és egyhamar a nagybátyja marhatenyésztő birtokán találja magát. És nem ez az egyetlen meglepetés, amit a varázslatos kisváros tartogat a nő számára; a siket cowboy, Wyatt Fitzgerald mintha arra született volna, hogy felnyissa Erin szemét és szívét. 


   Eredeti cím: Huckleberry Lake, 2019 




Június 

Elizabeth Hoyt – A gyönyör hercege 
(Maiden Lane 11) 


   Hugh Fitzroy, a király titkos fegyvere, akit a Káosz Urainak legyőzésére küldtek, egy londoni sikátorban mégis ő szorul védelemre. Egy rejtélyes alak egy férfi bátorságával és egy nő kecsességével száll szembe az orgyilkosával. Alf a legkevésbé sem védtelen nő, nappal álruhát ölt, információkkal és titkokkal kereskedik, hogy St. Giles utcáin életben maradjon. A csábításnak azonban még ő sem tud ellenállni. 


   Eredeti cím: Duke of Pleasure, 2016 




Július 

Monica McCarty – Az Íjász 


   Amikor a kiváló íjász, Gregor MacGregor egy küldetés során lelepleződik, és ezzel veszélybe sodorja a társait, a király parancsára hazatért, hogy egy időre meghúzza magát a birtokán. Itt azonban újabb küzdelem várja: immár felnőtt gyámja, Cate of Lochmaben ugyanis minden eszközt bevet annak érdekében, hogy elcsábítsa a húzódozó férfit. 


   Eredeti cím: The Arrow, 2014 






Augusztus 

Kristan Higgins – Álmaidban
(Kék Gém Pincészet 4) 


   Emmaline Nealnek egy randipartnerre van szüksége, mégpedig sürgősen. Csak egy rövid időre, hogy túlélje a volt vőlegénye esküvőjét. De a hétszáztizenöt lakosú Manningsportban nem áll minden sarkon egy alkalmas fiatalember. Az egyetlen, aki szóba jöhet Jack Holland, a helyi szívtipró, aki normális esetben szóba sem állna egy olyan nővel, mint Em. Egy szenvedélyesen átmulatott éjszaka azonban sok mindent megváltoztat. 


   Eredeti cím: In Your Dreams, 2014 




Szeptember 

Sabrina Jeffries – A csábítás iskolája 


   Miután a bizalmatlan, irigylésre méltóan gazdag, ám igazi nőfaló hírében álló Greycourt herceg anyja megözvegyül, a herceg megismerkedik a mostohaapja temetését intéző hölggyel. A legnagyobb meglepetésére azonnal közel érzi magát Beatrice-hez, ezért teljesíti anyja kérését, hogy készítse fel a közvetlen, ám az etikettet nem ismerő lányt az első báljára. Ahogy Beatrice egyre jobban megismeri a herceget, egyre nehezebbé válik számára tartani az illő távolságot a férfitól. Amikor pedig Greycourt a lány családi titkaiba üti az orrát, Beatrice-nek el kell döntenie, merre halad a kapcsolatuk… 


   Eredeti cím: Project Duchess, 2019 




Október 

Christi Caldwell – A gróf ágyában 


   Az önfejű riporter, Verity Lovelace minden követ felforgat annak érdekében, hogy megoldja a londoni arisztokráciát foglalkoztató legújabb rejtélyt. Ennek érdekében még arra is képes, hogy bemerészkedjen londoni csatornákba. És pontosan ez az a hely, ahol rátalál Maxwell grófjának eltűnt örökösére, Malcolm Northra. A kincsvadászból hirtelen a lányos anyák célpontjává vált férfi egyetlen módot lát arra, hogy távol tartsa magától az elsőbálozókat: megkéri Verityt, hogy tegyen úgy, mintha házasok lennének. Végül is a lány miatt került ebbe a helyzetbe… 


   Eredeti cím: In Bed with the Earl, 2020