2019. október 17., csütörtök

Kathryn Wallace – Vannak tökéletes anyák, csak nekik még nem született gyerekük


Anya. Anya! ANYAAAA! – 40-es szingli anya megosztaná (mindenét!)
„Sam, Ava! Indulás fölfelé! Megmostátok a fogatokat? Fésülködés? Cipő? Gyerünk, gyerünk, gyerünk! Már megint iszonyúan el fogunk késni! Nem, nem láttam Optimusz fővezért, és nem is érdekel, merre lehet. Sam, abbahagynád a testvéred szekálását, és eltennéd végre a felhőkarcoló-modellt, amit a múlt éjjel gondosan összeraktam helyetted, hogy ne kerüljünk bajba a tanárodnál? Nem, nem olyan a szaga, mint a romlott bornak. Na jó, talán egy kicsit. Sam, nincs időm vitázni. Csak emeld meg a feneked és szállj be a kocsiba, oké? Ava! Fogmosás! Fésülködés! Cipő!” 
Gemma éppencsak egyben tartja az életét: egyedülálló anya, mindjárt betölti a 40-et, és a hétéves lánya egy kegyetlenül pontos rajzon a melleit valahol a térde környékén ábrázolja. Amikor Gemma újdonsült szomszédja, Becky azt javasolja, hogy kezdjen el újra randizni, Gemmának komoly önuralomra van szüksége, hogy ne röhögje képen. 
De Becky nagyon meggyőző tud lenni, és Gemma hamarosan ott találja magát zsonglőrködve egy teljes munkaidős állásban, az iskolatársak egyre örültebb igényeket támasztó anyukáinak Facebook-csoportjában és az új randizás világának trükkös etikettjében. 
Ha ez nem lenne elég, Gemmának valahogy kezelnie kell a vonzódását a lánya tanárához, Tomhoz, aki a nagyvárosi életét arra cserélte, hogy egy osztálynyi hétévesnek nyelvtant és matekot tanítson, meg azt, miért nem jó ötlet a másikat büdös pukimajomnak nevezni. 
Ez hosszú évnek ígérkezik, amiben Gemma és Becky egy nagyon fontos leckét kap az élettől: hogy végül is jó szülőnek lenni csupán annyit jelent, mint elég jónak lenni. 
Kathryn Wallace blogját, Facebook-, Instagram- és Twitter-oldalait 200 000 rajongó követi nap mint nap. Első regénye, amelyben minden anya könnyedén magára ismerhet, egy kihagyhatatlan, vidám és kedves történet, és amely a megjelenést követően azonnal az Amazon sikerlistájának élére ugrott, most végre elérkezett a magyar olvasókhoz is.


Álomgyár, 2019
Eredeti cím: Absolutely Smashing It, 2019



“Nem véletlen, hogy a mesék ott végződnek, ahol a királyfi feleségül veszi a királylányt.”

Becsüllettel bevallom, hogy több mint egy hónapig tologattam ezt a könyvet olvasás előtt, mert… nos ennek több oka is van. Első sorban a kiadója, ugyanis jó ideje nem vagyunk egy hullámhosszon. Aztán ott van az a kreatív, fél méteres könyvcím, aminek nyomokban sincs köze az eredetihez, s bár egy alapigazságot tartalmaz, símán takarhatott volna egy újabb olyan irományt, melyben egy sok idővel rendelkező, pihentagyú valaki megmondja, hogyan is kell gyermeket nevelni, s mitől lesz majd az ember lánya tökéletes anya. Mert ugye a gyermekneveléshez és a focihoz mindenki ért. Meg újabban a pszichológiához is.  
A történt természetesen az anyaságról szól, és mindarról, ami ezzel együtt jár. Igazándiból egy kliségyűjtemény, de az élet is klisékből áll, a szerző stílusa, humora letehetetlenné tette. S ha belegondolok, hogy egy blogger első könyve, akkor egyetlen szó jut eszembe róla: szenzációs!
Több anya is képbe kerül, de a történet hősnője Gemma, két apró gyermekét egyedül nevelő dolgozó nő. Férje – közhelyes módon – a titkárnőjével lépett le, hogy kiélvezze az élet nyújtotta lehetőségeket egy világkörüli csavargáson, és családja, mint olyan, teljesen meg is szűnt létezni számára. Tehát Gemmának egyedül kell helyt állnia minden szerepben, és ennek következtében az élete egy állandó, vége nincs rohanás. A dolgok akkor bonyolódnak, mikor a szomszéd házba költözik a kicsit színesebb bőrű Becky és családja, s lányaik nemcsak azonos korúak, hanem osztálytársak is lesznek. Becky a családanya típus. Feladja hivatását és otthon marad gyermeket nevelni, bár nehéz is lenne munkába állnia, hiszen a férje foglalkozása rengeteg költözéssel jár, bár most úgy néz ki, hogy egy időre sikerül gyökeret ereszteni Gemma szomszédságában. Beckynek hiányzik az, hogy valami más is legyen, mint egy makulátlan háztartás háziasszonya. A két nő – akárcsak lányaik – közel kerül egymáshoz, és Becky az, aki ráveszi Gemmát a randizásra. Gemmának pedig ki más tetszik meg, mint lánya új tanárja?
S akkor itt van az iskola világa, ami, ugye, tele van anyukákkal, és ahol fellelhető az összes anyatípus, a sokgyerekes, állandóan nyúzott anyától kezdve a kikent-kifent férjvadászokig, a nagyszájú, fontoskodó szülői közösség vezetőjétől egészen az eseményekkel sodródókig. Ezek olyan karakterek, amelyekkel minden nap találkozhatunk, mert a világ bármelyik táján jelen vannak és mintha egy kaptafára szabták volna őket. Mint ahogy a gyerekeket is a maguk zavarba ejtő kérdéseikkel, melyeket lehetlőleg olyankor tesznek fel, amikor nem kellene, az aranyköpéseikkel, melyektől ég a szülő pofája (Nahát! Honnan szedte ezt a gyerek?)
Gemma életében még jobban fokozódik a bonyodalom, mikor szeretett munkahelye is veszélybe kerül (főnöke egy imádnivaló, nagyon eredeti figura!), s a tévelygő családapa is hazavonszolja magát, hogy újra elfoglalja helyét a családban. Pont akkor, amikor úgy néz ki, hogy Gemma és Tom, lánya tanárja között a dolgok kezdenek egyenesbe jönni. Gemmának pedig dönteni kell, hogy visszafogadja gyermekei megbízhatatlan apját csak azért, hogy ismét teljes legyen a család, vagy egy új kapcsolatot épít egy másik férfival.
Ez a könyv volt az év legkellemesebb csalódása. Pörgött, vicces volt, a komoly dolgoknak is egy-egy humoros fordulattal vette el az élét – mert azért komoly dolgokról is szó esik benne –, abszolút szórakoztató volt. Teljesen őszintén mondom, hogy többször is csorgott a könnyem a nevetéstől.
Ajánlom azoknak a nőknek, akiknek gyermekük van, mert sok helyzetben magukra és/vagy gyermekeikre ismernek. Azoknak a nőknek is, akiknek ezután lesz gyermekük, hogy képben legyenek mindazzal, ami rájuk vár. És természetesen azoknak a nőknek is, akik soha nem akartak anyák lenni, hogy lássák mit úsztak/úsznak meg. Zseniális volt.




2019. október 14., hétfő

Könyvmolyképző ősz-tél 2019 - három



A bőség zavarával fogunk küzdeni, mert ismét bővült a Könyvmolyképző Kiadó előrendelhető könyveinek listája és nem is kevéssel. S ez még mindig nem minden, hiszen elég csak egy pillantást vetni az előkészületben levő könyvekre (ezekről most nem lesz szó, mert mire megírom a bejegyzést, már azok is előrendelhetőek lesznek) s a családi büdzsén komoly eret fog vágni egy-egy látogatás a könyvesboltba. A kínálat annyira változatos hogy mindenki, minden korosztály vagy zsáner kedvelője találhat kedvére való olvasmányt, többet is.





Róbert Katalin – Keresd az igazit!
(Lélekfény 1)


Az utunkat tilalmak szegélyezik.
Egy távoli sziget elzártan élő népét különleges ajándékkal áldották meg az égiek: a tírek a Napésholdtól kapott társjegynek köszönhetően mindenki számára megtalálhatják az igazit.
Milo mindig társra vágyott, de nem kaphatjaa meg.
Rá más sors vár. . Amikor a mesterét szörnyű vádakkal perbe fogják, elindul kideríteni az igazságot. Olyan titkokat fedez fel, melyek az egész nép életét megrengethetik.
Deniel álruhában érkezett a tírek szigetére, titkos küldetést teljesít, és válaszokat akar, de ehhez találnia kell egy olvasót.
Amint megpillantja Milót, az élete egy csapásra megváltozik.
Vajon Milo az, aki megadhatja neki a válaszokat?
Elina mindig tudta, hogy a tökéletes társa csak Kellán lehet, noha társjegyük alapján tilos házasodniuk.
Aztán az olvasók döntése nyomán mindkettőjüknek el kell hagynia az otthonát, hogy valaki mással éljék le az életüket.
De Elina nem képes kitépni a szívéből Kellánt. Miért vonzódik annyira a fiúhoz, ha ez a vágy bűnös? Lehet, hogy ezúttal az olvasók tévedtek?
Hogyan ismerhető fel a lelki társunk?
Tiltott vágy, titok és izgalom egy ragyogóan eredeti fantasy regényben.
Ismerj meg a világot, ahol léteznek valódi kötödések, ahol a szerelem nem kérdés, hanem bizonyosság!
Harcolj a szerelemért!


Kategória: Vörös pöttyös




Alexandra Christo – Egy birodalom végzete


Annyi szívet gyűjtöttem be eddig, ahány éves vagyok.
Vagyis a hálószobámban összesen tizenhét rejtőzik valahol a homok alatt. Olykor-olykor leások, csak hogy lássam, mind megvannak-e még. Lenn a mélyben, vérben ázva. Megszámlálom őket, és megnyugszom, hogy nem lopták el egyiket sem éjszaka. Azon se lepődnék meg, ha így történne. A szíveknek hatalma van, a magamfajták pedig egy dologra vágynak még az óceánnál is jobban: hatalomra.
A HERCEG SZÍVE LENNE AZ IGAZI TRÓFEA!
Lira hercegnő egy királyi családból származó szirén, azok közt is a legveszélyesebb. A víz alatti világban nagy tiszteletnek örvend. Már csak egy szív hiányzik a gyűjteményéből – ám azt elhibázza. Anyja, a Tenger Királynője büntetésből átváltoztatja, mégpedig egy olyan lénnyé, amitől a legjobb undorodik: emberré. Elveszi tőle a bűvös szirénénekkel képességét is, és megparancsolja, hogy a téli napfordulóig vigye el neki Elian herceg szívét, különben ember marad örökre.
Hiába ő a leghatalmasabb emberi királyság trónörököse, Elian herceg csak az óceánon érzi magát igazán otthon. A szirénvadászat pedig a hivatása. Amikor kiment egy lányt az óceán habjaiból, hamar rájön, hogy ő bizony más, mint aminek először hitte. Az idegen megígéri neki, hogy a segítségére lesz, és együtt fogják megtalálni a módját, hogyan pusztítsák el a sziréneket. De vajon megbízhat a lányban? És vajon hány alkuba kell belemennie Elian hercegnek, mire megszabadítja az embereket a legnagyobb ellenségtől?
Kirobbanóan sikeres nemzetközi bestseller, ami Sarah J. Maas és Marissa Meyer sorozataihoz hasonlóan vagány, izgalmas és szemtelen módon dolgoz fel egy klasszikus mesét.


Eredeti cím: To Kill a Kingdom
Kategória: Vörös pöttyös




Jason Raynolds – Hosszú az út lefelé


Ha egy szerettedet
megölik,
találd meg
a tettest
és
öld meg!
Tilos sírni!
Tilos besúgni!
Állj bosszút!
***
A „le az átkozott fegyverekkel” mozgalom ódája. Jason Reynolds New York Times bestsellere egy viharosan sokkoló regény, ami kb. hatvan hatásos másodperc alatt játszódik. Ennyi időbe telik egy fiúnak eldöntenie, hogy bosszút álljon-e a srácon, aki megölte a bátyját.
Stukker.
Célszerszám.
Flinta.
Gyilok.
Csúzli.
Köpködő.
Zsebágyú.
Acélmaris.
Vas.
Eszköz
a 3-as Számú SZABÁLYHOZ.
Vagy hívhatjuk fegyvernek is. Ezt csúsztatta be a tizenötéves Will a farmerjába. A bátyját, Shawnt nemrég meggyilkolták, és Will ismeri a szabályokat. Tilos sírni! Tilos besúgni! Állj bosszút! Ezért indul el a pisztollyal, azzal a fegyverrel, ami még a bátyjáé volt. Dühösen száll be a liftbe a nyolcadikon. Tudja, kit kell keresnie. Vagy mégsem?.
A Hosszú az út lefelé rövid, heves, szaggatott, narratív versekkel vet gyors, dühödt, káprázatosan elképesztő pillantást a kamaszok és a fegyveres erőszak témájára, ahogy arra csak Jason Reynolds képes.


Eredeti cím: Long Way Down
Kategória: Vörös pöttyös




Kisten Smith – Csecsebecsék


Üdvözlünk az Anonim Tolvajok klubjában.
ISMERD MEG TABITHÁT: A nap besüt a szobámba, és én ránézek a hógömbökből, fülbevalókból és ruhákból álló gyűjteményemre. Szinte mindenhez az enyves kezemnek köszönhetően jutottam hozzá. És bár törvénytelenül szereztem őket, legalább van egy halom csecsebecsém, ami boldoggá tesz. Az emberek eltűnnek, a tárgyak viszont megmaradnak.
ISMERD MEG ELODIE-T: Semmi sem segíti úgy az új barátságokat, mint a meglepetés csecsebecsék… A lopott ajándék jóval többet jelent a vásároltnál mindazért, amin keresztül kellett menned érte.
ISMERD MEG MOE-T: Biztos vagyok benne, az első pár hónapban Shawn azt hitte, részletes jegyzetet írok, hogy fejlesszem magam, de igazából csak listát írtam arról, miként érdemes és miként nem érdemes lopni. Például „ne viselkedj bűnösként” vagy „ne lopj azoktól, akiket ismersz” vagy „lopj üzletláncokból” vagy „ha lehet, lopj sajtot”.


Eredeti cím: Trinkets
Kategória: Vörös pöttyös




Kelly Barnhill – A lány, aki holdfényt ivott


„A holdfény maga a varázslat.
Erről bárkit megkérdezhetsz.”
A Protektorátus lakói minden évben egy csecsemőt hagynak az erdőben, áldozatként az ott élő boszorkánynak. Ám Xan valójában jó boszorkány. Megmenti a kisbabákat, és az erdőn keresztül elviszi őket egy szerető családhoz, és hogy útközben ne éhezzenek, csillagfényt ad nekik táplálékul.
Az egyikükkel azonban csillagfény helyett holdfényt itat, ezzel pedig rendkívüli varázserővel ruházza fel a gyermeket. Xan elhatározza, hogy magához veszi a kislányt, és a Luna nevet adja neki. Luna tizenharmadik születésnapjának közeledtével a varázsereje lassan a felszínre tör, ami számos veszélyes és izgalmas következménnyel jár.
Bámulatos képzelőerővel megrajzolt világ, mely a szereplői mellett témaválasztásával nyerte el az olvasók és a kritikusok rajongását. A történet főhősére nem kisebb feladat és felelősség hárul, mint felszabadítani egy várost és lakóit egy velejéig romlott hatalom zsarnoksága alól.
A halhatatlan klasszikusok sorát gyarapítja.
Gyönyörűen megírt történet varázslatról, cselszövésről és az élet értelméről, csodálatosan erős karakterekkel. Keresni fogom az írónő egyéb könyveit is.
Robin Abbate, amazon.com
Hagyd, hogy elvarázsoljon!


Eredeti cím: The Girl Who Drank the Moon
Kategória: Vörös pöttyös




Jennifer Mathieu – Moxie, avagy a vagány csajok visszavágnak


A vagány csajok visszavágnak!
Vivian Carter besokallt. Elege van a texasi kisváros középsulijából, ahol az focicsapatnak mindent szabad. Elege van a szexista öltözködési előírásokból, a folyosói beszólásokból, de legfőképpen abból, hogy értelmetlen szabályok mentén élje az életét.
Az anyja a kilencvenes évekbeli punk-rock mozgalom, a Riot Grrrl tagja volt. Viv a nyomdokaiba lépve készít egy feminista szóróújságot, amit név nélkül eljuttat a diáktársaihoz. Nincs ezzel más célja, csak kiereszteni a gőzt, a lányok azonban a kezdeményezés mellé állnak. Valóságos forradalom robban ki. A csajok forradalma.
A Moxie egy olyan történet, ami belőled is kihozza a lázadót.
Minden bizonnyal film készül belőle. Amy Poehler színésznő, író, producer produkciós cége tűzte ki célul a megfilmesítését.
Nyerj a könyvből energiát és dobd be magad, ahol csak kell!


Eredeti cím: Moxie
Kategória: Vörös pöttyös




Jennifer Armentrout – A legsötétebb csillag
(Originek 1)


Ebben a könyvben aztán van minden – érzelem, romantika, akció, szerelem, barátság, hazugság és megtévesztés. – Star-Crossed Book Blog
A 17 éves Evie Dasher a saját bőrén tapasztalta meg az emberiség és az idegenek között kirobbant háború következményeit. Amikor egy razzia során pont az egyik hírhedt klubban tartózkodik, ahol az embereket és a túlélő luxeneket is szívesen látják, megismerkedik az éteri szépségű Luc-kel, akiről kezdetben azt feltételezi, hogy luxen… pedig valójában valami sokkal erősebb. Luc iránti vonzalma egyre mélyebbre sodorja egy számára eddig ismeretlen világba, ahol semmi sem az, aminek látszik…
Titkok, hazugságok és szerelem… ugorj fejest a luxenek elképesztő világába!


Eredeti cím: The Darkest Star
Kategória: Vörös pöttyös





Jewel E. Ann – Zajlik az élet


Sosem tudhatod, mikor kell átértékelni az elveidet…
Parker Cruse megveti a hűtlenséget.
Valószínűleg azért, mert a barátja az ikertestvérével csalta meg. Aztán némi hashajtó a nővére esküvőjén végleg tönkreteszi eleve feszült viszonyukat. Parker elhatározza, hogy felnő és végre huszonhat évesként viselkedik.
Első lépés: Kiköltözni a szülői házból. Második lépés: Munkát szerezni. És erre lehetőség is adódik, amikor találkozik új szomszédjával, Gus Westmannel. A konzervatív értékrenddel és nem mindennapi kinézettel rendelkező férfi különleges képessége, hogy hihetetlenül erotikusan mondja ki Parker nevét. És nős. A felesége, Sabrina, egy sikeres cég vezetője, felveszi a lányt. Parker a lehető legjobb személyi asszisztens akar lenni, ezért megfogadja, hogy mindenre odafigyel, megsétáltatja a kutyát, elmegy a vegytisztítóba, és nem csókolja meg Gust – újra.
Harmadik lépés: Ne ítélkezz!
Negyedik lépés: Tartsd észben, hogy ha közbeszól az élet, ... egy szemvillanás alatt teszi.
Olvasd el, de készíts magad mellé zsebkendőt!


Eredeti cím:  When life happened
Kategória: Rubin pöttyös




Elle Kennedy – A hajsza
(Briar U 1)


Az ellentétek tényleg vonzzák egymást?
Más magyarázatot nem látok rá, miért vagyok úgy oda Colin Fitzgeraldért. Általában nem vonzanak a kivarrt, videojáték-őrült kocka izomagyak, akik lököttnek és felszínesnek tartanak. És az előítéletei mellett az is ellene szól, hogy a bátyám haverja.
És hogy a barátja belém van zúgva.
Ja, és említettem már, hogy lakótársak vagyunk?
Nem, mintha számítana. Fitzy egyértelművé tette, hogy nem érdeklem, holott úgy szikrázik köztünk a levegő, hogy félő, leég tőle a házunk. Én sosem voltam az a fajta lány, aki fut egy pasi után, és nem most fogom elkezdeni. Épp elég gondot okoz nekem az új suli, a seggfej tanárom és a bizonytalan jövőm. Ha a szexi lakótársamnak végre megjön az esze, és rájön, mit szalaszt el...
…tudja, hol talál.
Az őrjítően jó Off Campus sorozat spin-off kötete.
Önfeledt órákat akarsz és egy ragyogó olvasmányt? Megtaláltad.
Szerezd meg magadnak!


Erdeti cím: The Chase
Kategória: Rubin pöttyös




Samantha Young – India Place
(Dublin Street 4)


Hogyan borítsunk fátylat a múltra és tanuljunk meg bízni a jövőben…
Hannah Nichols azóta nem látta Marco D’Alessandrót, hogy a srác öt hosszú évvel ezelőtt összetörte a szívét. A rosszfiú volt Hannah első és egyetlen szerelme… az ágyban is. Mindössze egyetlen szenvedélyes éjszakát töltöttek együtt, aztán Marco eltűnt – Skóciából és Hannah életéből is. A következmények súlya alatt összeroppant Hannah azóta sem tudta kiheverni a dolgot.
Marco – aki valójában nem is olyan elvetemült – iszonyúan megbánta, hogy faképnél hagyta Hannah-t. Így amikor a sors szeszélye folytán újra összefut a lánnyal, többé már nem akarja elengedni. Örökké a nyomában van, hogy minden lehetséges módon bebizonyítsa, ők ketten nem élhetnek egymás nélkül…
Ám amikor Marco már kezdi azt hinni, hogy van esély a közös jövőre, Hannah olyan felfedezést tesz, ami a felszínre hoz egy fájdalmas titkot. Egy titkot, ami még azelőtt elszakíthatja őket egymástól, hogy egyáltalán újrakezdhetnék a kapcsolatukat…
A világszerte kirobbanóan sikeres Dublin Street, London Road és Jamaica Lane sorozat új története.
Tudd meg, mire lehet esély!


Eredeti cím: Fall From India Place
Kategória: Arany pöttyös




Sarah Addison Allen – Első fagy
(Waverley-kert 2)


Boldogan éltek, amíg meg nem haltak?
Ahogy hűl a levegő, és hullani kezdenek a falevelek, a Waverley-nővéreket nyugtalanság fogja el. Túl könnyen elajándékozzák a szívüket, megzavarja a gondolataikat egy ezüstös hajú idegen, és furcsa hibákat követnek el. Olyan dolgokra vágynak, amiket nem kaphatnak meg, összezavarodnak, és a kelleténél többet adnak mások véleményére.
Még nehezebb megőrizni a hidegvérüket, amikor egy ismeretlen látogató bukkan fel, aki megkérdőjelezi a család legfőbb értékeit.
Ám az első fagy beköszöntével mindennek jóra kell fordulnia. Akkor végre virágba borul a bajkeverő almafa, és a körülötte kavargó varázslat is a helyére kerül. Claire és Sydney, a Waverley-nővérek, és Sydney tizenöt éves lánya, Bay soha nem látott kihívásokkal néznek szembe.
Vajon össze tudják-e tartani a családot a különleges nap beköszöntéig?
Tudd meg, mi mindent tartogat ebben az évben sok az első fagy…


Eredeti cím: First Frost
Kategória: Arany pöttyös




Martha Hall Kelly – Orgonalányok


Igaz történeten alapuló regény elfeledett hősnőkről.
Caroline Ferriday, a jó családból származó New York-i lány minden idejét leköti a francia konzulátuson betöltött állása, de világa véglegesen felfordul a háború baljós előestéjén. 1939 szeptemberében Hitler hadserege megszállja Lengyelországot, majd következő célpontjául Franciaországot szemeli ki.
Caroline-tól egy óceánnyi távolságra egy lengyel kamaszlány, Kasia Kuzmerick gondtalan ifjúsága szertefoszlik, és küldöncként egyre jobban bevonódik a földalatti ellenállás tevékenységébe. Figyelő szemek kereszttüzében és gyanakvó szomszédokkal körülvéve egyetlen hibás lépés is szörnyű következményekkel járhat.
A fiatal, becsvágyó orvosnő, Herta Oberheuser számára egy kormányzati orvosi állásról szóló hirdetés jelentheti a kiutat kilátástalan életéből. Az állás elnyerése után azonban a náci titkok és hatalmi játszmák férfiak irányította világának csapdájában találja magát.
E három nő életútja találkozik, amikor megtörténik az elképzelhetetlen, és Kasia a hírhedt ravensbrücki náci női koncentrációs táborba kerül. Történetük földrészeket ível át – New Yorktól Párizsig, Németországig és Lengyelországig –, amikor Caroline és Kasia igazságot próbál szolgáltatni azoknak, akikről a történelem elfeledkezett.
Magával ragad az igazság keresésébe és az évtizedekig rejtegetett szörnyű titkok feltárásába.


Eredeti cím: Lilac Girls
Kategória: Arany pöttyös




Leylah Atar – A Serengeti köde


Egyszer Afrikában megcsókoltam egy királyt…
„Így történt, hogy egy régi, piros pajtában, a Kilimandzsáró lábánál felfedeztem azt a tünékeny csodát, amiről addig csak a nagy szerelmes regényekben olvastam. Az újonnan megtalált boldogság szárnyat bontott pillangóként repdesett körülöttem, és a szívembe költözött. Visszafojtott lélegzettel, mozdulatlanul figyeltem, félve, hogy elszáll, és akkor örökre elveszítem.”
Amikor Kelet-Afrika egyik bevásárlóközpontjában bomba robban, az ezt követő események egymás útjába sodornak két idegent, amire egyikük sem számított.
Tanzániában Jack Warden, az elvált kávéültetvényes elveszíti egyetlen lányát. Egy óceánnal arrébb, egy angliai kisvárosban Rodel Emerson elveszíti egyetlen testvérét.
Egy férfi és egy nő, akiknek a sorsuk egy tragikus délutánon összefonódik, egy rendkívüli küldetés nyomába erednek. Átszelik a Serengeti végtelen síkságát, hogy útba ejtve három állomást, megmentsenek három gyermeket – akik többet érnek holtan, mint élve.
De ha az eléjük kerülő akadályokat le is győzik, még egy kihívással szembe kell nézniük. Túlélhetnek-e vajon egy újabb veszteséget? Lemondjanak-e egy eleve kudarcra ítélt szerelemről? Egy szerelemről, amit ha elengednek, szertefoszlik, akár a Serengeti köde a napfényben…
Néha rátalál az ember egy szivárványra, ami betölti a szívét. Talán soha nem érheti el, és nem lehet az övé, de annyi színt és oly sok csodát hoz az életébe, amit soha nem fog megbánni.
A Mists Of The Serengeti című regény egy nőknek szóló szerelmi történet, valós események hatására született. Bizonyos részletei – például egy gyermek halála – felkavarhatják az érzelmeket. Különösen érzékeny olvasóknak nem ajánlott!


Eredeti cím: The Mist os Serengeti
Kategória: Arany pöttyös





2019. október 11., péntek

Könyvmolyképző ősz-tél 2019/2



Újabb három címmel bővült a Könyvmolyképző Kiadó előrendelhető könyveinek listája, köztük a sokak által várt Stephenie Meyer Twilight Saga-jának újabb része.
És természetesen bővült az előkészületben levő könyvek listája is, de arról majd egy másik alkalommal…




Stephenie Meyer – Egy életem, egy halálom
(Twilight Saga 1)


Minden éremnek két oldala van…
Bellát és Edwardot már ismered. Most találkozhatsz Beau-val és Edythe-szel!
Amikor Beaufort Swan a borús kisvárosba, Forksba költözik, és megismerkedik a vonzóan rejtélyes Edythe Cullennel, az élete izgalmas, de ijesztő fordulatot vesz. A titokzatos Edythe-t porcelánfehér bőre, aranyszínű szeme, igéző hangja és természetfeletti képességei ellenállhatatlanná teszik. Csakhogy Beau-nak fogalma sincs róla, hogy minél közelebb kerül a lányhoz, annál nagyobb veszélybe sodorja saját magát és a szeretteit. És lehet, hogy túl késő lesz visszafordulni…
A kultikus szerelmes regény lebilincselő újragondolása minden Alkonyat-rajongónak kötelező olvasmány! A történetet a szerző, Stephenie Meyer bevezetője és utószava egészíti ki.
Az Alkonyat/Twilight első megjelenése, 2005 óta modern klasszikussá válva olvasók millióit varázsolta el.
Az Alkonyat-sorozat világszerte csaknem 155 millió példányban kelt el.


Eredeti cím: Twilight/Life and Death, Twilight 2.0
Kategória: Vörös pöttyös





Rupi Kaur – A nap és az ő virágai


ez az élet receptje
mondta anyám
közben ölelt én a vállán sírtam
gondolj a virágokra amiket elültetsz
a kertben évről évre
ők megtanítják neked
hogy az embereknek is
muszáj elhervadni
levelet hullatni
gyökeret ereszteni
növekedni
hogy virágozhassanak

Erőteljes utazás. Növekedésről és gyógyulásról és arról, hogyan találhatunk otthonra önmagunkban. A nap és az ő virágai, amelyet maga Kaur illusztrált, egy öt fejezeten – hervadáson, elhulláson, gyökerezésen, növekedésen és virágzáson – átvezető utazás.
A szeretet minden formájának ünneplése.
Add át magad a sodrásának!


Eredeti cím: The Sun and Her Flowers
Karegória: Arany pöttyös




Addison Cole – Olvass és szeress!
(Édes Seaside-i nyarak 1)


Az Édes Seaside-i nyarak-sorozatban egy vidám, pajzán és érzelmes baráti társasággal ismerkedhetünk meg, akik nyaraikat Cape Codon töltik. Folyamatosan húzzák egymást, egyáltalán nem tökéletesek: akárcsak te vagy én. Könyörögni fogsz, hogy te is bekerülhess ebbe a baráti körbe!
A bestseller szerző, Kurt Remington élete az írás. Napi tizenkét órát tölt a számítógépe előtt. Ritkán hagyja el tengerparti háza rejtekét, ahol a következő thrillerének befejezésén dolgozik. Egészen addig, amíg a szabad szellemű Leanna Bray majdnem vízbe fullad, amikor a kutyája után veti magát a viharos tengerbe. A férfi kimenti őket, s ezzel tökéletes tervei romba dőlnek. Kurtot idegesíti és izgatja a csinos, rendetlen nő, aki csupa szeszély és spontaneitás. Mindent elfelejt, és képtelen megtervezni a napjait.
Leanna azért költözött Cape-re, hogy elindítsa lekvárkészítő vállalkozását, és amíg nem hozza egyenesbe az életét, nem akar férfiakkal foglalkozni. Csakhogy nem tudja kiverni a fejéből a száznyolcvan centis, vonzóan izmos és rendmániás Kurtot. Csak egy percre akar beugrani a férfihoz, hogy köszönetet mondjon neki, de a délután megtapasztalt forró érzelmek váratlanul új mederbe terelik a kapcsolatukat.
Kurt és Leanna próbára teszi a törvényt: valóban igaz lenne, hogy az ellentétek vonzzák egymást?
„Már évek óta nem olvastam ilyen történetet, amin egyszerre lehet nevetni, sírni, és pozitív kicsengésű a vége. Kurt és Leanna tökéletes szerelmespár. Addison Cole nagyszerű könyvet írt, elsőrangú és biztos vagyok benne, hogy ez a sorozat kiváló lesz. Imádtam, mindenkinek szívből ajánlom. ” Mary Smith, amazon.com
Dobd fel a történettel a napod!


Eredeti cím: Read, Write, Love at Seaside
Kategória: Arany pöttyös