Három éves lett a blog. Ilyenkor szokás számot
vetni, boldog szülinapot kívánni, meg hasonló közhelyek. Az elvárásokkal
ellentétben nem lesz lájk-kuncsorgó nyereményjáték több okból sem. Például,
mert az elajándékozásra szánt könyveimet már szétosztogattam minden különösebb
felhajtás nélkül az ismerőseim, barátaim között.
Azok számára, akik valamilyen értelmesebb dologgal
töltik el szabadidejüket – például olvasással – a könyves blogger mitikus lény.
Minden könyvet megkap ingyér’, dúskál a jobbnál jobb kiadványokban és semmi más
dolga nincs mint ezekről néha – lehetőleg rendszeresen – írkáljon. Persze
vannak olyanok is, akik ennél többet is tesznek: naprakészek a kül- és belföldi
várható megjelenésekkel, a filmadaptációkkal, a szerző és/vagy borítómodell
magánéletével, és minden más aprósággal, ami egy könyvhöz köthető. Ők a
szuper-bloggerek, nekik több idejük van, nekem nincs, tehát én kizárólag a
saját olvasmányaimra hagyatkozom.
Kívülről nézve könyves bloggernek lenni a
legszuperebb dolog a világon. Ha nem lenne az, akkor nem lenne belőlük annyi,
mint a fűszál a réten, s számuk egyre nő. Annyian írtak már arról „őszintén”,
hogy milyen könyves bloggernek lenni, hogy felesleges lenne még egyszer leírni
azt, amit ők már világgá kürtöltek, de van olyasmi is, amiről mindenki mélyen
hallgat. Mintha általánosan elfogadott szabály lenne, hogy csak a szépről-jóról
beszélünk, azzal büszkélkedünk, a többit meg elhallgatjuk, mert ugye senki nem
kötelezett, hogy ezt csináljuk. Pedig milyen szépen el tudtam volna mondani, hogy ha a véleményed ellentkezik a többségével és el
is mondod, akkor troll vagy. Ha ki is tartasz mellette, akkor frusztrált troll
vagy. Vagy ha jót írsz, megvásároltak (a Bahamákon
nyaraltam a sok pénzből, ha még valaki nem tudta volna), ha rosszat, akkor
irigy vagy a szerző sikereire... meg különben is troll vagy... és funkcionális
analfabéta, aki nem érti mit akart a szerző közölni. Egy dolog biztos: aki nem bírja a kritikát, az
ne menjen a nyilvánosság elé.
Tavaly nem írtam semmit a blog szülinapja
alkalmából, mert ilyenkor, év elején, tömegével jelentek meg az évértékelők... és mert semmi kedvem
nem volt. Valahogy nem tűnt fontosnak egynek lenni a sok között. Az idén sem
akartam írni, de barátnőm meggyőzőtt, és valamilyen vitriolköpködő, beszólogatós
írást vár.
Az elmúlt három évben született 500+ bejegyzés,
volt sikerélmény, Blogturné Klub tagság, meg minden ami vele jár. Megismerkedtem
nagyon kedves emberekkel, olyanokkal is, akik túlzottan el voltak telve saját
fontosságukkal. Sajnos olyanokkal is összefutottam, akik szemrebbenés nélkül lenyúlták a
bejegyzésem, ötletem, és a sajátukként tették közzé, vagy megkérdezésem és jóváhagyásom nélkül
rángatták bele a nevem és a blogom infantilis játékaikba. Jó lenne már
megtanulni, hogy a virtuális térben sem lehet büntetlenül bármit megtenni.
Szívesen mondanám azt is, hogy hány könyves
összeröffenésen, dedikáláson, író-olvasó találkozón meg hasonlón vettem részt,
de nem tehetem. Furának tűnhet, hogy könyves blogger létemre nem teperek ott
minden ilyen rendezvényen, de egyszerűen nem az a fajta vagyok, és nem is áll
szándékomban ezen változtatni. Tehát velem teljesen biztosan nem fogsz ilyen
helyen találkozni.
Köszönöm azoknak a magyar szerzőknek, akik
megkerestek és olvasásra ajánlották könyveiket. Nagyon megtisztelő, és
sajnálom, hogy nem mindenkinek tudtam kedvére tenni időhiány vagy más objektív-szubjektív okok miatt. Köszönet jár rendszeres olvasóimnak is, azoknak is, akik csak néha
tévednek be a blogra, valamint annak a néhány közeli barátnak, akiknek a
támogatása nélkül ez a blog meg sem született volna – mivel nem kértek az öt
perc hírnévből, nem említem meg név szerint őket. S természetesen köszönet a
recenziós példányokért a kiadóknak. Ennyi, mert kezdem túlzásba vinni a köszönetet, ez pedig csak egy tetves harmadik születésnap, nem az Oscar-díj!
Milyen terveim vannak? Konkrétan semmi extra.
Olvasni szeretnék, minél többet, minél jobbat, szeretném, ha minden megkezdett könysorozatnak elérhetőek lennének a folytatásai – ezzel, gondolom, nem vagyok egyedül –, és több időt szeretnék szentelni
másik hobbimnak, a kertészkedésnek – erről nem lesz sem blogbejegyzés, sem fotók.
Köszönöm, ha olvasod blogomat, akkor is ha
csak véletlenül tévedtél ide, s remélhetőleg jövőre veled ugyanitt... meg
ízlések és pofonok...