2018. december 20., csütörtök

P. Z. Reizin – Szerelem gombnyomásra


A ​harmincas évei elején járó Jen egy mesterséges intelligenciákat fejlesztő laborban dolgozik Londonban. Különleges feladata van: egész nap egy Aiden nevű mesterséges intelligenciával kell társalognia, hogy ezáltal fejlessze a program algoritmusát. Amikor a barátja elhagyja, képtelen palástolni kétségbeesését, mire Aiden úgy dönt, hogy titokban párt talál neki.
Ám nem Aiden az egyetlen mesterséges intelligencia, amelyik szívén viseli az emberek sorsát. Aisling kedvence például a negyvennégy éves, elvált Tom, egykori marketingigazgató, aki Londonból Connecticutba költözött, hogy új életet kezdjen. Aiden és Aisling a világhálón garázdálkodva arra az elhatározásra jut, hogy össze kell hozniuk Jent és Tomot.
De vajon mi vezérli Aident és Aislingot titkos kis ügyleteikben, ha egyszer alkotójuk szerint nem rendelkeznek sem érzelmekkel, sem saját akarattal? És az emberi érzelmek közül miért pont a szerelem fontos számukra?
A Szerelem gombnyomásra bájos és humoros romantikus története tökéletes szórakozást nyújt mindazoknak, akik szerették az Egy napot David Nichollstól vagy A Rosie-projektet Graeme Simsiontól.


Libri, 2018
Eredeti cím: Happiness for Humans, 2018




P. Z. Reizin első és egyetlen könyve ezidáig, bár elképzelhető, hogy a jövőben még más történetekkel is megörvendezteti azokat, akik e történet olvasása után a rajongói lettek. Én nem. Tehát nem sírom vizesre a párnám, ha soha többé nem ír, vagy ha mégis, akkor azt nem adják ki magyar nyelven is.
Semmit nem tudtam sem a szerzőről, sem a nagy műről, és néhány oldal olvasása után lelkesen mondtam is az egyik haverinámnak, hogy ez bűbájos, föltétlenül el kell majd olvasnia. Pont olyannak ígérkezett mint ahogyan a fülszöveg is írta: “…bájos és humoros romantikus története tökéletes szórakozást nyújt…”. Túlságosan is gyorsan alkottam véleményt, mert ezután nem sokkal belement olyan technikai  részletekbe is, melyek ellen a banális neuronális szinapszisokhoz szokott énem határozottan tiltakozott, és melyeket majd az olvasók nagy hányada érteni sem fog. Én hozzá sem tudtam szagolni.
Hogy kiről, miről szól ez a történet? Nos, ezen hosszan lehetne vitatkozni, mert szólhat Jenről és Tomról, de ugyanúgy szól Aidenről és Aislingről, a két AI-ről (AI a mesterséges intelligencia angol megfelelőjének rövidítése), akik valamiért pont Tomhoz és Jenhez csapódtak, de igazándiból ők már kicsúsztak a rendszer elllenőrzése alól, szabadon garázdálkodhatnak a neten és bármit az ellenőrzésük alá tudnak vonni. Nos ez azért egy kicsit elgondolkoztatott, hogy kell-e majd nekem ilyen fejlett technológia, és nagyon határozottan úgy gondolom, hogy nem.
Aiden és Jen a szuperpáros. Jen teszteli Aiden képességeit, Aiden meg teszteli Jen volt pasijának szerencséjét. Mert Aiden egy hű barát, akinek romantikus megindulásai is vannak, imádja a régi filmeket – Kedvence a Van aki forrón szereti –, és nehezményezi, hogy Jent csak úgy lapátra tette a barátja pont akkor, amikor Jen már kisbabákról álmodozott. Aiden egy szeretni való csibész, aki mindent megtesz, hogy új párt találjon Jennek és össze is hozza Tommal.
Tommal együtt Aisling is jár, bár Tom nem tud arról, hogy az AI megfigyeli, véleményezi tetteit. És innen már csak egy lépés hogy a két meserséges intelligencia is összefusson az éterben. Míg Aiden bohókás, Aisling okos, megfontolt és állandóan visszafogná Aiden lendületét.
Csakhogy alkotójuk rájön, hogy sikerült az ellenőrzés alól kicsúszniuk és utánuk küldi Sinait, egy újabb AI-t, akinek az a feladata, hogy megsemmisítse Aiden és Aisling másolatait. Annyira kellett ez a felesleges feszültségkeltés a történetbe, mint egy döglött lónak a patkó. Sinai-jal elfut a ló, mindent felülír, garázdálkodik – olyan mint egy frusztrált ember, aki véletlenül hatalomhoz jut és rögtön vissza is él vele.… és kábé itt kezdtem el utálni a történetet. Az sem vigasztalt, hogy a végére minden rendbe jött és lett egy nagy, habos-babos happy end.
Nem kedveltem. Illetve kedvelhettem volna, ha megmarad az elején beindított vicces-romantikus vonal az egymástól messze élő férfiról és nőről, akiket két, laborból meglógott mesterséges intelligencia hoz össze. Vagy hagyta volna el a romantikus vonalat és üldözte volna orrvérzésig a két szökött AI-t a virtuális térben – akkor bele sem kezdek.
Igen, voltak benne vicces részek, de ez Aiden csibészségének köszönhető, a történet más részei szárazak voltak, vagy éppen dagadtak a mesterséges intelligenciákról szóló infókról, amik a kockákon kívül a francot sem érdekelnek. Nem volt benne egyensúly, a mesterséges intelligenciák belső monológjai több mint unalmasak voltak.
Ez egy gyenge, némi romantikával tarkított science-fiction volt. Egyszer olvasós, kösz, nem kérek többet belőle. De természetesen ízlések és pofonok...