A harmincas
évei elején járó Jen egy mesterséges intelligenciákat fejlesztő laborban
dolgozik Londonban. Különleges feladata van: egész nap egy Aiden nevű
mesterséges intelligenciával kell társalognia, hogy ezáltal fejlessze a program
algoritmusát. Amikor a barátja elhagyja, képtelen palástolni kétségbeesését,
mire Aiden úgy dönt, hogy titokban párt talál neki.
Ám nem Aiden
az egyetlen mesterséges intelligencia, amelyik szívén viseli az emberek sorsát.
Aisling kedvence például a negyvennégy éves, elvált Tom, egykori
marketingigazgató, aki Londonból Connecticutba költözött, hogy új életet
kezdjen. Aiden és Aisling a világhálón garázdálkodva arra az elhatározásra jut,
hogy össze kell hozniuk Jent és Tomot.
De vajon mi
vezérli Aident és Aislingot titkos kis ügyleteikben, ha egyszer alkotójuk
szerint nem rendelkeznek sem érzelmekkel, sem saját akarattal? És az emberi
érzelmek közül miért pont a szerelem fontos számukra?
A Szerelem
gombnyomásra bájos és humoros romantikus története tökéletes szórakozást nyújt
mindazoknak, akik szerették az Egy napot David Nichollstól vagy A
Rosie-projektet Graeme Simsiontól.
Libri, 2018
Eredeti cím:
Happiness for Humans, 2018
P. Z. Reizin
első és egyetlen könyve ezidáig, bár elképzelhető, hogy a jövőben még más
történetekkel is megörvendezteti azokat, akik e történet olvasása után a
rajongói lettek. Én nem. Tehát nem sírom vizesre a párnám, ha soha többé nem
ír, vagy ha mégis, akkor azt nem adják ki magyar nyelven is.
Semmit nem tudtam sem a szerzőről, sem a nagy műről, és
néhány oldal olvasása után lelkesen mondtam is az egyik haverinámnak, hogy ez bűbájos, föltétlenül el kell majd olvasnia. Pont
olyannak ígérkezett mint ahogyan a fülszöveg is írta: “…bájos és humoros romantikus története tökéletes szórakozást nyújt…”. Túlságosan is gyorsan alkottam véleményt, mert ezután nem sokkal belement olyan technikai részletekbe
is, melyek ellen a banális neuronális szinapszisokhoz szokott énem határozottan
tiltakozott, és melyeket majd az olvasók nagy hányada érteni sem fog. Én hozzá sem tudtam szagolni.
Hogy kiről,
miről szól ez a történet? Nos, ezen hosszan lehetne vitatkozni, mert szólhat
Jenről és Tomról, de ugyanúgy szól Aidenről és Aislingről, a két AI-ről (AI a
mesterséges intelligencia angol megfelelőjének rövidítése), akik valamiért pont
Tomhoz és Jenhez csapódtak, de igazándiból ők már kicsúsztak a rendszer
elllenőrzése alól, szabadon garázdálkodhatnak a neten és bármit az
ellenőrzésük alá tudnak vonni. Nos ez azért egy kicsit elgondolkoztatott, hogy
kell-e majd nekem ilyen fejlett technológia, és nagyon határozottan úgy gondolom,
hogy nem.
Aiden és Jen a
szuperpáros. Jen teszteli Aiden képességeit, Aiden meg teszteli Jen volt
pasijának szerencséjét. Mert Aiden egy hű barát, akinek romantikus megindulásai
is vannak, imádja a régi filmeket – Kedvence a Van aki forrón szereti –, és nehezményezi, hogy Jent csak úgy
lapátra tette a barátja pont akkor, amikor Jen már kisbabákról álmodozott. Aiden
egy szeretni való csibész, aki mindent megtesz, hogy új párt találjon Jennek és
össze is hozza Tommal.
Tommal együtt
Aisling is jár, bár Tom nem tud arról, hogy az AI megfigyeli, véleményezi
tetteit. És innen már csak egy lépés hogy a két meserséges intelligencia is
összefusson az éterben. Míg Aiden bohókás, Aisling okos, megfontolt és
állandóan visszafogná Aiden lendületét.
Csakhogy
alkotójuk rájön, hogy sikerült az ellenőrzés alól kicsúszniuk és utánuk küldi
Sinait, egy újabb AI-t, akinek az a feladata, hogy megsemmisítse Aiden és
Aisling másolatait. Annyira kellett ez a felesleges feszültségkeltés a történetbe, mint egy döglött lónak a patkó. Sinai-jal elfut a ló, mindent felülír, garázdálkodik – olyan mint egy frusztrált ember, aki véletlenül hatalomhoz jut és rögtön vissza is él vele.…
és kábé itt kezdtem el utálni a történetet. Az sem vigasztalt, hogy a végére
minden rendbe jött és lett egy nagy, habos-babos happy end.
Nem kedveltem.
Illetve kedvelhettem volna, ha megmarad az elején beindított vicces-romantikus
vonal az egymástól messze élő férfiról és nőről, akiket két, laborból meglógott
mesterséges intelligencia hoz össze. Vagy hagyta volna el a romantikus vonalat
és üldözte volna orrvérzésig a két szökött AI-t a virtuális térben – akkor bele
sem kezdek.
Igen, voltak
benne vicces részek, de ez Aiden csibészségének köszönhető, a történet más
részei szárazak voltak, vagy éppen dagadtak a mesterséges intelligenciákról
szóló infókról, amik a kockákon kívül a francot sem érdekelnek. Nem volt benne
egyensúly, a mesterséges intelligenciák belső monológjai több mint unalmasak
voltak.
Ez egy gyenge,
némi romantikával tarkított science-fiction volt. Egyszer olvasós, kösz, nem
kérek többet belőle. De természetesen ízlések és pofonok...