Néhány nap múlva karácsony, véget ér a bevásárlási roham, a nagy főzési akció, és remélhetőleg a karácsonyfa alatt lapul majd néhány könyv is azok számára, akik olvasni szeretnének. Még mindig nincs késő beszerezni, lesz idő olvasni.
Ha karácsony, akkor jön az ünnepi témájú könyvek dömpingje, ami az idén mintha a szokásosnál nagyobb lett volna, s mintha egyre korábban jelennének meg. Nem tudnám számszerint megnevezni hány ilyen témájú könyv jelent meg az idén, de az biztos, hogy én a szokásosnál többet olvastam (kész mazochizmus!). Jókat, rosszakat, csiliviliket, giccseseket, s bizony olyan is akadt, ami kitört a sablonból, és amire azt mondtam, ez igen!
Nem fogom hosszan elemezgetni, hogy melyik könyv milyen és miért olyan, amilyen, hiszen az olvasás szubjektív folyamat, s kizárólag személyes ízlés kérdése kinek mi a menő. Tehát csupán egy felsorolás következik az általam olvasott, idén megjelent karácsonyi témájú könyvekről... meg néhány szó – személyes, szubjektív véleményem, ami esetleg ötletet adhat, hogy az igazán bő választékból melyiket is vegyétek kezetekbe. Azt még el kell mondanom, hogy hosszú ideje ez az első év, amikor egyetlen kiadónál sem jelent meg karácsonyi történet Debbie Macombertől – mondjuk én ezért nem is sírom vizesre a párnám.
Stefanie Neeb: Comming Home for Christmas – A karácsony összehoz (Menő Könyvek) – ezt sajnos benéztem, mert valahogy elsiklottam az ifjúsági címke fölött, s az első három fejezet sem kötött le annyira, hogy folytassam. Befejezetlen maradt.
Carrie Elks: Szívek karácsonya (Pioneer Books) – a tavaly (ha jól emlékszem) megjelent Winterville sorozat második része. Akinek tetszeni fog, az örülhet, mert van még belőle bőven. Egyébként kellemes olvasmány, teljesen kiszámítható, és senki világát megrengetni nem fogja, hiába próbálkozik az össznépi karácsony mellett komolyabb témával is a szerző.
Jenny Hale: Karácsonyi levelek (Cartaphilus) – Hasonló témájú könyvet többet is olvastam már, minden bizonnyal más is, csak ez karácsonykor játszódik, s jön vele a nagy amerikai giccsparádé.
Shari Low: Egy karácsonyi éjszaka (Könyvmolyképző) – ambiciózus családregény, három generáció története. Kellően zavaros, hogy fenntartsa az érdeklődést, hiszen egyszerre három idősíkban is játszódik, sajnos a vége kellően giccses is. De kellemes olvasmány és érdekes karakterek.
Hope Holloway, Cecelia Scott: Karácsony a kunyhóban (Cartaphilus) – Ha az ikrek témája már közhely, akkor dobjuk be helyettük a hármasikreket. A karácsony csak bónusz, a történet a nők sorsáról az év bármelyik szakában érvényes lett volna, bár az én ízlésemnek egy idő után túl sok vallási töltetet kapott. Ez egy sorozat indítókötete (Ünnep a hegyek között), aztán vagy lesz folytatás, vagy nem.
Rebecca Raisin: Flora karácsonyi boltocskája (Pioneer Books) – Fülszöveg alapján rajongtam érte, olvasáskor már egyáltalán. A hősnő annyira fanatikusan karácsonyimádó, és sajnos akkora arca (és szája) is van, hogy átment ellenszenvesbe. Nagyon. Befejezetlen maradt.
Milly Johnson: Karácsonyt minden napra (Pioneer Books) – Tipikus Milly Johnson könyv egy csipetnyi mágikus realizmussal – nevezzük a karácsony csodájának. Nem rossz, de nem is egetrengető, viszont egészen eredeti.
Karen Swan: Karácsony gyertyafénynél (21. Század) – A legjobb karácsonyi témájú könyv volt, amit az idén olvastam. Határozottan újraolvasós kategória, s ha bővebben olvasnál róla, akkor, megteheted ITT
Julie Caplin: Karácsony Skóciában (Libri) – A szerző Egy csésze kávé... sorozatának kilencedik része. Szórakoztató, néha még vicces is, bár megértettem volna, ha a hősnő egy hólapáttal elintézi excentrikus anyját, és az egész átmegy krimibe. Aki szereti Caplin írásait, ebben sem fog csalódni.
Lilly Hayward: Macska a fagyöngy alatt (General Press) – Kis mágikus realizmus, kis karácsony, sok családi bonyodalom, és természetesen egy macska. Kellemes olvasmány, kitör az ünnepi giccs sémájából.
Beth Moran: Christmas Every Day – A szerelem körülvesz minket (Kossuth) – Nem túl pörgős, de annál szórakoztatóbb romantikus történet, s a jó az benne, hogy nem a karácsonyon van a hangsúly. Bár azt is el kell mondanom, hogy nem túl eredeti, mert ilyen felállásról is olvashattunk már, nem is egyszer. Ettől függetlenül jó bekuckózni vele.
Maggie Knox: Karácsonyi helycsere (Kossuth) – Ha egypetéjű ikernővérekről van szó, akkor ugye mindent A két Lottihoz viszonyítunk (jó nagy a csont, lehet rágni). Nos, ez A két Lotti kortárs, felnőtteknek szóló változata amerikai helyszínen, gasztro-regénynek álcázva. Szórakoztató.
Emma Heatherington: Idén karácsonykor (General Press) – Bővebben olvashatsz róla ITT, de röviden: nem egy pörgős történet, mert inkább a szereplők érzelmi világára fókuszál. Viszont olyan emberekről szól, akiknek a karácsony ilyen-olyan okok miatt nem örömünnep.
Susan Mallery: A karácsonyi vendég (Vinton) – A Wishing Tree nevű sorozat első része, elképzelhető, hogy folytatások is következnek, de anyám borogass! A giccs csimborasszója! Ez sem lesz újraolvasós, az már biztos!
Sarah Morgan: Rendhagyó karácsony (Vinton) – Rendhagyóan rossz volt. Teljesen hihetetlen történet (inkább modern mese), ami a valóságtól messze elrugaszkodik.
Kitty Johnson: Öt tél (Kossuth) – Nem kimondottan karácsonyi történet, mondhatni az ünnep csak mellékszereplő az egészben. Komoly témákat bolcolgat, bár néhol kicsit túlzásba viszi az érzelmi vonalat. De érdemes elolvasni.
Minden bizonnyal más, az ünnepi témakörhöz kapcsolódó könyvek is megjelentek, nekem ennyit sikerült elolvasni... vagy nem, mert kettő is befejezetlen maradt. Keressétek meg a nektek tetszőt és jó olvasást!