Cherry, Maggie és Rose, egy család három generációjának nőtagjai mindig is közel álltak egymáshoz, így amikor Cherry egy hirtelen ötlettől vezérelve megvesz egy gyönyörű, ám lepukkant vendéglőt abban a faluban, ahol felnőtt, az étterem sorsa egyhamar közös ügyükké válik. Mindhárman a Somerset megye mélyén fekvő Rushbrookba költöznek, hogy átvegyék a Hattyút, és visszaállítsák annak régi fényét.
Vajon Cherry merész döntése mindannyiuk számára elhozza a vágyott boldogságot?
General Press, 2023
Eredeti cím: The Impulse Purchase, 2022
Kedvelem Veronica Henry írásait, mert első sorban nagyon valóságszagúak és kerüli azokat a divatos kliséket, melyek mostanában szinte szabályszerűen előfordulnak a szórakoztató irodalomban. Állítólag ezek az unalmas klisék adnák el a könyvet... Henry szerencsére nem megy a nyájjal, szerintem soha nem is fog.
Nekem mindig öröm, amikor egy újabb Veronica Henry könyv érkezéséről hallok, s kissé meglepődtem, hogy a Kiadó nem a Honeycote sorozat (Karácsony vidéken, Az élet vidéken) harmadik, befejező részét hozza el magyar nyelven, hanem egy önálló történetet. S ha már önálló történetről beszélünk, azt azért hozzá kell tennem, hogy A pillanat hevében némiképp kapcsolódik a szerző egy korábban megjelent könyvéhez (Második otthonunk), hiszen a helyszín ugyanaz az angol vidéki település, és a szereplők közül sokan felbukkannak ebben a történetben is mellékszereplőként vagy epizodikusan.
A pillanat hevében egy család három nőgenerációjának története: anya, lánya, unokája, kicsodák ők és milyen útat kellett bejárniuk ahhoz, hogy azok legyenek akik. Tehát van itt némi idősíkváltás is, míg a szerző mindhárom szereplőjét a jelenbe hozza, abba a jelenbe, amelyben Cherry egy merész ötlettel megvásárolja szülőfaluja lerobbant pubját és a három grácia odaköltözik. Illetve négy, mert a család negyedik generációja is velük tart.
Szólnék néhány szót a három hősnőről, aki körül forog ez az egész történet. Cherry egész életét partnere árnyékában töltötte. Ugye azt mondják, hogy minden sikeres férfi mögött áll egy nő, nos Cherry az a nő, aki a híres-sikeres fotós és művészetprofesszor mögött áll sok-sok éve. Maggie, Cherry lánya özvegyasszony, és bár már eltelt néhány év szeretett férje halála óta, érzelmi szinten nem tud továbblépni. Rose, Maggie lánya kissé elveszett, olyan, mint amit én kóborló egzisztenciának szoktam nevezni. Egy felelőtlen fesztiválkiruccanás következményeként egyedül neveli lányát.
Ez a három nő veszi át Rushbrook pubját, amikor Cherry úgy dönt, hogy ideje valamit magáért is csinálnia, Maggie vállalkozása lejtmenetben van, Rose pedig ismét menekül egy olyan döntés miatt, amit szerinte rosszul hozott meg.
Henry úgy alkotja meg Rushbrookot és környékét, a közösséget, hogy az ember lányának kedve lenne odaköltözni. Mondjuk ez nem újdonság, hiszen minden könyvében mesterien űzi a tájleírásokat, remekül épít érdekes karaktereket. Ennek ellenére nem mondanám, hogy tökéletes volt, mert engem mindig zavar a politikai korrektségre valő görcsös törekvés. Az a fajta, amikor csak azért van a történetben ez, vagy az, hogy ki lehessen pipálni a listán. Meleg karakter? Pipa! A falu lelkésze meleg s még cuki is, ahogy őt és a párját csak Mattéknek emlegetik, hiszen mindkettőjüket Mattnek hívják. Ezt fokozandó és a nemi egyenlőség jegyében van egy leszbikus karakter is, akinek nemi preferenciája nem releáns a történet szempontjából. Színes bőrű karakter is pipa, hiszen a szegény fiúból gazdag vállalkozóvá lett fazon bőrszíne fekete. Releváns ez a történet szempontjából? Egy hangyányit sem, a karakternek akár Avatar-kék vagy Shrek-zöld bőre is lehetett volna, az sem változtat semmit, de a szerző többször is felhívja a figyelmet a bőrszínre. Ne értsétek félre, semmi bajom senki bőrszínével és szexuális preferenciájával sem, de idegesít, mikor csak azért van benne a történetben, hogy kipipáljanak egy "követelményt"
Mostanában egyre több szó esik a mentális betegségekről – és jól van ez így, kell erről beszélni –, csakhogy ez is ismét egy kipipálandó tétel volt a kötelezők listáján. Rose apja halála után szorong, depressziós, pánikrohamjai vannak. Mindenki tud róla, de foglalkozik vele valaki? Nem. Maga Rose sem. Majd elmúlik magától. Újabb pipa, a mentális betegséget is letudtuk. S ez a sok kipipált politikailag korrekt követelmény nekem kicsit sok volt.
Amúgy egy nagyon szerethető, kicsit burkoltan feminista, történet volt, amelyről nem mondanám el, hogy habos-babos happy enddel végződött. Persze mindenki boldog és elégedett a végén, de én teljesen biztos más befejezést választottam volna. De hát ízlések és pofonok...
