L. J. Shen – A jövő zenéje

   Néha találkozol olyan emberekkel, akik nem tartoznak sehova. Ezért beengeded őket a saját kis világodba. 

   Egyéjszakás kaland külföldön, amelyet a bosszú táplált. 

   Az erőteljes kémia, amelyet egyikünk sem tudott letagadni. 

   Egy szalvétára írt megállapodás, miszerint ha valaha újra találkozunk, többé nem engedjük el egymást. 

   Nyolc évvel és ezer mérfölddel később, itt van New Yorkban. 

   És Amerikában minden zeneszerető lény megszállott rajongója. 

   A megfoghatatlan ír költő, akinek zenei producerek hevernek a lába előtt. 

   A hóvihar az én tökéletesen nyugodt kis hógömbömben. 

   Van munkám, amit szeretek. 

   Egy pasim, akit imádok. 

   Egy lakás, egy lakótárs, egy élet. 

   Megváltoztam. Ő is megváltozott. 

   De megtartotta a szalvétát. 

   A kérdés, hogy betartsam-e a neki tett ígéretemet. 

   Álomgyár, 2020 

   Erederi cím: In the Unlikely Event, 2019 

   Az utóbbi időben a kiadó kevés kiadványát olvasom, mert nem vagyunk egy hullámhosszon. Nekem valahogy már nem mennek a tömény lelki mizériával telített csatakosan erotikus történetek, melyek elárasztották a könyvpiacot. 

   A szerző nevével tavaly nyáron találkoztam először, amikor egy másik kiadó piacra dobta az első magyar nyelvre fordított könyvét, a Sparrow-t. Ezt követte idén az Álomgyár gondozásában megjelent A csóktolvaj, amit csak azért vettem kézbe, mert a Sparrow élvezhető volt. Nos, A csóktolvaj annyira semmitmondó volt, hogy még arra sem emlékeztem, hogy olvastam, nemhogy blogbejegyzést is írtam róla. Pedig megtettem. A Sparrow-ra emlékezve vettem kézbe ezt az újabb Shen történetet – ha minden igaz, hamarosan egy még újabb is követi –, s nem tudnám elmondani, hogy megbántam-e vagy sem, mert három nappal a befejezése után sem tudom elmondani, hogy ez mi volt: dráma, börleszk, bizarr szerelmi történet? Lehet, hogy egy kicsit mind a három? Elképzelhető, ha a könyv végén lévő köszönetnyilvánításokkal kezdem az olvasást (amit kevés kivétellel el sem olvasok), akkor talán kevesebbszer ingázom a kínos röhögés és az értetlen pislogás között. 

   “Elhatároztam, hogy idén megengedem magamnak azt a luxust, hogy egy teljesen őrült, rám abszolút nem jellemző stílusú regényt írjak. És tessék, tényleg minden őrültséget összeírtam. Egy tehén, egy szalvéta és egy csokoládé szemszögéből. 

   #NoRegrets. #SemmitNemBántamMeg 

   Ez a könyv karácsonyi romantikus vígjátéknak indult, de valami egészen más lett belőle.” 

   Az már biztos, hogy ez a történet nem volt karácsonyi vígjáték, mert semmi köze nem volt sem a karácsonyhoz, sem a vígjátékhoz. És az is igaz, hogy teljesen szokatlan volt, mondhatni őrült. 

   Szerelmi történet. Fiú és lány összetalálkozik, őrült nagy a kémia, mindössze egy napot töltenek együtt, de ígéretet tesznek egymásnak, hogy ha valami véletlen folytán ismét összetalálkoznának, akkor összeházasodnak. Akkor is, ha épp egy másik házasságban vannak, akkor is, ha valaki másnak fájdalmat okoznának ezzel. Nem keresik egymást, nem tartják a kapcsolatot. Ez az a bizonyos szalvétára írt szerződés, ami egy kocsmában kötődik meg. 

   A fiú – nevezzük Malachy-nak, vagy Malnak – Írországban él egy kis faluban Dublinoz közel, utcazenész és dalokat ír. A lány – Aurora Belle (igen, mint a Disney-hercegnők, kéretik nem röhögni!), vagy Rory – fotós, az Egyesült Államokban lakik anyjával és egyetemre készül. Írországba sosem ismert apja sírját meglátogatni érkezett – a rokonság nem fogadta tárt karokkal –, és vissza is megy. 

   Sok évvel később viszont megtörténik a lehetetlen: Rory és Mal összetalálkozik, mi több, együtt is kell dolgozniuk. Rory egy lemezkiadó fotósa, Mal pedig kemény összegért dalokat ír a cég sztárjának, egy excentrikus és kiszámíthatatlan énekesnek, ezért valamennyiüknek vissza kell térniük Írországba. S úgy néz ki Mal nős, Rory pedig stabil kapcslatban él egy tehetős pénzügyi szakemberrel. 

   Ez egy E/1 és váltott szemszögben megírt történet, két idősíkban: múltban és jelenben, melyek váltakoznak a cselekmény során. Eddig semmi különös, ilyen szerkezetű regényekkel tele a könyvpiac. Csakhogy elég gyakran, egy-egy rövid szösszenet idejére megszólalnak a történet többi szereplői is – szó szerint mindegyik: az anya, a barátnő, a lány pasija, egy katolikus pap, aki a nagyapa, de mégsem, a dekadens rocksztár, stb. Ebben sincs semmi hajmeresztő, mert már találkoztam ilyen történettel is, csak nagyon ritkán. Azzal viszont soha, hogy egy szalvéta, egy tehén, egy csokoládé vagy egy halott apa, nővér gondolatait olvassam. 

   A jövő zenéje az a történet, amelyben a főhősnő kivételével mindenki hazudik, vagy eltitkol valamit a másik elöl, és ténylegesen végig kell olvasni az egészet, míg minden helyre kerül, minden kérdésre meglesz a válasz, bár nem nagy filozófia kitalálni, hogy hogyan is fog végződni. 

   Nincs kedvenc szereplőm, mert senki sem szimpatikus ebben a történetben – talán az őrült rocksztár, de ő inkább vicces a maga módján. A hősnő sem kedvenc, mert annak ellenére, hogy gáncs nélkülinek és a körülmények meg a többiek áldozatának igyekszik őt bemutatni a szerző, egy ostoba fecsegő, aki élete minden intimitását megosztja barátnőjével.

   Szokatlan, polgárpukkasztó, őrült volt. És nagyon érzéki, bár nem mondanám, hogy ez a történet csak és kizárólag erotikáról szólt. Az első gondolatom az volt, hogy úristen, nagyon beteg ez az egész. Ahogy haladtam előre az olvasással átgondoltam az álláspontomat: ez csak annyira beteg, amennyire az élet maga. Ezt a történetet biztosan nem fogom elfelejteni, de ízlések és pofonok... 

A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések: 

Sparrow 

A csóktolvaj