Oldalak

2018. szeptember 12., szerda

Katie Fforde – Vidéki menedék


Az ​idős és betegeskedő Amy néni nem bírja már a farmon a sok munkát, ezért nyugdíjas otthonba költözik. Mivel gyereke nincs, levelet ír távoli rokonainak, hogy az örökli meg a birtokot, aki egy év alatt felvirágoztatja. 
A huszonhét éves Fran épp rossz passzban van, nemrég szakított a barátjával, így kapva kap az alkalmon. Talán az új környezetben egyenesbe hozhatja az életét. Leköltözik a csodaszép cotswoldsi vidékre, ahol számos problémával szembesül. Egyrészt nem ért a gazdálkodáshoz, másrészt hogyan vezethetne tehenészetet olyasvalaki, aki fél a tehenektől? 
Nehéz helyzetében barátnője, Issi segít rajta, és az igen tehetős, ráadásul jóképű szomszéd, aki agglegényként remek partinak számít. A kérdés csak az, vajon Fran szívére pályázik, vagy csupán a farmot akarja megszerezni…
Katie Fforde Anglia gyönyörű vidékén él családjával, és bár Londonban született, igazi vidéki lánynak tartja magát. Több mint 25 regény szerzőjeként meggyőződése, hogy nincs örömtelibb hivatás az írásnál. A romantikus történeteket különösen kedveli, s mivel úgy gondolja, szerelmesnek lenni a legjobb dolog a világon, azon van, hogy regényeinek minden szereplője megtapasztalhassa ezt az érzést.


Libri, 2018
Eredeti cím: A Country Escape, 2018


Általában kedvelem Katie Fforde írásait, ezért örültem, hogy a kiadó új történetet is hozott a rajongóknak, nemcsak a megboldogult Ulpius-ház által kiadott könyvek közül jelentetett meg újra. Bőven van miből, hiszen a fülszöveg is említi, hogy a szerzőnek 25 regénye jelent meg, magyar nyelven még mindig várunk vagy kilencre, mert ez lenne a tizenhatodik.
Akik ismerik a szerző írásait, azok tisztában vannak azzal, hogy mit várhatnak egy-egy újabb Katie Fforde-történettől: könnyed, szórakoztató, nőkről és nőknek szóló modern meséket, melyek az esetek nagy többségében Anglia valamely festői táján játszódnak. Nem eget rengető, sors megváltoztató történetek, csupán mindennapi sztorik, melyekben mindig garantálva van a boldog végkifejlet.
Ezzel a könyvvel sincs másképp, csakhogy most zavaróan klisékből volt az egész összerakva. Persze szórakoztató volt, meg agymosott állapotban is érteni lehetett a cselekményt, a szereplők motivációját és hogy merre tart a történet, de abszolút semmilyen meglepetéssel, csavarral, akármivel nem szolgált, amivel kicsit feldobta volna az amúgy nyugisan csordogáló történetet.
Ugye itt van Hill Top Farm, a festői Cotswold egyik meredek dombjának tetején, mely az örökösére vár. S ami természetesen generációk óta konfliktusforrás a tulajdonosok és a szomszédban lakó döggazdag Arlinghamok között. Szomszédot úgy kell elképzelni, hogy hétfőn reggel indulsz, szerdán fél kettőkor balra fordulsz és valamikor csütörtökre meg is érkezel, tehát nem épp csak átnézel a kerítésen Arlinghamékhoz. Nos, ennek a farmnak az öröklési cirkuszát járjuk körbe a történet folyamán, tarkítva sablonos szerelmi sztorikkal és előre borítékolt konfliktushelyzetekkel.
A farmnak, ahol egy kisebb tehenészet van, két potenciális örököse van, mindketten nagyon távoli rokonok: Fran Duke, a történet hősnője és egy Roy Jones nevű Ausztráliában élő fazon, aki eredetileg nem is érdekelt az örökségben, nem utazik Angliába, amíg mások érdekei érdekeltté ne teszik. 
Ez így leírva bonyolultnak hangzik, de rém egyszerű: a helyiek közül valakinek érdeke, hogy ne Fran kapja meg a farmot, hanem bárki más, Fran meg húzzon tovább onnan. Természetesen pasi van a dologban, mert a környék áhított agglegénye, az Arlinghamok Anthony-ja érdeklődni kezd a farmot átvenni készülő Fran iránt, ezt pedig a könyék hajadonjai közül nem mindenki fogadja jól. Egy újabb klisé: a generációkon át tartó ellenségeskedést majd megoldja a szerelem, de ez a szerelem is kérdéses, mert igazándiból miért is nyomul Anthony Arlingham? A hősnőért vagy a földért?
Van nekünk a két örökös-jelöltünk, Fran és Roy. Nem pontoztam a szélsőséges ábrázolásukat. Értsd: Fran a jó, a szupernő, a pozitív hős, aki csak úgy dobálózik az ötletekkel és megoldásokkal, amikkel fel lehetne virágoztatni a farmot, míg Roy velejéig romlott, csak azon jár az esze miből mennyi pénzt csinálhatna. Nem lelkesedtem a kötelező módon jelen levő legjobb barátnőért sem, annak ellenére, hogy Issi tényleg kedves lány volt és papírforma szerint össze is jön majd a tehenészfiúval.
Igazándiból kicsit butyuta volt az egész történet, túl sok rózsaszín köddel és cukiságot fokozó elemekkel – lásd kiskutyák pátyolgatása, melynek az utyuli-mutyuli-de-aranyos-kutyusokon kívül semmilyen jelentősége nem volt a cselekmény szempontjából, csak úgy ott volt, mert milyen jól fel lehet dobni egy történetet egy alom anyátlan csöppséggel. El lehet veszni az ilyen tök felesleges jelenetekben, melyek csak duzzasztják a terjedelmet, de a történet szemponjából nincs semmilyen jelentőségük. Azt sem igazán értettem, hogy a végrendelet felolvasási jelenetet paródiaként kellene felfognom, vagy tényleg ennyire nevetségesen bizarrnak képzelte el a szerző az izgalom fokozását?
Egynek elment-felejtős kategória, teljesen biztos nem fogom újraolvasni, de természetesen ízlések és pofonok…




A szerző nevéhez kapcsolódó bejegyzések: