Oldalak

2018. szeptember 1., szombat

Brenda Joyce – Rózsa a viharban

Felföldi rózsák 2



Véres háború söpör végig Skócián. A Comynok és a velük szövetséges családok sorsa egy fiatal nő kezében van. A nemrég árvaságra jutott Margaret Comyntól elvárják, hogy érdekházasság révén biztosítsa ezen klánok jövőjét. Ám a hírhedt és rettegett Lochaber Farkasa megtámadja és ostrommal beveszi a várát, őt magát pedig túszul ejti. A lány eleinte gyűlöli fogvatartóját, de hamarosan szenvedélyes szerelemre lobban iránta, noha jól tudja, hogy a férfi a Skócia trónjára törő Robert Bruce oldalán harcol, míg a Comynok Edward angol királyt támogatják. Margaret egy háború kellős közepén találja magát, és választania kell a családja iránti hűség és a mindent elsöprő érzelem között…


HarperCollins, 2018
Eredeti cím: A Rose in the Storm, 2013



Az igazat megvallva, rég olvastam a szerzőtől, értendő a sorozat első része előtt, hiszen A harcos és a rózsa idén, kora nyáron jelent meg. S ez az időbeni távolság megszépítette azt, amit annak idején, a de Warenne sorozat részeit olvasgatva a szerzőről gondoltam. Nem lelkesedtem érte, de hangulattól függően az “egynek elmegy” és az “egészen jó” között ingadozott. Tehát pozitívan fogadtam, hogy a kiadó újabb Brenda Joyce könyveket ad ki, és lelkesedésem még annál is nagyobb volt, mikor kiderült, hogy ezek a történetek marcona, de annál szexibb skót harcosokról fognak szólni – mert, ugye, valamilyen érthetetlen okból imádjuk a felföldi harcosokat és a róluk szóló történeteket.
Az első csalódás akkor ért, amikor szembesültem A harcos és a rózsa nyúlfarkni terjedelmével, de gondoltam sebaj, majd jönnek a folytatások, hosszabban, bővebben. S így is lett, a Rózsa a viharban lényegesen terjedelmesebb. Csakhogy a mennyiség a minőség róvására ment, mert amíg az első rész olvasása után azért panaszkodtam, hogy a szűkös terjedelem miatt a cslekménynek nem volt helye és ideje kibontakozni, most egy agyonbonyolított, többnyire zavaros és vontatott történetet kaptam, egy olyan hősnővel, akit mély meggyőződéssel tudtam volna bántalmazni, hátha sikerül egy kis értelmet verni a fejébe.
Akik ismerik Monica McCarty Felföld rettegett fiai sorozatát, azoknak nem idegen sem a téma, sem a kor, amikor a történet játszódik, csakhogy a Monica McCarty egészen más oldalról közelíti meg a valós történelmi eseményeket, mint Brenda Joyce… és szerény véleményem szerint toronymagasan jobban is írja meg a skót trónviszályról szóló történeteit. A téma és a kor ugyanaz: 14. század eleje, amikoris William Wallace, a nagy skót szabadságharcos halott, és Robert de Bruce harcba száll a skót koronáért és Skócia függetlenségéért. Csakhogy ebbe Edwardnak, Anglia királyának is van némi beleszólása, nem beszélve arról, hogy a felföldi klánok nem állnak ki egy emberként Bruce mellett, hanem politikai érdekektől indíttatva inkább az angolok pártján állnak.
   Margaret Comyn, jelen történet hősnője mindössze 17 éves, de kiemelkedő kötelességtudattal és saját klánja, elholt szülei iránti hűséggel rendelkezik. Olyan egészen beteges módon, hiszen akkor is kitart a család/rokonság mellett, amikor nyilvánvalóan ő nem számít többnek, mint alku tárgyának. Családja az ő Guy de Valence-szel tervezett házassága révén akarja az angol Edward jóindulatát biztosítani, ugyanis a család az angolok pártját fogja. Ő lenne az a bizonyos “rózsa a viharban”, a szupernő – de én csupán idegesítőnek és eltúlzottnak találtam, annak ellenére, hogy tényleg nagyon kedvelem az olyan hősnőket, akik határozottak és tudják mit akarnak.
   Értem én, hogy abban a korban egy 17 éves lány felnőtt nőnek számított, de értelmi képességei akkor is egy 17 éves lányé voltak, melyhez társult egy jó adag arrogancia is, hiszen maroknyi emberrel védelmezte várát a legfélelmetesebb felföldi harcos, Alexander MacDonald és sokszáz főre rúgó serege támadása ellen. Ez a gyors támadás kettejük történetének kezdete, ami természetesen szerelembe – és némi erotikába – materializálódik a történet során. Egyébként a két főhös fiktív karakter, ők valójában nem léteztek sem a Comyn, sem a MacDonald családban abban a korban, amikor a történet játszódik.
   Azt sem igazán pontoztam, hogy Isabella, Fife grófnője – aki itt mint a hősnő rokona és kebelbarátnője szerepel – egy olcsó kis lotyónak van bemutatva, aki elhagyja férjét és Robert de Bruce udvarához (és ágyához) csatlakozik, nem törődve, hogy a skótok királya házas. Amennyire pozitív hősnőnek volt beállítva a butácska Margaret – a család iránti hűség és kötelességtudat eleven szobra –, annyira negatívan volt bemutatva Isabella, akinek mégiscsak fontos szerepe volt a koronázási ceremóniában, hiszen öccse hiányában ő birtokolta Fife grófi címét. Egyébként a történet női szereplői többnyire használati cikkekként voltak ábrázolva, akik feláldozhatóak voltak, vagy politikai szövetségek biztosítása érdekében alku tárgyai, vagy egyszerűen csak üzentek értük, amikor az úrnak kedve szottyant egy kis etyepetyére.
   Nem szerettem a történetet. Annyi minden volt belezsúfolva, hogy pörögnie kellett volna, de csak idegesített és untatott, a hősnő pedig utolsó sejtjéig antipatikus volt. Még az sem javított a megítélésén, hogy végülis a szerelem nevében hajlandó túllépni merev elvein és elköteleződik Alexander MacDonald mellett. Szegény MacDonald! Élő példája annak, hogy a szerelem öl, butít és a nyomorba dönt, hiszen egy ilyen ostoba liba jutott neki osztályrészül. Ő egyébként nagyon szerethető karakter volt, pont olyan amilyennek a rettenthetetlen skót harcosokat elképzeltem, tökéletes hős, akinek azért van egy érzelmes oldala is, csak gondosan titkolja.
Nekem ez felejtős volt, meggondolom, hogy elolvasom-e a trilógia utolsó részét is (mikor és ha megjelenik), de ízlések és pofonok, mert nem vagyunk egyformák…





 A sorozat további részei:


The Warrior and the Rose

3. A Sword Upon the Rose - egyelőre csak angol nyelven olvasható