Betonka szerint a világ...: Sophie Jackson

Egy font hús 3

Riley Moore váratlan hívást kap; édesapja súlyos állapotban kórházba került. A börtönviselt nehézfiú öt év után mindent hátrahagyva hazautazik, hogy helyrehozza a kapcsolatát a családjával. Eközben felejteni próbál, hiszen a hosszú börtönéveket egy lányról álmodozva volt képes túlélni, aki egykor a világot jelentette neki, és aki soha nem lehet már az övé

Lexie Pierce sok fájdalmon ment keresztül, de megvalósította az álmait. Sikeres üzletasszony lett, aki tudja, mit akar, de Riley felbukkanásával ismét fellángol az egykori szenvedély. Azonban a lány tartozik egy vallomással a srácnak, mielőtt kiderítenék, vajon képesek-e újra bízni egymásban

Libri, 2017

Eredeti mű: Sophie Jackson – A Measure of Love, 2016

Ugyebár az Egy font hús sorozat harmadik, elméletileg befejező része, de kvázi-hivatalos források szerint még az idén megjelenik önálló kötetben a 2.5 rész, ami egy csupán hetvenkilenc oldalas novella (az angol variánsban). De ez még a jövő zenéje és majd meglátjuk mi lesz, a kiváncsiak a Molyon megtekinthetik a tervezett borítót és a fülszöveget.

Nem siettem el a könyv olvasását gyorsan a megjelenés után, mert az előző rész, az Egy csepp remény az én olvasatomban nem emelkedett fel az első rész, az Egy font hús szintjére. Ez pedig még a második résznél is gyengébbnek tűnik. Ne értsd félre, nem rossz, csak semmi extra, és a sorozat első része után – amit nagyon kedveltem és annak idején el is mondtam, hogy miért –, másra és sokkal többre vártam a szerzőtől és a történettől.

Ez a rész a haveri kör harmadik tagjának, Riley Moore története. Már ez egy plusz a többi, hasonló sorozathoz képest: a baráti tarsaság tagjai férfiak és nem nők, annak ellenére, hogy ez lényegében romantikus-szerelmes történetek sorozata. És az is plusz, hogy a szereplők kitörnek a mostanság divatos sémából: lelki sérült milliomos fickó, aki irányításmániával takarja saját hiányosságait és partnerként a világszép szegény lány, akinek tehetségéhez és zsenialitásához foghatót még nem hordott hátán a föld. Nem, Sophie Jackson karakterei nem ilyenek. Riley Moore autószerelő, miután ígéretes üzletember-jövöjét még az egyetemen derékba törte, amikoris orgazdaságért néhány hónapra lecsukták. S partnere a lány a szomszédból-típus, Lexie (Alexis) Pierce, aki apja hirtelen halála miatt kénytelen feladni továbbtanulási álmait és a történet jelenében egy eredeti kis ékszerboltot működtet.

Ez a könyv kettejük szerelmének története, kezdve attól a pillanattól, amikor még mindketten kiskamaszok és Lexie családjával a környékre költözik. S hogy mi történt a múltban közöttük, azt Riley itt-ott felbukkanó visszaemlékezéseiből tudjuk meg, miközben a jelenben kettejük története egyre jobban bonyolódik és fokozatosan minden eltitkolt dolog kiderül, kezdve a négy-öt éves Noahval, aki Riley és Lexie utolsó találkozásának az eredménye.

Szó se róla, Noah tündéri gyerek és szövege is van, ami nagyon szórakoztatóvá és szerethetővé teszi, csak érzésem szerint a szerző nem igazán volt még 4-5 évesek társaságában, mert az egy dolog, hogy jópofán elselypegtünk Noahval, de értelmi képességei és viselkedése jóval a korának megfelelő előtt járt… olyan koravén módon. S ami azt illeti, anyukáját, Lexie-t sem szerettem meg, mint karakter, mert egy önfejű, önző, akaratos nőszemély, aki a Riley-vel való kapcsolatában mindig a saját személyét, jólétét és akaratát helyezte az első helyre.

Maga a történet nem nagy szám, a rossz fiú vezekel bűneiért, megdolgozik apja bocsánatáért és azért, hogy gyermekét és szerelmét maga mellett tudhassa. S teszi ezt hosszan, mert sem apjával nem tudja megtalálni a hangot, sem Lexie-vel, aki ugyan elismeri, hogy hibázott, amikor eltitkolta előle gyermeke létezését, de ennek ellenére nem hajlandó nyitni a férfi fele, bár a kémia kettejük között nagyon jól működik továbbra is.

A történet egy-egy pontján találkozunk az előző részek szereplőivel, Wes Carterrel és Kat Lane-nel, Max O’Hare-ral és Grace Brooksszal, valamint a Riley testvéreivel: az előző részből már ismert Tate-tel, valamint Dex-szel és Sebbel. Ők mindhárman nagyon szerethető és eredeti egyéniségek, nem lenne rossz a történetüket olvasni, bár semmi ilyesmiről nem hallottam, de ez nem jelenti azt, hogy valamikor nem fog bekövetkezni.

Ami szerintem fölösleges volt, az a könyv utolsó fejezeteiben történő autóbaleset, melynek szenvedő alanya maga Riley, a főhős. Ennek nagyon hatásvadász szaga volt és annyira kellett oda, mint döglött lovon a patkó.

Mit mondhatnék még róla? El kell olvasni, mert ízlések és pofonok…

Mr. Park Moore egyetemesen érvényes aranyköpése:

"– Fiam – mondta. – Figyelj rám: ha egész életedben csak egyetlen tanácsot adok a nőkkel kapcsolatban, akkor az legyen az, hogy soha ne feltételezz semmit!"

(Sophie Jackson – Egy lépés feléd, Libri, 2017)