Fairbourne 2
Lady
Cassandra Vernham amilyen szép, legalább olyan makacs is. Fittyet hány a
társadalmi elvárásokra. Szabados életmódjáért azonban nagy árat kell fizetnie:
a családja elhidegül tőle, és megannyi pletyka kap szárnyra nem éppen szűzi
erényeit illetően. Anyagi nehézségeit a Fairbourne Aukciósház legutóbbi
árverése egy időre valamelyest enyhíti ugyan, de a legmagasabb áron elkelő
ékszeréért az új tulajdonos, a meglehetősen jóképű és kicsapongó életet élő, ám
rendkívül eszes férfi hírében álló Lord Ambury egy pennyt sem fizet. És erre
meglehetősen jó oka van: azt gyanítja ugyanis, hogy az ékszert valaki
eltulajdonította a családjától – talán éppen maga Cassandra.
A férfi
elhatározza, hogy nyomozásba kezd a gyönyörű fülbevaló eredetét illetően. Lady
Vernhammel számtalanszor keresztezi egymást az útjuk, és egyre nyilvánvalóbbá
válik, hogy a legkevésbé sem közömbösek egymás iránt. Csakhogy mindketten mást
akarnak: Cassandra a pénzét, Lord Ambury pedig az igazságot. Egy váratlan
fordulatot követően végül mégis kénytelenek lesznek egymást segítve küzdeni, és
még csak nem is sejthetik, hogy a múltról, a családjukról és az érzéseikről
mennyi titokra derül fény.
Madeline
Hunter legújabb, szenvedélyes és fordulatosan szőtt regényében folytatódik A
csendestársban már megismert szereplők története.
General Press,
2017
Eredeti cím: The Conquest of Lady Cassandra, 2013
Ez a kötet a szerző Fairbourne kvartettjének második része, nem tudom miért nem jelenik meg ez sehol a magyar fordítás mellett, és a sehol alatt értendő maga a kiadó és a mindentudó Moly is. Csupán a fülszöveg utolsó mondata tesz mellékes említést arról, hogy ez valaminek a folytatása.
S ha már ilyen
technikai dolgokról fecserészek, akkor ejtenék néhány szót a borítóról. Igazán
kivételes esetekben szoktam cikizni a borító miatt. Egyszerűen nem érdekel a
csomagolás, mert a tartalomra vagyok kiváncsi, de lassan egy éve változtatott a
kiadó a Romantikus Regények sorozatának borító-stílusán és azóta sem tudok kibékülni
ezzel az új típussal, a régi talán közelebb állt ahhoz, amit egy romantikus
sorozattól vártam.. S akkor még nem említettem, hogy jelen borító a második
nekifutásra jött össze, hiszen azt a borítón szereplő hölgyet, amivel a könyvet
megjelenése előtt beharangozták, már rég lenyúlta Ambrózy báró és az esetei.
Ezért nagyon gyorsan meg is született a második variáns, amit ha egy kicsit
jobban megfigyelsz, olyan mintha Borsa Brownt bújtatták volna 18. század végi ruhába – kivétel a hölgy szemöldökének
íve, s talán szemének színe.
No, de ezek
szubjektív technikai dolgok, beszéljünk a könyvről.
Akik az első
részt (A csendestárs) olvasták, azoknak nem kell bemutatni sem Lady Cassandrát,
sem a könyv szereplőinek nagy részét, hiszen szinte valamennyiükkel találkoztak
már, amikor Emma Fairbourne és Darius Southwaite gróf történetét tárta elénk a
szerző. Innen ismejük Lady Cassandrát is, aki Emma barátnője és a Társaság
páriája… igen, így nagy T betűvel, ugyanis arról a Társaságról van szó, amit
már olyan jól ismerünk a klasszikus romantikus regényekből és ami egyetlen
picinyke hiba miatt is zárja sorait és a delikvens kívül találja magát. Lady
Cassandra pedig szemükben nagyot vétett, ugyanis nem volt hajlandó a kor
követelményei szerint igent mondani annak az úriembernek, akivel egy alkalommal
kettesben maradt, tehát a kor szelleme szerint kompromitálva van és a jóhíre romokban. Ez pedig nemcsak az úri társaság peremére sodorja őt, hanem
további félreértéseket is szül, amivel a hölgy meglehetősen jól boldogul, amíg
egy alkalommal össze nem hozza a sors a fülszövegben is említett Lord
Ambury-vel. Róla pedig azt kell tudni, hogy vikomt, egy grófi cím vármányosa,
az apanázsa kiegészítésére bizonyos szolgálatokat vállal el a Koronának és
csodálatosan hegedül. Ez kettejük, családjaik története.
S mivel a
történet a 18. század utolsó éveiben játszódik, ismét ízelítőt kapunk az előző
részből is ismert angol-francia ellenségeskedésből, kémkedésből, hiszen dúl a
háború Franciaország és a Brit Birodalom között. S nemcsak ezt kapjuk, hanem a
szerző ismét szemlélteti a korra jellemző női kiszolgáltatottságot, amikoris
egy férfi lelkiismeret-furdalás nélkül, saját kénye-kedve szerint dönthetett
családja nőtagjainak sorsáról, mert megtehette. Ennek kitűnő példája Gerald,
Cassandra testvére és Barrowmore grófja, aki nemcsak húgát, hanem az őt segítő,
meglehetősen különc Sophie nagynénit is állandó fenyegetés alatt tartja, anyja
pedig tehetetlen, agytalan bábként támogatja minden döntésében.
Igazi
klasszikus romantikus történet, csavarokkal, képmutatással, látszat-megőrzéssel
és természetesen szerelemmel. Erős túlzással, önálló történetként is megállná a
helyét, de akkor nem értenél bizonyos összefüggéseket, amelyek az első rész
ismerőinek már a tarsolyában vannak, és természetesen könnyebb úgy belemerülni
ebbe a történetbe, hogy már ismered ki kicsoda, milyen viszonyban állnak
egymással és miért.
Nekem ez a
rész jobban tetszett az előzőnél és várom a folytatásokat is, amire – ha
figyelembe vesszük a kiadó megjelenések-politikáját: általában évente egy könyv
egy szerzőtől – bizony legalább jövőig kell várni. A szerző rajongói és a klasszikus
romantika kedvelői minden bizonnyal imádni fogják ezt a történetet, ami bizony
bőven szolgál meglepetésekkel is. És hát természetesen az ízlések és a pofonok…
– Ugye ezt is csak hallomásból tudod?
– Igen. Ez a pletyka járja.
– Azt hiszem, akkor nem élveznék annyira egy puhány férfit. Úgy vélem, hogy azok a bemélyedések mindkét oldalon imádnivalóak.”
(Madeline Hunter – Lady Cassandra meghódítása, General Press, 2017)
3. The Counterfeit Mistress
4. The Accidental Ducess